június 08, 2014

A nagy nyári Shakespeare kihívás!

Már régóta szerettem volna megosztani veletek szenvedélyem tárgyát, miszerint szeretnék Shakespeare drámákat olvasni. A legjobb az egészben, hogy Shakespeare, mint köztudott, a 16-17. század fordulóján alkotott, így nem kell tartanom attól sem, hogy a blogturné klub kizárólagos jogot formáljon az első recenziókra, ráadásul annyira unalmasnak tűnik első ránézésre a téma, hogy biztos vagyok benne, senki nem fog versenytársat látni a rovatban.

Ugye izgatottak vagytok? - Én nagyon. 

A képet pedig azért tettem ide, mert nemsokára elolvasok egy Sparks könyvet is, - tudom, hogy azt is nagyon várjátok - hogy legyen összehasonlítási alapom.

Aminek pedig külön örülök, hogy sikerült kivennem két vaskos Shakespeare összes kötetet a könyvtárból, amikben logikusan minden műfordítót felsoroltak a könyv elején, de hogy milyen drámákat olvashatok benne, azt nem :D, szóval, hogy miről lesz konkrétan szó, az legyen  meglepetés.

Előre szólok, hogy Rómeó és Júliát nem olvasok.

Ja, és keressetek magatoknak valami jó kihívást a nyárra! Olyan szívesen olvasnék róla, kalandozzatok, vállaljatok valami merészet! Bármi jó lesz! Nagyon-nagyon jó! Legalább egy könyvet el kell olvasnotok a nyáron önálló, úri passzióból, amit nem befolyásolt senki! Nem fogadok el ellentmondást. 

Nyomás, gondolkodni!




27 megjegyzés:

  1. igen, valszeg senki nem veszi el tőled az első posztolás jogát. :D
    egyébként spark és shakespeare között mi az összefüggés? mert nem értem.

    VálaszTörlés
  2. hát hogy Spark regényeiben ált. meghal a szerelmespár egyik-másik tagja :D, Shakespeare pedig ugyanúgy tragikus végű love story - val vált híressé :)

    Köszönöm a támogatást, Nima ;)

    VálaszTörlés
  3. Ó, imádom Shakespeare-t! Bár inkább a vígjátékait. Mégis a Coriolanust tervezem újraolvasni, mert még jan-ban láttam, és - hosszú történet, de röviden - úgy érzem, lemaradtam egy csomó mindenről az előadás során.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, én nem is tudom mikor láttam utoljára Shakespeare darabot színházban... Azt hiszem azt, én is olvasni fogom ;).

      Törlés
  4. Zenka, láttad ezt a könyvet?
    http://www.libri.hu/konyv/lian_dolan.szerelmem-william.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, de most már látom :D. Tök jó.

      Törlés
  5. Ma kaptam kedvet Shakespeare-hez G.Forman Csak egy nap könyve miat. Remélem összejön a nyáron. Egyébként tele vagyok ötlettel, mit olvasnék ami régi, sokan olvasták, de én még nem. Még válogatok.
    Jó olvasást es szórakozást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áh, én meg a Csak egy nap régóta várólistás nálam. Tegnap volt a film, könyvben még nem olvastam. :) Köszönöm, és remélem klassz könyvet választasz majd.

      Törlés
  6. Ó, én is milyen régóta tervezem már, hogy elolvasok egy-két Shakespeare drámát. Szegénytől eddig csak a Rómeó és Júliát, meg a Hamletet olvastam (vagyis a Hamletbe csak bele kezdtem), és hát egyiket sem zártam a szívembe. Különösen a Rómeó és Júliát nem, tudom nagyon szentségtörő gondolat, de szerintem az egyik legtúlértékeltebb dolog a világon.
    Na de, amit nagyon szeretnék majd elolvasni tőle az a Macbeth, meg a Szent Iván éji álom, aztán ha tetszeni fognak akkor szépen sorjában a többit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú, Catriana, engem is ki lehet kergetni a Rómeó és Júliával a világból. Tudom, elcsépelt, de a Hamlet nekem nagy kedvencem :), most a vígjátékokat céloztam meg, meg a Téli regét. A királydrámákból nem kérek... A Szent Iván éj álom is tervben van.

      Törlés
  7. Zenka, szerintem te David Nicholls Egy nap könyvére gondolsz, én pedig a most megjelent Gayle Forman Csak egy nap-jára. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vúú, tényleg. :) Mentségemre szolgáljon, egyiket sem olvastam. És akkor a Forman könyvben olvasnak Shakespeare-t?

      Törlés
  8. Szia Zenka itt is, na, jó, mivel Shakespeare már nekem is régen tervben van, most megadtad nekem a végszót. Legalább lesz okom beiratkozni a könyvtárba megint :D Egyébként szintén a Macbeth érdekel, öö... meg végül is, bármi jöhet, ami nem a Rómeó és Júlia.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nagyon örülök, majd lesz kivel megbeszélni az olvasottakat. :)

      Törlés
  9. Most nekem is meghoztad a kedvemet. Eddig csak a Rómeó és Júliát, a Hamletet, illetve a Szonetteket olvastam, de az Öt dráma első része ott pihen a könyvespolcomon, ráadásul a várólista csökkentős kihíváshoz is felírtam a listára, úgyhogy tényleg ideje lesz elővenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhéé - nyilvánvalóan kell egy hangulat a dráma olvasásra, de ha késztetést érzel, kezdj bele egybe és majd megbeszéljük, milyen volt... ;)

      Törlés
  10. Zenka, tudtam, hogy te vagy az én emberem :))) Én most egy újonnan előkerült Shakespeare drámáról olvasok, Artúr tragédiájáról, ami ugyan fake, de imádom, ahogy imádják benne Shakespeare-t és nyomoznak:) El is határoztam, hogy Szent Iván éjjel környékén újraolvasom a Szentivánéji álmot, mert egyszerűen zseniális. Ajánlom mindenkinek! Puck :)
    (Rómeó és Júliát én se olvasnék, csak legutoljára tőle és a Hamlet, jajj, arról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni - életem legjobb színházi élménye fűződik hozzá. De azért a vígjátékait én is jobban kedvelem asszem...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, Szee, mindjárt itt van Szent Iván éjjele!! Lehet, azzal kellett volna kezdenem. Oké, az lesz a második. ;)
      A Hamlet nekem is kedvencem.

      Törlés
  11. Nekem is van mit pótolnom tőle, szintén csak a Hamlet és a Rómeó és Júlia volt meg. Az egyik barátom nagyon szereti Shakespeare-t, olyannyira, hogy az egyik drámáját elkezdte megtanulni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, én régen mindig arra vágytam, hogy tudjak idézni pár versből, drámából, fontos regényből... Szerintem ez annyira jó. :) Most én is szeretnék majd megtanulni pár sort, de csak ha valami nagyon tetszik...

      Törlés
  12. Hajrá!!! visszatérted óta most először - és rögvest egy ilyen vállalás :) ha rákapsz az ízére, akkor a királydrámákat is megkóstolhatnád - a propaganda önkéntelenül feltáruló természetrajza, a (párhuzamosan) csatatéren saját kezűleg legyilkolt apját (és mellette pár méterrel a szintén saját kezűleg leszúrt saját fiát) sirató páros, Richárd "országomat egy lóért" király, de főleg Falstaff miatt - azok miatt a részletek miatt, amiben nekem a drámaíró a legerősebb: hiszen ezekben a világot jellemző személyest veszi észre.

    És kicsit sem értem a fújást Rómeóra, Júliára. Ha lehántod róla a korok által rápakolt hamis mázat, ez egy betegen keserű történet állhatatlanságról, a szerelem illúzió-természetéről, sajátos vakságáról; pont arról, hogy a szerelem (de általában az életünk megannyi egymás felé repítő, egymástól taszító gesztusa) mennyire szerep, amit eljátszunk, ha a fene fenét eszik is. Rendkívül aljas módon egyszerűsített, cukormázba forgatott, csokigombokkal beszórt adaptációi vannak, a róla tanórákon elhangzó is ezt a hamis képet erősíti: pedig az önfeláldozó, tűzön vízen át is tartó szerelem ennek a pitének csak egy igen kevéssé rangos rétege...

    persze előbb szeress bele - és ragadjon benned önkéntelen pár nagyon tetsző sora

    VálaszTörlés
  13. A Szentivánéjit meg is kell ám hallgatni Mendelssohntól. (Ein Sommernachtstraum ) Szerintem könnyeden szórakoztató.

    VálaszTörlés
  14. bocs, idepofátlankodom egy védőbeszédem: http://ekultura.hu/olvasnivalo/egyeb/cikk/2014-06-23+09%3A00%3A00/romeo-julia-es-a-rock-n-roll

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerettem nagyon a posztot, de nem tudtam kommentelni.

      Törlés
  15. Na, megvagyok a Coriolanusszal, és újranéztem az előadást, amin voltam (fent lelhető a neten), ha minden igaz, lesz belőle terveim szerint egy összehasonlító poszt. :)

    VálaszTörlés