november 11, 2012

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában

 A sikeres házasság titka- nyilatkoztatta ki Lord Vickers - hogy ne legyünk láb alatt a feleségünknek.


Annabel Winslow Londonba kerül, mégpedig azzal a félreérthetetlen céllal küldik oda, hogy kiházasítsák. Rengeteg testvére van, ráadásul nagyok a keblei és széles még a csípője is, s ezen ok, no meg a pletyka, hogy annyira termékeny, hogy a madarak dalra fakadnak, ha meglátják, készteti a vén kujon, Lord Newbury-t arra, hogy feleségül vegye. Lord Newbury fiú gyermeket szeretne, hogy birtoka ne kerüljön a lókötő unokaöccse kezébe, akit úgy hívnak, hogy Sebastian Grey.
Annabel egy bálon viszont ismeretlen férfiba botlik, amikor az öreg Newbury ragadós matatós kezei elől menekül, s amikor arra kéri, hogy csókolja meg- mert úgy érzi, boldogság már nem vár rá a jövőben- még nem tudja, hogy az pont Lord Newbury gyűlölt unokaöccse, azaz a sokat emlegetett Mr. Grey.
Sebastian természetesen úriember - egy jóravaló kisasszonyt sosem utasítana el...

Ez a harmadik Julia Quinn regényem - ezzel a könyvvel fejeződik be a Bevelstoke-trilógia, és talán ez a leggyengébb láncszem. A történet főhőse Sebastian, az a Sebastian, aki az előző részben oly vakmerő vehemenciával olvasta fel Miss Butterworth vadregényes történetét, gyakorlatilag az a személy, aki miatt részemről kiemelkedő volt a második rész.  Na most az a gond, hogy érzésem szerint a harmadik részhez érve az írónő kifulladt. Nem a karakter, ó, Sebastianban annyi lehetőség lett volna, de sajnos nem éltek vele. Vagy inkább azt mondom, elhanyagolták, nem is kicsit.

Ettől függetlenül nagyon szerettem olvasni a könyvet. Micsoda ellentét... Az van, hogy valahogy úgy voltam az egésszel, mint szegény Annabel, jött ez a lüke pasi, aki emellett még regényesen jóképű is volt és mókás és szellemes, és ráadásul szabadidejében kreatív " munkát" végzett, és nem volt idealizálva, vagy legalábbis azt mondhatom, hogy idealizálva volt, mint lusta disznó, de az van, hogy én nagyon megszerettem a pasit. 
Anabelle viszont nekem megmaradt egy átlagos lánynak, nem emelkedett ki még a saját történetéből sem, labdába sem rúghat más hősnők mellett, még akkor is, ha csak a romantikus irodalmat nézem, és ez nem annyira hízelgő. Persze vannak jó poénok vele kapcsolatban is, például ez a csicsergős madaras,  de akkor is az van,  hogy Anabelle karakteréből még hiányzik valami. És ez azért fura, mert az eddigi Quinn regényeknél nem éreztem ezt a hiányosságot.

Ebben a regényben bár baromi sokat nevettem, a párbeszédek mégis néha üresjáratok voltak, és gyakorlatilag nem is szól sok semmiről. Nem igazán vannak a sztoriban olyan cselekményelemek, amiket ki tudnék emelni, de például imádtam minden sort, ami Miss Butterworthről vagy más Sarah Gorely regényről szólt- nagy rajongója vagyok a hölgynek!- , és voltak benne legendás jelenetek, pl. "nézzen rám..., nézzen rám..., - MIT NÉÉZ?" - ezt most nem értitek, de én is szoktam így szuggerálni embereket, és egyszerűen überelhetetlen volt részemről abban a jelenetben Sebastian.

Ó, annyira sajnálom, hogy nem kapott jobb könyvet! Talán, ha ő maga írta volna, izgalmasabb lenne...
Íme, megtaláltam egy újabb ideálomat - a sármos, léha, lókötő Mr. Grey személyében- , ami nem is baj, nem kell betobzódni egy típusba, ugye hölgyeim?

A könyv nekem újra olvasós, de csak Miss Gorely regényei miatt...

Julia Quinn: Tíz dolog, amit szeretek magában
2012 Gabo, 392.o.

Szerintem: 7 pont a tízből...

2 megjegyzés:

  1. Tényleg ez a rész volt a leggyengébb a 3 közül. Én ezen a részen kevesebbet is nevettem, mint az előzőeken, meg olyan üres volt a történet.... és Sebastian tényleg egy lusta disznó volt.... DE ki nem hagytam volna az egy már biztos.:D Folytatod a sort a Bridgerton családdal?

    VálaszTörlés
  2. Igen, mihelyt megszerzem őket :) - Az első elvileg úton van.
    De hát nem tudott éjjel aludni, persze, hogy nem volt aktív :P

    VálaszTörlés