Itt kérek mindenkitől elnézést...

 Szóval itt az a jegyzetfüzet, amiről az előző posztban meséltem. 2020-ban odaírtam az első oldalára, hogy
" felismerésiem", mert arra gondoltam, annyiszor van, hogy egy átlagos hétköznap rájövök valamire, például tisztábban látom az érzéseim, a világot, de mire oda jutok, hogy ezt beépítsem az életembe, elfelejtem. 

Na most a címen kívül nem írtam ebbe a kis füzetbe semmit. Eltelt a 2020, és eltelt a 2021. Téli álomszerű volt minden, ideje volt a visszahúzódásnak, ideje volt, hogy szembenézzek, megbékéljek a félelmeimmel. De nem írtam semmit. 

Flamingós noteszhez unikornisos toll dukál... 

Aztán egyik nap, amikor már tényleg feszített a vágy, hogy valóban írjak valamit ide, kinyitottam a kis füzetet, és elkezdtem tervezni. Nagyon gyorsan gyűltek az ötletek, leírtam, hogy mit szeretnék, és hogyan  szeretném. És azt is leírtam, hogy félek. Mert bevallom kicsit félek újra írni. 

Egy blog életében az a hanyatlás első jele, amikor tele lesz spammel a kommentoldal. Így történt ezzel a bloggal is tavaly télen. Mindenféle kaszinót, meg fura dolgokat hirdettek, tudjátok ahogy szoktak. Szóval betettem a kommentekhez a moderációt. 

És itt kérek elnézést, mert hogy én ezt elfelejtettem. Úgyhogy ezért nem láttátok egymást, meg ezért nem vettem észre én sem, hogy írtatok. :) Vissza kell hát szokni. 

De most már, most már látjuk egymást...

Naplózni

 Elolvasgattam pár bejegyzést, és rájöttem, hogy nagyon rég nem akartam mást a blogokkal, mint naplózni. Nagyon sok poszt ötletem volt, amit nem valósítottam meg, mert mi lesz és mit gondolnak majd, és egyáltalán érdekelnék-e ezek a dolgok a többieket... Ilyen gondolataim voltak. 

Eszembe jutott az első blogom, - aki emlékszik rá, kezdetben KÉK betűkkel írtam-, és rájöttem, hogy akkor sem akartam mást, csak olvasni és naplózni. Volt egy kép, bár megtalálnám!, könyvekből készített kihajthatós művészet, amiben egy lány papírfecniket söpört le a kihajtott könyvből, ahol állt. 

Nosztalgiát érzek arra az időre, amikor még nem gyűrt be semmilyen trend, nem néztem, ki hogy csinálja, csak úgy írogattam. 

És most is ezt fogom tenni. 

Van ez a kék notesz, eredetileg ajándékba vettem, de végül megtartottam. A felismeréseimet akartam lenaplózni benne, de inkább a bloggal kapcsolatos ötletek kerültek bele. 

Itt vagyok hát, talán leírom majd, mik is történtek velem. Én nem tudom, itt vagytok-e még. Itt vagytok? Mindegy... Most magam miatt írok. Ha maradtok még velem, az külön ajándék. 

Emma Taylor alkotása
https://www.emmataylorbooks.com/

Szolgálati közlemény

 Négyszázhárom posztból kettőszáznyolcvanegy poszt van publikálva, és százhuszonkettő piszkozat. 

Vajon mit jelenthet ez? 

Problémás eset...

Forrás

Ebben a posztban szó lesz nagy fehér madarakról, üresfejű nőkről, és arról, hogy bár többször felhúzott Kinsella, de azért úgy hiszem, még nincs itt a világ vége. 

Bár mindig próbálom szeretni, de az igazság az, hogy nem kedvelem Sophie Kinsellát. ( Ugyanitt egyszer olvasott Sophie Kinsella könyvek olcsón eladók!) 

Tudom, hogy sok olvasómnak már a témái is túl felületesek, de én hajlandó vagyok a felületesség oltárán áldozni, ha jót nevethetek, ezért is próbálkoztam az utóbbi időben velük. ((Kedves Kinsella rajongók, még ezt a posztot bírjátok ki, esküszöm többször nem próbálkozom vele, és soha semmi rosszat nem fogok róla írni. De ezt az egy bejegyzést, még engedjétek meg nekem...))

Ami eszembe jut a Kinsella történetekről, hogy borzasztó buták a szereplői, felületesek a kapcsolatábrázolásai, és összességében üresek. Meg hogy remélem, a hülyeség nem ragadós. 

Az utóbbi időben egyébként sztoikus nyugalommal zárom be azokat a könyveket, amik nem tetszenek, és nem pazarolok időt arra, hogy leírjam, számomra miért nem jött be az adott történet. Azért is teszem ezt, mert tudom, hogy az ízlés változó, valakinek ez jön be, nekem meg az, és talán már elmondhatom, hogy nincs kedvem gonosz posztokat írni, mert az egész nem tölt el örömmel. 

Kinsellánál viszont most olyan dolgokra bukkantam, amik kissé felhúztak, és még objektíven, hónapok távlatában is viszolygásra késztettek. 

Az egyik - számomra - borzasztó dolog, hogy ezekben az állítólag romantikus regényekben a két főhős sosem beszélget egymással. A boltkóros naplójában tulajdonképpen két idegen él egymás mellett, soha nem mondják el egymásnak a problémáikat, főhősnőnk folyton hazudik, mint a vízfolyás, de tényleg, a regények 95 százaléka arról szól, hogy épp mit hazudjon a másiknak. A srác sem jobb, mert az meg annyira munkamániás és zárkózott, hogy az ágyán meg a pénzén kívül szinte semmit nem oszt meg a másikkal. Ez olyan szintre megy, hogy életük válságait is úgy élik meg, hogy egyszerűen nem is beszélgetnek. Van az a felületesség, ahol a jó szex, meg a pénzköltés elegendő, hogy eladjunk a női olvasóknak egy kapcsolatot, de remélem, sokan túl vannak már ezen a szinten. Azt hittem, hogy a Tudsz titkot tartani végre valami más lesz, de igazából a főhősnő titkai pont ugyanolyanok, mint a boltkórosé, gyakorlatilag jó sokat hazudik élete során, de tényleg ő is folyamatosan hazudik, és a könyv elején elárulja ezeket a hazugságokat. ( Aztán pedig megbánja, hogy megtette, majd mégsem bánja meg. ) 

A másik dolog, amit imádok ezekben a regényekben, hogy a főhősnőkkel hiába történnek hatalmas nagy krízisek, a karakterük sehogy sem fejlődik, vagy csak nagyon minimálisan. Külön imádom, hogy a hazugságok a regényekben így-vagy úgy, de meghozzák gyümölcseit. Követendő: hajrá, legyünk felületesek, költsünk sokat, és hazudjunk profi módon csajok! 

Amit pedig végképp nem értek, hogy Kinsella szerint tényleg ilyenek a nők? Kijegyzeteltem a Tudsz titkot tartani Emmájának néhány szokását, és most arra kérlek, hogy írjátok meg nekem, tényleg ilyen egy átlag nő? Ennyire ... ( a poszt végére mindenki válasszon ki egy szimpatikus jelzőt). És amúgy van pasi, aki tényleg erre bukik? ( Költői kérdés volt.) 

Tehát: tudsz titkot tartani Emma....

 Legnagyobb titka, hogy a márkás táskája hamisítvány! 

További titok, hogy gőze sincs arról, mi a NATO, vagy mi a célja. ( Ezen gondolom illik nevetni...)

Amikor azt mondják neki, hogy "logisztika", fogalma sincs, miről beszélnek.

Bár az egyetlen munkát is, amit rábíztak teljesen elbaltázza, de őszintén meglepődik, hogy nem léptették előre, pedig már a névjegykártyáját is megtervezte. 

* Itt említem meg a tipikus Kinsellás előrejutást: nem azért fog Emma előrejutni, mert mondjuk a regény során okosabb vagy bármi módon érettebb, talpra esettebb lett, vagy bármi módon megerőltette volna magát, hanem mert Emma kitalálja, hogy a nagypapának jó lenne pár kupon, hogy olcsóbban vegye a kedvenc csokiját ( ez a húzás pedig siker lesz.) Szóval a nagypapa miatt Emma marketinges lesz, zéró tudással. 

A csaj a könyvben sorozatosan keresztbe teszi az ujját a háta mögött, mikor hazudik. Ez kérem egy felnőtt ember, számomra teljesen nevetséges. ( Főleg hogy ez egy visszatérő motívum.)

A hattyúkat nagy fehér madaraknak, konkrétan ludaknak nézi. És nem érti, mi baj van ezzel. 

Az újságokat csak azért veszi meg, hogy a horoszkópot elolvassa - de még abban is válogatós. 

Ellenben a divatmárkákkal tökéletesen képben van. Hogy még milyen, azt nem igazán tudom. Bizonytalan. Mint látjuk, buta. Na jó, ne legyünk elfoglaltak, sokat mosolyog. A karakter ily mértékű mélységére nem jutunk el.

Szerintem nem tudtam jól érzékeltetni, hogy folyamatosan ilyen hülyeségeket olvasva mennyire fel mehet az emberben a pumpa. És nem azzal van baj, hogy önmagában véve szerintem ez nem vicces, hanem inkább szánalmas. Azzal van baj, hogy ez az üresfejűség megint csak jutalmazva van a könyvben. Mert a szuper okos és gazdag és jóképű pasi pont egy ilyen csajra vágyik, és igaz, hogy kábé semmiről nem tudnak beszélgetni, de a lényeg, hogy ez a csaj, ugyanúgy mint a boltkorós egyszerű és lehet, hogy hülye, de legalább kedves. Mert amúgy másokból biztos ennyire hiányzik a kedvesség. 

Én nem vagyok amúgy feminista, de ilyenkor kitör belőlem a harcos amazon, aki szeretné megrázni Emmát, Kinsellát és mindenkit, aki azt sugallja a nőknek, hogy ennyik vagytok, és ez teljesen elég. Szeretném azt látni, hogy a női karakterek, még ha épp gyengék is, de egyéniségek, és többre képesek néhány kedves locsi-fecsinél. Álmodom csak talán? Ennél már csak talán az rosszabb, ha egy regény úgy kezdődik, " csak átlagos lány volt".  Bárhol olvasok ilyet, bezárom a könyvet.

Mert szerintem nincs olyan, hogy átlagos. Csak a felületes emberek nem veszik a fáradtságot, hogy a dolgok mélyére nézzenek. 

Nyugodtan romantikázzatok, lányok!

                                                                              Forrás

Szerintem nincs még egy olyan mostoha zsáner az irodalomban, mint a romantika. Már a kezdetek kezdetén elkezdődött a lejárató hadjárat, amikor megcímkézték a nőknek szóló irodalmat, mint valami harmadrangú, irodalom részét nem képző mostoha gyermeket, amit csak butuska nők olvasnak titokban. 

A romantikus irodalom általában nem szól másról, mint hogy egy férfi és egy nő érdeklődni kezd egymás iránt, aztán hosszabb-rövidebb huza-vona után összejönnek. Legtöbbször be is fejeződnek a nászéjszakával. 

Érdekes, hogy hiába szidják a zsánert, kirekeszteni nem tudják, mert hatalmas igény van rá. Magam is sok romantikus könyvet olvastam, a polcaimon is előkelő számban megtalálhatóak. Régen talán azt mondtam volna, hogy a kedvenc műfajom ez, manapság már visszaszorulnak a romantikus regények a listámon. De még most is szívesen nyúlok egy-egy romantikus regény után, ha nagyon elfáradtam, és a megszokott biztonságra vágyom. 

Romantikus regényből van nagyon sok bűn rossz. Én mindig csendes derűvel olvasom ezeket a szárnyaszegett lamúrokat, egy pont után bűntudat nélkül bezárom a könyvet is. Rengeteg romantikus könyvet hagytam már félbe. És ezen a ponton elmondhatom, hogy igen, megalapozottak a kritikák. 

A romantikus könyvek felületesen nézve olyanok, mintha egy kaptafára épülnének, mintha minden egyes elemük már előre elkészült szabásminta alapján készült volna. Nincsenek túl eredeti fordulatok- vagy ha vannak, inkább hagyjuk is őket - , és a karakterek is eléggé hasonlóak. 

Fura, hogy pont egy ilyen műfaj, ami tele van lelkizéssel és kvázi érzelmekkel, ennyire üres tud lenni. Hogy lehet ennyire elrontani? Miért van ennyi gyenge könyv? 

Valószínűleg mert erre ( is) van igény. Szerintem túl sokan hiszik, hogy könnyű egy ilyen történetet megírni. De az, hogy romantikus regényt írni könnyű, nem igaz! Semmilyen regényt sem lehet egyszerűen megalkotni. Felhígult a zsáner, de igenis létezik, és szükség van rá. 

Még egy észrevétel: manapság kínos dolog, ha valaki szereti a rózsaszínt. Ha valaki érzelmekre vágyik, ha valaki kedvtelve olvassa egy kapcsolat kialakulását. Mostanában kínos dolog női regényt olvasni, még nők között is. De itt az idő csajok, hogy vállaljátok, amire vágytok! Aki gyilkosságra vágyik, olvasson krimit. Persze hogy nem fogja lekötni a romantikus regény, amikor idegen tőle. 

Tudjátok mit imádok? Amikor valaki rühelli a témát, de mégis olvas egy ilyen könyvet, és oldalakat ír, milyen rossz. Mégis mire számított...  ( Ellenben én szeretem ezt a témát, és igyekszem csak egy oldalt írni a hiányosságokról...) És komolyan elhiszi valaki, hogy ha sok romantikus regényt olvasunk, akkor mi az életben is ugyanazt akarjuk? Szerintem igenis látjuk, ha a pasi hülye vagy erőszakos, ha a csaj nyafka vagy dilis, egy jó romantikus regényben ilyen nincs, vagy ha van, az normálisan kifejtik, miért. 

Aki viszont erre vágyik, az ne szégyellje! Hiszen a romantikus irodalom tele van vicces jelenettel, jó párbeszédekkel, szellemes vitákkal, bálokkal, ahová soha nem járhatunk, olyan pasikkal, akik nem is léteznek. Lehet ezredjére olvassuk el, ahogy a hercegnő összejön a kitagadott báróval, de igenis pár óra erejéig jó megint hercegnőnek lenni! Én egy olyan világban szeretnék élni, ahol nem dugjuk el a romantikus könyvünk borítóját, csak mert kínos nyilvánosan olvasni. Csajok! Miért rosszabb két ember érzelméről olvasni, mint bármi másról? Miért ciki a szerelemről olvasni, de elfogadott, hogy törpékről, orkokról, baltás gyilkosokról meg rajongva keressük az újabbnál újabb könyveket? És kiadók, vállalható borítót kérünk! Mert nem másodrangú az, amit szeretünk! Olvasni szeretünk! Nevetni szeretünk! Olykor hisztisek vagyunk! Olykor szentimentálisak. Tessék szépen elfogadni!

Szóval fiúk-lányok, ha ezt szeretitek, ne szégyelljétek! Nagyon sok okos nőt ismerek, akik ugyanúgy szeretik ezeket a regényeket, mint a száraz szakirodalmat. Ez is kell az életbe, kell a rózsaszín. Legyen a paletta színes, ne bántsunk más műfajokat! Így kerek a világ. 

Úgyhogy csak nyugodtan romantikázzatok! Én mellettetek állok! És ha véletlenül rosszat írnék kedvenc romantikus regényetekről, csak legyintsetek egyet. Biztos nem működött a kémia...

További témázós posztot olvashattok műfaj védnökség címén, az alábbi blogokon. 

PuPilla

Anett

Dóri

Mandi

Sister

Abstractelf

Pofára esés, duplán

Tavaly megfogadtam, hogy nem olvasok Sophie Kinsellát. Most mégis megtettem. Még könyvet is vettem hozzá. Mit nem tesz egy jól megvágott mozis előzetes, ami jókor rosszkor, jó a legrosszabb pillanatban raknak elénk?

Nyilvánvalóan a marketing hatalma ez, mert beleégett a retinámba a film kezdő jelenete, meg milyen poén már, hogy egy történet felütése pont az, hogy egy zuhanó repülőn eláruljuk minden titkunkat? És én akkor, pont akkor, arra vágytam, hogy eláruljam minden kis frusztrációmat, és ha ott elém tettek volna egy koszos csehót, ahol egy vadidegennel egész éjszaka vedelhettem volna a pálinkát, miközben elmeséltük volna egymásnak minden bajunkat, hát én bizisten megtettem volna. 

Az ivászat elmaradt, de a film utána vágy folyton a könyvesboltok felé hajtott. Szerencsére sokáig tartottam magam. Smucig voltam. 

Aztán jött a karantén és az akciók. 

Forrás

Tudjátok, van az a pont, amikor döntésre kényszerülsz, nem kerülheted el. És én vásároltam. Kicsit később olvastam. Rögtön utána filmet néztem. 

Mivel a cím már sejteti, milyen volt a végeredmény, gondoltam, csak megkérdezem, 

neked mi volt az a perverz vágy, ami legutóbb vásárlásra késztetett? 

Mert én beszélgetni akartam. Őszintén, sallang mentesen, megjátszás nélkül. Olyan következmény nélkül, hogy valaki úgy nézne utána rád, hogy de kis nyomi vagy, esetleg úgy, hogy azta kurva, milyen elképzelései vannak,  s a többi, s a többi. Egy kezemen meg tudtam volna számolni, hogy az utóbbi időben hányszor beszélhettem valakivel teljesen őszintén. Van veled úgy, hogy valamit mondanál, de teljesen az ellenkezőjét mondod? Mert azt várják el, mert ha nem azt mondanád, megbántanád a másikat, vagy azt érezné, komolytalannak tartod a problémáját, vagy egyszerűen csak túl érzékenynek tűnnél egy probléma miatt, esetleg túl érzéketlennek? Sajnos a hazugságmérő szenzoraim az utóbbi időben nagyon élesen működnek, és nemcsak másokon jeleznek, hanem magamon is. 

Mindenesetre költöttem 2900 Ft-ot egy új, nem túl jó Kinsella könyvre, rendeltem egy farmer szoknyát, ami nem jön fel rám, egy papucsot, ami másfél óra után nyomja a lábam, egy rúzst, ami folyton összekoszolja a maszkom. Ja és megnéztem a nem túl jó Kinsella könyv elég borzasztó filmes változatát. 

De hogy valami pozitívat is írjak, megrendeltem Madeline Millertől a Kirkét. Borzasztóan vágytam arra a könyvre, és most  hogy megszereztem, nem olvasom. Bizony ez is felvet néhány kérdést. 

Na de addig is, várom a hozzászólásokat. Nektek sikerült az elmúlt egy-két hónapban a vásárlással igencsak pofára esni? És utána szoktatok nézni a mozgatórugóknak, miért is vásároltál, pont ott, pont azt, kompenzáltál-e valamit?

Könyvekről blogolni...akkor és most

Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege egyszerűen annyi, hogy közösen választunk egy témát, megállapodunk egy közös időpontban, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a posztunkat. Izgalmas dolog lesz körbejárni és megfigyelni, ki mit írt a másiktól függetlenül.

Mostani témánk nem más, mint:

"Könyves posztok vs egyéb posztok – mit szeretünk írni, mit szeretnek olvasni"

Nos, ha végig nézzük a blogom működését, egyszerűen letudhatom a témát. Régen blogoltam, és most nem igazán blogolok. De mint minden kérdés, ez sem olyan egyszerű. 

Én azért kezdtem el blogolni, hogy közösséget találjak. Naplót akartam írni a könyvolvasásról, amiben nem csak könyves posztokat szántam, hanem olyan bejegyzéseket is, amikbe leírhatom minden kétségem, bánatom, csalódásom, de leírhatom azt is mindenféle finomkodás nélkül, ha rajongok valamiért. 

Ha végig gondolom, mi is történt ebben a sok-sok évben, örömmel nyugtázhatom, hogy sikerült a célkitűzésem, hiszen sokan itt voltatok, és páran még mindig itt tartotok velem. 

Forrás

 

A blog számomra nem egy elvont kategória, a blog nem egy virtuális füzet számomra, hanem egy közös tér, ahol együtt lehetek olyan emberekkel, akikkel hasonló az érdeklődési körünk. Magyarul ahol együtt lehetünk, ti és én. 

Ezzel párhuzamosan elmondhatom, hogy régen minden témát imádtam. Nemrég újra olvasgattam pár posztot, és azt kell mondjam, irtó jól csináltam. Jó, voltak elírások, és volt, amikor elszaladt velem a ló , de azt a mindenit, azért tudtam jó posztokat írni. Tűz volt bennem, és mondanivaló. 

Most, hogy kevesebb van fenti kettőből, kevesebbszer nyilvánulok meg. Sokszor gondoltam arról, hogy egyszerűen csak törlöm az egészet, mert azzal majd elősegítek valamilyen új irányt, de őszintén szólva ez nem egy nagy dolog, nem egy vállalkozás, nem népszerűségi vagy kattintásgyűjtő oldal, még csak recenziókat sem vállalok. Ez egy napló, az ember azt meg akkor írja, amikor épp akarja. 

A blogolási szokásom tehát úgy változott, ahogy az inspiráció az életben. Volt, hogy tartalék lángon élt, de ott lángolt bennem, vagy másban nyilvánult meg. 

Én nagyon sok- még egyszer kiemelem- nagyon sok nem klasszikusan könyves posztot írtam. És hát azért tettem ezt, mert ahogy fent írtam, nem a könyvekről, hanem az olvasásról, ha úgy tetszik az irodalom, a fantázia életemre tett hatásáról írtam. Most is így kívánok tenni. 

És igazából szerettétek olvasni is ezeket a posztokat, sokkal inkább, mint egy unalmas könyves kritikát. Mert ó igen, azokból is volt sok. De valahogy, mindig megéreztem, mi lesz rátok nagy hatással. Íme pár klasszikus a régi időkből, aminél már a poszt írása közben is bizsergett az összes ujjam: 

RÖVID POSZT, AMIBEN CSAK KICSIT OSZTOM AZ ÉSZT

ÉS MONDD, NEKED SZÁMÍT A MÉRET ?

EPISZTOLÁRIS SZILKE

Hogy mi változott a nagy világban, és mi változott bennem? Sokkal több blog lett, és sokan akartak/akarnak valami nagyon professzionális dolgot csinálni... Jó pár blogon látom, hogy van, valamiféle verseny, nem linkelnek más blogokat, összezárnak és nem kommentelnek más tartalmaihoz. Régen megörültünk, ha láttunk valahol egy frappáns címet, most meg megőrülünk, annyira kattintásvadász címeket használnak. De persze nem általánosítok. 

Amit még észrevettem, hogy sokan aztán rájönnek, hogy a könyves téma a nagy népszerűségre nem ad lehetőséget, és tovább lépnek. Hát igen, elég uncsi éveken át írni csupán az olvasásról, ráadásul most mindent azonnal és rögtön akarunk olvasni, és ha aktuális témákról akar írni egy könyvesblogger, hát olvasnia kell éjjel-nappal. Ebbe sokan besokallnak, most mondanám, hogy én is, de én nem ebbe sokalltam be. 

Amit még észrevettem, hogy most már rövid posztokat kell írni, mert senki nem olvas végig egy hosszú posztot - gondolom ezt sem- , és sokan az instára költöztek, vagy a videózással próbálkoznak, pedig valljuk be, ez sem való mindenkinek. Őszinte szólva jóval kevesebbnek, mint amennyien ezt magukról hiszik. 

Most az a divat - amúgy - , hogy könyves insta fotókkal dobjuk fel a blogunkat. Ez akkor divathullám, mint amilyen régen a cicanadrág volt. ( Jó, nem találom a megfelelő hasonlatot, de tény, hogy rendkívül sok blog vette fel ezt az új irányt. ) Ennek persze megvan a kreatív értéke, mert higgyétek el, hogy k. nehéz megtalálni a hatszázezredik beállítást, amiben érdekes lehet egy könyv, meg egy bögre, a macskákról meg ne is beszéljünk, mert azok meg mindig bemozdulnak. Próbálkoztam vele, tapasztalatból mondom. És higgyétek el, jobban jártatok vele, hogy nem publikáltam azt a sok fotót, amin nagymamámtól kapott fakanalat helyeztem el művészien mindenféle könyvön, mert azt hittem, azzal biztos formabontó leszek.

 

Őszintén szólva, szerintem a klasszikus blog formája - ha a messzi jövőre gondolok- halálra van ítélve. Egyre másodlagos lesz, kiszorítja majd a többi, kevesebb energiával kezelhető platform, amin sokkal gyorsabban lehet közösséget építeni, és tartalmat gyártani. Az olvasók nagy része így is mobilról olvas, és senki sem vár már világmegváltó szövegekre.  Az emberek jobban vevők az instantra, a gyorsra, a vizuálisabb tartalmakra. Magamon is látom, mennyi hülyeséget elolvasok, csak nehogy véletlenül belekezdjek egy hosszabb szövegbe. 

 Összefoglalva a blogírás szerintem kissé már konzervatív - nem túl trendi - dolog, a könyves naplózás meg pláne. Őskövület vagyok. Nem igazán találom a helyem ebben az új világban, és annyi tehetséges ember hagyta már abba... ((Hé, figyi, ugye valahol másutt még mindig kreatívak vagytok??? ))

De mivel sosem követtem a trendeket, és fittyet hánytam a blogírással kapcsolatos marketing szentírásra -gondolok itt kereső optimalizálásra, nyereményjátékra, meg hasonló akármikre- nem hinném, hogy mérvadó lenne, mit gondolok. 

Ma a világ arról szól, hogy gyorsulj fel, és hogyan ragadd meg mások figyelmét. Érdekes ezt a folyamatot látni egy alapvetően olyan szektorban, ami szerintem a lelassulásról, a magunkba mélyedésről szól. 

Hogy milyen a jó könyves blog? Ugyanazt mondom, mint mindig: aminek hangulata van. Arra már viszont nem esküdnék meg, hogy pontosan erre van igény. Igazából csak abban reménykedem, hogy minden blog megtalálja a saját táborát. Olyankor nem hiszem, hogy vizsgálni kellene az olvasói igényeket, olyankor a blog írója és követői között harmónia van, amit nem zavar meg a marketing vagy az aktuális trendek. 

Várom természetesen a Te véleményed is posztban vagy kommentben. 

A többiek bejegyzéseit, akiknek sikerült teljes egészében a témáról írniuk,  itt olvashatod:

 Dóri, Sister, Cloudbookatlas, Readinspo, Anett, PuPilla