március 01, 2014

Fuss, Anne, fuss!

Avagy nő még nem futott ennyit férfi után... s persze soha nem volt még két ember között ily vonzalom.

Mondjuk, ha ez vár a célszalagon túl... Beruházok én is egy futócipőre.

Anne utolérte Wentworth kapitányt, és most pihen
Sokkal komolyabb témáról kellene írnom, mint hogy ma sikerült megnéznem a BBC Persuasion (2007) című Jane Austen adaptációját immáron 8-adjára, s ezzel lassan megelőzi a Büszkeség és balítélet mozi változatát is - már nézettségben-, pedig én ezt a filmet kifejezetten utálom.
Anne olyan bamba és bájtalan, Wentworth kapitány meg ... Uh, hát ő Wentworth kapitány, ahogy áll a tömegben és kutyaszemekkel Anne Elliotra néz, és a szeme csupa tartózkodás és csupa fájdalom...A film nézése közben az embernek szentül megfogadott életcélja lesz ezt a pasit megvigasztalni.

Hát ő megvigasztalta

De történt a mai napon, amikor úgy ébredtem fel, hogy nekem most ezt a filmet meg kell néznem, hogy most először teljesen azonosulni tudtam Anne szürkeségével és annyira szívbemarkolónak tűnt, ahogy ez a lány szenved, hogy ledobtam minden rosszindulatot, és a film végén, amikor Anne egy maratont nyom le Bath-ban, csak hogy elérje az utolsó gyorsvonatot Wentworth kapitányt, olyan szinten szurkoltam neki, mintha valóban tétje lenne. Hölgyeim, Anne - bár nyolc évet csúszott a starttal- megkaparintotta a szívében világfájdalommal élő mord, de egyébként fantasztikusan fess hajóskapitányt, úgyhogy ha neki sikerült, nekünk is menni fog. 

Tehát, kezdjünk bele a fitnessbe!

A film egyébként tele van bárgyú párbeszédekkel, és ha a könyvben is így lesz, hát kifordulok magamból, ugyanis most azonnal bejelentem, hogy amint lenyomom az aktuális olvasmányom, elolvasom Austen Tartózkodó érzelem regényét, * helyesbítés: Meggyőző érvek a regény magyar címe, amitől legalább három dolgot várok:

1. Wentworth kapitányt, 2. búskomor romantikát 3. további motivációt sportolásra.

Úgy értem, az ember lánya sosem tudhatja, mikor jut el Bath-ba. Azt meg végképp nem, hogy mikor kell legközelebb egy pasi után futni...  Teszem azt, ha egy pasi ellopja a könyvem, valahogy utol kell érnem. Nemde?

SHARE:

8 megjegyzés

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaja, tudom, már a 100. oldalon járok és tetszik. :) Sőt, azt is mondhatnám, totál odáig vagyok... Először amúgy angolul akartam olvasni, de rájöttem, kevés vagyok hozzá. Szóval igen, a Meggyőző érvek :D, ez a címe helyesen. De a cím szerintem angolul a legjobb., :)

      Törlés
  2. Mondtam már, hogy imádom ezt a bejegyzésedet. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez esetben nagyon remélem, hogy már tornáztál, ellenben velem: mert most is a számítógép előtt ülök és mogyorót majszolok.

      Törlés
    2. vagyis a pontosítás végett: mogyorós csokit ;)

      Törlés
  3. Oltári poszt! :D
    Ja, és nagyon nem mindegy, hogy mogyoró, vagy mogyorós csokiiiii :O :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy nem mindegy, hisz a mogyorós csoki sokkal finomabb ;)
      Köszönöm, - hirtelen felindulásból elkövetett poszt...

      Törlés
  4. Szia :)
    Díjat kaptál: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2014/05/liebster-award-2.html
    Szép napot!

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig