november 08, 2013

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai

" - Tényleg megtörténhet?
- Micsoda?
- Hogy megáll az idő.
- Azt beszélik, bármi megtörténhet."

Különleges könyvvel térek vissza, s tekintve, hogy az utóbbi időben nem tettem mást, mint szaladtam az elvesztegetett percek után, talán még stílszerű is, hogy meséljek egy picit az időről.

Benyák Zoltán könyve az évekről, napokról és percekről szól. Azokról a pillanatokról, amik megbújnak az óramutatók árnyékában vagy a megsárgult képek szamárfülei mögött, olyan történetekről, amelyeket ugyan egy kifordított, képzeletbeli világban meséltek el, de igazi jelentéssel bírhatnak arra, hogy éljük meg a saját történetünket.

 Itt ülünk, s mire leírom ezt a sort, a jelen már a múlt, és a jövő lehet csak elvesztegetett lehetőség, lehet a megérdemelt csoda. Az idő mozgásban van, vele együtt múlunk, olykor azt hisszük, urai vagyunk a létezésünknek, olykor meg... nos olykor mást hiszünk. Annyian írtak már az elmúlásról, ismerjük ugye a slágert, hogy rohan az idő :), de én még emlékszem Kassák távolságok ólomkatonáira, s a verset nézegetve sirattam sokszor az elvesztegetett pillanatokat a felvételi előtt, -  igen, néha nagyon megy a melodráma - viszont belátom az idő múlását én mindig sokkal kisebb perspektívában vizsgáltam, mint ez a regény. Minek annyit foglalkozni vele, hisz az idő az úgy is nálunk hatalmasabb és nevetséges ellene harcolni .

No de mi történik akkor, ha valaki mégis harcol? Mi van akkor, ha egyszer csak megmerevedik az idő folyása, nincs több óra, nincs több perc... Mit kezdenétek a holt idővel?

Benyák Zoltán regénye Szent Kron békés szigetére kalauzol, mely elfeledett utcácskáival menedéket nyújt mindazok számára, akik el akarnak bújni a nyüzsgő világ elől.
Itt él Tac Lachensky, az órásmester, aki minden csínját-bínját ismeri a szakmájának, mégsem tér be soha senki az üzletébe. Nem messze tőle, egy elhanyagolt, romos házban múlatja napjait Mimi Lafarge, az emberektől elzárt, időkorban szenvedő tizenhét éves lány, de hiába zárta a sors a rohamosan öregedő testbe, s hiába nevezik őt a sziget rémének, Mimi nem adja fel, hogy megszökik egy napon. Manfred, a sziget titokzatos idegene után egy hírnévre vágyó újságíró lány nyomoz. S minden folyik a maga lusta medrében, míg nem egy hosszú kabátos, kígyószemű, kalapos nő nem sétál be az órásmester üzletébe, s szeptember 17. napján megálltítja az időt.

A regény elején másféle történetre számítottam. Az első fejezetek teljesen Zafón regényeinek hangulatát idézték, a misztikum, a kaland ígéretét, az elhagyott házak dohos szagát, a lehetőséget, hogy ez a fantasztikus és szokatlan dolog, az álló idő, még fantasztikusabb és szokatlanabb dolgokat eredményez. Ámde Benyák Zoltán könyvében a játékos kiindulópont nyugodtabb, karakter központúbb, kevésbé cselekmény alapú történetet alapoz meg, Zafón filmszerű, látványos jeleneteivel szemben. Az Idő bolondjainak szerkezete inkább összefűzi a különleges sorsú szereplőinek emlékeit, s a történetek hol összefonódva, hol egymástól függetlenül viszik előre a mindemellett igencsak látványos cselekmény sorát.Tac Lachensky azt meséli el, hogy lett órásmester, s miért is él még mindig a folyton ketyegő műhelyében egyedül. Manfred a történelem előtt időkről, s magáról a nagybetűs Időről is beszél. Mimi Lafarge az elvesztegetett, bezárt éveire emlékezik vissza- mielőtt megküzd élete nagy sárkányával. A fura kalapos nő pedig csak hallgat, s a háttérben észrevétlenül mozgatni kezdi a szálakat, a maga fura kalapos módján, miközben az óra mutatója meg nem moccan.

A szerző
A történet engem a megsárgult, szomorkás hangulatú képekre emlékeztet. Érezni a sorok között valamiféle mozdulatlanságot, a horizonton mozdulatlanul csüggő kora őszi napsütést, mintha tényleg csak megállt volna az idő, mintha lelassult volna, miközben a regényt olvastam. Nem gondolom, hogy megfejtené a mulandóság és öröklét nagy kérdését, szerintem nem is vállalkozik rá. Csupán kizökkent minket is, olvasókat a megszokott mókuskerékből, arra késztetve, hogy elgondolkozzunk olyan dolgokon, mint hogy... van ez a folyton ketyegő idő, s hogy mi is részei vagyunk ennek a bolondos időnek. Ráadásul mindannyiunknak van történetünk. S ezt jó észben tartani.

A regényt azoknak ajánlom, akik szeretik az ódon hangulatú, játékos, elgondolkodtató történeteket, azoknak akiket nem zavar a mozdulatlanság, azoknak, akik szeretik az órákat, s akik nem átallanak az értékes pillanatokat gyűjteni. Nem fognak csalódni a könyvben.

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai, 2013, Grafoman Kiadó, 319 oldal - 8/10

3 megjegyzés: