január 17, 2016

Utálatos poszt

PuPilla volt kedves, és meghívott erre a játékra, ahol abstractelf népszerűtlen könyves vélemények book tag-jére válaszolgatunk.Olyan rég kaptam hasonló meghívásokat, hogy nem volt kérdés, mindenre válaszolok.

Kapásból az első kérdésem, ti néha nem hiányoljátok a facebook-ról a dislike gombot? Na mindegy, ez csak úgy eszembe jutott, jöjjenek a kérdések- és a válaszok.

Banyacipő - figyelem, lehet a továbbiakban banya leszek!


1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.
Első blikkre azt akartam írni, hogy nem volt ilyen, aztán ágyamban álmatlanul forgolódva eszembe jutott, hogy micsoda naiv elképzelés volt ez az első gondolat. 
Rögtön eszembe jutott ugye a legendás Szürke ötven árnyalata, amit képes voltam meg is venni, annyira hittem a pozitív visszajelzésekben, de szerencsére túl is adtam rajta, úgyhogy már nem az én polcomat terheli. Aztán eszembe jutott még Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata, mely úgy általában "fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében", de számomra kifejezetten csalódás volt- mondjuk kifejezetten utálom a vámpírrománcokat-, vagy írhatnám még Nalini Singh angyal sorozatát, ami számomra a röhejes kategória, DE elhiszem, hogy másnak erre párásodik be a szeme, úgyhogy semmi gond nincs ezzel. 
Ami kifejezetten irritál és felmérgesít az Rebecca Donovan Lélegzet trilógiája, ha csak rá gondolok felviszi a vérnyomásomat, annyira utálom.  Grrrr- hörr-mörr! - kifejezetten utálom ezt a regényt, akinek áldozat komplexusra van szüksége, olvassa. ( Kicsit kegyetlen vagyok, de mivel csak könyvről van szó, vállalom. )

 2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.
Ide feltétlenül a vihogós női könyvsorozatokat tenném- rajongok értük-, tehát jöjjön ide a Szingli fejvadász sorozat, vagy a Lilana Hart Go-go girl sorozata- amit pár szőrös szívű kritikus olyan felemás módon- a fene sem értette mit akartak ezzel mondani- le minősített elég tudományos módon, de szerintem egy vicces könyvet csak egy dolog mérhet, hogy mennyit röhögtél rajta. Én rengeteget tudok, úgyhogy semmi gond.

 3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék. 
OTP... Komolyan :D, hová jutottunk idáig??? Vannak jelöltjeim amúgy. A Kisasszonyokban - Louisa May Alcott- ez nem kérdés, hogy Jo Marchnak kellett volna összejönnie Laurie-val, és bár már több mint tíz éve olvastam a regényt, de még mindig felháborít a tény, ahogy egy huszárvágással tönkretette az írónő ezt a tökéletes párost. 
A másik párosom a könyvben ugyan révbe ért, de én legszívesebben hibajavítóval kihúznám a hölgyeményt az egész sorozatból -jelen esetben Ginny Weasley a kiválasztott-, akivel semmi gond nincs, csak épp hogy olyan semmilyen. Erőltetettnek tartottam ezt a románcot, még a Kövér Dáma is karakteresebb mint ő. ( De ezen ne vesszünk össze, mert én legszívesebben szegény Potter srácot Luna oldalán látnám. )



 4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.
Krimi. Túl szikár, túl száraz. Emocionális lényem nem érinti meg. :P
YA? Kifejezetten kezdem utálni, ha tizenéves főhősökről kell olvasnom. Évek óta nem is tettem. 

 5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.
Popeye a tengerész... Fogalmam sincs, ki lehet. Mindjárt puskázok kicsit, ki miket írdogált... Még most sem tudom. Nagyon sajnálom. :)

 6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni.
Hohó! Stephen King. Tudom, hogy mindenki litániákat ír róla, de kifejezetten utálom, - pedig már próbálkoztam fantasy-val, horror sztorival is... Annyi maradt meg benne, hogy minden könyvében, amit olvastam, egy külön bekezdést szánt arra, hogy valamelyik női hős menstruál. Gratulálok.

 7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt 
szerető, szerelmi háromszögek, stb.)
Nagyon érdekesnek találom, hogy itt mindenki a szerelemi háromszöget írta, de én speciel alig olvastam szerelmi háromszöget. Hol lehet olyat találni? :D Úgy gondolom, hogy az még, hogy Kata szereti Bélát, de néha szépen néz az Istvánra, az még nem szerelmi háromszög, akkor sem, ha István éjjelente a Katáról álmodik. Nem olvastam még olyat, ahol nem lett volna egyértelmű, hogy ki kihez tartozik, most az, hogy kikacsintok a másikra, szerintem egyenlő a nullával és nem szerelmi háromszög. Mert mondjuk ott van az Elfújta a szél, ahol Scarlett valóban azt hiszi, hogy Ashleyt szereti, de közben az utolsó lapon rájön, hogy köze nincs hozzá, és a másik két oldalról is ilyen erős tévedések és érzések állna fenn, na az, már valami, de ezek a gyermeteg regénybetegségek, amiket szerelmi háromszögnek hívunk mostanában, hát szerintem szóra sem érdemesek.
Másik dolog, hogy KORRUPT SZERETŐ? Izé, azt hol lehet olvasni? Mert nekem elég egzotikusan hangzik :D, de tényleg, ezt még ki kell beszélnünk később.

Ja és válaszolnom is kellene, szóval népszerű könyves toposz, ami a könyökömön jön ki. A FOLYTATÁSOS REGÉNY. Úgy gondolom, sokkal nagyobb kihívás íróként egy könyvben megírni az egész történetet, mert ezzel a nyújtsuk mint a rétestésztát stílussal néha ki tudnak akasztani, főleg, ha látni, hogy már nincs is cselekmény a folytatásokban. Nehogy félre értsétek, van olyan történet, ami megérdemli a folytatást, de nevetséges, hogy manapság minden divatos író folytatásokban gondolkodik. Néha kifejezetten rosszat tesz ez a történetnek. De mint mondtam, ez sem általános.
Amit kifejezetten utálok, az  az, hogy a legtöbb történet főhőse gyönyörű, de ha nem az, hát a rajongók a sztorihoz csatolják egy híres színész vagy modell képét. ( Bah! ) Pedig történhetnének már érdekes dolgok hétköznapi hősökkel is...
Még biztos van több is, ha majd eszembe jut, pótolom.

 8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel
Trónok harca? Egy ideig néztem a sorozatot, és tetszett is nekem, de most már úgy érzem, elég öncélúan erőszakos. Persze tökéletesen megértem a hisztériát, ami körbe veszi, de nekem ez nem hiányzik az életemből. Aztán ide írhatnám az összes vámpíros sorozatot - kivéve a Vámpírakadémiát, és a Cassie Palmer sorozatot-, illetve ha valamit utálok, az a sok Helyszínelős film. Komolyan mondom, mikor unják már meeeeeg???? Grrrrr. Hörr. Mörr. Stb, stb. ( Csak sápítozom. )

 9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?
A Büszkeség és balítéletet kifejezetten jobban kedvelem filmben, mint könyvben. - Bármelyik verzióról is van szó. És azt hiszem a Három testőr feldolgozásokkal is így vagyok. Írnám tovább is, de más nem jut hirtelen az eszembe.
 

13 megjegyzés:

  1. Úgy bírom, hogy már sokadjára látom a HarryGinny párost ennél a kérdésnél, én pedig évekig abban a tudatban éltem, hogy csak én nem kedvelem őket. :D
    A Lélegzet trilógiát én végig sem bírtam olvasni, úgyhogy megértem az érzést!

    VálaszTörlés
  2. Első felvetésedre válaszolva én egy "who cares?" gombot jobban hiányolok a dislike-nál. :D
    A banyacipő szuper! :D
    A Rebecca Donovan trilógiát akartam olvasni, de többen eltántorítottak már tőle... Egy barátnőmnek ugyan nagyon tetszett az első rész, de a többi teljességgel kiábrándította. Cat & Bones nekem se pálya! :D
    Hmm, tényeg érdekes, és jó alternatívának tűnik Luna, Harry mellé, de szerintem csak elsőre. Annyira sebzettek mindketten, ebből a szempontból megértem, hogy Rowling anyánk sokkal biztosabb háttérországot akart létrehozni Harrynek. És ez nem csak a cool és néha hidegnek tűnő Ginny, hanem az egész Weasley család. De a saját kis érvrendszerem ellenére osztom a véleményed, nem biztos, hogy kellett volna Ginnyt erőltetni (de mondjuk én gondolatban meg is halasztottam Harryt a végére, ergo nem kellett neki pár a fejemben. :D)

    Kingen nagyot röhögtem :D bár csak a Carrie-ben emlékszem erre a motívumra, de nem is olvastam, csak egy könyvet tőle, a Cujót, és filmen se láttam sokat.

    Nem is voltál nagyon banya, csak kicsit morgós. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. PuPi, ezen a Harry Potteresen komolyan elgondolkodtam. Szóval Harry a családba házasodott be úgy igazából?
      Nyilván, ha Luna lett volna a befutó szerintem kicsit átalakult volna a karaktere, de ugyanakkor meg ha valaki, akkor ő megértette Harryt. De amúgy meg legyenek Ginnyvel boldogok! :)

      Törlés
    2. Hát, én nem kérdőjelezem meg a karaktere érzelmeit Ginny iránt, de Bubu elültette a gondolatot a fejemben az én bejegyzésemnél, és nos, valóban lehet, hogy én is akartam volna egy szerető és nagy családod rakni a kis árva karakterem mögé a végén, ha már túlél mindent. :)
      Megértette volna Harryt Luna is, igaz, sokban nagyon egyeztek, bár szerintem Harry azért kicsit lükének tartotta, a többiekhez hasonlóan. Ron miatt mindenképp kapcsolatban lett volna a Weasley-családdal, de egész más lett volna. Nem szerettem annyira én se Ginny mellett, de megbékéltem a gondolattal a végére, és ezzel a plusz gondolattal (hogy a családba házasodott be) tényleg nyugodtan hagyom ott, ahova került. :D :D

      Törlés
    3. Egyébként hogy is volt? Kezdetben Rowling Hermione párjául szánta? Mintha valami ilyesmit olvastam volna.

      Egyébként az előbb is ezen filozofáltam :D, és semmi bajom nem lenne Ginnyvel, csak olyan semmilyen. Miért nem lehetett neki izgalmasabban megírni ezt az egészet? És amúgy én azon is meglepődtem, hogy azt írta R., hogy Ginny profi kviddics játékos lett. Hát én AZT sem hiszem el róla :D, olyan vagyok.

      Törlés
    4. Az csak egy eléggé félreértelmezett mondatból eredő cikksorozat... :) de már nem emlékszem mikor és hol volt, nem mentettem el, mindenesetre félre lett értve, és túllihegve írtak róla.
      Kicsit semmilyen, de lehet, hogy pont erre a biztos pontra van szüksége Harrynek egy ilyen gyerekkor-kamaszkor után... :) Izgalmas volt az egész élete eddig :D :D megérdemli az 'All was well' véget. :D

      Ginny mindig sportos volt, és jó kviddicsező, szerintem nem meglepő. :)

      Törlés
    5. Rowling valami olyasmit írt, hogy Harry meg Hermione bizonyos szempontból jobb párosítás lett volna, és hogy Ronnak és Hermionénak valószínűleg házassági tanácsadásra lett szüksége egy idő után. :) De hogy attól még nagyon szeretik egymást, és igazából jól van ez így.
      De pontosan én sem emlékszem...

      Törlés
    6. PuPilla, nem érzem meggyőzőnek az érveid. :) Igaz, hogy semmilyen, de a miénk. Ahh, ne már :D
      Persze elfogadom, hogy ez van, de ennél sokkal-sokkal jobb párosra is képes lett volna Rowling. Nem hiába a sok értetlenkedő. Még mindig az a bajom, hogy ha meg így alakult, lehetett volna neki valami szerepet is írni, nem csak azt, hogy tündi-bündin álldogált itt meg ott, meg néha meg kellett menteni. :D Nem bírom, bocsánaaaat! :D

      Törlés
    7. Szerintem Ginny tökös csaj, gondoljatok csak az 5. részben a Misztériumügyi Főosztályra. Nem olyan rossz karakter ő, bár valóban lehetett volna több szerepe. :)

      Törlés
    8. Nem úgy "semmilyen", hogy jelentéktelen, de nem nagyon tűnt ki. Ok, később tökös lett, kiáll magáért, és jó a sportban is, plusz néhány bűbájban is jeleskedik. :) Azt hiszem túl keveset találkozunk vele, úgy egészében, hiszen nem tartozott a trióba (ami nem is baj), és ezért kevésbé nőtt közel a szívünkhöz. De majd egy alapos újraolvasás után nyilatkozom :D Nem szeretném szidalmazni Ginnyt, úgy, hogy fingom sincs pl. Bea mire gondol a Misztériumügyi Főosztályon, mert annyira egy fehér folt van ezeknek az emlékeknek a helyén :D (már vagy 4 év is eltelt, hogy újraolvastam).
      De azért az álldigálásnál tényleg többet csinált, az biztos.. :)
      A tetkós rész nagyon megmaradt, amikor macsósabb tetkót hazudik Harrynek. :DDDDD

      Törlés
    9. Hát mikor a jóslatot mennek megkeresni, akkor Ginny is velük megy, és igazán tökösen harcol, tudod. Vagy nem tudod? :D Tényleg újra kell olvasni. :)
      Ebben igazad van, hogy nincs rendesen kibontva, többet is lehetett volna írni róla. Rowling biztos tud is többet róla, mert neki olyan háttérinfók vannak a fejében, amiket nem osztott meg az olvasókkal a könyvekben.

      Törlés
  3. A Lélegzet trilógia első részét imádtam, ódákat zengtem róla, a másodikban úgy felment az agyvizem, hogy a barátnőmnek egy négy oldalas e-mailben ecseteltem mennyire egy égetnivaló, borzasztó, rettenetes könyv, de ebben legalább még volt valami cselekmény, de a harmadik, a harmadik... Az emberiség ellenes bűntett. Nincs cselekménye, több száz oldalon keresztül csak nyafog a főhős csajszi, hogy mekkora szar az élet, plusz minden második oldalon kefél. SOHA ÉLETEMBEN ROSSZABB KÖNYVET A BOLDOGÍTÓ LÉLEGZETNÉL NEM OLVASTAM!!! Egyszerűen nincsenek jelzők arra a kínra, amit éreztem olvasás közben. Ettől még a szürke is jobb, komolyan, pedig azt is rettent mód utálom.
    Rebecca Donovan sorozatát is csak azért olvastam végig, mert az első rész tetszett, és én hülye idióta akcióban rendeltem meg a 2. és 3. részt együtt, és ha már pénzt adtam ki érte úgy voltam vele, végigszenvedem, de szerencsére sikerült elcserélnem. Sok szar könyvet olvastam már életemben, elég kiritkus vagyok (sajnos vagy nem sajnos), de egyszerűen nincs regény, ami ezt überelné. Egy fos, magyarán megmondva. Bocsánat a csúnya szavakért és az indulatos kommentért, de elkap az idegrángás, ha az a könyv az eszembe jut.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahh, semmi gond. :) Én nem szenvedtem ennyit vele, de jobb kiírni, mintha a méreg megenne miatta!

      Törlés