február 15, 2016

Témázós vég- tag- avagy ötletek, amikről nem volt kedvünk írni.

Egy kis kulissza titokkal kezdek. Szóval a témázást leszervezni nem nagy teher, de olykor nem a legegyszerűbb. Van úgy, hogy senkinek nincs ötlete a következő havi témához, van úgy, hogy rengeteg ötletünk akad, van úgy, hogy hiába szavazunk, szavazat egyenlőség alakul ki, és olykor-olykor kampányolni is el kell kezdeni, hogy egy ötlet a témázás újabb állomása lehessen. 

A legújabb témázós kör- azokhoz az ötletekhez kapcsolódik, amikre nem, vagy csak kevés szavazat érkezett. Jöjjön hát a vég- (tag), a  kiszavazott témákhoz készített kérdésekkel...

Hangulat kép- Forrás: Pinterest
"Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat" címen futott kérdések- nyilvánvalóan túl kedvesek és szemérmesek vagyunk, hogy ilyenekről sokat írjunk :)

- Mik azok a „motívumok”, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem? 

Amit leginkább utálok az a sznobság, amikor valaki álszent intellektuel módon fitymálja a könyveket, és az esetek többségében messze érződik az erőltetettség és az önámítás...
Ami még idegesít, az az angol nyelvű poszt címek, rovat címek, - más idegen nyelven még nem láttam hasonlót-, lehet, hogy ez nagyon "trendi", de nem nálam. Közeli ismerőseim tudják, mit gondolok a dologról, nem vagyok annyira gonosz, mint azt első olvasatra gondolnátok, icipicit kedvesebb vagyok :) Ha ilyet írtok, azért ne vegyétek a szívetekre, én sem teszem azt- szóval hamar túllépek a kezdeti irgum-burgum gondolatokon, de azok tagadhatatlanul jelen vannak.
Ami még fájdalmas a számomra- az a külföldi blogokról szó szerint átemelt rovatok- ezt nyilvánvalóan azzal lehet leginkább fokozni, ha még az angol rovatcímet is megtartják :D - ilyenkor az a legvalószínűbb, hogy nem olvasom el ezeket a posztokat, de azért ha van miért, szóval ha okot ad rá a blogger, nem leszek előítéletes, visszatérek a blogra.
Még mindig nem kedvelem a megrendelésre írt posztokat, illetve ha látni, hogy egyszer sem olvasta végig a posztot a blogger, - befejezetlen mondatok, helyesírási hibák, gondolat hiánya stb, stb-, na ez azért nem zaklat fel, mert már ritkán kísérletezek új blogokkal... Régebben sokkal több ilyen rigolyám volt, úgyhogy fejlődöm, azt hiszem...

- Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)?
Lásd a fenti kérdést. Illetve ha egy könyv nagyon nem érdekel, akkor nem olvasom végig a posztot, max belekezdek.
Ja, és a moly találkozók sem érdekelnek :P

- Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled, vagy megtartod magadnak a véleményed, és nyomsz egy piros ikszet inkább?

Hát ez attól függ, hogy mit látok :) - legtöbbször nyomok egy piros ikszet, és megpróbálom elfelejteni az egészet :) , olykor elújságolom egy barátnak, aki meggyőz arról, hogy jól gondolom, amikor azt gondolom, hogy hülyeség ilyeneken rágódni, szóval semmiképp nem tartom meg a méltatlankodást.

"Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos pont?"- meglehet tényleg lerágott csont volt a téma?

 - Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?
Alapvetően az a bajom a kötelezőkkel, hogy elég nyomorúságos attitűdöt tükröznek. Pfff. Ha arra akarjuk felkészíteni gyermekeinket, hogy nyomorult életük lesz, hát tőlem olvassák a Pál utcai fiúkat, meg a hasonló regényeket. Pacsirta... Úúúú. Gogol, Goriot apó, Kisködmön. Jó, jöhetnek ezek is, de jobb lenne, ha inspirálóbb regényeket is olvashatnának a gyerekek. Vagy ha lenne választható variáció, és közös foglalkozások között megbeszélnének minden regényt. Játékos irodalomórát mindenkinek! Kellene változtatás, ez biztos.

- Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha? Vagy amiért igazán rugdosni kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?
A Pál utcai fiúk traumatikus élmény volt, az Aranyember úgy szintén, és a Tündérkert is... Jóval több pozitív élményem volt egyébként...

- Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?
Szerettem az ókori eposzokat, a Shakespeare drámákat, A Noszty fiú esetét Tóth Marival, A három testőrt, az orosz klasszikusokat, a Csehov drámákat- ja és abszolút kedvenc volt általánosban a Tüskevár!

" Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek":- szerintem ezt a témát azért nem szavaztuk meg, mert egyrészt a többiek kemény csajok, akik nem bőgnek semmin sem- másrészt meg azért, mert túl meg kell nyílni ehhez a témához. Nem mindig van kedve az embernek az ilyenhez...

- Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?
Pfff... Nemrég írtam a blogban, hogy sírtam valamin, de fogalmam sincs, hogy min :)!

- Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?
Passz- nem lepődöm én meg már semmin :) - úgy értem azon, hogy valami meghat.


- Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e? Van olyan jelenet, részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat/meghat?
Alapvetően könnyen megkönnyezek bármit, csak bele kell élnem magam. Egy reklámon is tudok sírni, nem kell hozzá olvasmányélmény. Néha nem is a szomorúságtól, hanem a meghatottságtól morzsolok el egy könnycseppet- csak ne hogy azt higgyétek, zokogok vagy ilyesmi, szolidan és nőiesen teszem :), semmi túlzásról nincs szó.

- Keresed-e a megható élményeket, vagy inkább kerülöd? Szereted, ha megtépáznak a könyvek?
A szomorú témájú könyveket el szoktam kerülni, és a tipikus száz zsepis történeteket meg hatásvadásznak tartom, és kifejezetten utálom, ha azt veszem észre egy filmben vagy akár könyvben is, hogy az író annyira nagyon azt akarja, hogy sírjak. Na tudod mikor. Az én életemet hatásvadászatból nem nyomorítják meg. Ezért nem kedvelem például Nicholas Sparks könyveit sem, meg a többi hasonló felépítéső, hype-olt regényt.


Aki még válaszolt:

Többiek a témában:

Csatlakozók:
Zakkant
Bubu
Theodora
Katacita
Colourful Fantasy

február 06, 2016

Valóban, óh, süsü és stelázsi- avagy én mindig szeretni foglak!


Gyerekkoromban sokat énekeltem. Volt, hogy körbeálltak a gyerekek az iskola udvaron, és én elénekeltem Whitney Houston Több mint testőrös dalát, - az I will always love you-t- , aztán ha véletlenül valaki azt mondta, "dehát a szöveg nem is olyan, mint a rádióban", megoldottam annyival, " hogy ha jobban tudod, énekeld el te magad". Énekelni jó dolog. Lehet a fürdőkádban, főzés közben, fogmosás közben is tudok- de akkor nem olyan jó a kiejtésem-, és torna közben is szoktam néha, -pedig azt nem szabad-, meg úgy általában csak úgy is szoktam.* Csak úgy énekelni a legjobb dolog.*



Tény, hogy egy időben érdekelni kezdett, hogy Whitney Houston tényleg, miről is énekel, mert érzelmileg ki tudtam tölteni a zanza és a szöveg közötti űrt, de azért kellett valamilyen tudományos alátámasztás is a mászóka tetején eltralalázott, művészien az éterbe helyezett tirádák közé.

És akkor jöttek az angol órák. Alapból magamba szívom az idegen nyelveket, már az első órák után gondban voltam, mert hamar elkezdtem keverten beszélni,- beleillesztettem az angol szavakat a magyarba és fordítva. Viccesnek találtam, de azért annyira nem tetszett. És sosem viseltettem különösebb szenvedéllyel a nyelvek iránt, azok csak a laza órák voltak a suliban, amikor elég picit figyelni, és kipuskázni a feladat megoldását a munkafüzet megoldókulcsából. De a nyelvekben volt logika, és volt ritmus és dallam, és szép hangzása volt a szavaknak. Na meg segítették kedvenc dalaim szövegértését.  Úgyhogy, ha nyelvet tanultam, abban mindig jó voltam.

Mindezek mellett szeretem a magyar nyelvet, mert rengeteg lehetőség és szépség van benne. A szavaknak varázsa van, ahogy összekapcsolódnak, - "ősz húrja zsong, jajong, busong"-, a hangzásban sokszor már benne van az érzés, amit kifejez, szerintem varázslatos, csak figyelni kell benne a rejtett értékeket és a szimbólumok üzenetét. Szeretek szerelembe esni a szavakkal. Ez az egyik kedvem hobbim.

A szavaknak ízük van, meg színük és textúrájuk- nem csak a levegőbe kilökött, kiköpött hangok, úgy gondolom igazi mágia a kimondott szó, amivel hidat építhetsz, vagy akár mindent lerombolhatsz. A kedvencem szavam talán a rejtély, mert két "jé"-van benne, és mindkettő különböző, és benne foglaltatik, hogy valamit nem találunk meg, azaz előtte valaki valamit elREJTETT, és tetszik a hangzása, a hangulata - akár a titokzatos, csillagos éj, mindig azt izgalmat juttatja az eszembe, ami akkor fog el, ha meg akarok valamit fejteni. De szeretem még a bűbájt, a ritmusa, cserfessége, és persze a két "bé" miatt, és kifejezetten kedvelem azokat a régies szavakat, amiket már nem használ mindenki, de még nem koptak ki az élő nyelvünkből. Mondhatnám, hogy nyelvőrző vagyok, de csak nagyon amatőr szinten.

Valóban. 

Az első kedvenc szavam egyébként a valóban volt. Gimiben hülyéskedtünk a barátnőmmel valamin- akkoriban e tevékenység, hogy " hülyéskedni", majdnem egyenértékű volt a szabadidővel, és egy elég erőltetett poénra a barátnőm azt válaszolta komolyan és elég szofisztikáltan az igen helyett, hogy " valóban". Ez egészen hatalmas nagy " aha-élmény volt",: hirtelen csend lett, a nap kisütött, mi pedig megvilágosodottan ízlelgettük a "valóban" szó kicsit ódivatú, de cseppet sem poros hangulatát és a jelentését. Szerintem fél évig mindenre ezt mondtuk. Kisütött a nap! Valóban. Nézd már, mekkora hülye ez a gyerek, kampót akasztott az orrába. Valóban! De te most tényleg azt hiszed, hogy dogát fogunk írni? Valóban. Én beleborzongtam, amikor tényleg rátaláltam a megfelelő szituációra, amire illett ez a kifejezés.

Óh! 

Aztán elkezdődött az az időszak, amikor figyelni kezdtem, ki hogy beszél. Voltak vicces mondatok, de nem győztek meg, hogy értelme lenne őket felírni a képzeletbeli "wow-listámra". Barátnőm kifejezetten kedvelte, hogy sokszor mondom az "inas" szót a fiúkra, persze nem volt újdonság, de egy Kabos film jócskán meggyőzött arról, hogy bizonyos szituációkban ez is jópofa,  úgyhogy új szerelem volt, pár hónapig rászálltam erre a kifejezésre is, de tudtam közben, hogy ez most csak futó viszony lesz.

Nagy álmom volt viszont egy nyilvánosan és hatásosan kiejtett, karakteres "óh". Színpadiasan akartam csinálni, artikuláltan, művészi sóhajjal a végén. Az álmom pedig meg is valósult egy vizsgán, amikor nem tudtam megmondani harmadik próbálkozásra sem a szerzői jogvédelem utolsó ismérvét, és közölték velem, hogy akkor valószínűleg most megbuktam. "Óh" - válaszoltam, és jött is a sóhaj a végén. Boldogság volt, meg szívás is, hisz ki szeret ismételni?

No de, hogy ne csak meséljek, hanem szórakoztassak is, hoztam pár érdekességet. Nem tudom, tudjátok-e, de én borsodi vagyok, nem olyan elcsépelt módon, mint a ropi vagy a sör, hanem úgy igazából, és hát előfordul, hogy mikor a blogot írom, olyan kifejezést írok, amire talán nem tudjátok, hogyan bukkanhattam rá. Bizonyosan tudjátok, hogy borsodban még élnek régi palóc kifejezések, és szerencsére nem hagyjuk őket elveszni, én is használok jó párat, de leginkább csak azokat, amiket még a nagyszüleimtől tanultam.

Arra gondoltam tehát, mutatok pár szót, kíváncsi vagyok, ismeritek-e a jelentését. ( Először szerintem próbáljátok így ki, aztán ha kijelölitek, látjátok a megoldást. ) Biztos vagyok benne, hogy sokat ti is ismertek.

bakkan - pl. a lipityóka bakkan, vagy a szék bakkan, amikor két lábon egyensúlyozol rajta, és lehuppansz a földre vele. ( most hirtelen másképp nem tudom elmagyarázni. )

sinkózik - csúszkál a jégen

inas - fiúgyerek! :D

furik - talicska

makuka - napraforgómag-szotyi

patrac - elhanyagolt, rendezetlen öltözékű

dumó - a kenyérvég

levonó - matrica

tócsni -krumplimackó

süsü -kapucni

tesznye - undorító

lipityóka - mérleghinta

büszke - egres,
mezgerel - a betakarítás után a földön maradt termé
ny begyűjt
hokedli - négylábú, támla nélküli konyhaszék
stelázsi -rakodópolc a spájzban

rinyál - nyavalyog

abajgat-  űz, zavar, zargat

Biztosan tudjátok ti is, hogy a nyelvjárásnak megfelelően használni szavakat, vagy akár kiejteni hangokat nem nyelvtani hiba.

Még több borsodi kifejezést olvashattok ezen a címen: http://tardona.blog.hu/2011/02/20/borsodi_szavak_tardonai_erdekessegek

És ha még ezek után is van kedvetek játszani, akkor itt egy teszt :), - volt amit én sem tudtam ;) 

teszt

**
a blog nyelvi különkiadása természetesen folytatódni fog**



február 04, 2016

Szabadon a nyelvekről



A legnehezebben tanulható nyelvek szubjektív listája a következő: 1. mandarin, 2. arab, 3. tujuka
( amazonas keleti részén beszélt nyelv), 4. magyar, 5. japán, 6. navahó, 7. észt, 8. baszk, 9. lengyel,  10.izlandi.
 

A világ legtöbbek által beszélt anyanyelvei:
1. mandarin 1197 milliárd, 2. spanyol 399 millió, 3. angol 335 millió, 4. hindi 260 millió, 5. arab 242 millió, 6. portugál 203 millió, 7. bengáli 189 millió, 8. orosz 166 millió, 9. japán 128 millió, 10.jávai 84 millió

Azok a népek, akiknek a több szavuk van a szomorúságra alapból hajlamosak  depresszív hangulatra, és ugyanazt figyelték meg a boldogság szinonimáival is. Van tippetek melyik nyelv a leginkább boldogabb nyelv? A spanyol.Persze tudósok mindezt pozitív torzításnak nevezik. ( Tehát a spanyolok nem olyan boldogok, csak inkább a boldogságról és szépségről beszélnek. )

A világon legalább 200 körüli állam van, és 7000 élő nyelv, vagyis a nyelvek többség nem államnyelv. Ha ezek nem kapnak jogi védelmet, rövid időn belül kihalhatnak. Ami annyit jelent, hogy a nyelvek tíz százaléka marad csak meg a következő száz évben, a magyar ebben a tíz százalékban még benne van ( E. Kiss Katalin nyelvész szerint) . Igaz, eddig a magyar kb. az 50. helyen  volt, a népesség csökkenés miatt most a 74. helyen állunk.

A nyelvek kilencven százaléka tehát kihalásra van ítélve. A nyelvhalál, illetve az adott nyelv cseréje úgy kezdődik, hogy egyre növekvő számú funkcióban nem az adott nyelvet használjuk, hanem átveszünk más nyelvekből szavakat, illetőleg az adott nyelvhasználat az adott térségből- mondjuk a többség miatt- egyre inkább kiszorul a hivatalos szférából, az oktatásból, aztán végül a hétköznapi életből is. Példa a más országba rekedt kisebbségek, határon túli magyar közösségek. ( Ezért is érezhető, hogy a kisebbségben lévő közösségek jobban ragaszkodnak a régi hagyományokhoz. )

* Nők lapját olvastam, azt hiszem a három héttel ezelőtti számot. *
- a témát még folytatom, még szabadabban -

február 03, 2016

Így kezdte...

Forrás : Pinterest

MUIRÁVKITNA
dárnoK lyoráK idnároK: sonodjaluT

"Ez a felirat egy kis üzlet üvegajtaján állt, de így, természetesen csak akkor volt olvasható, ha az ember a homályos helyiség belsejéből az üvegen át az utca felé nézett.
Kinn szürke, hideg novemberi reggel volt, és ömlött az eső. A cseppek végigszaladtak az üvegen és a kacskaringós betűkön. Mást nem lehetett látni az ablakon keresztül, mint egy esőfoltos falat az utca másik oldalán. "

Itt is esik. :)