május 23, 2013

Junot Diaz: Így veszíted el

Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez - védekező, gátlástalan - , de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó.
Magdalena ezzel nem ért egyet.

A helyzet az, hogy szeretem ezt a könyvet. Szeretem nézegetni, tetszik, hogy ennyire minimál, hogy modern, hogy van egyénisége. Szeretem megérinteni, jó húzás volt ez a borító - meg nem mondom nektek milyen, de nem fényes, nem csillog; tetszenek belül a novellákat elválasztó szürke lapok, a papír, úgy az egész, minden. Ha nem tudtam volna, mire vállalkozok, hanem csak úgy csavarogtam volna a könyvtárban vagy netalán egy könyvesboltban, én biztosan leemeltem volna a polcról.

Az Így veszíted el egy kortárs novelláskötet. Kilenc novellát találhattok benne, kilenc történetet a szerelemről, szeretetről, szexről, magányról. A történetek alapvetően hétköznapiak: hallunk ilyesféléket az utcán járkálva, megbeszéljük őket a buszra várva, tudjátok, amikor egy-két mondatban elmondja valami jóakaró, hogy X összeveszett Y-al, és te nyugtázod magadban, hogy valóban, így történt, aztán nem is gondolsz rá többet. De persze egészen más minden, ha te magad vagy a történet  hőse. Diaz novelláiban nem akar belehúzni minket is az események sodrásába, a novellák egy-egy kis szeletét mutatja csak meg Yunior életének. De mindezt olyan közvetlenséggel és nyitottsággal teszi, mintha a legféltettebb apró pillanatait osztaná meg. Ekkor válik a hétköznapi - bármelyikünk életében is előforduló - történet irodalommá, sőt ami még fontosabb hitelessé.

 Diaz nem szépíti meg a dolgokat, ír a bevándorlók életéről, drogról, elveszített esélyekről, emberekről, akik elvesztek, vagy épp emberekről, akiket nem hagytak elveszni.

A novellák nem időrendben követik egymást, Yunior egyszer még kisfiú, aztán felnőtt, majd kamasz, érezhető a történetekben a váltás, ahogy bizakodik, ahogy egyre messzebbre engedi magától a gyerekkori reményeket és ábrándokat.
Ami engem leginkább érdekelt, az a főhős családjával való viszonya volt, az ahogy egymáshoz ragaszkodtak, aztán ahogy lassan eltávolodtak egymástól. Van valami természetes ebben a folyamatban, mintha megállíthatatlan lenne. De persze Diaz novelláiban nem megértést szeretne kapni, ő igenis megpróbálja az élet dolgait értelmezni és átélni a hétköznapokat, lerázza magáról a szánalmat, talán bizonyos szituációkban a rokonszenvet is, ha kell fejjel megy a falnak és megmarad igazi lázadónak, aki látszólag könnyeden veszi az életet, aztán a novellákat olvasva kiderül mégsem így éli az életét.

Azt hiszem még azok is élveznék ezt a novella válogatást, akik nem kedvelik a műfajt, és a kortárs irodalomtól berzenkedők is biztosan kedvüket lelnék egy-egy történetben. Diaz novellái összességében szomorú hangulatot árasztanak, mégis annyi humor van bennük, hogy ne érezzük nyomasztónak, ráadásul a stílusa cseppet sem mesterkélt, igazi, élő, hiteles és anélkül, hogy szavakkal kiírna bármiféle konklúziót, úgy érzem mindenkinél célba találhat a könyv egy mondattal, hangulattal vagy csak életképpel.
Kell az ilyen kitérő is, én nagyon élveztem.

(Junot Diaz : Így veszíted el, 2013. CorLeonis Kiadó, 206 oldal - 9/10 )


2 megjegyzés: