május 11, 2012

Cassandra Clare: Bukott Angyalok Városa



Légyszi, rajongók, ne szedjetek szét!
A harmadik könyv végén minden szép. Clary csini, Jace pedig férfias színű ital után kajtat. Simon szuperszexi, két csaj is hajt rá, Alec felvállalja a dilis pasiját, a démonok eltűntek, világbéke mindenütt, peace, sex drugs rock n roll ( nem, ilyen nincs, hisz ez ifjúsági könyv), de van tűzijáték, egymásra borulás, meg mindenféle szép és jó dolog. 

Felmerül a kérdés tehát: vajon mi történhet még? 

Már a harmadik könyv megjelenése előtt tudni lehetett, hogy mindenki kedvenc könyves szappanoperája tovább folytatódik, és ilyenkor mindig az a kérdés, hogy van-e még szufla a világban, és egyáltalán van-e még mondanivalója, közlendője az írónak. Tud - e újat mondani, tudja-e úgy tovább mesélni a történetet, hogy a karakterek önmaguk maradjanak, a színvonal pedig legalább olyan magas legyen, mint a sorozat első részeiben.
Cassandra Clare Végzet ereklyéi sorozatát én az alábbi dolgok miatt szeretem: 1.) szeretem a szereplőket 2.) szeretem a humort 3.) szeretem, a szappanopera vonalat is - ugyanis itt mindenki vagy lehetetlen szerelemet él meg, vagy Jace-be szerelmes 4.) szeretem a fordulatokat és az akciót 5.) szeretem ahogy a romantikát ábrázolják - csak privát vélemény, de jobban át jön a szenvedély ezekben a jelenetekben mint bármilyen vámpír szexben...

Szóval mi is történik a könyvben? Clary árnyvadász képzésben vesz részt, ami fura, mert azt hittem az árnyvadászok sulijába fogják beíratni, de ő privát edzést kap. Jace egyre komorabb, Clary nem érti, mi gyötri, Alec Magnussal nyaral, Simon meg két csajjal randizgat, de nyugi a randikról semmit nem olvashatunk, ellenben arról egyre többet, hogy a srác nem tud mit kezdeni a vámpírságával, és hogy valaki nagyon de nagyon meg akarja ölni. A kérdés nem csak az, hogy ki szeretné eltenni láb alól a srácot, hanem az is, hogy Jace miért lett ilyen mimózalelkű nebáncsvirág, hogy miért gyilkolásznak le árnyvadászokat a város különböző helyein, meg hogy most mi is van Sebastiannal. Mert hát van ez a név is, ami ugyan kimondatlanul, de mindig ott lóg a levegőben...

Az van, hogy Cassandra Clare nem fejlődött. Szomorú dolog, de nem ad újat, adja a szokottat, ami ezen a szinten számomra semmit nem jelent. Nem hogy újat nem tud adni, de ebben a könyvben vissza is fejlődött picit. Ez a regény, nem csinál mást, mint a bejáratott siker elemekre építkezik, megint tovább építi a szappanos szálakat, de sajna ez itt most nem fogja a hátán elcipelni a sztorit. A rejtély a könyvben egy vicc, annyira háttérbe szorul az egész , hogy szerintem senkit az ég világon nem érdekel, Clary és Jace meg mintha egy gyengéd agymosáson vett volna részt, egyszerűen nem ismerni rájuk, a csaj folyton csak magával foglalkozik, a srác meg... Komolyan mondom, Jace az első könyvbeli szerepétől mintha megvált volna. Az egy dolog, hogy a bunkó srácot ki kell mosni a negatív szerepéből, hogy minden csaj álma legyen- mert ne hogy már egy bunkó srácba legyen szerelemes minden tini- , de az sem járja, hogy egy liliomlelkű mártírt farag belőle az írónő, aki teljesen elveszett az önsajnálatba, a szerelembe, szerintem ő sem tudja mibe, de ez itt... Jace egészséges állapota az, hogy nem egy szuper jó ember, erre most kiderül, hogy a világon mindenkinél érzékenyebb, ó jajj, mindjárt térdre esek, ez nem karakterfejlődés, ez karakter változtatás. És ez nem jó. Nyilván nagyon sajnáltam szegényt, és tetszett is az alap konfliktus, " ó jajj, én nem vagyok elég jó", ez egy tök jó ötlet, de nem kellene ennyire végletekben gondolkodni, lehet jó egy rossz srác is, nem kellene Jace-t ennyire el Jace-teleníteni.
Alec és Magnus szerelmei civódása meg olyan szinten nem érdekelt, hogy rendesen untam. Tartalmilag csupán a poénokat adták, teljesen feleslegesen. Jujj, halhatatlan Magnus, és mi lesz szegény Aleccel. Ez egy komoly erkölcsi kérdés akar lenni, amit már végig szenvedtünk a Twilight saga feneketlen oldalai alatt, és egy életre elment tőle a kedvem amúgy, de a hülye poénok mellett nekem az egész kérdés súlya pihekönnyűvé válik. Remélem a folytatásban ez is megváltozik majd.
Simon vonalát mindenki utálja, én meg Simon vonalára mondom azt, hogy érdekes. Simon szerencsére még mindig egy kis béna, aranyos fiú, nem lett belőle sem angyal, sem túldimenzionált hős vagy antihős, és én még mindig imádom a humorát, meg a hétköznapi karakterét. Azért a mai világban a Simonok is szuper fiúk, ezt csak jelzem nektek csajok, de persze értem én, hogy miért izgalmasabb másoknak a másik szál. Simon-Izzy párosra nagyon kíváncsi vagyok, szinte ők érdekelnek az egész történetben a leginkább.

A regény kissé laposabb, mint az eddigi részek, és ami engem nagyon bosszantott, hogy tele van logikai és stilisztikai hibával. A logikai bakikat spoiler veszélyek miatt- meg mert megpróbáltam őket gyorsan el is felejteni- nem írom le, de nem tudok elmenni két dolog mellett, amire annyira haragszom. Az egyik fura dolog, hogy ebben a könyvben harc közben vagy után, de valamikor mindenképp, kényszeresen le van írva,  hogy kinek hol szakadt el a ruhája. Eh??? Izzy például lekaszabol nem tudom hány zombi-jellegű arcot, aminek végeredménye abban jelenik meg, hogy muszáj kiemelni, szét szakadt a menő rucija. Alec szegény, szintén elszakítja az ingét. Jacen alig marad ing, az is totál véres, de a romantikához az is hozzá tartozik, hogy Clary a cafatokat szorítgatja, miközben smárolnak. No comment, gyerekek.
A másik dolog, ami engem annyira megdöbbent és idegesít, hogy szavak nincsenek rá, hogy ebben a könyvben mindenkinek hányingere van. Vagy épp hány, vagy épp hányni akar, de szegénynek nem megy, vagy már nem is vacsorázik, hogy ne is hányjon. Én nem tudom, mi van Clare-rel, de szerintem valaki mondja már meg neki, hogy a hányás nem mindenre megoldás. A két kezemen nem tudom megszámolni, hányszor öklendezik vagy majdnem öklendeznek a szereplők. Mindenki. Elhiszem, hogy valaki így dolgozza fel a stresszt, de mindenki? Ez annyira életszerűtlen, már - már primitív dolog, hogy a szorongás, a félelem, a megrázkódtatás, a gyötrődés, az ijedtség, minden abban nyilvánul meg, hogy öklendezni akarnak a szereplők. Ez szánalmas, gyerekek, nem tudok mást mondani. ( Nem lehet, hogy egy sikeres írónak ilyen szegényes írói eszköztára legyen. )

Viszont a pozitívumok között leírnám, hogy még mindig megkapjuk a tipikus Végzet Ereklyéi hangulatot, és a romantikus jelenetek, hát gyerekek, na azokat baromi jól tudja még mindig írni az írónő, olyannyira, hogy emiatt a két dolog miatt, no meg mert a humor még mindig a helyén van, el fogom olvasni a folytatásokat, és várom, hogy újra megtörténjen a csoda, és megint csak fanatikusan várakozni akarok a befejező részért. Szóval bár úgy érzem a könyv gyenge másolata az előző részeknek a hangulat miatt jó volt olvasni, de: nem szoktam meg, hogy egy Végzet Ereklyéi könyvben bosszankodjak, unatkozzak, és azon töprengjek, biztosan ezt kellene most olvasnom?

Na szóval a végére egy értékelés:
Cassandra Clare: Bukott angyalok városa 6/10,
2012 Könyvmolyképző


Hajrá-hajrá: szurkolok a jobb folytatásért.

4 megjegyzés:

  1. Hmmm... egyelőre jegelem, majd elolvasom egyszer, de nem fogok érte teperni, pedig én a hangulatát szeretem a legjobban.
    És Simont én is bírom:) Kétszemélyes Simon Fan Club.

    VálaszTörlés
  2. Jujj :D, végre valaki, aki szereti Simont!
    Talán várd meg, hogy a második részt, mert ha a folytatás jó, megéri elolvasni...

    VálaszTörlés
  3. (Háromszemélyes Simon Fan Club.) :)

    VálaszTörlés
  4. @Nokedli Jajj, hát ez olyan jó, egyre többen vagyunk :DD

    VálaszTörlés