február 06, 2016

Valóban, óh, süsü és stelázsi- avagy én mindig szeretni foglak!


Gyerekkoromban sokat énekeltem. Volt, hogy körbeálltak a gyerekek az iskola udvaron, és én elénekeltem Whitney Houston Több mint testőrös dalát, - az I will always love you-t- , aztán ha véletlenül valaki azt mondta, "dehát a szöveg nem is olyan, mint a rádióban", megoldottam annyival, " hogy ha jobban tudod, énekeld el te magad". Énekelni jó dolog. Lehet a fürdőkádban, főzés közben, fogmosás közben is tudok- de akkor nem olyan jó a kiejtésem-, és torna közben is szoktam néha, -pedig azt nem szabad-, meg úgy általában csak úgy is szoktam.* Csak úgy énekelni a legjobb dolog.*



Tény, hogy egy időben érdekelni kezdett, hogy Whitney Houston tényleg, miről is énekel, mert érzelmileg ki tudtam tölteni a zanza és a szöveg közötti űrt, de azért kellett valamilyen tudományos alátámasztás is a mászóka tetején eltralalázott, művészien az éterbe helyezett tirádák közé.

És akkor jöttek az angol órák. Alapból magamba szívom az idegen nyelveket, már az első órák után gondban voltam, mert hamar elkezdtem keverten beszélni,- beleillesztettem az angol szavakat a magyarba és fordítva. Viccesnek találtam, de azért annyira nem tetszett. És sosem viseltettem különösebb szenvedéllyel a nyelvek iránt, azok csak a laza órák voltak a suliban, amikor elég picit figyelni, és kipuskázni a feladat megoldását a munkafüzet megoldókulcsából. De a nyelvekben volt logika, és volt ritmus és dallam, és szép hangzása volt a szavaknak. Na meg segítették kedvenc dalaim szövegértését.  Úgyhogy, ha nyelvet tanultam, abban mindig jó voltam.

Mindezek mellett szeretem a magyar nyelvet, mert rengeteg lehetőség és szépség van benne. A szavaknak varázsa van, ahogy összekapcsolódnak, - "ősz húrja zsong, jajong, busong"-, a hangzásban sokszor már benne van az érzés, amit kifejez, szerintem varázslatos, csak figyelni kell benne a rejtett értékeket és a szimbólumok üzenetét. Szeretek szerelembe esni a szavakkal. Ez az egyik kedvem hobbim.

A szavaknak ízük van, meg színük és textúrájuk- nem csak a levegőbe kilökött, kiköpött hangok, úgy gondolom igazi mágia a kimondott szó, amivel hidat építhetsz, vagy akár mindent lerombolhatsz. A kedvencem szavam talán a rejtély, mert két "jé"-van benne, és mindkettő különböző, és benne foglaltatik, hogy valamit nem találunk meg, azaz előtte valaki valamit elREJTETT, és tetszik a hangzása, a hangulata - akár a titokzatos, csillagos éj, mindig azt izgalmat juttatja az eszembe, ami akkor fog el, ha meg akarok valamit fejteni. De szeretem még a bűbájt, a ritmusa, cserfessége, és persze a két "bé" miatt, és kifejezetten kedvelem azokat a régies szavakat, amiket már nem használ mindenki, de még nem koptak ki az élő nyelvünkből. Mondhatnám, hogy nyelvőrző vagyok, de csak nagyon amatőr szinten.

Valóban. 

Az első kedvenc szavam egyébként a valóban volt. Gimiben hülyéskedtünk a barátnőmmel valamin- akkoriban e tevékenység, hogy " hülyéskedni", majdnem egyenértékű volt a szabadidővel, és egy elég erőltetett poénra a barátnőm azt válaszolta komolyan és elég szofisztikáltan az igen helyett, hogy " valóban". Ez egészen hatalmas nagy " aha-élmény volt",: hirtelen csend lett, a nap kisütött, mi pedig megvilágosodottan ízlelgettük a "valóban" szó kicsit ódivatú, de cseppet sem poros hangulatát és a jelentését. Szerintem fél évig mindenre ezt mondtuk. Kisütött a nap! Valóban. Nézd már, mekkora hülye ez a gyerek, kampót akasztott az orrába. Valóban! De te most tényleg azt hiszed, hogy dogát fogunk írni? Valóban. Én beleborzongtam, amikor tényleg rátaláltam a megfelelő szituációra, amire illett ez a kifejezés.

Óh! 

Aztán elkezdődött az az időszak, amikor figyelni kezdtem, ki hogy beszél. Voltak vicces mondatok, de nem győztek meg, hogy értelme lenne őket felírni a képzeletbeli "wow-listámra". Barátnőm kifejezetten kedvelte, hogy sokszor mondom az "inas" szót a fiúkra, persze nem volt újdonság, de egy Kabos film jócskán meggyőzött arról, hogy bizonyos szituációkban ez is jópofa,  úgyhogy új szerelem volt, pár hónapig rászálltam erre a kifejezésre is, de tudtam közben, hogy ez most csak futó viszony lesz.

Nagy álmom volt viszont egy nyilvánosan és hatásosan kiejtett, karakteres "óh". Színpadiasan akartam csinálni, artikuláltan, művészi sóhajjal a végén. Az álmom pedig meg is valósult egy vizsgán, amikor nem tudtam megmondani harmadik próbálkozásra sem a szerzői jogvédelem utolsó ismérvét, és közölték velem, hogy akkor valószínűleg most megbuktam. "Óh" - válaszoltam, és jött is a sóhaj a végén. Boldogság volt, meg szívás is, hisz ki szeret ismételni?

No de, hogy ne csak meséljek, hanem szórakoztassak is, hoztam pár érdekességet. Nem tudom, tudjátok-e, de én borsodi vagyok, nem olyan elcsépelt módon, mint a ropi vagy a sör, hanem úgy igazából, és hát előfordul, hogy mikor a blogot írom, olyan kifejezést írok, amire talán nem tudjátok, hogyan bukkanhattam rá. Bizonyosan tudjátok, hogy borsodban még élnek régi palóc kifejezések, és szerencsére nem hagyjuk őket elveszni, én is használok jó párat, de leginkább csak azokat, amiket még a nagyszüleimtől tanultam.

Arra gondoltam tehát, mutatok pár szót, kíváncsi vagyok, ismeritek-e a jelentését. ( Először szerintem próbáljátok így ki, aztán ha kijelölitek, látjátok a megoldást. ) Biztos vagyok benne, hogy sokat ti is ismertek.

bakkan - pl. a lipityóka bakkan, vagy a szék bakkan, amikor két lábon egyensúlyozol rajta, és lehuppansz a földre vele. ( most hirtelen másképp nem tudom elmagyarázni. )

sinkózik - csúszkál a jégen

inas - fiúgyerek! :D

furik - talicska

makuka - napraforgómag-szotyi

patrac - elhanyagolt, rendezetlen öltözékű

dumó - a kenyérvég

levonó - matrica

tócsni -krumplimackó

süsü -kapucni

tesznye - undorító

lipityóka - mérleghinta

büszke - egres,
mezgerel - a betakarítás után a földön maradt termé
ny begyűjt
hokedli - négylábú, támla nélküli konyhaszék
stelázsi -rakodópolc a spájzban

rinyál - nyavalyog

abajgat-  űz, zavar, zargat

Biztosan tudjátok ti is, hogy a nyelvjárásnak megfelelően használni szavakat, vagy akár kiejteni hangokat nem nyelvtani hiba.

Még több borsodi kifejezést olvashattok ezen a címen: http://tardona.blog.hu/2011/02/20/borsodi_szavak_tardonai_erdekessegek

És ha még ezek után is van kedvetek játszani, akkor itt egy teszt :), - volt amit én sem tudtam ;) 

teszt

**
a blog nyelvi különkiadása természetesen folytatódni fog**



9 megjegyzés:

  1. Ez tök jó! Az utolsó négy szerintem olyan országos szleng, mert én is ismerem, pedig pesti vagyok, a szüleim sem Borsodiak. Viszont a többin el kellett gondolkodnom. Bár az is lehet, hogy a nagy vándorlás miatt, a Pestre költözők mind elhozták magukkal a kedvenc kifejezéseiket, aztán itt összekeveredtek. :)
    Az egres nálunk piszke, a krumplimackó az krumplimacok,de ismerjük a tócsnit is,a kenyérvég pedig gyüre. :)

    A valóban pedig egy igazán jó szó. Szerintem én valami könyvből szedtem össze, de mai napig használom. Azon viszont még sosem gondolkodtam, mik a kedvenc szavaim. A magyar nyelv számomra afféle kényelmes, meleg takaró, mindig ápol és körülölel. Talán mert gyerekkorom óta szünet nélkül beszélek, és ehhez a kapaszkodókat természetesen a szókészletem nyújtotta. Talán a nyilvánvaló és természetesen a két kedvencem. Plusz, mióta elmúltam huszonöt, nem azt mondom az esetek többségében, hogy anyu és apu, hanem édesanya és édesapa.

    Ismét egy nagyon érdekes témát hoztál. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, szokták mondani, hogy fél Pest vidéki volt régebben, csak gyakran letagadják :P, de engem baromira nem érdekel, ki hol él, vagy honnan jött. Csak az ember számít.

      Gyüre? :) Sosem hallottam, nagyon tetszik. A krumplimacok meg nagyon aranyos.

      Vannak egyébként olyan dolgok, mint a nyelv, ami annyira egyértelműen a miénk, hogy nem is gondolkodunk rajta, mennyi mindent jelenthet. De nem magyarkodni akarok, vagy ilyesmi, mert az viszont elég távol áll tőlem. Szerintem elég, ha néha megállunk, és azt gondoljuk, hümm... de szép. ( De ez mindenre igaz.) Köszi, hogy írtál Reea!

      Törlés
  2. Nagyon jók ezek a nyelvészkedő posztjaid, kérek még ilyet. :)
    Az utolsó négy nekem is ment, meg a tócsni nálunk tócsi. A levonó meg Erdélyben még a matrica. De a többi új volt, köszönöm, hogy megismerhettem őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért olyan sokat nem szándékozom nyelvészkedni, mert nem vagyok nyelvész :D, aztán még belefutok, valami hibába, ami nem lesz megfelelően szakmai. De ha valami érdekességre bukkanok, írok.

      Törlés
  3. Borsodi vagy, Zenka? Én is!!! :)

    VálaszTörlés
  4. Csatlakozom, az utolsó négyet én is ismertem, plusz a tócsnit, az legtöbbször nálunk is tócsni volt, de ezeregy elnevezése van országszerte. :)
    A süsüt pedig nemrég hallottam Tittitől, de nem is akartam elhinni, hogy van ilyen o.O (nekik sok háziszavuk van, aztán bogarászni kell, mi a létező :D )
    Az egresre világéletemben csak az egres szót ismertem, aztán Zembertől megtanultam a piszkét (meg még sok egyéb fura szót). Van, hogy azóta is beleakadunk olyan szavakba, amit a másik nem ismer... tegnapelőtt pl. azt használtam, hogy szurtos a macska lába (sarasan ragacsos volt), és nem értette, azt hitte szurkost mondok :D Ki kellett neki gugliznom, hogy ez létező szó.

    A valóban tényleg jó szó, és olyan kis helyes, komoly. :) Én egy időben sokat használtam a mármint? visszakérdezést, visszagondolva lehet, hogy idegesítő volt, de akkor bele voltam szerelmesedve ebbe a szóba. :)

    Jó poszt, legyen még! :)

    VálaszTörlés
  5. Ne tudd meg, hányszor keresek rá a google-ben, hogy létezik-e az a szó, amit épp le akarok írni :D. Élőszóban ez nem gond, mert megmagyarázom, ha valaki nem érti, de tényleg előfordult már, hogy a google-ön sem volt találat. * A szurtost ismerem, de nem használom, viszont most a kutyusom lába is olyan ;) *

    Annyira fura, mert azt hittem, hogy pont az utolsó párat nem fogjátok ismerni. Nemrég amúgy olvastam egy érdekes szót. Hümm, nem jegyeztem meg, de ha megtalálom, majd írok róla.

    VálaszTörlés
  6. Hmm pedig az utolsó négyet használom is, napi szinten, a többiről viszont még életemben soha sehol nem hallottam, nem láttam semmit. :D

    VálaszTörlés