Témázós vég- tag- avagy ötletek, amikről nem volt kedvünk írni.

Egy kis kulissza titokkal kezdek. Szóval a témázást leszervezni nem nagy teher, de olykor nem a legegyszerűbb. Van úgy, hogy senkinek nincs ötlete a következő havi témához, van úgy, hogy rengeteg ötletünk akad, van úgy, hogy hiába szavazunk, szavazat egyenlőség alakul ki, és olykor-olykor kampányolni is el kell kezdeni, hogy egy ötlet a témázás újabb állomása lehessen. 

A legújabb témázós kör- azokhoz az ötletekhez kapcsolódik, amikre nem, vagy csak kevés szavazat érkezett. Jöjjön hát a vég- (tag), a  kiszavazott témákhoz készített kérdésekkel...

Hangulat kép- Forrás: Pinterest

"Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat" címen futott kérdések- nyilvánvalóan túl kedvesek és szemérmesek vagyunk, hogy ilyenekről sokat írjunk :)

- Mik azok a „motívumok”, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem? 

Amit leginkább utálok az a sznobság, amikor valaki álszent intellektuel módon fitymálja a könyveket, és az esetek többségében messze érződik az erőltetettség és az önámítás...
Ami még idegesít, az az angol nyelvű poszt címek, rovat címek, - más idegen nyelven még nem láttam hasonlót-, lehet, hogy ez nagyon "trendi", de nem nálam. Közeli ismerőseim tudják, mit gondolok a dologról, nem vagyok annyira gonosz, mint azt első olvasatra gondolnátok, icipicit kedvesebb vagyok :) Ha ilyet írtok, azért ne vegyétek a szívetekre, én sem teszem azt- szóval hamar túllépek a kezdeti irgum-burgum gondolatokon, de azok tagadhatatlanul jelen vannak.
Ami még fájdalmas a számomra- az a külföldi blogokról szó szerint átemelt rovatok- ezt nyilvánvalóan azzal lehet leginkább fokozni, ha még az angol rovatcímet is megtartják :D - ilyenkor az a legvalószínűbb, hogy nem olvasom el ezeket a posztokat, de azért ha van miért, szóval ha okot ad rá a blogger, nem leszek előítéletes, visszatérek a blogra.
Még mindig nem kedvelem a megrendelésre írt posztokat, illetve ha látni, hogy egyszer sem olvasta végig a posztot a blogger, - befejezetlen mondatok, helyesírási hibák, gondolat hiánya stb, stb-, na ez azért nem zaklat fel, mert már ritkán kísérletezek új blogokkal... Régebben sokkal több ilyen rigolyám volt, úgyhogy fejlődöm, azt hiszem...

- Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)?
Lásd a fenti kérdést. Illetve ha egy könyv nagyon nem érdekel, akkor nem olvasom végig a posztot, max belekezdek.
Ja, és a moly találkozók sem érdekelnek :P

- Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?

Hát ez attól függ, hogy mit látok :) - legtöbbször nyomok egy piros ikszet, és megpróbálom elfelejteni az egészet :) , olykor elújságolom egy barátnak, aki meggyőz arról, hogy jól gondolom, amikor azt gondolom, hogy hülyeség ilyeneken rágódni, szóval semmiképp nem tartom meg a méltatlankodást.

"Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos pont?"- meglehet tényleg lerágott csont volt a téma?

 - Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?
Alapvetően az a bajom a kötelezőkkel, hogy elég nyomorúságos attitűdöt tükröznek. Pfff. Ha arra akarjuk felkészíteni gyermekeinket, hogy nyomorult életük lesz, hát tőlem olvassák a Pál utcai fiúkat, meg a hasonló regényeket. Pacsirta... Úúúú. Gogol, Goriot apó, Kisködmön. Jó, jöhetnek ezek is, de jobb lenne, ha inspirálóbb regényeket is olvashatnának a gyerekek. Vagy ha lenne választható variáció, és közös foglalkozások között megbeszélnének minden regényt. Játékos irodalomórát mindenkinek! Kellene változtatás, ez biztos.

- Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha? Vagy amiért igazán rugdosni kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?
A Pál utcai fiúk traumatikus élmény volt, az Aranyember úgy szintén, és a Tündérkert is... Jóval több pozitív élményem volt egyébként...

- Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?
Szerettem az ókori eposzokat, a Shakespeare drámákat, A Noszty fiú esetét Tóth Marival, A három testőrt, az orosz klasszikusokat, a Csehov drámákat- ja és abszolút kedvenc volt általánosban a Tüskevár!

" Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek":- szerintem ezt a témát azért nem szavaztuk meg, mert egyrészt a többiek kemény csajok, akik nem bőgnek semmin sem- másrészt meg azért, mert túl meg kell nyílni ehhez a témához. Nem mindig van kedve az embernek az ilyenhez...

- Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?
Pfff... Nemrég írtam a blogban, hogy sírtam valamin, de fogalmam sincs, hogy min :)!

- Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?
Passz- nem lepődöm én meg már semmin :) - úgy értem azon, hogy valami meghat.


- Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e? Van olyan jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat/meghat?
Alapvetően könnyen megkönnyezek bármit, csak bele kell élnem magam. Egy reklámon is tudok sírni, nem kell hozzá olvasmányélmény. Néha nem is a szomorúságtól, hanem a meghatottságtól morzsolok el egy könnycseppet- csak ne hogy azt higgyétek, zokogok vagy ilyesmi, szolidan és nőiesen teszem :), semmi túlzásról nincs szó.

- Keresed-e a megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?
A szomorú témájú könyveket el szoktam kerülni, és a tipikus száz zsepis történeteket meg hatásvadásznak tartom, és kifejezetten utálom, ha azt veszem észre egy filmben vagy akár könyvben is, hogy az író annyira nagyon azt akarja, hogy sírjak. Na tudod mikor. Az én életemet hatásvadászatból nem nyomorítják meg. Ezért nem kedvelem például Nicholas Sparks könyveit sem, meg a többi hasonló felépítéső, hype-olt regényt.


Aki még válaszolt:

Többiek a témában:

PuPilla

Nima

Ilweran

Bea

tigi

Csatlakozók:
Zakkant
Bubu
Theodora
Katacita
Colourful Fantasy

Valóban, óh, süsü és stelázsi- avagy én mindig szeretni foglak!

Gyerekkoromban sokat énekeltem. Volt, hogy körbeálltak a gyerekek az iskola udvaron, és én elénekeltem Whitney Houston Több mint testőrös dalát, - az I will always love you-t- , aztán ha véletlenül valaki azt mondta, "dehát a szöveg nem is olyan, mint a rádióban", megoldottam annyival, " hogy ha jobban tudod, énekeld el te magad". Énekelni jó dolog. Lehet a fürdőkádban, főzés közben, fogmosás közben is tudok- de akkor nem olyan jó a kiejtésem-, és torna közben is szoktam néha, -pedig azt nem szabad-, meg úgy általában csak úgy is szoktam.* Csak úgy énekelni a legjobb dolog.*

Tény, hogy egy időben érdekelni kezdett, hogy Whitney Houston tényleg, miről is énekel, mert érzelmileg ki tudtam tölteni a zanza és a szöveg közötti űrt, de azért kellett valamilyen tudományos alátámasztás is a mászóka tetején eltralalázott, művészien az éterbe helyezett tirádák közé.

És akkor jöttek az angol órák. Alapból magamba szívom az idegen nyelveket, már az első órák után gondban voltam, mert hamar elkezdtem keverten beszélni,- beleillesztettem az angol szavakat a magyarba és fordítva. Viccesnek találtam, de azért annyira nem tetszett. És sosem viseltettem különösebb szenvedéllyel a nyelvek iránt, azok csak a laza órák voltak a suliban, amikor elég picit figyelni, és kipuskázni a feladat megoldását a munkafüzet megoldókulcsából. De a nyelvekben volt logika, és volt ritmus és dallam, és szép hangzása volt a szavaknak. Na meg segítették kedvenc dalaim szövegértését.  Úgyhogy, ha nyelvet tanultam, abban mindig jó voltam.

Mindezek mellett szeretem a magyar nyelvet, mert rengeteg lehetőség és szépség van benne. A szavaknak varázsa van, ahogy összekapcsolódnak, - "ősz húrja zsong, jajong, busong"-, a hangzásban sokszor már benne van az érzés, amit kifejez, szerintem varázslatos, csak figyelni kell benne a rejtett értékeket és a szimbólumok üzenetét. Szeretek szerelembe esni a szavakkal. Ez az egyik kedvem hobbim.

A szavaknak ízük van, meg színük és textúrájuk- nem csak a levegőbe kilökött, kiköpött hangok, úgy gondolom igazi mágia a kimondott szó, amivel hidat építhetsz, vagy akár mindent lerombolhatsz. A kedvencem szavam talán a rejtély, mert két "jé"-van benne, és mindkettő különböző, és benne foglaltatik, hogy valamit nem találunk meg, azaz előtte valaki valamit elREJTETT, és tetszik a hangzása, a hangulata - akár a titokzatos, csillagos éj, mindig azt izgalmat juttatja az eszembe, ami akkor fog el, ha meg akarok valamit fejteni. De szeretem még a bűbájt, a ritmusa, cserfessége, és persze a két "bé" miatt, és kifejezetten kedvelem azokat a régies szavakat, amiket már nem használ mindenki, de még nem koptak ki az élő nyelvünkből. Mondhatnám, hogy nyelvőrző vagyok, de csak nagyon amatőr szinten.

Valóban. 

Az első kedvenc szavam egyébként a valóban volt. Gimiben hülyéskedtünk a barátnőmmel valamin- akkoriban e tevékenység, hogy " hülyéskedni", majdnem egyenértékű volt a szabadidővel, és egy elég erőltetett poénra a barátnőm azt válaszolta komolyan és elég szofisztikáltan az igen helyett, hogy " valóban". Ez egészen hatalmas nagy " aha-élmény volt",: hirtelen csend lett, a nap kisütött, mi pedig megvilágosodottan ízlelgettük a "valóban" szó kicsit ódivatú, de cseppet sem poros hangulatát és a jelentését. Szerintem fél évig mindenre ezt mondtuk. Kisütött a nap! Valóban. Nézd már, mekkora hülye ez a gyerek, kampót akasztott az orrába. Valóban! De te most tényleg azt hiszed, hogy dogát fogunk írni? Valóban. Én beleborzongtam, amikor tényleg rátaláltam a megfelelő szituációra, amire illett ez a kifejezés.

Óh! 

Aztán elkezdődött az az időszak, amikor figyelni kezdtem, ki hogy beszél. Voltak vicces mondatok, de nem győztek meg, hogy értelme lenne őket felírni a képzeletbeli "wow-listámra". Barátnőm kifejezetten kedvelte, hogy sokszor mondom az "inas" szót a fiúkra, persze nem volt újdonság, de egy Kabos film jócskán meggyőzött arról, hogy bizonyos szituációkban ez is jópofa,  úgyhogy új szerelem volt, pár hónapig rászálltam erre a kifejezésre is, de tudtam közben, hogy ez most csak futó viszony lesz.

Nagy álmom volt viszont egy nyilvánosan és hatásosan kiejtett, karakteres "óh". Színpadiasan akartam csinálni, artikuláltan, művészi sóhajjal a végén. Az álmom pedig meg is valósult egy vizsgán, amikor nem tudtam megmondani harmadik próbálkozásra sem a szerzői jogvédelem utolsó ismérvét, és közölték velem, hogy akkor valószínűleg most megbuktam. "Óh" - válaszoltam, és jött is a sóhaj a végén. Boldogság volt, meg szívás is, hisz ki szeret ismételni?

No de, hogy ne csak meséljek, hanem szórakoztassak is, hoztam pár érdekességet. Nem tudom, tudjátok-e, de én borsodi vagyok, nem olyan elcsépelt módon, mint a ropi vagy a sör, hanem úgy igazából, és hát előfordul, hogy mikor a blogot írom, olyan kifejezést írok, amire talán nem tudjátok, hogyan bukkanhattam rá. Bizonyosan tudjátok, hogy borsodban még élnek régi palóc kifejezések, és szerencsére nem hagyjuk őket elveszni, én is használok jó párat, de leginkább csak azokat, amiket még a nagyszüleimtől tanultam.

Arra gondoltam tehát, mutatok pár szót, kíváncsi vagyok, ismeritek-e a jelentését. ( Először szerintem próbáljátok így ki, aztán ha kijelölitek, látjátok a megoldást. ) Biztos vagyok benne, hogy sokat ti is ismertek.

bakkan - pl. a lipityóka bakkan, vagy a szék bakkan, amikor két lábon egyensúlyozol rajta, és lehuppansz a földre vele. ( most hirtelen másképp nem tudom elmagyarázni. )

sinkózik - csúszkál a jégen

inas - fiúgyerek! :D

furik - talicska

makuka - napraforgómag-szotyi

patrac - elhanyagolt, rendezetlen öltözékű

dumó - a kenyérvég

levonó - matrica

tócsni -krumplimackó

süsü -kapucni

tesznye - undorító

lipityóka - mérleghinta

büszke - egres,
mezgerel - a betakarítás után a földön maradt termé
ny begyűjt
hokedli - négylábú, támla nélküli konyhaszék
stelázsi -rakodópolc a spájzban

rinyál - nyavalyog

abajgat-  űz, zavar, zargat

Biztosan tudjátok ti is, hogy a nyelvjárásnak megfelelően használni szavakat, vagy akár kiejteni hangokat nem nyelvtani hiba.

Még több borsodi kifejezést olvashattok ezen a címen: http://tardona.blog.hu/2011/02/20/borsodi_szavak_tardonai_erdekessegek

És ha még ezek után is van kedvetek játszani, akkor itt egy teszt :), - volt amit én sem tudtam ;) 

teszt

**
a blog nyelvi különkiadása természetesen folytatódni fog**

Szabadon a nyelvekről

A legnehezebben tanulható nyelvek szubjektív listája a következő: 1. mandarin, 2. arab, 3. tujuka
( amazonas keleti részén beszélt nyelv), 4. magyar, 5. japán, 6. navahó, 7. észt, 8. baszk, 9. lengyel,  10.izlandi.
 

A világ legtöbbek által beszélt anyanyelvei:
1. mandarin 1197 milliárd, 2. spanyol 399 millió, 3. angol 335 millió, 4. hindi 260 millió, 5. arab 242 millió, 6. portugál 203 millió, 7. bengáli 189 millió, 8. orosz 166 millió, 9. japán 128 millió, 10.jávai 84 millió

Azok a népek, akiknek a több szavuk van a szomorúságra alapból hajlamosak  depresszív hangulatra, és ugyanazt figyelték meg a boldogság szinonimáival is. Van tippetek melyik nyelv a leginkább boldogabb nyelv? A spanyol.Persze tudósok mindezt pozitív torzításnak nevezik. ( Tehát a spanyolok nem olyan boldogok, csak inkább a boldogságról és szépségről beszélnek. )

A világon legalább 200 körüli állam van, és 7000 élő nyelv, vagyis a nyelvek többség nem államnyelv. Ha ezek nem kapnak jogi védelmet, rövid időn belül kihalhatnak. Ami annyit jelent, hogy a nyelvek tíz százaléka marad csak meg a következő száz évben, a magyar ebben a tíz százalékban még benne van ( E. Kiss Katalin nyelvész szerint) . Igaz, eddig a magyar kb. az 50. helyen  volt, a népesség csökkenés miatt most a 74. helyen állunk.

A nyelvek kilencven százaléka tehát kihalásra van ítélve. A nyelvhalál, illetve az adott nyelv cseréje úgy kezdődik, hogy egyre növekvő számú funkcióban nem az adott nyelvet használjuk, hanem átveszünk más nyelvekből szavakat, illetőleg az adott nyelvhasználat az adott térségből- mondjuk a többség miatt- egyre inkább kiszorul a hivatalos szférából, az oktatásból, aztán végül a hétköznapi életből is. Példa a más országba rekedt kisebbségek, határon túli magyar közösségek. ( Ezért is érezhető, hogy a kisebbségben lévő közösségek jobban ragaszkodnak a régi hagyományokhoz. )

* Nők lapját olvastam, azt hiszem a három héttel ezelőtti számot. *
- a témát még folytatom, még szabadabban -

Így kezdte...

Forrás : Pinterest

MUIRÁVKITNA

dárnoK lyoráK idnároK: sonodjaluT

"Ez a felirat egy kis üzlet üvegajtaján állt, de így, természetesen csak akkor volt olvasható, ha az ember a homályos helyiség belsejéből az üvegen át az utca felé nézett.
Kinn szürke, hideg novemberi reggel volt, és ömlött az eső. A cseppek végigszaladtak az üvegen és a kacskaringós betűkön. Mást nem lehetett látni az ablakon keresztül, mint egy esőfoltos falat az utca másik oldalán. "

Itt is esik. :)

Utálatos poszt

PuPilla volt kedves, és meghívott erre a játékra, ahol abstractelf népszerűtlen könyves vélemények book tag-jére válaszolgatunk.Olyan rég kaptam hasonló meghívásokat, hogy nem volt kérdés, mindenre válaszolok.

Kapásból az első kérdésem, ti néha nem hiányoljátok a facebook-ról a dislike gombot? Na mindegy, ez csak úgy eszembe jutott, jöjjenek a kérdések- és a válaszok.

Banyacipő - figyelem, lehet a továbbiakban banya leszek!

1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.
Első blikkre azt akartam írni, hogy nem volt ilyen, aztán ágyamban álmatlanul forgolódva eszembe jutott, hogy micsoda naiv elképzelés volt ez az első gondolat. 
Rögtön eszembe jutott ugye a legendás Szürke ötven árnyalata, amit képes voltam meg is venni, annyira hittem a pozitív visszajelzésekben, de szerencsére túl is adtam rajta, úgyhogy már nem az én polcomat terheli. Aztán eszembe jutott még Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata, mely úgy általában "fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében", de számomra kifejezetten csalódás volt- mondjuk kifejezetten utálom a vámpírrománcokat-, vagy írhatnám még Nalini Singh angyal sorozatát, ami számomra a röhejes kategória, DE elhiszem, hogy másnak erre párásodik be a szeme, úgyhogy semmi gond nincs ezzel. 
Ami kifejezetten irritál és felmérgesít az Rebecca Donovan Lélegzet trilógiája, ha csak rá gondolok felviszi a vérnyomásomat, annyira utálom.  Grrrr- hörr-mörr! - kifejezetten utálom ezt a regényt, akinek áldozat komplexusra van szüksége, olvassa. ( Kicsit kegyetlen vagyok, de mivel csak könyvről van szó, vállalom. )

 2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.
Ide feltétlenül a vihogós női könyvsorozatokat tenném- rajongok értük-, tehát jöjjön ide a Szingli fejvadász sorozat, vagy a Lilana Hart Go-go girl sorozata- amit pár szőrös szívű kritikus olyan felemás módon- a fene sem értette mit akartak ezzel mondani- le minősített elég tudományos módon, de szerintem egy vicces könyvet csak egy dolog mérhet, hogy mennyit röhögtél rajta. Én rengeteget tudok, úgyhogy semmi gond.

 3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék. 
OTP... Komolyan :D, hová jutottunk idáig??? Vannak jelöltjeim amúgy. A Kisasszonyokban - Louisa May Alcott- ez nem kérdés, hogy Jo Marchnak kellett volna összejönnie Laurie-val, és bár már több mint tíz éve olvastam a regényt, de még mindig felháborít a tény, ahogy egy huszárvágással tönkretette az írónő ezt a tökéletes párost. 
A másik párosom a könyvben ugyan révbe ért, de én legszívesebben hibajavítóval kihúznám a hölgyeményt az egész sorozatból -jelen esetben Ginny Weasley a kiválasztott-, akivel semmi gond nincs, csak épp hogy olyan semmilyen. Erőltetettnek tartottam ezt a románcot, még a Kövér Dáma is karakteresebb mint ő. ( De ezen ne vesszünk össze, mert én legszívesebben szegény Potter srácot Luna oldalán látnám. )

 4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.
Krimi. Túl szikár, túl száraz. Emocionális lényem nem érinti meg. :P
YA? Kifejezetten kezdem utálni, ha tizenéves főhősökről kell olvasnom. Évek óta nem is tettem. 

 5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.
Popeye a tengerész... Fogalmam sincs, ki lehet. Mindjárt puskázok kicsit, ki miket írdogált... Még most sem tudom. Nagyon sajnálom. :)

 6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni.
Hohó! Stephen King. Tudom, hogy mindenki litániákat ír róla, de kifejezetten utálom, - pedig már próbálkoztam fantasy-val, horror sztorival is... Annyi maradt meg benne, hogy minden könyvében, amit olvastam, egy külön bekezdést szánt arra, hogy valamelyik női hős menstruál. Gratulálok.

 7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt 
szerető, szerelmi háromszögek, stb.)
Nagyon érdekesnek találom, hogy itt mindenki a szerelemi háromszöget írta, de én speciel alig olvastam szerelmi háromszöget. Hol lehet olyat találni? :D Úgy gondolom, hogy az még, hogy Kata szereti Bélát, de néha szépen néz az Istvánra, az még nem szerelmi háromszög, akkor sem, ha István éjjelente a Katáról álmodik. Nem olvastam még olyat, ahol nem lett volna egyértelmű, hogy ki kihez tartozik, most az, hogy kikacsintok a másikra, szerintem egyenlő a nullával és nem szerelmi háromszög. Mert mondjuk ott van az Elfújta a szél, ahol Scarlett valóban azt hiszi, hogy Ashleyt szereti, de közben az utolsó lapon rájön, hogy köze nincs hozzá, és a másik két oldalról is ilyen erős tévedések és érzések állna fenn, na az, már valami, de ezek a gyermeteg regénybetegségek, amiket szerelmi háromszögnek hívunk mostanában, hát szerintem szóra sem érdemesek.
Másik dolog, hogy KORRUPT SZERETŐ? Izé, azt hol lehet olvasni? Mert nekem elég egzotikusan hangzik :D, de tényleg, ezt még ki kell beszélnünk később.

Ja és válaszolnom is kellene, szóval népszerű könyves toposz, ami a könyökömön jön ki. A FOLYTATÁSOS REGÉNY. Úgy gondolom, sokkal nagyobb kihívás íróként egy könyvben megírni az egész történetet, mert ezzel a nyújtsuk mint a rétestésztát stílussal néha ki tudnak akasztani, főleg, ha látni, hogy már nincs is cselekmény a folytatásokban. Nehogy félre értsétek, van olyan történet, ami megérdemli a folytatást, de nevetséges, hogy manapság minden divatos író folytatásokban gondolkodik. Néha kifejezetten rosszat tesz ez a történetnek. De mint mondtam, ez sem általános.
Amit kifejezetten utálok, az  az, hogy a legtöbb történet főhőse gyönyörű, de ha nem az, hát a rajongók a sztorihoz csatolják egy híres színész vagy modell képét. ( Bah! ) Pedig történhetnének már érdekes dolgok hétköznapi hősökkel is...
Még biztos van több is, ha majd eszembe jut, pótolom.

 8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel
Trónok harca? Egy ideig néztem a sorozatot, és tetszett is nekem, de most már úgy érzem, elég öncélúan erőszakos. Persze tökéletesen megértem a hisztériát, ami körbe veszi, de nekem ez nem hiányzik az életemből. Aztán ide írhatnám az összes vámpíros sorozatot - kivéve a Vámpírakadémiát, és a Cassie Palmer sorozatot-, illetve ha valamit utálok, az a sok Helyszínelős film. Komolyan mondom, mikor unják már meeeeeg???? Grrrrr. Hörr. Mörr. Stb, stb. ( Csak sápítozom. )

 9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?
A Büszkeség és balítéletet kifejezetten jobban kedvelem filmben, mint könyvben. - Bármelyik verzióról is van szó. És azt hiszem a Három testőr feldolgozásokkal is így vagyok. Írnám tovább is, de más nem jut hirtelen az eszembe.
 

Kétségek, na azok voltak, nagyon...

Tesóm reggel megkérdezte, hogy mi a fene az a katamennialbion.com? - Mert hogy folyton azt hozza fel a gép, amikor be akar lépni a gmail. fiókjába...

És ez eszembe juttatta, hogy nem is írtam, mennyire hatalmas nagy félelemmel töltött el az, hogy ezt a vicces kis történetet az emberek elé tárom. Az összeszorult gyomor csak egy dolog volt, mielőtt publikáltam. Ott volt még az állandó bizonytalanság, hogy mit fognak most ezek után gondolni rólam az emberek, hogy majd összesúgnak a hátam mögött, hogy valami miatt lesajnálnak, mert nem az ő szájízük szerint írtam, mert nem írtam tökéletesebben, mert túl laza voltam, és feljött egy csomó blokk, amivel meg kellett küzdenem nap mint nap... 

Az ember szeretheti, amit ír, kell is szeretnie, de kezdetben nagyon nehéz nem úgy gondolni az írására, mint egy gyámoltalan, kedves kisgyerekere, akit ott felejtesz az emberek között. Szeretni fogják vagy bántani? Elhanyagolják és elmennek mellette? Melyik a jobb? Ha elhanyagolják, vagy ha nekimennek? És ugye én, aki négy éve folyton csak lebeszélem és lebeszélem magam az írásról, - pedig nem is akarok mást, csak szórakozni közben-, szóval én most megküzdöttem ezekkel az aggodalmakkal, minden egyes nap, amikor beléptem a postafiókomba, minden egyes pillanatban, amikor felnevettem, mert nem emlékeztem az aktuális részre, és új élményként fogadhattam, minden pillanatban, amikor megláttam, hogy Reea kommentet írt- Úristen! Mit akarhat???- , na ilyen dolgok foglalkoztattak engem. 

Blogot írni sokkal könnyebb, mások írásait kritizálni...- vajon kritizáltam őket? - , mások írásait értékelni, boncolgatni semmiség, mert ott elbújhatunk a könyv mögé. Azt mondom, figyi, ez csak egy vélemény, és túllépek mindenen. Ó, ez annyira egyszerű. De írni, az olyan személyes élmény, még akkor is, ha ez most épp egy laza, humoros gyakorlatként született meg, szóval olyan személyes élmény, amit igazán átnyújtani - legalábbis az én részemről- csak képzeletbelei piros masnival lehet. 

Forrás

Szóval örülök, hogy ez a történet azokhoz jutott el, akikhez el kellett jutnia. Örülök, hogy bár minden nap meg kellett küzdenem a kétségeimmel, bennem volt a meggyőződés, hogy Kata sztorija rátalál majd arra az olvasóközönségre, akik lazulni akarnak és kikapcsolódni. És nagyon örülök, hogy ezt az - olyan hülye szó, hogy kitárulkozás!-, szóval hogy ezt a lépést, ami számomra szinte egyforma volt a bungee jumpinggal - mert hát elvileg annak sincs veszélye, de mégis hozzá járul, hogy a félelmünkkel szembe nézzünk-, szóval hogy sikeresnek könyvelhettem el. Örülök, hogy fellélegezhetek, hogy a gyomrom is fellégezhet, és hogy újra vigyorogva gondolhatok a karácsonyi történetemre - ami egyesek szerint nem is volt olyan karácsonyi!- , de a reakciókról majd kicsit később írnék, és az a posztom sem lesz uncsi, ezt megelőlegezhetem. 

Viszont a cím nemcsak a karácsonyi sztoriról szól. Érdekes, mert amikor az ember váltani akar, szerintem az első lépcsőfok, hogy elnémítsa a kétségeket. Nem is szabadna írnom a kétségekről, manapság valamit kitalálsz és holnap már meg is valósul, de azt is elárulom, de csak súgva, hogy amikor megállapítottam magamban, hogy nem akarom tovább a blogot úgy írni, mint régen, megint csak jöttek a kétségek, hogy mégis hogy képzeled ezt?, és társai. És akkor arra gondoltam, hogy az a legjobb az egészben, hogy nem képzelem sehogy. Hogy hagyom, hogy kiderüljön, ez az érzés, hová vezet. Hogy nem stresszelek, és nem kínzom meg a gyomrom sem, mindenféle görcsöléssel, mert akiket érdekel, hogy miről írok, úgy is fognak olvasni, akiket meg nem... Hát fogok én szenvedni mások elvárásai miatt? Az a helyzet, hogy nem... Meg kellett húzni az életemben a határokat, és az a helyzet, hogy az életemben az elsődleges mérce, bárhogy is nézem, én vagyok.

Szóval kétség az van, de azért van, hogy tovább lépjünk. Hogy átlépjünk felettük. Mert könnyen átszökkenhetünk, csak szerintem az van, hogy kell hozzá egy adag bátorság, és annak a tudata, hogy a szökkenéssel bizony biztos talajra lépünk. Én úgy érzem, - ahogy másokkal beszélgetek a terveikről-, 2016 sok ember életében változást hozhat. Keressük az értékeket, keressük önmagunkat, itt elárulom - Nima posztjára utalva-, hogy életmódváltásba kezdek én is, és alig várom, tele vagyok energiával és örömmel, hogy VÉGRE TORNÁZHATOK , és jógázhatok, és teázhatok- bár már régóta teázom, de mindig jó új teákat kipróbálni ;)-, és rendbe szedhetem ezeket a hülye csombékokat, amiket akár kétség formájában, de én kötöttem magamra az évek során. 

Hát, most ennyit szerettem volna írni, azzal hogy majd még folytatom... Pedig megfogadtam, hogy rövidebb posztokat gyártok. ;)

Hello 2016... ugye jól megleszünk?

RoseHillDesignStudio Etsy - Heather Stillufsen naptára

Hümm, egy új év, finom, ropogós hideggel, jó adag friss levegővel... Ismerek olyanokat, akik direkt nem mennek szilveszteri buliba, hanem azzal köszöntik az új évet, hogy január első napján, hajnalban sétálnak egy jó nagyot, akkor, amikor még mindenki a buli fáradalmait piheni, aztán elővesznek egy jó könyvet, és otthon pihenéssel töltik a napot. Szerintem nem egy rossz elképzelés...

Fenti képen Heather Stillufsen 2016-os naptárát láthatjátok, nemrég találtam rá a facebookon a képeire, és teljesen megörültem, hogy már ilyet is lehet kapni az etsy-n. Megvenni mondjuk nem fogom... De azért örültem a lehetőségnek, hogy akár erre is elkölthetnék több mint hatezer forintot. :)

Mostanában kezdem a facebook oldalamat - a személyeset, nem a blogét- arra használni, hogy inspirációt gyűjtsek. Remélem nem sértek meg senkit sem azzal, hogy mások képeit nézegetni, nekem nem akkora élmény, újonnan kaptam arra rá, hogy leállítom azoknak az embereknek a követését, akik a folyamatosan csak felbosszantanak a folyamatosan netre nyomott személyes fényképeikkel, úgyhogy többségében már csak cikkek, fényképek, blogok oldalai ugranak fel a frissben, amiben az a legjobb, hogy ha nincs kedvem megnézni az aktuális reggeli híreket, teljesen más irányba fordulhatok, és a reggeli teám mellett fel tudok töltődni. Így találtam rá Heather Stillufsenre is, no meg most találtam meg a Bohem Style Every Where oldalra, amiért totál odáig vagyok. Folyton csak mentem és elmentem a képeit. Biztos vagyok benne, hogy valamikor még hasznomra válik. Vagy egy regény világában... vagy akár egy bohém partyn! ( Vagy talán a bohém esküvőmön? ... )

Még nem tudom, milyen irányba terelnek majd, de nagyon inspirálnak ezek a képek... Könnyen el tudnék képzelni egy világot, ahol mindenki ilyen különleges színes ruhákban járna. Tudom, ez csak kis szelete a történeteknek, és pont hogy én sosem szoktam azzal foglalkozni, ki mit vesz föl, mert irreálisnak tartom, de valamiért elkezdtem gyűjtögetni ezeket a képeket.

De miket is írok! Nem is ezért ragadtam tollat- vagyis ültem ide a monitor elé vagy egy órával ezelőtt. Egyszerűen csak le akartam írni, hogy ma egy könyvbe annyira belemerültem, hogy teljesen megríkatott. Potyogtak a könnyeim, annyira meghatódtam, és közben arra gondoltam, hogy egyáltalán nem szégyen, ha valamibe ennyire bele tudjuk élni magunkat. Számomra ez egy jó jel. Mert annyira utálom amikor valami olyan semmilyen. Tudjátok, az elmegy kategória. Egy könyv legyen hatással rám, legyünk egy rezgésszinten! Azt akarom, hogy nevessek rajta, hogy izgalmamban összeszoruljon a gyomrom, hogy sírjak, ha meghat, amit olvasok. Hogy amikor a kezembe veszem, szűnjön meg a külvilág körülöttem. Olvasni számomra így a jó dolog.
Hadd legyek titokzatos, mert nem írom le, melyik könyvről van szó. Lehet, egész évben nem írom le, melyik könyvről írok majd ide nektek. Hát nem furmányos dolgot találtam ki? Persze, lehet úgy kevésbé lesz érdekes a blog. Minden esetre, hello 2016, én úgy érzem, ez a nap egy csodálatos év kezdete. Minden más majd magától kialakul.