július 26, 2012

Leila Meacham: Rózsák

Mint jeleztem korábban, megint elhagytam az olvasás közben írt jegyzetemet, ami azért bosszantó, mert nagyon jó jegyzet volt. Tíz csillagos, ami a jegyzeteket illeti. Úgyhogy most megpróbálok rögtönözni, már megint, előre is bocsánat.

 Szóval: akik közelebbről ismernek, azok tudják, hogy olyan helyen lakom, aminek harminc kilométeres körzetében nincs könyvesbolt, és szerintem senki nem lepődik meg a dolgon, hogy ezen nem gyengén ki szoktam bukni. Ez a hirtelen jövő idegi kimerültség - nevezzük most így - szokott olyan cselekedetekre sarkallni, hogy bemegyek a T-vel kezdődő és A -ra végződő hipermarketbe, végignézem párszor kiábrándító választékot, és veszek egy teljesen ismeretlen könyvet. Na ez a könyv volt legutóbb a Rózsák. Jó nagy, oldalszáma 606, tetszetős a borító - szeretem a fekete-fehér képeket, a masnikat és a régi leveleket- , és elhúzták az orrom előtt a mézesmadzagot, miszerint úgy hirdetik, hogy ( várj, mindjárt kimásolom) :

A tövismadarak és az Elfújta a szél klasszikus hagyományait követő családregény álmokról és átkokról, kötelességtudatról és hatalmi harcokról, az ősök tiszteletéről és a tiltott szenvedélyről...
Azt kell mondjam, hogy ez a történet egyik idézett könyv színvonalát sem közelíti meg. Vannak motívumok, amik miatt persze hasonlíthatjuk hozzájuk, de részemről leginkább egy szerkesztői kataklizma, - soha nem olvastam még ennyire elbaltázott szerkesztést -, másrészről meg felületesnek és gyengének érzem a könyvet, leginkább ahhoz képest, amilyen szeretne lenni. Mert hogy valami szeretne lenni, az biztos.

Az a legrosszabb az egész történetben, hogy értem, hogy mit akar az író átadni, érzem, hogy mennyi energiát fordított rá, hogy mennyire nagyon akarja, hogy én is átéljem, amit ő, de én képtelen voltam rá. Próbáltam élvezni, próbáltam bele élni magam, de az esetek 70%-ban ez nem nagyon ment.

Ez pedig két dolognak köszönhető. Az egyik az, hogy a könyv három ember történetéről mesél, szerkesztés tekintetében pedig az első két részben azt a hülye módszert választotta, hogy mindegyik résznél van egy bevezető, ahonnan megtudjuk, mennyire nyomi és szerencsétlen élete van az illetőnek öreg korára, majd a következő jelenetben elkezd inni - ez komoly-, és az ital " visszarepíti a múltba". Na most, ez nem banális? Szerintem az..., főleg, hogy így  2-300 oldalt úgy olvasunk, hogy tudjuk közben mi lesz: hogy x és y nem fog összejönni, mert végtelenül szerencsétlen és magányos öregkorára, tudjuk, hogy x gyereke meg fog halni, mert a bevezetőben sikerül leírni, hogy nem tudta túl tenni magát a srác halálán, annyira érdektelen részemről innentől minden, hogy hullhatnak cigány gyerekek az égről, de nem fog a történet lekötni. Hogy miért? Miért ne? Le lehetett volna mindezt írni mondjuk mesterkélt bevezetők nélkül is.

A könyv úgy íródott, legalábbis én úgy érzem, hogy feltett az író egy alaptézist: a birtoknak élő nő közveszélyes, és a birtok iránti szeretet az rossz dolog. Na most ez alapján válogatta be a jeleneteket, amik ilyen szempontból roppant bosszantóak.

Történt ugyanis 1916-ban, Kelet-Texas földjén, élt három család a Toliverek, a Warwickok és a DuMont-ok, akik egymás mellett éltek elég szoros barátságban, s persze mindegyik megtalálta a maga szerencséjét. A Toliverek gyapotot termesztettek egy hatalmas farmon, a Warwickok fakitermelő céget alapítottak, a DuMontok pedig jól menő üzletházat nyitottak. A három család kitalált - egy számomra roppant erőltetett sztorival fűszerezett hagyományt, hogy rózsákkal kérnek bocsánatot. Ezt szépen le is írja az írónő, mint egy tanmesét a sztori elején, hogy a rózsák háborúja miatt - tudjátok a Lancester meg a York ház előtti tiszteletből - az egyik család csak fehér rózsát, a másik meg csak vöröset ültetett, a harmadik meg jól bemutatott nekik, mert ők meg mindkettőt. Na mindegy, a lényeg, hogy kitalálták, hogy akkor ők most rózsákkal kérnek bocsánatot. Férfiemberek. Ilyet találnak ki. Oké. Végülis nem éltem ebben a korban, lehetséges. Na most ez a dolog, amit leírtam a történet szempontjából szerintem abszolúte nem érdekes, mert a történet arról szól, hogy Mary Toliver 16 évesen megörökli az egész gyapotbirodalmat, sok sok adóssággal, és mindent feláldoz ezért. Feláldozza a szerelmét, a gyerekét, a barátait, stb. stb. És biztos nem hiszitek el, de az egész úgy van leírva, hogy egy szót találok csak rá: u-nal-mas. Tudjuk az első húsz oldalból, kit fog szeretni, kihez fog férjhez menni, és van valami átok, amiről mindenki beszél, de gyakorlatilag semmi misztika nincs az egészben, mert a szövegből nem jön át az átok, nem érzed, hogy ez valóban átok lenne. Inkább csak szóbeszéd. És sajnos ugyanezt lehet elmondani a szereplők közötti interakciókról. Nem jönnek át úgy az érzelmek, mint ahogy kellenének. S leginkább azért, mert Mecham olyan szinten ugrál az időben, hogy az egyik fejezet még 1920-ban, a másik meg 1922-ben játszódik, s az írónő a maga tárgyilagos és unalmas elbeszélő módjában elmeséli pár bekezdsében, hogy mi történt, szinte egy érdekből, hogy bebizonyítsa az alaptézist, miszerint: Mary Toliver rosszul választott, hogy a birtokot választotta...

Na most végig előttem volt a kép az Elfújta a szélből, amikor Scarlett belemarkolt Tara vörös földjébe, és azt mondta, hogy soha senkinek nem adja  földet, és nem hagyja magát eltiporni. Még előttem van a kép, mert akkor még nem éreztem soha ennyire, hogy eláraszt engem is a törekvés, hogy együtt érezzek egy olyan szereplővel, akit nem is kedvelek, és én is mindent megtettem volna Tara-ért, mert ez egy irodalomtörténeti pillanat volt az életemben, annyira szívszorító és gyomorszorító és szuggesztív és gyönyörű.

Ez a könyv pedig annyira kiábrándító minden szempontból, hogy nem igazán tudok mit mondani... Ha a három részt külön-külön pontoznom kellene, akkor azt mondanám, az első rész, Mary Toliver története 4 pontos, Percy Wawrické mondjuk 6 pont, az utolsó rész története meg mondjuk 1, nem tetszett, nem szerettem, bosszantott.

Az egészet picit nafatalinszagúnak éreztem, fel kellett volna rázni valamivel, és nyakon kellett volna önteni jó pár vödörnyi érzelemmel. ( Egy rész tetszett nagyon, amikor a gyapot elázott...)

( Leila Meacham: Rózsák, I.P.C. Könyvek, 2012.)

10 megjegyzés:

  1. Régen én is ilyen helyen laktam, ami jót tett a pénztárcámnak. :)Nem olvasok családregényeket. Nagyon kevés a jó logikával felépített, mint pl. a Tövismadarak, és leszoktam már az ilyen könyvvásárlásokról is. Túl sok, csupán egyszer olvasható, könyvem lett, ami ellen tennem kellett. :) Most, mielőtt megveszek egy ismeretlen írótól valamit, alaposan utánakeresek. A hirtelen jelentkező hangulataimat pedig régebbi könyvekkel kúrálom. Ugyanis pontosan tudom, hogy melyik az, amin tudok sokadjára sírni vagy nevetni.:) Különben a borítója miatt lehet én is megvettem volna. A hangulata olyan... bájos és légies. :) Most viszont már biztosan nem fogom.:)

    VálaszTörlés
  2. ó, dejó, hogy nem vettem meg, mert engem az elfújta a széllel sok mindenre rá lehet venni.

    VálaszTörlés
  3. Nima, szerintem neked nem tetszene... Még Amadeának azt mondtam, lehet, de neked nem hiszem.

    VálaszTörlés
  4. Reea, én most szeretek a zavarosban halászni, de annyi a " biztosan jó könyv", hogy visszafogom magam. De olyan jó lenne, valami klassz könyvet felfedezni, és nem csak mástól hallani először róla...

    VálaszTörlés
  5. Véleményem szerint nincs igazad, mert nekem a kedvenc könyveim közé tartozik a Rózsák. Fantasztikusan van megírva és véleményem szerint átlehet élni az érzelmeket és világosan lehet érteni a történetet. Legközelebb ne borító alapján vegyél könyvet hanem nézz utána, de ez már csak az én véleményem!

    VálaszTörlés
  6. Nekem is a kedvenc könyveim közé tartozik. Szerintem nagyon izgalmas a regény és teljes mértékben érhető, egyszerű, de mégis bonyolult. :)

    VálaszTörlés
  7. Én is nagyon szerettem ezt a könyvet és szerintem embertől függ, mert hogy én nem vagyok az az érzelmes fajta és hát elég szkeptikus vagyok de ez a könyv megmarkolta a szívemet és tekert rajta egy nagyot, szóval engem megérintett, senkit nem riasztanék el az elolvasásától. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy leírtad ide ezt, - remélem, olyan emberhez került az én példányom, aki ugyanígy szereti :).

      Törlés