január 15, 2013

Marissa Meyer: Cinder

A kedvenc mesém a Hamupipőke, szóval egyértelmű volt, hogy nekem ez a könyv kell. Aztán Fanni olyan jókat írt róla, hogy angolul is elkezdtem, de amint megtudtam, hogy év végén magyar nyelven is kiadásra kerül, rögtön félbehagytam és várakoztam.

Annyi bizonyos, hogy Hamupipőke történetből sok van, de egy sem olyan, mint ez.
Az is bizonyos, hogy sokkal többet ki lehetett volna hozni a történetből- bár most nyugodtan rám lehet szólni, hogy ne legyek keményszívű, de én bizony picivel többet vártam.

Viszont bármilyen gonosz is vagyok a könyvvel, azt a világot, amit megismerhettem benne, nagyon szerettem és szerintem Cinder aranyos, Kai egyenesen klassz, a kis Iko-t meg imádtam...-Szóval, hogy mi bajom van vele?  Talán annyi, hogy ennyire jó - és mégsem jó.

De inkább részletezem:
 A könyv nyitójelenete valami csoda. Képzeljetek el egy sürgő-forgó-zsibongó piacot, ahol özönlenek az emberek, mindenütt zaj, gyerekek szaladgálnak, vásárlók nézelődnek, de mindez nem a megszokott kép, hisz már a IV. világháború után járunk, ahol mindenütt andriodokat látunk, az égen netmonitorok meg hatalmas képernyők mutatják a nap szalagcímeit - köztük, hogy Kai herceg aznap mennyire dögös-, és itt tengeti napjait Hamupipőke, azaz Cinder, aki egy kiborg.
S rögtön az első jelenetben hogy-hogy nem, az ő bódéjához siet az álruhás herceg is, homlokába hullik ébenfekete haja, szeme rozsdabarna, modora kifogástalan- **szolid fan sikoly és monitor elé borulás-, csakhogy hercegünk pont azt a pillanatot választotta ki, az első találkozás időpontjául, amikor Cinder épp az újonnan szerzett lábát próbálja a helyére szerelni. Nehéz úgy egy jóképű herceggel bájologni, hogy kiborg vagy, és közben csak fél lábad van, mert a másik lábad épp az asztalon hever- álljatok most meg egy percre, és gondoljatok bele. 

Na most, hogy ezen túl vagyunk,  kérdezem csak meg tőletek, kedves - az utóbbi időben szűkszavú látogatóim-, hát mi ez, ha nem a legvadabb Hamupipőkés álmaink megvalósulása? Nem mintha én minden nap azon ábrándoznék, hogy milyen csavarral lehetne újra éleszteni Hamupipőke történetét - oké, most lebuktam - , de akkor is. Igazán büszke vagyok erre az ötletre meg feldolgozásra, meg arra is, hogy olvastam, főleg hogy...

Főleg, hogy a könyv  egyébként tök jól folytatódik. Kiderül, hogy mindenütt a világban, s történetünk helyszínén is,  tehát a Keleti Nemzetközösségben pestis szedi áldozatait, amire gyógyírt még nem találtak. S a Föld békéjét nemcsak a betegség, hanem a Levana, a holdhercegnő és a gonosz varázserővel rendelkező holdlakók fenyegetése is veszélyezteti.
Kai herceg és Cinder szerencsére nem ugranak egymásra, nekem kifejezetten tetszett, hogy a szerelmi szál mennyire hétköznapi- persze csak annyira, amennyire egy leendő császár és egy kiborg műszerész lány szereleme hétköznapi lehet :), de nincsenek benne sallangok, ez a vonal nem túl hangsúlyos, hanem olyan kis bűbáj az egész. Másrészről meg tetszik, hogy Kai herceg nincs túl idealizálva, hogy ő is csak egy fiú, és hogy Cinder nem egy passzív - kedves-rendes - "szürke egér vagyok" hősnő, hanem egészen belevaló lány. De a dolgok nem csak azért bonyolódnak, mert Cinder egy kiborg és ezt senki sem tudja, hanem azért is, mert egyre jobban terjed a halálos kór, s egyre erőteljesebben próbálja meg érvényesíteni az érdekeit a Földön a csupa holdbáj Levana.

Ez volt a mese, és akkor most leírom, mi nem tetszett: ezt a regényt meg lehetett volna írni egy könyvben. Nem kellett volna elhúzni, mint a rétestésztát, mert fordulat vagy nagy meglepetés a szemfüles olvasónak - főleg annak, aki két évet azzal töltött el, kicsoda Jericho Barrons -  nincsen, és elég hülyén jön ki, hogy az utolsó fejezetben megkapom a naagy leleplezést, amit már a második fejezet óta tudtam. Ez így elég komolytalan dolog.
Ezen kívül nagyon nem tetszik, hogy a regény negatív főszereplői olyanok, mintha lemásztak volna a diafilmekről, egyszerűen gonoszak és kész. Olyanok, mint Hókuszpók, aki meg akarja enni folyton a törpöket, de senki nem érti, miért. Cinder gyámja egyszerűen egy szemétláda, és ennyit tudok csak mondani a nagyobbik lányáról is, Levana hercegnő meg kissé emlékeztet az animék gonosz hősnőire, ami mondjuk engem nem zavar, mert én szeretem az animéket.
De ha már regényt írunk egy meséből, mégpedig ilyen vagány regényt, ami szinte teljesen szétszedi az alap ötletet, elvárom, hogy a gonosz szereplők ne egydimenziós utállak figurák legyenek. Engem mindig is az nyűgöz le, ha az író megérteti a negatív oldalt. Nemcsak a képembe vágja, hogy ilyen és kész.
Aztán vannak olyan jelenetek, amik szerintem teljesen banálisak. Ilyen párbeszédek is vannak benne például- figyelem, ez nem szó szerinti idézés- : - Megjavítottad a robotot? Válasz: Mi? - A robotot!!! - Jaaa, a robotot... Ja, azt nem. - Szóval az ilyen dolgokat én nem tudom értékelni.
Ott van a doktor is, akit meg azért utáltam, mert az összes jelenete időhúzás volt. Tudjátok, ő az a szereplő, aki gyakorlatilag a hírvivő szerepét töltené be, csakhogy mindig elkésik. Minden információ, amit mondani akar nyilvánvaló, abszolút nem ér semmit, és ezért nem szeretem őt sem. ( Amúgy lehet, hogy erről is Jericho tehet...)

És mégis ez a könyv olyan bizsergetően új ötleteket vonultat fel, olyan vicces dialógusai vannak, és olyan bizsergető már csak a folytatásnak is a lelki szemem előtt lepergő képei- pl. milyen lesz vajon a cipőpróba? - , hogy alig várom, hogy a folytatást olvassam.
Remélem, hogy legalább olyan jó lesz mint ez, sőt elvárom, hogy jobb legyen :). Amúgy komolyan elvárom. Nem akarom az írónőt sokkolni, semmi erőszak meg ilyenek, de legyen már jobb legalább egy picivel mint ez.
Mert az az igazság, hogy a regény az utolsó fejezetben jut csak el a bálig, amit én a könyv első harmadára saccoltam, és végteleneül csalódott lettem a végén, hogy ha a cselekményt nézem, nesze neked alig kaptam valamit. Nem csak az ötletben legyünk bátrak, hanem mindenütt próbálkozzunk már kérem szépen.

A világ tehát fantasztikus, a főszereplők ígéretesek és kedvesek, a jelenetek többsége is jó, de valamiért azt gondolom, hogy a cselekmény bizony lapos. Sokkal izgalmasabb is lehetne, és talán nem lennék ilyen kemény, ha a könyv végére egész történetet kaptam volna, sőt, talán teljesen odáig lennék meg vissza, viszont így csak azt mondhatom, hogy nagyon várom folytatást és nagyon remélem, hogy Meyer mer és tud is picit többet vállalni.
( Íme, egy gonosz boszorka lettem. )

Marissa Meyer: Cinder  
Kiadta: az Alexandra  2012 -ben
Oldalszám: 431
Szerintem: 7/10 

A könyvet még egyszer nagyon köszönöm Nimának!
És bocsánat, hogy megint ennyit írtam.

12 megjegyzés:

  1. szívesen.:) azért remélem, jó kis ajándék volt.:D

    én igazából csak a végén döbbentem meg, hogy most akkor mi van, hol a folytatás? nehogy már itt abbahagyja. aztán rájöttem, hogy nem.
    kíváncsi vagyok, hogy fogja összeszőni Piroska meséjét Hamuéval.
    egyébként én olvastam volna még, nem is a sztori miatt, az nyilván nem rejt hatalmas titkokat, hanem a hangulat meg a világ miatt. meg Cinder meg as herceg miatt.
    ja, és nagyon bírom az írót azért az utolsó jelenetért, ahogy a herceg nézett Cinderre a végén, amikor leesett a lépcsőn. az első látásra szerelmet nagyon untam volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, persze- a Scarlett-et is meg fogom venni, meg mindet, tényleg bánnám, ha ezt nem olvastam volna, és nagyobb részt tetszett, mondom- csak nem voltam teljesen elégedett.

      Törlés
  2. Ha te gonosz vagy, akkor én nem is tudom, mi. Kainak meg rézbarna szeme van, tisztára elhűltem, amikor olvastam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehet, hogy rozsdabarna az a rézbarna, de az úgy egy cseppet sem romantikus.:D

      Törlés
    2. Nekem egyik se az. Jó, ne legyen dülledt, vizenyős meg ilyesmi:))

      Törlés
    3. Amúgy gondoltam is, hogy megnézem a te bejegyzésedet, mert tudtam, hogy ott kiemelted a színt, de aztán elfelejtettem. :D

      Törlés
  3. Nem is voltál olyan gonosz, illetve a csipkelődő értékelésed sem tántorított el a könyvtől:)úgyhogy megrendelésre váró státuszt kapott nálam.:)
    Bár már tudom, h nincs benne a sztoriban CyberGuszti:(

    VálaszTörlés
  4. Tudom már, miért nem olvastam mostanában a könyvesblogokat - mert olyan gusztusosan tudtok írni könyvekről, hogy nekem is kedvem támad ezt meg ezt meg ezt meg azt elolvasni - fájdítjátok itt a szívemet :D Most mi lesz, kénytelen leszek visszaszokni a buszon olvasásra, és esténként nem a gép előtt ülni *igenigen*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Síontan könyveket kell olvasnod! Jujj :D

      Törlés
    2. :D De mindig elkedvetlenít, hogy milyen rapszodikusan olvasok. Egyébként tudom már, mi a bajom: hogy nincs egy kialakított rutinom, hogy most leülök ebbe a fotelbe ez alá a lámpa alá, és olvasok. Vagy hasonló. Gyerekek, tiszta szégyen vagyok :D

      Törlés