december 11, 2012

Hölgy fekete ruhában

Arthur Kipps fiatal gyakorló ügyvéd, akit főnöke vidékre küld, hogy részt vegyen egy bogaras öreg hölgy hagyatéki ügyeinek intézésében. Arthur először örül a kiküldetésnek, annak, hogy elhagyhatja a ködös és szmogos Londont, s úgy véli jót tesz majd a levegőváltozás. Ám a kisváros, ami Anglia egyik párás, elszigetelt csücskén található, olyan titkokat őriz, amivel Arthur sosem számolt.

A fekete ruhás hölgy először a templomban jelenik meg, majd ahogy a lápon elhelyezkedő magányos házba költözik a férfi, egyre erőteljesebbé válik a jelenléte. A városka nem mer beszélni, és Arthur nem is akarja megtudni tőlük a nő történetét, maga akar rájönni, mi is zajlik körülötte, és mikor már ő is megbizonyosodik, hogy a babona mégsem babona, önmaga akar megküzdeni a jelenséggel.

Igazából ez egy nagyon rövid könyv, de nekem mégis tetszik a szerkezete, mert azt gondolom, hogy pontosan olyan hosszú, amilyennek egy ilyen sztorinak lennie kell. A könyv abszolúte olyan, mint amilyen a kísértet történetek szoktak lenni - az eleje pl. a Csavar fordul egyet teljes mása- , a szereplők karácsonykor ijesztő történeteket mesélgetnek, és ott van ugye az öreg Arthur, aki ekkor jön rá, hogy csak úgy tud tovább lépni, ha kiírja a rettegést magából.

Na most ez nem egy hű de ijesztő regény, de szerintem pont azt hozza, amit hoznia kell. Nyilván King írt volna belőle egy gyomorforgató horrort, de szerintem a kísértet történeteknek meg kell őrizniük ezt a borongós, néha hatásvadász, de mindenképp visszafogott stílust, amit ez a regény végig magán hordoz. Mindenütt köd, elszigeteltség, tehetetlenség, magány. A ház egy láp közepén áll, amihez csak egy út vezet, amit ráadásul csak apálykor lehet megközelíteni. A szél verdesi a ház falát, titokzatos ajtók vannak beszögelve, mindenütt zörejek, fura hangok, sejtelmes megérzések. Na ilyen ez a könyv.

Tetszett, hogy Arthur mennyire makacs és konok ember volt, hogy tisztában volt vele, hogy ott van a ház körül ugye a nő szelleme, de ő mégis el akarta végezni a munkáját- később pedig meg akarta tudni, mi is történhetett. Ugyanakkor határozottan azt gondoltam, hogy a pasi nem normális. A feszültség talán olvasva nincs is annyira benne a történetben, de ha letesszük a könyvet egy percre, és visszagondolunk rá, rögtön érezhető. A végén igazából nem kapunk semmi extrát, mondhatni eléggé egyszerűen lezárja a történetet az írónő, nem érzi azt az ember, miután végzett a könyvvel, hogy váá, de akkor is határozottan jó kísértet sztorinak tartom, egyszeri olvasásnak mindenképp ajánlom.

Susan Hill: A fekete ruhás nő
Partvonal, 2011
175. oldal

8/10

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése