október 22, 2012

Kép, sabloncsere, valamint Pritkin az ágyban...

Mint látjátok, sablonváltás történt, aminek azért örülök nagyon, mert végre- végre! látszódnak oldalt a kommentek, plusz a régi sablonban nem működött pár dolog, ami ebben meg igen, és  Nekem nagyon bejött, az egész, egészen addig, amíg éjszaka arra a nem ébredtem, hogy valaki azt mondta álmomban, hogy úgy nézek ki a képen, mint a Tündérkrónikák képregényben Mac, én meg azt kiáltoztam, hogy de ez neeem igaz, és aztán elkezdtem félni az éjszaka közepén, hogy a könyvespolc, ami alatt alszom rám szakad. ( Erről pedig rögtön eszembe jutott Pritkin, aki mérgező üvegek alatt aludt és még sem félt egy csöppet sem. ) Úgyhogy az alvó Pritkinnel a lelki szemeim előtt újra elaludtam.

Azért ez nagy dolog, - már úgy értem, magamtól nagy dolog- , hogy meg mertem kérni Sansát arra, rajzoljon le álmaim írógépével, picit meg is ijedtem, amikor fényképet kért, de komolyan mondom, először kerültem ilyen helyzetbe, és aztán minden könnyen meg gyorsan ment, nekem meg nagyon tetszik a végeredmény. ( Sőt lehet lesz még egy, de ez amúgy hétpecsétes titok. )

Azt akartam még leírni, hogy mire nem jó egy sablonváltás, szegény Nima - szerintem- kétségbeesetten írta, hogy képtelen nekem találni sablont, amíg ilyen régimódi fixa ideáim vannak, mint slide nélküli fejléc, meg hosszú, elvágható posztok, és ezen akárhányszor eszembe jut, nevetnem kell, mert szerintem olyan jó így élni, a régimódi fixa ideáimmal - ami szerintem minden téren megmutatkozik rajtam, de azért nyugi, mindemellett modern személyiség vagyok. ((Vagy nem :). ))

Elolvastam tegnap a Delíriumot- hamarosan poszt- , igazából most picit morcos is vagyok, amiért nincs a környéken könyvesbolt, mert baromira kíváncsi vagyok, mi lesz a végéből. A délután lehet elmegyünk a városba nézelődni, majd megpróbálok nem toporzékolni, amikor nem látom a folytatást a könyvespolcokon, becsszó.

Na addig is kalandra fel!
( Írom ám a kalózos posztot is! )

SHARE:

3 megjegyzés

  1. oké, megbocsájtom még a kalózhiányt, mert kaptam Pritkint.;)
    (lehet, hogy Moning jobban járt volna, ha Sansa rajzolja a képregényét.Chance-nél mindenképpen be kéne ajánlani, ha ő is képregényre vetemedne.)
    egyébként én bírom a régimódi fixa ideáidat.:D

    VálaszTörlés
  2. Én is bírom őket, mondom :D
    Pritkint nem lehet elfelejteni, pedig milyen kis jellegtelennek akar tűnni... Szegénykém.
    Amúgy nem volt Káosz a polcokon...

    VálaszTörlés
  3. Milyen szép kép ez az elalváshoz!
    Pritkin, ahogy szunyókál a mérgező üvegcséi alatt, az ablak egy nejlonnal fedve, és különben is, az alvó Pritkin, amikor épp nem csíkká van feszülve a szája az ingerültségtől... Ah, mindjárt bekucorodom a takaró alá álmodozni. :)

    VálaszTörlés

BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig