május 30, 2013

A napszemű Pippa Kenn

Ha valamivel tartoztam nektek, hát ezzel a könyvvel biztosan. Nagyon rég olvastam már, nem túlzok, nagyon-nagyon...

Ugyanakkor történt egy fiaskó, ami miatt nem tudtam nyugodt szívvel véleményt írni.

Beszéljünk az előítéletről. Vagy nem is erről, hanem az elvárásokról. Régen, amikor részt vettem - a borzalmasan hosszúnak  tűnő - olvasás 7 hete mozgalomban, leírtam, hogy én általában a könyvet az elvárásaimhoz mérten pontozom. Az első fejezetek minden bizonnyal megalapoznak mindenkiben egy elvárást: pl. ez a könyv dögunalom lesz vagy épp fordítva, na és ahhoz képest lesz a könyv számomra pozitív vagy negatív meglepetés, és megjegyzem félve: számomra az sem minden esetben jó pont, ha a könyv az első fejezetek elvárásainak teljes mértékben megfelel.

Szóval itt volt a Pippa Kenn, aminek sikerült elolvasnom még megjelenés előtt az első fejezetét, és én képzeletben kiszíneztem ezt a nyitó szituációt... - baromira másképpen, mint ahogy ez a könyvben van. Úgyhogy amikor először olvastam a könyvet, nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy ez nem az a történet, amit én vártam. Keserűvé tette a szájízemet.

Kemese Fanni szerintem az egyik legtürelmesebb író a Föld kerekségen, mert nem mondott semmi rosszat, amikor bejelentettem, nekem ennek a történetnek még ülepednie kell. Hogy pontosan minek is?

1. A Napszemű Pippa Kenn példának okán egy ifjúsági regény. Jó, oké, most jól kupán vághattok, hogy mégis mit képzeltem, de tényleg nem tudom, képtelen voltam elfogadni, hogy ez egy szó szerint vett i g a z i ifjúsági regény. Az ifjúsági regények minden ártatlanságával és bájával, a szereplők esetlenségével és tapasztalatlanságával, az ifjúsági regényekre jellemző naagy szerelemmel és történetvezetéssel.

2. Aztán hozzá kellett szoknom, hogy a Napszemű Pippa Kenn nem egy vad, vérengzős, bús-komor-félelmetes történet zombikkal, hanem egy romantikus, karakterközpontú regény sápadtakkal, meg két egészen tini főhőssel. Én sem értem, miért volt hihetetlen ez számomra, de így volt.

3. Még egy dolgot meg kellett emésztenem, és az a sorozatos nézőpontváltások voltak. Én tudtam, hogy ezek a könyvben vannak. Komolyan. Csak nem gondoltam, hogy ezek ennyire... váltakoznak. :D

Szóval így van, nagy igazság: az embert megzavarhatják nagyon az előítéletek, mint látjátok, küzdenem kellett velük, és aztán amikor kevésbé makacsnak éreztem magamat megint olvasni kezdtem.

A tizenhét éves Pippa Kenn az erdő szélén, egy erődházban, önellátó robinzon módján éli életét: mindent előteremt, ami a túléléshez kell, felszereli a napelemeket, zseniális vadász, megvédi magát bármitől, de egyedül él mióta elveszítette apját. A történet szerint 2081-ben egy szintetikus vírus elpusztította az emberiség nagyját, a másik része pedig szörnyeteggé vált, akik elpusztítanak mindent és mindenkit a régi világból - értelmezésem szerint azért, mert a bennük maradt emberséggel nem tudnak mit kezdeni ( gondolom, ez elég frusztráló lehet ) - , és Pippa családját kivéve minden ember meghalt, legalábbis Pippa ebben a hiszemben nő fel.

És akkor, egyszer csak megjelenik egy sebesült fiú az erődház közelében, jön vele a nyár, meg a szerelem, meg egy csomó, csomó sápadt...

A kép az írónő facebook oldaláról...
Pippa Kenn azon főhősnők egyike, akik erősek, magabiztosak, nem azzal teljesednek ki, hogy szerelmesek lesznek és elvesznek a rózsaszín ködben. Ellenben Pippát egészen kemény hősnőnek tartottam, aki eléggé nehezen nyílik meg, nem csak Rubennek - ő a sebesült fiú :) -, de véleményem szerint önmagának is. Így még mi sem érthetjük teljes mértékben a motivációit.
A történetre nyilván rásüti a bélyegét az, hogy gyakorlatilag kevés szereplő jelenik meg benne, kérdés tehát, hogy Ruben fel tudja-e venni a versenyt Pippával. Jelen esetben úgy érzem nem, Ruben inkább kiegészítő a történetben, egy olyan tényező, ami  megváltoztatja főhősnőnk egész életét, mégis a srác nem olyan karakteres véleményem szerint, hogy kísértésbe hozzon, de fog még bonyolódni biztosan a sztori- mert már most leírom, készül a folytatása. :)

A regény világa szerintem nagyon ötletes. Szeretem az alapszituációt, szeretem ahogy Fanni ír, - végre nem csak tőmondatok!- , szeretem azt, ahogy leírja, milyen mély Pippa életében a magány és tetszik, ahogy feloldja a tartózkodását Ruben.

Véleményem szerint túl sok a nézőpontváltás és ezek által megszűnik az a gyötrődő titokzatosság, amit én vártam a történettől - tessék, megint a fránya előítéleteim-, de annyi bizonyos, hogy nem hiába vált sikeressé ez a történet, a tizenéves korosztály biztosan nagyon élvezni fogja és újra olvassa és aztán megint és megint.

Igazából a Napszemű Pippa Kenn nem egy félelmetes - bús - szomorú történet, inkább a remény uralja, a szereplők óvatos szárnypróbálgatásai: jelenleg nincs szó világmegváltásról, csupán a boldogulásról és a boldogság ígéretéről. A történet leginkább lassú folyású, de ha beindulnak az események, akkor valóban beindulnak az események, és tényleg van min izgulni, muszáj mindig beleolvasni a következő fejezetrész elejébe.

A könyvről egyébként valahogy a szűrt napfény jut az eszembe. Lehet a borító miatt, de szerintem a történet is ilyen: érzékeny, szép, melankolikus, tele ígéretekkel, hogy egyszer csak kisüt a nap, és megtelik élettel Pippa számára a világ. Várom a folytatást, mert nagyon szurkolok a lánynak! :)

(Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn, Könyvmolyképző, 2012., 8/10)

6 megjegyzés:

  1. Érdekes, ahogy így leírtad, a Shiver jutott eszembe. Hasonlít ahhoz - persze csak hangulatában, melankolikusságban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hümm, nos tagadhatatlanul van hasonlóság a két regény között, de a Shiver az sokkal költőibb és szomorúbb, azt hiszem :)

      Törlés
  2. Ez nekem is megtetszett, csak aztán Gigi nagyon csúfakat írt le róla, pedig aki nála toleránsabb, az festi magát :) a szappanfánál döntöttem el, hogy inkább mégsem akarom.;)

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat hogy beleszólok, de én úgy tudom hogy kb. 2200-ban történik Pippa története mert kb. 150 év telt el a biológiai katasztrófa óta ami 2057-ben volt. Tényleg bocsi hogy beleszóltam, csak szeretem a pontosságot, főleg az olyan könyveknél amiket szeretek. :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Sophie!
    Köszi,hogy szóltál, nagyon rendes vagy :)

    VálaszTörlés