február 26, 2014

Levelek Skye szigetéről

Tisztelt Asszonyom!
Remélem, nem tekinti tolakodásnak, de úgy éreztem, meg kell írnom önnek, mennyire csodálom és becsülöm A sas fészkéből című könyvét. Elismerem, általában nem vagyok oda meg vissza a költészetért. Többnyire a Huckleberry Finn szamárfüles kötetét veszem a kezembe vagy egyéb, halálos veszedelmeket és megmenekülést taglaló könyveket. Az ön verseiben mégis volt valami, ami jobba megérintett, mint bármi az utóbbi években...

Kép innen
Ez itt Skye szigete. A Skócia északnyugati partjainál elhelyezkedő, csodás táj történetünk egyik főhőse, Elspeth Dunn otthona. Skye szigete gyönyörű, misztikus és inspiráló Elspeth számára, aki egész életét a szigeten töltötte, s miközben magányosan a völgyek zegzugos útjait járta, verseket írt. Így ismerte meg Elspeth Dunn nevét a történet másik főszereplője, az amerikai egyetemista, Davey.

Az első levél legelejét be is másoltam, hogy lássátok, milyen jó érzékkel használja a levél formát, mint keretet az írónő. A történet ugyanis egy levélregény: mindent, amit csak tudunk, a levelekből ismerhetjük meg, s pont ez a forma az, ami ki tudja fejezni a két szereplő közötti távolságot és azt, ahogy ez a távolság egyre zsugorodik. Bele lehet szeretni valakibe, csak mert mindig gondol ránk, és leveleket ír szüntelen? Ha a kérdésre igen a válaszod, olvasd el a könyvet. Más egyéb esetben...olvasd a posztot tovább. Hátha meggyőzlek arról, ez a te könyved is.

Tudjátok, ez a regény azokra az időkre emlékeztet, amikor még igazán romantikus volt a romantika. Nem volt benne szaftos hálószoba jelenet, nem a birtoklásról szólt, nem arról, hogy megdöbbentsen. A Levelek Skye szigetéről egy igazi, régimódi történet, annak minden bájával és józanságával. Nem arról szól, ahogy két egymásba szerető ember között hogy tombol a kémia, hanem arról, hogy hogyan találnak egymásra. Hogy hogyan válik egy formális kapcsolatból barátság, a barátságból pedig szerelem. És ez klassz. Ráadásul hiányzott már nagyon. Ahogy elolvastam a könyvet, akkor jöttem csak rá, hogy mennyire.

Azt hiszem, ez az audobook-on található
Davey, egyébként nem egy rámenős fiú. Igazából a levelezés kezdetén, - amikor még a nagy Elspeth Dunnhoz, a költőnőhöz írta a leveleit és nem Elspethez, a legjobb barátjához-  inkább csak önmagukról mesélnek a szereplők. Davey például sokat anekdotázik az egyetemi csínytevéseiről, míg Elspeth lassan megnyílik előtte, és amellett, hogy hétköznapi témákról ír egy-egy félmondatban elmeséli, mennyire magányos életet él. Van egyébként valami mérhetetlenül szomorú Elspeth leveleiben, számomra kézzel tapintható volt a magánya, az elszigeteltsége, és ez élénk kontrasztot képzett Davey mozgalmasabb leírásaival.

Nem hiszem, hogy nagy titkot fogok leírni, hisz úgy is tudjátok, a regényben a két főhős egymásba szeret. De akkor már nemcsak az óceán, hanem a háború is el fogja választani őket . S ráadásul a regényben nemcsak az első, hanem a második világháború is szerepet játszik, hisz a történetbe beleékelődik Elspeth lányának, Margaretnek a levelezése is. Aztán a múlt és a jelen egyszer csak összefonódik, s hogy mi lesz a végső megoldás? Hát persze, hogy egy levél. No meg a szerelem.
De hogy a történet vége bús-romantikus vagy esetleg teljes boldogsággal zárul majd, arról nem beszélek. Annyit elárulok, hogy ha elkezded ezt a regényt, nehezedre esik majd letenni. A rövid részletek miatt ugyanakkor ideális tömegközlekedési eszközre, vagy az elalvás előtti éber pillanatokra. Minden oldal, akár egy kibontott boríték. Kár, hogy hiányoznak róla a tintapacák. Igaz, néha én azt is oda képzeltem.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki még szomjazza a régimódi romantikát, no meg a levélregény rajongóknak -  garantáltan nem fognak csalódni. A könyv borítója szerintem tökéletes, a történet nyelvezete szép, nem dagályos, nem túl költői. A regény számomra egy olyan kort idéz, amikor még igazán figyeltek egymásra az emberek. Amikor nem volt fura hetente levelet váltani, és napokat vártak egy-egy gyűrött borítékra. Amikor gyűjtötték őket, és képtelenek voltak ezektől az írásoktól megválni. Amikor még nem volt lehetetlenség egy levelet megválaszolni, és nem csak magunkról írni benne. A leveleknek régen volt igazi üzenete, és ez hiányzik...

Melankolikus regény ez, pont a tél végi időszakra való. Biztosan újra fogom olvasni.

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről, Cor Leonis Kiadó, 2013, 9/10, 237 oldal

5 megjegyzés:

  1. A No commentset is cimkének néztem... :D kissé fáradt vagyok.
    Szeretném elmesélni, hogy én nagy levelező voltam, vidéki nagymamámmal több doboznyi levelet váltottam iskolás és gimista koromban is, és őrzöm őket, de voltak más levelezőtársaim is, akik közül eggyel azóta is legjobb barátság fűz össze, találkozgatunk is, de képzeld, amikor nem találkozunk, akkor bizony elővesszük a levélpapírt, töltőtollat, és nyálazzuk a bélyeget... :) van ebben valami romantikus, és meg is egyeztünk, hogy ezt az évi három levelet (kb) nem vagyunk hajlandók felcserélni emailekre.

    Szép könyv lehet, nemsoká kölcsönkapom Pöfitől :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ez tök jó, ilyet én is akarok! ( Bár nekem már olyan hamar elfárad írás közben a kezem... ) Nem tudom, kézzel írott levélnél az ember jobban megnyílik, legalábbis én ezt tapasztalom. Én meg pláne, hiszen kézzel nem írok már szöveget, csak esetleg naplót. Szóval ha véletlenül levelezésbe fogok, totál kiöntöm a szívemet...

      És milyen jó az a pillanat, amikor ott a boríték az asztalodon, és alig várod, hogy kibontsd, de még nézegeted kicsit :)) ... Ah, hiányozni fog ez a világból. És nincs romantikusabb egy szerelmes levélnél, kivéve ha tele van közhelyekkel. Mondjuk tíz szerelmes levélből kilenc az utóbbi kategóriába tartozik, de hát álmodozni lehet :D

      Törlés
    2. Ez így van, valahogy az ember mást ír úgy, mint amikor gépel, ez lehet hogy azért is van, mert több ideje van közben gondolkodni.
      Szerettem nagyon amikor vártak otthon levelek, a régi szép időkben, amikor még több levelezőtársam is volt, hú, tök jó volt ha 2-3 levél is várt. :)
      Szerelmes levélből is vannak elrakva, jahhhaj, emlékszem az egyikbe ilyet írt a srác, hogy ha nem tetszik nekem, akkor írjam ki a suli falára... (wtf? :D) szóval tényleg, nagy részük roppantul nem romantikus, de azért kedves emlékek :)

      Törlés
  2. Az a baj Zenkával, hogy még ahhoz is kedvet tud csinálni, amit nem feltétlenül szeretnék elolvasni...
    Régen én is leveleztem, még a net előtti időkben, és tényleg romanikusan izgalmas volt várni a postást, kinyitni a borítékot:)
    Hm, Pupi, utánad majd én is kölcsönkérem Pöfitől;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ez amúgy igazán nagy gond :D, mérhetetlenül félelmetes, amikor valakit én beszélek rá, hogy kezébe vegyen egy könyvet. Mi van, ha csalódni fog? Vagy mi van, ha azt gondolja közben " ez a Zenka, ez most... " ? De azt hiszem, nem lesz gond, ezzel a regénnyel nem árultam zsákbamacskát - idéztem is belőle, leírtam, hogy régimódi, hogy romantikus, hogy miről szól... Jó lesz az :)
      Én mindaddig imádtam levelezni, míg ki nem derült, hogy olyan csúnya a kézírásom, hogy csak a beavatottak tudják elolvasni :D, de mind a mai napig örülök a hosszan megírt leveleknek, még akkor is, ha a másik csak évente ír.

      Törlés