december 30, 2015

Rendhagyó évértékelő...



A 2015-ös év nem a könyvekről szólt. Jóval több regényt olvastam el, mint amiről posztot írtam, így azt is mondhatnám, nem a blogolás éve volt... És nem volt a listázás éve sem, mert nem vezettem nyilvántartást a kiolvasott könyvekről, nem volt kívánságlistám, nem néztem az aktuális megjelenéseket. Úgy olvastam, mint régen, amikor még nem volt internetem. Még csak nem is harácsoltam a könyveket, összesen 4 db. könyvet vettem, és ajándékba sem kaptam sokkal többet.

A 2015-ös év, mondhatni a könyvtárazás éve volt. Még mindig szeretek a könyvtárban császkálni, kifejezetten szeretek másnak könyveket választani, vagy csak úgy olvasgatni a könyvtár új szerzeményeinek fülszövegét, még akkor is, ha messze  nem érdekel a könyv.

A 2015-ös év sok tekintetben a magamba fordulás éve volt. Meg persze a nyitás éve is, mert rengeteg olyan szituációval és emberrel ismerkedtem meg, amikről régebben még hátra hőköltem volna, ugyanakkor már nem éreztem kényszert arra, hogy minden olvasmányról jelentsek, hogy mindenképp meg akarjak felelni a régi és új ismerősöknek. A 2015 a tisztulás éve is volt, lomtalanítással, rendszerezéssel... Most már sokkal könnyebben válok meg a régi dolgaimtól, sokkal könnyebben hagyok félbe egy könyvet, az évek óta őrizgetett olvasatlan könyvek szigorú megmérettetés után maradnak csak nálam, elajándékozom vagy eladogatom őket.

Még mindig szeretek olvasni- ez sosem fog változni-, csak most azt a korszakomat élem, ahol a könyvek háttérbe szorultak. Leginkább este olvasgattam pár oldalt, és ez a pár perc is betöltötte azt az élményt, amit régen a hosszú órák adtak. Szeretem a 2015-ös évet. Nem tudok listát írni csodaszép nyarálásokról, hatalmas nagy élményekről, amiket kiposztolhatnék a közösségi hálóra, de így is rengeteg élményt és tapasztalatot adott.

Könyvek terén ott voltak természetesen a romantikus könyvek, leginkább a kisasszonyos könyvek formájában, és azokon belül is azokat a történeteket, írókat kerestem, ahol a jellem - vagy helyzetkomikum folytán sziporkázó párbeszédeket olvashattam. (Újabban ez a gyengém.)
Aztán újra nyitottam a chick-lit könyvek felé, itt viszont nem bíztam semmit sem a véletlenre, és csak a mások által nagyon ajánlott regényeket olvastam. Nem is csalódtam bennük.
Aztán olvastam komolyabb regényeket is - tudom ez így elég tág fogalom-, amikről leginkább azért nem írtam mert... elindítottak bennem valamit, egy gondolatot vagy csak gondolatfoszlányt, amiknek úgy éreztem még érnie kell. Régen írtam arról a moly-on, hogy olykor az olvasás egészen intim esemény lesz, ilyenkor nem is tudod megfogalmazni az érzéseket, amiket a könyv benned kelt, de tény, hogy veled együtt rezonál, és kicsit olyan írni ezekről a történetekről, mintha feltárnád a lelked egy részét. Viszont én nem igazán éreztem késztetést erre...
Nagyon örülök annak, hogy rátaláltam az útinaplókra és utazással kapcsolatos regényekre. Ehhez kapcsolódnak még a gasztro-regények, amikben nem csak egy csipet só vagy bors, hanem jó erős hangulatképek- és ha szerencsénk van- igazi gondolatok is társulnak. Olykor arra gondoltam, kiposztolom az összes kedves idézetet ezekből a regényekből, mert sokkal inkább visszaadná, mit szeretek bennük, mintha egy szikár könyves ismertetőt írnék, de letettem erről is. 
Ami pedig úgy tűnik egy újabb szerelem lesz- legalábbis reménykedem benne- az az életrajzok. Tudom, kicsit unalmasnak tűnnek, de egyáltalán nem. Még az életrajz sem fedi fel az emberek igazi arcát, de legalább közelebb kerülhetünk hozzájuk. 

A 2016-os évben leginkább írni szeretnék. Folytatom szerintem az útinaplók, életrajzok vonalat, természetesen nem fogom meghazudtolni magam, olvasok romantikus regényt is, és úgy fogok választani, mint idén, semmiféle kötelezettség nélkül. 

Ha valami figyelemre méltó könyvet láttok, vagy olvastok, szóljatok, mert most sem szándékozom az újdonságokat figyelni! 

Van pár dolog, amire viszont vágyni kezdtem, szóval arra számítok, hogy a következő évben 
- fogok scifi-t olvasni...
- fogok olvasni a csillagászatról
- egész sor szakácskönyvet fogok végig lapozni
- kifejezetten figyelni fogok a jól megírt útinaplókra
- összegyűjtöm a megjelent Julia Quinn könyveket
- fogok angolul olvasni. lásd Moning: Burned 
- fogok olvasni pár régi, klasszikus könyvet
- megpróbálkozom talán a Narnia krónikáival
- és összegyűjtök pár Grimm mesét. 

A blogolás kapcsán viszont egy dolgot észrevettem, kifejezetten kezdem unni a könyves bejegyzéseket/ ajánlókat. Már úgy értem, írni :). 

Mindenkinek boldog új évet!

10 megjegyzés:

  1. Néhány mondat nálam is megvan,legalábbis a fejemben, mert csak néhányat írtam le, azt is két különálló szövegben.
    Alig olvastam, unok és már nem is tudok könyves bejegyzést írni,és szerettem ezt az évet a maga hullámvölgyeivel, elmerüléseivel, VÉGE-tábláival együtt. Bár ma is darabokra hulltam egy kicsit, de milyen unalmas lenne mindig fent és problémák nélkül? :)

    Boldog új évet Zenka, írjál sokat, szívesen olvasom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lenne unalmas :), csak talán kevesebbet tanulnánk belőle. :P

      Na de, ha nincs kedvünk könyves bejegyzést írni, hát ne írjunk! :D A világon annyi ember ír olyat, biztos vagyok benne, hogy valamiben mi is tök szuperek vagyunk, és ez a dolog biztos olyan, amihez kedvünk is van. ( És ez abszolute nem jelenti azt, hogy sosem fogunk könyves bejegyzést írni, de nem szabad erőltetni semmit sem. Na az erőltetésből lesz a probléma, az tuti :D )

      Törlés
  2. Tetszett a rendhagyó évértékelőd! :) És nem baj, ha nem írsz minden könyvről, de írjál azért sok posztot, én mindig várom! :) Meg még: kérdezzél! :D És: témázzál! :D

    Örülök, hogy találtál jó kis új műfajokat magadnak. Fehér Klárának és Nemes Lászlónak vannak útleírásai (Hozzál nekem kengurut, Mecsetek, basák, efendik stb.) és bár még nem olvastam őket, szerintem jók lehetnek, ajánlom neked is felfedezésre, Fehér Klárának jó a mesélőkéje. :) Nézz utána, ha érdekel, régi könyvek, biztos van a könyvtáraknak is. Plusz eszembe jutott még Orhan PAmuk: Isztambul, szintúgy nem olvastam, de sok mást igen a szerzőtől, és jól ír, kedvelem nagyon a stílusát, ez a könyv kifejezetten a városról, a hangulatokról szól. Jó lehet, nekem is várólistás.

    Burned, Burend, yes! :D
    Kívánok neked sok-sok jó könyvet 2016-ra, és rezonálós élményeket is! :) Egyetértek ennek az intimitásával. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó hangulatú poszt lett :) Sok mindent én is írhattam volna, nálam is háttérbe szorultak a könyvek, újra beleszerelmesedtem a könyvtárba, és a non-fictionokbe, én is sokat szeretnék írni idén, meg sci-fit olvasni, olyan régóta ígérgetem már magamnak.

    Neked is boldog új évet, írj sokat arról amiről szeretnél :)

    VálaszTörlés
  4. sci-fit mit? kinézted már?
    és miért pont a narnia? :D

    VálaszTörlés
  5. :o Unni,Írni? Mikor én imádom olvasni?! De persze ez megint szubjektív. :)
    Egyébként meg írjál sokat, akármiről. Sztorikat a fejedből akár. Én vevő lennék rá.
    De azért az egy érdekes kísérlet lenne, ha ajánlanál nekünk egy-egy könyvet... Hiszen "ismersz" minket, tudod mit és miket nem olvasunk, a kérdés, találnál-e olyan darabot, amit így is élveznénk? :)

    Az angol olvasást csak pártolni tudom. Sok könyvhöz hozzájuthatsz olcsóbban, és nem kell várnod a lassú hazai megjelenésre. No meg nincsenek benne félrefordítások sem, és híven mutatja az író stílusát.:)

    A Narnia nagyon jó, én szeretem, de gyerekirodalom, nem ifjúsági, a közhiedelemmel ellentétben. A nyelvezete legalábbis, viszont olyan varázslat, ami ha elkap, sosem ereszt ;)

    VálaszTörlés
  6. Elfelejtettem, hogy ide is kommenteltetek :D

    Ööö, a Narniát azért akarom, mert megnéztem az egyik filmet, amit mindenki szidott, és én imádtam! :D Yipiiii! Így talán a könyvet is szeretni fogom.

    Nima, attól függ, hogy milyen scifit, hogy melyik lesz bent a könyvtárban! :D

    Örülök, hogy azért lejött nektek, hogy az, hogy nem akarok könyvekről írni, meg hasonló, az nem egy szomorú dolog, hanem csak egy változás. A változás meg rendben van, nem?

    És igen, Burned, Burned! Meg utazós könyvek! :))

    VálaszTörlés
  7. Hajrá Zenka, jó kis tervek! Én is idén jöttem rá, hogy nagyon szeretem a jól megírt életrajzokat. Jó pár életrajzot vagy valós eseményt megörökítő regényt olvastam (Ribizliálom, Bunkerrajzoló, Pia, VIII. Henrik önéletrajza, Vadon). Imádom, mert mi lehet izgalmasabb a valóságnál? ? Az útinaplók meg...csak találnék jókat :) Csillagászat mindig is érdekelt, karácsonykor rávetettem magam " Az Interstellar és a tudományra". Félelmetes. (Hogy érthető :D) Nagyon szerettem Lucy és Stephen Hawking gyereksorozatát a George könyveket. Alapozásnak kiválóak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, tök jó ez az Interstellar-os könyv, de milyen drága! Pont tegnap írtam Reea-nak, hogy már jó ideje szemezek a könyvtárban a Hawking könyvekkel. És igen, észrevettem, hogy szereted az életrajzokat, és mindig meg is jegyzem, miket olvastál. De nem tudom, hogy vagy vele, én baromi lassan olvasom az életrajzokat. :D Volt amelyik két hónapig tartott, pedig nem untam, csak nem habzsoltam a lapokat.

      Törlés
    2. Hú, de jóóó, van ilyen könyv!! Most láttuk az Interstellart és lenyűgözött, de zavart, hogy nem értem teljesen. Köszi Szee! :)
      Hawking engem is birizgál, mert A mindenség elméletét is nemrég láttam. :D Tőle is akarok olvasni. A fizika jóóó, amíg nem kell számolni, és főleg jó, amikor ilyen csillagászati magasságokba visz. :)

      Törlés