augusztus 16, 2012

Az ' én inkább nem veszek semmit mondjuk decemberig...' kezdetű poszt

Amadea kérdezte az egyik posztjában, hogy mit veszünk a nagy Alexandrás akcióban, és az van, hogy én már vagy három hónapja nem is nyitom meg a könyvesboltos hírleveleket, rögtön landolnak a kukámban, mégis annyi új könyvem van, hogy teljesen elterítenek. Hiszitek vagy sem, de az összeset nem is tudom egyszerre felemelni - tapasztalatból mondom, mert megpróbáltam- , és ami nagyon szomorú, hogy már helyük sincsen.
Részben hibáztathatom emiatt a Rukkolát, részben meg magamat, mert valahogy úgy jött össze, hogy sikerült elég sok könyvet összeharácsolnom, ami miatt most meg is fogadtam, hogy nem veszek új könyvet, mondjuk decemberig. De aztán úgy alakult az egész, hogy mint minden megfontolt szabályalkotó én is kivettem a főszabály alól pár kivételt, ami az alábbi pontokban öltött testet.

Főszabály: " Én már inkább nem veszek semmit, mondjuk decemberig. " 

Értelmező rendelkezések: 
1.) "semmi" alatt a könyv absztrakt fogalmát értem.
2.) könyv fogalma: minden regény, képregény, novelláskötet vagy dráma, illetve verseskötet vagy versregény, aminek célja, hogy olvasva szórakoztasson egy csöppet.
3.) Egyértelmű tehát, hogy szakácskönyvet ill. minden olyan könyvet, ami testi-lelki egészségemet szolgálja szabad vásárolni.
4.) "decemberig"= december első napja.

Kivétel:
1.) ajándékba vásárolhatok bármit és bármennyi mennyiségben
2.) nem tartozik a főszabály alá a happolás, hagyományos csere, utazókönyv, könyvtári könyv, könyv, amit a padláson találtam, és meg akarom tartani, illetve az ajándék- vagy nyereménykönyv.

Alkivétel - azaz kivétel alóli kivétel:
1.) kivételt képeznek a sorozataim soron következő részei
2.) illetve az alábbi tényezők kogens együttállása:
- ha könyvesbolt toppan a közelbe, vagy én a könyvesboltba, és egészen reszketni kezdek egy könyvért...
kizárólag abban az esetben, ha:
 a) szólok az eladónak, hogy beszéljen le a könyvről, de nem jár sikerrel;
vagy b) szólok a mellettem lévő embernek, hogy beszéljen le a könyvről, de nincs kedve, így nem jár sikerrel;
illetve c) felhívok otthon valakit, és azt mondja, még nincs meg a könyves szekrényem, miközben hevesen tiltakozik, miszerint NEEE, és ezzel az apró szócskával sem jár sikerrel;
végezetül: d) szólok a könyvnek, hogy ugyan beszéljen már le magáról, de a könyvnek se kedve, se türelme egy ilyen hülyéhez, meg amúgy is inspirációja sincs megszólalni, úgyhogy nem jár sikerrel.

A változtatás jogát fenntartom...

Készült az Úrnak 2012. évében, annak nyolcadik havának tizenötödik napján.

Z.

És amiket az utóbbi - körülbelül egy hónapban kaptam/vettem/szereztem:



Amit happoltam, az a Nyakigláb apó, Steinbeck Édentől keletre könyve ( két kötetben), aztán
a Nils Holgerson, eredeti, hosszú verzió, rajzokkal, a Virágok háza Binghamtől, mert már az első részt is olvastam, sorozatot pedig nem szeretek félbe hagyni...
Joe Hill A szív alakú doboz könyvét 600 Ft-ért vettem az Alexandrában, ugyanígy a Fehér felhő földjént, ami nagyon nagyon szép könyv, a Félúton a sírhozt pedig Bones kedvéért cseréltem, mert kíváncsi vagyok a pasira. A szürke ötven árnyalatát a Rém hangosan és irtó közelre cseréltem. Aztán megvettem az Emmát is
Amadeától, plusz az egyik hétvégén nem bírtam a polcon hagyni a Julia Quinn könyveket sem. Melyikről nem beszéltem még? A Poe árnyát eredetileg Nimának vettem de nálam maradt, a Téli mese megint csak happ.

Ami még így eszembe jutott a poszt végére, hogy azért sem akarok sok könyvet venni, mert képtelenség szépen egymás mellé rendezni a borítókat. Nem bírnám ki még egyszer ezt a stresszt.

SHARE:

5 megjegyzés

  1. "...azért sem akarok sok könyvet venni, mert képtelenség szépen egymás mellé rendezni a borítókat. Nem bírnám ki még egyszer ezt a stresszt." :DD Nálam szétesik az egész, totál ideges leszek tőle. Mármint a saját blogomon, a tieid legalább egymás mellett maradnak.
    Amúgy mindenki velem nyugtatgatja magát, mert lassan elérem a 100 könyvet, igaz, csak 39-et vettem...
    A szürkét nagyon jóra cserélted, ill. csak remélem, hogy jó, mert még én se olvastam.

    VálaszTörlés
  2. Hát fogalmam sincs, hogy sikerült így. Arra jöttem rá, hogy az egyiket jobbra, a másikat középre, a harmadikat balra kell rendezni, és akkor valami szabályszerűséget el lehet érni, de hogy az utolsó négy könyv, hogy került egy sorba, számomra egy rejtély. Lehet konteózni...
    Hú, 100 könyv, az rengeteg :D, rám így is szigorú szemekkel néznek otthon, neked önmagától bővülő könyvtárszoba kellene, miért nem találták még föl?
    Szerintem is jó lesz a Rém hangosan, ráadásul ez a borító annyira tetszik...

    VálaszTörlés
  3. Hát mi nagyon bevásároltunk... Minden szabályunk megszegtük. Mostmár csak új lakás kéne amibe elférünk :D

    VálaszTörlés
  4. :D Most szervezem, hogy otthon a nappaliba bekerüljön egy igazi könyves szekrény, addig most már csak óvatosan vásárolok. Mert tényleg nem férek sehol. Amúgy van akinek a külön gardrób, van akinek a könyvtárszoba az álma :D, kezdem érteni az utóbbit...

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jó bejegyzés volt. :)

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig