Olyan rég írtam már paprikás posztot, és ezt is csak azért írom le, mert az imént fejeztem be a Van remény a boldogságra ( My happy marriage) című netflixes animét, és olyan szinten felhúzott, mint már nagyon régóta semmi sem.
Viszont elszoktam az indulatos posztok írásától, és most is azzal kezdem, hogy tudom, tudom, tudom, hogy a keleti kultúrák másképp működnek, mint a miénk, tudom, hogy konzervatívak, hogy a nők társadalomban betöltött szerepe is ( valószínű ) más, mint itt...
De most tényleg?
A Van remény a boldogságra első ránézésre egy nagyon nyálas animének tűnik, és elég nagy előítélettel kezdtem bele, de mivel voltak benne azért izgalmas jelenetek is, és érdekes volt a társadalom, amit az anime bemutatott, még reménykedtem, a kezdeti pár rész csalódása után is.
A történet lényegében annyi lenne, hogy női főhősünk Miyo elég cudarul van tartva apja villájában, míg mostoha testvérét tejben-vajban fürösztik, addig ő cselédként szolgálja ki a saját a családját. Elég sztereotíp nyitás, úgy értem láttunk már elégszer ilyet, de gondoltam én, hogy nem baj, innen lesz szép látni, ahogy főhősnőnk fejlődik. Egy minimális spoiler, hogy Miyo-ról azt hiszik, nincs semmilyen természetfeletti képessége, ezért tartják értéktelennek, de ahogy az lenni szokott a történetekben az ilyen emberekkel, kiderül, hogy mégis van, és nem is akármilyen. A képességei pedig szépen lassan előtörnek, ahogy csatlakozik, újdonsült jegyeséhez, a szívtipró Kudou Kiyokával. Hála az Istennek, a történetben vannak azért izgi részek is, mert hogy mindenféle démonok jelennek meg a fővárosban, ahol Miyo vőlegénye a démonellenes osztag vezetőjeként gyilkolássza a gonosz természetfelettit. Miközben Miyo mit csinál? Hát főz rá. Takarít. És minden dologért elnézést kér.
Ha lehetne mintázni az életképtelen főhőst, hát az a szememben Miyo lenne. Egy katasztrófa ez a nő. Tudom, keleti kultúra meg minden, ha pofán vágják az embert, akkor is hason csúszva kell elnézését kérni, de ez a Miyo, értitek, ez ezt az egészet szereti. Az első évadban még úgy voltam vele, hogy igen, belenevelték, hogy semmit sem ért, nem mer kibontakozni, nem mer beszélni, nem mer gondolkodni. De nem, ennek szinte egy önálló gondolata sincsen.
Nem segít ebben a történet narratívája sem. Míg minden szereplő képes a normális emberi kommunikációra, addig Miyo a két évad összesen 26 részében - szerintem- egy darab összetett mondatot nem nyögött ki. Félreértések elkerülése végett: az a Miyo sem, aki már tudatában van annak, hogy szeretik, hogy vannak barátai, hogy van egy menő képessége, hogy megtudta, a családja történetet, hogy a jegyese nem is tagadja, hogy odáig van érte. Mondjuk, hogy ez miért van, nem nagyon értem.
Mindenesetre ott van Miyo, és amit mond egész két évadban az ennyi:
- Oh... ( Nincs tovább.)
- Értem... ( Közben amúgy nem érti. )
- Nagyon szépen köszönöm!
- Nagyon sajnálom!
- Kudo San...., ...., én.... ( nincs tovább.) Ez rengetegszer.
- Kudo San! ( Nincs tovább, de van helyette könnybe lábadt vizenyős tekintet. )
2025-t írunk, és basszus ez egy felfejlődött női főhős kommunikációja. Értem, hogy Miyo senkinek sem érezte magát, de ott van Jane Eyre, több száz évvel ezelőtt megírt karaktere. Ő is élhette volna úgy az életét, hogy mindenki lábtörlője, mégis fejlődött, és nem tette!
Egyik kedvenc jelenetem az első évadban - spoiler- amikor a főhősnőt majdnem agyonveri a mostohanővére meg a mostohája, megérkezik a jegyese, hogy megmentse, és az az első mondata Miyonak, miután levágták a kötélről: - Kudou San, köszönöm, hogy ilyen nagy utat tettél meg értem.
Szóval ne mááár!
Az a vicc, hogy a második évadban valóban kifejlődik a képessége, de azt sem érti, állandóan vezető kell neki mindenhez, amikor sodródik az eseményekkel megtesz pár dolgot, de ez lényegében nem túl nagy dolog. Ezeket sem sosem magáért teszi, hanem meg akar valakit menteni, mert hogy ő kedves, és egy kedves ember az ilyen. Passzívan szenved, aztán valami majd csak lesz. Miyo a második évad végén még mindig életképtelen. Még egyszer mondom, ő egy női főszereplő. Aki odáig jut a történet végére - spolier-, hogy nem kíván foglalkozni a képességével, és megegyezzik az eddig morc és jó képességű katona jegyesével, hogy bizony ők egy másodpercet nem akarnak egymás nélkül élni, és az erdő közepén fogják életük végéig a cseresznyefa virágszirmait számlálni. Ennyi az igényük. Teázgatni naphosszat a tornácon, az időjárásról beszélgetve, az anime előzményei alapján valahogy így:
- Kudou San..., én...
- Miyooo.
-Kudou San...
- Igen, párás az idő.
- Ah....
Na jó, befejezem, váltsunk optimistára. Gondolom én, hogy még lesz folytatás... Nem hinném, hogy ebben a démonokkal teli, nem túl barátságos világban el tudnak bújni mindenféle kötelesség, meg ártó szándék elől. Vagy ha ez tényleg a vége ennek a történetnek, egy katasztrófa az egész. Könnybe lábadt szemek, gyerekes güggyögés, toporgás, és egy jó történet ígérete, ami abszolút nem valósult meg.
De hogy valami pozitívat is mondjak, egész jók a mellékszereplők, és gyönyörű a rajzolás.
( Nem vagyok gyakorlott anime néző, szóval bocsánat, ha nem megfelelően fejeztem ki magam a poszt írása közben. )
