augusztus 19, 2012

Brékó-Brékó! Breaking dawn!

Mondtam, hogy akarok írogatni filmekről, de nem kifejezetten a premierekről, hanem tudjátok, csak azokról a filmekről, amiket épp láttam, és mondjuk jónak vagy rossznak vagy bármi módon elgondolkoztatónak tartottam... Nem hiszem, hogy gyakori rovat lesz, de lesz ilyen is. Ebből a szempontból rendhagyó lesz rovatindító poszt, mert a Hajnalhasadás inkább csak az agysejtjeimet ölte, és mellé még csak fel sem bosszantott!!! - bocs, Nima-, de mivel a film nézése közben találtam ki ezt a rovatot, hát Isten lássa lelkem, nem állhattam ellent. Leírom, mit láttam.

Azt hiszem, ez a hivatalos plakát, de lehet mégsem.

Én tudom, hogy sok rajongó azt fogja mondani, hogy mi a francnak nézi meg egy megveszekedett Twilight ellenes nő azt a mozifilmet, amit még könyvben is utált, és tudom, hogy mindezek után nem meglepő, hogy untam a filmet is, úgyhogy már itt leírom előre a végkövetkeztetésemet: ez a film, az a film, amit tízből tíz rajongó tízből tíz pontra értékel, és mindenki más csak arra tud a film nézése közben gondolni, hogy hogy a francba került ő ide. A helyszín persze lehet tetszőleges, egy mozi vagy akár a tévé elé. De hiszitek vagy sem, szerintem ez nem a film hibája. Vagyis koherens módon nem a film tehet arról, hogy a rendező nem mert a rajongói vágyálmok fölé helyezkedni, és nem próbált valamiféle minimális színvonalemelést belecsempészni a könyvhöz képest. A Hajnalhasadás, mint történet, egy igazi krízishelyzet elbagatelizálása giccses képekben, s ami a könyvben nem volt eléggé idillikus, hát azt a film megoldotta a tökéletes hátterekkel és az oda nem passzoló zenei betétekkel.
Elmondom nektek, hogy bár én tinédzser koromban lelkes szappanopera rajongó voltam - mondjuk nem a dél-amerikaiké, de ez határozottan mindegy-, de én még sosem láttam olyat, hogy egy film több mint hatvan percen át az esküvőről meg a mézeshetekről szólna... Az állam súrolta a földet, de komolyan. Persze, minden elismerésem a rendezőnek, akinek sikerült a könyvhöz hűen egy üresjáratot ugyanolyan giccses üresjáratként ábrázolnia, -ráadásul két részben! - bocsi Nima-, szóval ennyi hihetetlenül katartikusan semmitmondó dolgot én megmondom őszintén, még sosem láttam mozifilmben. Kezdjük ott, hogy a nyitójelenet azzal kezdődik, hogy Twilight Bella letipeg egy lépcsőn, és nem tud a magassarkú cipőjében járni, mire a kamera gátlástalanul ráközelít a lábára, és meglátunk egy CIPŐT. Na most én tudom, hogy a rajongók ilyenkor egy személyként hördültek fel, miszerint micsoda cipő az, Twilight Bella menyasszonyi cipője! - b. N.-, de felnőtt embereknek, felnőtt rendezőknek nem kellene ennyire meghajolnia a rajongói követelések előtt. Kivéve, ha csak is egy rétegnek készíti a filmet, mert még egyszer mondom, a rajongók totálisan elégedettek lehetnek a végeredménnyel. Láthatjuk, ahogy Twilight Bellának elkészítik a haját, Twilight Bellának ajándékot adnak az esküvő előtt, mintha csak egy rózsaszín rajongói fodros kis esküvői noteszben lapozgatnánk- amit én egyébként csak csipesszel fognék meg- , láthatjuk a tortát, olyan happy end érzéssel bemutatják az eddig szereplőket is, - nagy részüknek amúgy ennyi a szerepe, hogy mosolygós háttérkép legyen-, láthatjuk amint Twilight Bella nyitott szájjal ül a tükör előtt, aztán nyitott szájjal végigsuhan a tündérnyákkal körbetűzdelt fák alatt, a nyitott szájú emberek sora előtt. ( Itt nyer új értelmet a mondás, miszerint: csukd már be a szádat lányom, mert mindenki meglátja, mit ettél. ) Edward nyalkán várja ifjú aráját, természetesen mindezt lassított felvételen, a szája pedig csak szolidan tűnik rúzsosnak, amit én személy szerint nagyra értékeltem, és amúgy is mindegy az egész, hiszen megállíthatatlanul csordogálunk a nagy-nagy-nagy csókjelenet felé. Az esküvőn láthatunk pár vámpír-félét, akik annyit szerepelnek megint csak, hogy ott vannak, és olyan furák, de véleményem szerint még a rajongókat sem érdeklik, viszont ez lenne a drámai felütése annak, ami majd a második részben, a csatajelenetben történik. Viszont hiába kellene megjegyeznünk őket, nem fogjuk:  mert ebben a filmben nincsenek mellékszereplők, csak ezek vannak itt, komolyan mindenki más csak szeretne létezni, de nem létezik:

Drágám,hidd el, ha így tartom az ujjam, amíg a kamera forog nem esünk le, plusz a háttér kiemeli, milyen szépek is vagyunk így...


Na most én hozni akartam képet a nászéjszakáról ( :D) , de nem nagyon találtam a filmből kivágott olyan képet, amit nem retusáltak vagy tovább kozmetikáztak volna, és az az igazság, hogy a nászút önmagában véve is sok volt már nekem, csak képzeljük el, hogy Edward vámpír és Twilight Bella csókolózik, miközben az óceán minden cseppje csillog a telihold ezüst fényében, vagy Edward és Bella csókolózik, háttérben egy trópusi vízeséssel, vagy Edward és Bella csókolózik a hálószobában, amiből pont kilátni az épp tajtékzó holdsütötte víztömegre, és ehhez még hozzápasszítjuk azt a féle rendezést, ahol a színészi játék nem fontos, de a szépség mindenképpen, na értitek, mire gondolok. Van ami rég nem hatásos, hanem már majdhogynem giccs. Annyi pozitív, hogy még szerintem is jól néz ki Pattinson háta, és hogy Stewartnak feltűnően jó a lába. Plusz, hogy annyira nem zavaró, hogy Stewart szája nyitva van az ágyjeleneteknél.
Amúgy én fel nem foghatom, miért volt fontos betenni azt a jelenetet, amit még a könyvben is megkönnyeztem kínomban, miszerint Bella azt álmodja, hogy hancúrozik vámpír Edwarddal, mire sírva felriad, a szegény srác megkérdezi, mi baj, a csaj meg azt mondja, valami csodálatosat álmodott...
Véleményem szerint ez nem csodálatos, hanem siralmas.

Na de, úgy a hetvenedik perc közepén beindul a cselekmény!!! ( B. N. )  Bevallom, ez engem is izgatottá tett, mert érdekelt, hogy jön le a szereplők között a dráma, miszerint Twilight Bella terhes lesz, és a baba szépen lassan felemészti.

Ne hülyéskedj Alice, persze, hogy nem védekeztünk, Edward egy élő halott!
Na most Stewartot baromi jól sminkelték, tényleg betegnek tűnik, és az sem zavaró, hogy folyton nyitva van a szája, hiszen a betegek ott veszik a levegőt. Pattinsonnál az ember nem tudja eldönteni, hogy azért nincs az arcán színészi játék, mert ez rendezői instrukció volt, vagy azért, mert nehéz magát egy ilyen helyzetben beleélni. De azért vannak a srácnak jó pillanatai, főleg, amikor nagy a krízis, és ugye jönnek a vérszomjas vérfarkasok.

Mi vagyunk a vérfarkasok. Nem vagyunk félelmetesek, de legalább szimpatikusan vicsorgunk, és kockás a hasunk.
Ugye a sztorit mindenki ismeri, Bella szülni kezd, de olyan erős a magzatburok, hogy a gyereket konkrétan vámpír Edward rágja ki. Kíváncsi voltam, hogy néz ki ez a filmben, és azt kell, hogy mondjam tök jól. Edwardnak ugyan picit véres a szája, de ez sem kisebbít a dolog pikantériáján: miszerint sosem láttam még ilyen apás szülést, és azt hiszem ebből elég is. Bella haláltusája elég szuggesztív lett, viszont az egész jelenetben az a legdrámaibb, ahogy Jacob Black valami hihetetlen drámainak hitt arckifejezéssel kijelenti a vámpírmérget fecskendező Edwardnak, hogy: - Nem öllek meg kiscsávó, mert így többet fogsz szenvedni. Ezt  mondom nektek a srác úgy mondja, mintha azt mondaná: - Vegyél kekszet négy dollár negyvennégy centért! Mire Edward lesajnálóan ránéz, hogy: - Nem látod mit csinálok?? Jacob Black meg elkullog egy olyan pillantással, mintha azt mondaná: - Ja, bocsika.
Belecsempésztek a filmbe amúgy egy kis akciót is, ha már a könyvben semmi sincs, és közel harminc másodpercig harcolnak a vámpírok a vérfarkasokkal, mire Jacob előrelép és kijelenti farkasul, hogy:
- grrrrrrr, és ezt Edward sután úgy tolmácsolja, hogy: berögzült nekem a kislány, mostantól fegyverszünet lesz. A farkasok elkullognak és megvalósul a világbéke...
Az utolsó jelenet pedig csodaszép, ezt most komolyan mondom, szépen összeválogatták a régi filmek jeleneteit, még a zene is a helyén van, és miközben olyan Dr. House-os módon Bella szervezete elkezd átalakulni rájöhetünk arra, hogy a vámpír méreg a legjobb dolog a világon: mert beforrasztja a bordatörésünket, kivasalja a hajunkat és még a szemünket is kisminkeli. A legeslegutolsó jelenet, amiben meg a nevetséges gonosz vámpír nevetséges fenyegetést küld a Cullen családra, részemről olyan, mint egy vicc. Most komolyan, mit akartak elérni ezzel a zárással?

Alapvetően szerintem egy célra nagyon jó ez a mozi: felmérhetjük benne, hogy a párunk mennyire van odáig értünk, mert ha valaki ezt pasival nézte meg, és ő azt mondta, ez nagyon jó, és nem vakaródzott vagy émelygett közben, na az tuti biztosan szerelmes belénk. Részemről felkerült a " hogyan kínozzuk meg azt a pasit, akit utálunk listára". Előbb lekötözöm és meghallgattatok vele két lemez Celine Diont, aztán végignézetem vele a Hajnalhasadást, azt hiszem ez már halálos dózis. Még jó, hogy senkit sem utálok ennyire :) ( és tényleg csupa jóság vagyok, na. ) Egyébként az, hogy hogyan állok én a sztorihoz jól mutatja, hogy jó ideig azt hittem, az Eclipse-t láttam, be is indítottam a Bonnie Tyler számot   hozzá, úgy értem a posztíráshoz :)...  Bele sem merek gondolni, hogy barátnőm, akivel megnéztem a filmet, mit fog reagálni, ha meglátja ezt a posztot, de higgyétek el, várom a folytatást, mert engem nagyon érdekelnek a könyvek adaptációi, meg nagyon várom, hogy hogy sikerül ezt a sztorit még jobban elrontani, és amúgy is, én még mindig állítom, hogy ez a film egy rajongónak, aki szereti a könyvet egy igazi álom, és annak a rajongónak aki mellé még szerelmes Robert Pattinsonban, na annak meg garantált elalélás. 
SHARE:

6 megjegyzés

  1. Megláttad a film lényegét, és igazad van.
    Most idézhetném az egész posztból, hogy ez, meg ez, meg jééé még ez is tetszik, de nem teszem, mert lusta vagyok. A lényeg, hogy ez nagyon jól esett! :)
    Régen kacagtam ennyit, és bevallom csak azért várom a folytatását a filmnek, hogy utána ihletet kapj és írj egy hasonlót! :)
    U.I.: A legjobban tetszik a képekhez fűzött hozzászólások tetszenek! :)
    Á és igen, a zene a legjobb! :)

    VálaszTörlés
  2. még, sok ilyen posztot!! nagyon röhögök.:D
    minden tiszteletem, hogy végig bírtad nézni. ööö... ez még nem a vége? mármint ahol Bella vámpír lesz. még van tovább?! o.o

    VálaszTörlés
  3. Kristina, úgy látom, te is hasonlókat éreztél a mozizás közben, azért szerintem a többség imádja- aki meg nem, az meg sem nézi :D

    Nima: -SPOIler- most az lesz a második részben, hogy a gonosz volturi vámpírok meg akarják ölni Bella gyerekét, mert annak szuperereje van, meg mert az engedélyük nélkül bővült a klán, és majd szövetkeznek, meg felállnak csatasorba, csak a könyvben épp csata nincs. ( Igazából semmi érdekes nincs a könyv második felében :) )

    VálaszTörlés
  4. Esküszöm, kedvet kaptam hozzá :) Pont tegnap láttam a második (ötödik) rész előzetesét, hát, ekkora marhaságot, mint amik abban történnek... Ahogy a nyitott szájú Twilight Bella átmegy anyatigrisbe, az tuti filmtörténeti pillanat lesz :D Hazafelé azon gondolkoztam, hogy úgyis önkínzó időszakomat élem, elolvasom a két könyvet, ami még hátravan, aztán megnézem a filmeket, hogy kidühönghessem magam...

    VálaszTörlés
  5. Ilveran, a többi részt nézted? Mert ha igen, akkor szerintem vétek kihagyni :D

    VálaszTörlés
  6. Az első három részt láttam, könyvből meg csak kettőt olvastam, az Újhold olyan sz*r volt, hogy azt hittem, egy életre kiábrándulok... De a cikked meg a vicces előzetes után lehet újra rászánom magam :D

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig