augusztus 21, 2014

Majd mindjárt írok egy normális posztot is, de előtte... (még Jace mondani akar valamit)...

... szóval volt-e már veled úgy, hogy olvastál,  - teljesen mindegy, hogy mit - , és teljesen magába szívott a történet, és tudtad, hogy valami nagyon jó, nagyon izgalmas, nagyon ütős jelenet következik...
És amikor már körmödet rágva vártál a katarzisra, mert tudtad, hogy tényleg mindjárt jön, mindjárt itt lesz, és mert tudtad, hogy a következő pillanatban  zúzza le Voldemort Harry Pottert, kapja el a gyűrűlidérc Frodót, ugrik rá a hercegkisasszonyra a gonosz várúr, üti fejbe a prérifarkast bunkósbottal a gyalogkakukk, szóval akkor valahogy mindig bekúszott a szépen felépített álomvilágodba a valóság, és bár nem haragudtál rá, mégis rándított rajtad egy nagyot, épp hogy az előbbi állapotodból kiessél...
Volt már veled ilyen?

Ilyesmi történt velem ma délelőtt, - bár nálam ez valahogy mindig így történik, (legalábbis elég gyakran)- , hogy a képzeletbeli katarzisomat folyton pofán vágja a való világ, jelezve, hogy "basszus, én is itt vagyok, és én vagyok az úr, hiszen még inkább ott vagyok előtted, mint a lapokon az a másik..."


Mivel most lehet, hogy ez az egész kicsit meredek, a gyakorlatban is leírom:

Könyv, Üvegváros, - ez a Végzet ereklyéinek (eredetileg) utolsó kötete, mert ugyebár én most ezt olvasom, meg ezen nyüsszögök hetek óta- , gondolhatjátok, mennyire nagyon benne létezem. Ja és figyelem, úgy fogom leírni a posztot, hogy nem lesz benne spoiler, viszont aki már olvasta még inkább képben lesz!  De a lényeg, hogy annál a jelenetnél járok, amikor Jace bekopog Clary ablakán holdvilágos éjszakán, és mondani akar neki valamit. Még egy kis értelmező rendelkezés: ez egy full-romantikus  jelenet.

Na szóval.
Olvasok, kint az udvaron, de nagyon. Előtte két nappal " véletlenül " már ehhez a részhez lapoztam, aztán nagy hirtelen  - némi ijedtség árán- be is csaptam a könyvet, és ma, amikor megláttam,hogy közeledik a fent említett oldalszám, addig ültem a napon, amíg el nem jutottam a várva- várt részig.
Szóval: Jace zörget az ablakon. Clary az ágyában fekszik, besüt a holdfény. Ó, végre - sóhajtok.

Jace kinyitja a száját, ezt gondolatjel jelzi.

- Mi jót olvasol? - kérdezi valahonnan egy hang. Ismerősnek ismerős, de valami nem stimmel, mert egyáltalán nem olyan, mint Jace hangja.  Felpillantok, ja a szomszéd, a kerítés túloldaláról. Eltűnődöm azon, hogyan kerülhetett az az ember oda, mindenesetre nem kicsit morcos vagyok, mert Jace-be fagyasztotta a szót. Arra gondolok basszus, és azt mondom:  ó, hát ez csak egy ilyen... összefoglalom két mondatban, milyen sztori. Aztán elkezdünk beszélgetni. Oké, gondolom közben, de figyu már, Jace ott áll az ablakban nyitott szájjal a holdfényben, és már régóta arra várok, hogy mondjon dolgokat nekem, szóval, mi lenne, ha mondjuk holnap folytatnánk?..., de persze tovább beszélgetek.

Szétszéledünk.

Visszalapozok, - ilyenkor a megfelelő beleéléshez szükségeltetik a korábbi események újbóli átélése. Szóval az előző két oldalt újra elolvasom. Jace megint zörget az ablakon, és megint besüt a holdfény. Tisztára romantikus ez a fiú. Claryvel lokalizáljuk, hogy az ott tényleg ő, és nem a szomszéd. Megkönnyebbülünk, hisz a mai világban akárki lehet, és a srác megint kinyitja a száját, kiröppen a gondolatjel, ééésss... jön ugye a dongó darázs, aki miatt majdnem a földre ejtem a könyvem, olyan gyorsan ugrok egy nagyot. Mondok pár csúnya szót, amiben jelzem, hogy baromi rossz időben jött, aztán a biztonság kedvéért arrébb telepedek. Oké, döntöm el, nem olvasok vissza csak mondjuk tíz sort.

Tehát holdfényes éjszaka van, valaki az ablakon zörög, és én tudom, hogy Jace az. Azt is tudom, hogy be fog jönni, hogy Clary lokalizálja, hogy ő az, és hogy ki fogja nyitni a száját. Gondolatjel, satöbbi, gondolom, és gyorsan a szavakra ugrik a szemem. Jace azt mondja, hogy... Én meg azt gondolom, hogy hűha..., és mondaná tovább is, de leül mellém tesóm beszélgetni, és a kutya-macska is mellénk telepedik, én meg megpróbálok nem morcosnak tűnni. Beszélgetünk, elég sokáig, és én arra gondolok közben, hogy oké, végül is tök jó ez, meg meleg van, meg tavasz, de ott van Jace valahol kimerevített képpel, gondolatjelet szopogatva a szájában, én meg majd meggebedek, hogy végre megtudjam, szerencsétlen mit akar mondani.

Aztán megebédelünk, mellesleg nagyon finom az ebéd, és kerek egy óra múlva kinyitom a könyvet, ott, ahol épp tartok, még mindig a holdfényes éjszakában, ahol Jace zörget negyedszer, vagy harmadszor?, de mielőtt megszólalna sipítozni kezd a fejemben a vészfék, és körbenézek.
Sehol senki.

Oké, mondom magamnak, nem is kell már visszaolvasni, magamban hadarom az egész szituációt, tehát holdfény,  éjszaka, meg Jace, aki valamit nagyon el akar mondani...Én meg olvasom, olvasom, de közben már azon kuncogok, hogy ha tényleg ott állna, biztos úgy kezdené: bakker, lehet neked bármit mondani?!?, aztán persze tovább is folytatná, hogy... De szerencsére gyorsan elkanyarodik a gondolat, és végre megint csak a könyv van, valahol nagyon messze a dongó, meg én.

* Közkívánatra a poszt leporolva, újra publikálva - és majd keresek neki egy megfelelő helyet is*

13 megjegyzés:

  1. Mert PuPilla emlegette ma - és eszembe jutott, hogy ezt is át kellene ide menteni ;)

    VálaszTörlés
  2. jól tetted. már picit csodálkoztam, hogy mintha ezt már olvastam volna, és tényleg.:))

    VálaszTörlés
  3. Ó, hogy ezen mekkorát nevettem! :))) Egyébként nálam is mindig így van, de persze csak akkor, ha valami nagyon izgalmas vagy épp nagyon romantikus résznél tartok. Érdekes mód mindig akkor csörög a telefon vagy talál meg mindenki a bajával.

    VálaszTörlés
  4. Tudom, hogy a lényeget ragadom meg, de azoktól az emberektől, akikkel nem annyira vagyok egy hullámhosszon, nem nagyon szeretem a "mit olvasol" kérdést, különösen nem, ha épp fantasyt olvasok.

    VálaszTörlés
  5. @Pretty Witch: akikkel nem vagyok egy hullámhosszon, azoktól semmilyen kérdést nem szeretek :D

    @Többiek: Ó, tök jó, hogy még most is van értéke ennek az eszmefuttatásnak, nagyon örülök neki :))

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Na jó, ezt a posztot imádtam! :D Nagyon jót nevettem rajta! És szorítok, hogy sikerüljön megküzdeni mindennel és mindenkivel, és nyugodtan végigolvasni! :D

    Pussz:
    Deszy

    U.i.: Utólagos engedelmeddel megosztom a linket az Árnyvadász Facebook oldalon. :D

    VálaszTörlés
  7. @Deszy: köszi, hát Jace megérte a fáradtságot ;)
    És persze, köszi a megosztást is.

    VálaszTörlés
  8. Deszy megosztása révén keveredtem ide; nem tudom lefeszíteni a vigyort az arcomról; és bekerültél a kedvencek közé. Zseniális szófordulatokat használsz, emelem kalapom.

    VálaszTörlés
  9. Ó, ez az egyik kedvenc Zenka posztom, vigyorogva olvastam végig:)

    VálaszTörlés
  10. @Éva: nagyon köszönöm :) és @Titti-vel együtt: ez egy ilyen poszt. Elolvasom és én is vigyorgok. ( többet kellene ezt a posztot olvasni :D )

    VálaszTörlés
  11. Én ezt már olvastam. :) És akkor is nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
  12. Hát ezen jót nevettem. :D Nekem a szomszédos szituáció jutott eszembe erről a posztról. Mert én meg mindig úgy járok, mint te a szomszéddal. Olyan emberek kérdezik meg, hogy mit olvasok, akikről tudom, hogy nem szeretnek olvasni (habár nem tudom, a szomszédod szeret-e, csak nálam ez a rákérdezős jellemző), abszolút nincsenek otthon a könyvek világában, és az Egri csillagokon kívül kb. semmit nem olvastak (és én nyilvánvalóan nem az Egri csillagokat olvasom), de azért odapofátlankodnak, megzavarnak és megkérdezik. És akkor vagy bunkó vagyok, és elhajtom az illetőt valami olcsó kifogással, vagy elkezdek magyarázni. Mindkettő kellemetlen szituáció, az első neki, a második nekem, mert nem tudok nyugodtan olvasni, és úgysem érdekli, mit mondok, mert csak úgy megkérdezte. Egyébként 90%-ban tényleg olyanok zavarnak meg, akiknek tudom, hogy semmit nem fog mondani az író vagy a könyvcím, mert sajnos kevés könyvmoly van a környezetemben.

    VálaszTörlés