augusztus 21, 2012

Most én kérdezek: hallod olvasás közben az elbeszélő hangját?

Látjátok, nem hazudtam, kérdezni fogok. Év végéig mindenképpen felteszek 11 kérdést, amire kommentben, blogposztban, gondolatátvitellel vagy kézfeltétellel válaszolhattok, most például erre:
miközben olvastok, halljátok az elbeszélő hangját? 

 Én az a fajta ember vagyok, akinek néha rejtett lemezjátszók szolgáltatják a háttérzenét mindenhez, nekem ez természetes, hogy egyszer csak hallom a zenét, mert valamiről eszembe jut, hiába nem tudom miről vagy miért, hiába nem hallottam már azt a dalt évek óta. Már rég volt, amikor valaki az egyik beszélgetés során bevallotta, hogy el sem tudja képzelni, hogy lehet ez, de én simán lejátszok jeleneteket filmekből is, miközben bambulok, és valahogy úgy érzem, ez a normális... Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel.
Szóval visszatérve a könyvekre, nemrég belekezdtem egy történelmi regénybe, E/1 az elbeszélésmód és azért szeretem, mert nem csak láttatja a történelem egy-egy elveszettnek hitt hétköznapját, hanem azért is, mert hallom az elbeszélő hangját. Komoly, érett, fiatal lány hangja, van benne némi derű és remény, de benne érzem a mindent tudók bánatát. Arra jöttem rá, hogy én azokat a regényeket szerettem a leginkább, már az elmesélősök között, amiből átjött annyi érzelem, hogy hallhattam olvasás közben az elbeszélő hangját. Nem mondom, hogy mindig így van, de ha így van, az olyan, mint valami szuggesztív erő, mintha folyton titkos felolvasásra járnék kóbor szürke oldalak közé, amit egy idegen olvasna fel, hogy elmesélhessen valamit.

Persze a szereplők hangját is szoktam hallani, hallom, ahogy elsül egy pisztoly, a varjak károgását, az ajtó csapkodását. Főleg azután lett ez így kihegyezve, miután drámákat olvastam... Egy verset pedig csak úgy tudok elolvasni, mintha hangosan olvasnám, lassan, a ritmikát az érzéseket, a képeket élvezve.
Jó, tudom, minden fantázia kérdése, meg talán az íróé is, mert nem mindenki tudja elérni ezt a hatást...
Az igazán tehetséges író azt hiszem, nem csak láttat, nemcsak érzéseket ad át, hanem ezt is: ilyenkor él igazán a szereplő, ilyenkor van igazán értelme az elbeszélésnek.
Persze hozzá tartozik a dologhoz, hogy ha ezt érzem, az olvasás sokkal lassabban megy. Nem habzsolom az oldalakat, hanem szépen lassan olvasgatok, a dolgok kiderülnek idővel.

Szóval nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, van-e még valaki így... Halljátok az elbeszélő hangját olvasás közben? Netalán a szereplőkét? Zavar esetleg titeket az, hogy nem?

Erre lehet most válaszolni. Nem kötelező, de ha a szeretnél, mindenképpen...
SHARE:

13 megjegyzés

  1. :) Én is hallom, nem vagy egyedül. Ez szerintem egy természetes dolog és nagyon jó, mert így színesebb, teljesebb a kép.
    Akkor van baj, ha a könyv olvasása után megnézed a filmes változatot és ott egész másak a szereplők.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Tök jó ez a kérdésed:)
    Velem állandóan előfordul, hogy "látom" a dolgokat a könyvben. Például tavaly télen olvastam a Napsütötte Toszkána című könyvet. Amikor felnézem belőle, hirtelen nem tudtam miért van olyan sötét és hideg, mert a könyvből áradt a napfény és a meleg. Nagyon nagy váltás volt. A filmekkel dettó ugyanúgy vagyok mint te. Bambulás:)

    VálaszTörlés
  3. Szinte állandóan hallom, érzem, látom. Azt szoktam mondani: minden csatát megharcolok, minden halottat megsiratok, újra és új szerelembe esem, születek és meghalok, nevetek és őrjöngőm, mert akárhova is vezetnek el a könyvek, én ott vagyok. :)
    Szóval nem, nem vagy egyedül. Akiben elégé szárnyal a fantázia, mindig többedmagával utazik. :)

    VálaszTörlés
  4. Hallom is, látom is. Olyan, mint egy film, amit én fogatok :)

    VálaszTörlés
  5. Hallani nem mindig hallom az elbeszélőt. Szerintem azért, mert nem minden író fektet nagy hangsúlyt az elbeszélőre, csak egy eszköznek tekinti, pedig lehet annak személyisége is. E/1 -nél épp ezért gyakrabban hallom a hangját, E/3nál már ritkábban.
    Pl. Virginia Woolfnál eddig kivétel nélkül hallottam, s ez is közrejátszott abban, hogy ennyire megszerettem. Mert nagyon szeretem, ha az éppen aktuális világban végigkalauzoló elbeszélő szinte testet ölt előttem.
    Ezt most eléggé bénán magyaráztam, de remélem a lényeg érthető volt azért :-)

    VálaszTörlés
  6. Konkrétan nem hallom, de érzem, már ha ez jelent valamit. Ezért szoktam frászt kapni a hangoskönyvektől, mert valahogy sose azon a hangon, hangszínen és hangsúllyal olvasnak, ahogy szerintem a könyvet megírták. Szóval valamiféle hang van, de nem hiszem, hogy konkrét.

    És amit Vera írt a látásról, azt is inkább átérzésnek-átélésnek mondanám. Én a Scott és Amundsennel jártam nagyon hasonlóképpen, hogy ötven fok volt a Balatonnál, kinn feküdtem a parton (szerencsére fa alatt), és vacogott a fogam, amíg ezek csak mentek, meneteltek a hóviharban a Sark felé.

    De az minden jó könyvvel így van, akár fikció, akár nem, hogy ha érdekes, akkor nem veszem észre, mi történik körülöttem a világban, és nagyon fáj visszajönni belőle a valóságba. Ha meg nem olyan jó az a könyv, akkor állandóan átböködnek rajta olyan hétköznapi marhaságok, hogy éhes vagyok, szomjas vagyok, ppisilni kell, kényelmetlenül ülök, el kéne mosogatni, mi ez a zaj, mennyi az idő és így tovább. De azt hiszem, ez már nem ugyanaz a kérdés :)

    VálaszTörlés
  7. Általában hallom az elbeszélőt, de épp múltkor olvastam egy könyvet, ahol nagyon erős és karakteres volt a hang, meg is lepődtem. Asszem ilyen a jó könyv :)
    A látásról meg annyit, hogy nem is igazán értem, hogy hogyan lehet NEM látni egy történetet olvasás közben.

    VálaszTörlés
  8. Halljátok ( :D ) : szóval reggel megnéztem a posztot, és baromira megijesztettetek, mert azt hittem senki nem fog válaszolni, mert ez a világ leghülyébb kérdése. De úgy tűnik, nem :).

    VálaszTörlés
  9. Én a leírás alapján mindig elképzelek mindent, szobát, embert, cselekményt. Látom magam előtt az egészet és ez segít visszaemlékezni a könyvre, a cselekményre és természetesen a szereplőkre is.

    Régebb zenehallgatás közben olvastam, vagy olvasás közben zenét hallgattam? Végül is mindegy, de az biztos, hogy amikor egy könyvre, vagy egy könyv bizonyos részére gondoltam, akkor még a hallgatott zeneszám is eszembe jutott. Vagy amikor a zeneszámot hallgattam, akkor eszembe jutott a könyv.

    Egyedül lennék ezzel? :)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem ez a világ legtermészetesebb kérdése és most már láthatod, hogy a többséghez tartozol. :)

    VálaszTörlés
  11. Ha jó könyvet olvasok, akkor én is hallom az elbeszélő hangját - persze a szereplőkét is, bár meglepő, hogy csak akkor, ha igazán nagyon tetszik egy könyv.
    Illetve a többi zajt is, mint ahogy írtad pl. a pisztolylövést, ajtó csapódást, Nalini könyveiben az angyalok szárnyainak suhogását. :D

    Szerintem is akkor jó egy könyv, ha mindezt eléri, mert ilyenkor olyan, mintha valóban én is részese lennék a történetnek. :D

    VálaszTörlés
  12. Hallom is, meg nem is. Bulgakovot például igen, rekedt bariton. Van akit meg nem is akarok hallani...

    látni szoktam, olykor álmodom is a könyvekkel. A feldolgozásokkal megengedő vagyok - sőt, ha jók, akkor el is tudják mosni a "saját alakok" kontúrjait

    Kérdezz még! :)

    VálaszTörlés
  13. Van, amikor hallom, de a legtöbbször elmosódik a határ a szereplők, az elbeszélő és köztem, és egyszerűen csak történik minden:)

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig