Problémás eset...

Forrás

Ebben a posztban szó lesz nagy fehér madarakról, üresfejű nőkről, és arról, hogy bár többször felhúzott Kinsella, de azért úgy hiszem, még nincs itt a világ vége. 

Bár mindig próbálom szeretni, de az igazság az, hogy nem kedvelem Sophie Kinsellát. ( Ugyanitt egyszer olvasott Sophie Kinsella könyvek olcsón eladók!) 

Tudom, hogy sok olvasómnak már a témái is túl felületesek, de én hajlandó vagyok a felületesség oltárán áldozni, ha jót nevethetek, ezért is próbálkoztam az utóbbi időben velük. ((Kedves Kinsella rajongók, még ezt a posztot bírjátok ki, esküszöm többször nem próbálkozom vele, és soha semmi rosszat nem fogok róla írni. De ezt az egy bejegyzést, még engedjétek meg nekem...))

Ami eszembe jut a Kinsella történetekről, hogy borzasztó buták a szereplői, felületesek a kapcsolatábrázolásai, és összességében üresek. Meg hogy remélem, a hülyeség nem ragadós. 

Az utóbbi időben egyébként sztoikus nyugalommal zárom be azokat a könyveket, amik nem tetszenek, és nem pazarolok időt arra, hogy leírjam, számomra miért nem jött be az adott történet. Azért is teszem ezt, mert tudom, hogy az ízlés változó, valakinek ez jön be, nekem meg az, és talán már elmondhatom, hogy nincs kedvem gonosz posztokat írni, mert az egész nem tölt el örömmel. 

Kinsellánál viszont most olyan dolgokra bukkantam, amik kissé felhúztak, és még objektíven, hónapok távlatában is viszolygásra késztettek. 

Az egyik - számomra - borzasztó dolog, hogy ezekben az állítólag romantikus regényekben a két főhős sosem beszélget egymással. A boltkóros naplójában tulajdonképpen két idegen él egymás mellett, soha nem mondják el egymásnak a problémáikat, főhősnőnk folyton hazudik, mint a vízfolyás, de tényleg, a regények 95 százaléka arról szól, hogy épp mit hazudjon a másiknak. A srác sem jobb, mert az meg annyira munkamániás és zárkózott, hogy az ágyán meg a pénzén kívül szinte semmit nem oszt meg a másikkal. Ez olyan szintre megy, hogy életük válságait is úgy élik meg, hogy egyszerűen nem is beszélgetnek. Van az a felületesség, ahol a jó szex, meg a pénzköltés elegendő, hogy eladjunk a női olvasóknak egy kapcsolatot, de remélem, sokan túl vannak már ezen a szinten. Azt hittem, hogy a Tudsz titkot tartani végre valami más lesz, de igazából a főhősnő titkai pont ugyanolyanok, mint a boltkórosé, gyakorlatilag jó sokat hazudik élete során, de tényleg ő is folyamatosan hazudik, és a könyv elején elárulja ezeket a hazugságokat. ( Aztán pedig megbánja, hogy megtette, majd mégsem bánja meg. ) 

A másik dolog, amit imádok ezekben a regényekben, hogy a főhősnőkkel hiába történnek hatalmas nagy krízisek, a karakterük sehogy sem fejlődik, vagy csak nagyon minimálisan. Külön imádom, hogy a hazugságok a regényekben így-vagy úgy, de meghozzák gyümölcseit. Követendő: hajrá, legyünk felületesek, költsünk sokat, és hazudjunk profi módon csajok! 

Amit pedig végképp nem értek, hogy Kinsella szerint tényleg ilyenek a nők? Kijegyzeteltem a Tudsz titkot tartani Emmájának néhány szokását, és most arra kérlek, hogy írjátok meg nekem, tényleg ilyen egy átlag nő? Ennyire ... ( a poszt végére mindenki válasszon ki egy szimpatikus jelzőt). És amúgy van pasi, aki tényleg erre bukik? ( Költői kérdés volt.) 

Tehát: tudsz titkot tartani Emma....

 Legnagyobb titka, hogy a márkás táskája hamisítvány! 

További titok, hogy gőze sincs arról, mi a NATO, vagy mi a célja. ( Ezen gondolom illik nevetni...)

Amikor azt mondják neki, hogy "logisztika", fogalma sincs, miről beszélnek.

Bár az egyetlen munkát is, amit rábíztak teljesen elbaltázza, de őszintén meglepődik, hogy nem léptették előre, pedig már a névjegykártyáját is megtervezte. 

* Itt említem meg a tipikus Kinsellás előrejutást: nem azért fog Emma előrejutni, mert mondjuk a regény során okosabb vagy bármi módon érettebb, talpra esettebb lett, vagy bármi módon megerőltette volna magát, hanem mert Emma kitalálja, hogy a nagypapának jó lenne pár kupon, hogy olcsóbban vegye a kedvenc csokiját ( ez a húzás pedig siker lesz.) Szóval a nagypapa miatt Emma marketinges lesz, zéró tudással. 

A csaj a könyvben sorozatosan keresztbe teszi az ujját a háta mögött, mikor hazudik. Ez kérem egy felnőtt ember, számomra teljesen nevetséges. ( Főleg hogy ez egy visszatérő motívum.)

A hattyúkat nagy fehér madaraknak, konkrétan ludaknak nézi. És nem érti, mi baj van ezzel. 

Az újságokat csak azért veszi meg, hogy a horoszkópot elolvassa - de még abban is válogatós. 

Ellenben a divatmárkákkal tökéletesen képben van. Hogy még milyen, azt nem igazán tudom. Bizonytalan. Mint látjuk, buta. Na jó, ne legyünk elfoglaltak, sokat mosolyog. A karakter ily mértékű mélységére nem jutunk el.

Szerintem nem tudtam jól érzékeltetni, hogy folyamatosan ilyen hülyeségeket olvasva mennyire fel mehet az emberben a pumpa. És nem azzal van baj, hogy önmagában véve szerintem ez nem vicces, hanem inkább szánalmas. Azzal van baj, hogy ez az üresfejűség megint csak jutalmazva van a könyvben. Mert a szuper okos és gazdag és jóképű pasi pont egy ilyen csajra vágyik, és igaz, hogy kábé semmiről nem tudnak beszélgetni, de a lényeg, hogy ez a csaj, ugyanúgy mint a boltkorós egyszerű és lehet, hogy hülye, de legalább kedves. Mert amúgy másokból biztos ennyire hiányzik a kedvesség. 

Én nem vagyok amúgy feminista, de ilyenkor kitör belőlem a harcos amazon, aki szeretné megrázni Emmát, Kinsellát és mindenkit, aki azt sugallja a nőknek, hogy ennyik vagytok, és ez teljesen elég. Szeretném azt látni, hogy a női karakterek, még ha épp gyengék is, de egyéniségek, és többre képesek néhány kedves locsi-fecsinél. Álmodom csak talán? Ennél már csak talán az rosszabb, ha egy regény úgy kezdődik, " csak átlagos lány volt".  Bárhol olvasok ilyet, bezárom a könyvet.

Mert szerintem nincs olyan, hogy átlagos. Csak a felületes emberek nem veszik a fáradtságot, hogy a dolgok mélyére nézzenek. 

Nyugodtan romantikázzatok, lányok!

                                                                              Forrás

Szerintem nincs még egy olyan mostoha zsáner az irodalomban, mint a romantika. Már a kezdetek kezdetén elkezdődött a lejárató hadjárat, amikor megcímkézték a nőknek szóló irodalmat, mint valami harmadrangú, irodalom részét nem képző mostoha gyermeket, amit csak butuska nők olvasnak titokban. 

A romantikus irodalom általában nem szól másról, mint hogy egy férfi és egy nő érdeklődni kezd egymás iránt, aztán hosszabb-rövidebb huza-vona után összejönnek. Legtöbbször be is fejeződnek a nászéjszakával. 

Érdekes, hogy hiába szidják a zsánert, kirekeszteni nem tudják, mert hatalmas igény van rá. Magam is sok romantikus könyvet olvastam, a polcaimon is előkelő számban megtalálhatóak. Régen talán azt mondtam volna, hogy a kedvenc műfajom ez, manapság már visszaszorulnak a romantikus regények a listámon. De még most is szívesen nyúlok egy-egy romantikus regény után, ha nagyon elfáradtam, és a megszokott biztonságra vágyom. 

Romantikus regényből van nagyon sok bűn rossz. Én mindig csendes derűvel olvasom ezeket a szárnyaszegett lamúrokat, egy pont után bűntudat nélkül bezárom a könyvet is. Rengeteg romantikus könyvet hagytam már félbe. És ezen a ponton elmondhatom, hogy igen, megalapozottak a kritikák. 

A romantikus könyvek felületesen nézve olyanok, mintha egy kaptafára épülnének, mintha minden egyes elemük már előre elkészült szabásminta alapján készült volna. Nincsenek túl eredeti fordulatok- vagy ha vannak, inkább hagyjuk is őket - , és a karakterek is eléggé hasonlóak. 

Fura, hogy pont egy ilyen műfaj, ami tele van lelkizéssel és kvázi érzelmekkel, ennyire üres tud lenni. Hogy lehet ennyire elrontani? Miért van ennyi gyenge könyv? 

Valószínűleg mert erre ( is) van igény. Szerintem túl sokan hiszik, hogy könnyű egy ilyen történetet megírni. De az, hogy romantikus regényt írni könnyű, nem igaz! Semmilyen regényt sem lehet egyszerűen megalkotni. Felhígult a zsáner, de igenis létezik, és szükség van rá. 

Még egy észrevétel: manapság kínos dolog, ha valaki szereti a rózsaszínt. Ha valaki érzelmekre vágyik, ha valaki kedvtelve olvassa egy kapcsolat kialakulását. Mostanában kínos dolog női regényt olvasni, még nők között is. De itt az idő csajok, hogy vállaljátok, amire vágytok! Aki gyilkosságra vágyik, olvasson krimit. Persze hogy nem fogja lekötni a romantikus regény, amikor idegen tőle. 

Tudjátok mit imádok? Amikor valaki rühelli a témát, de mégis olvas egy ilyen könyvet, és oldalakat ír, milyen rossz. Mégis mire számított...  ( Ellenben én szeretem ezt a témát, és igyekszem csak egy oldalt írni a hiányosságokról...) És komolyan elhiszi valaki, hogy ha sok romantikus regényt olvasunk, akkor mi az életben is ugyanazt akarjuk? Szerintem igenis látjuk, ha a pasi hülye vagy erőszakos, ha a csaj nyafka vagy dilis, egy jó romantikus regényben ilyen nincs, vagy ha van, az normálisan kifejtik, miért. 

Aki viszont erre vágyik, az ne szégyellje! Hiszen a romantikus irodalom tele van vicces jelenettel, jó párbeszédekkel, szellemes vitákkal, bálokkal, ahová soha nem járhatunk, olyan pasikkal, akik nem is léteznek. Lehet ezredjére olvassuk el, ahogy a hercegnő összejön a kitagadott báróval, de igenis pár óra erejéig jó megint hercegnőnek lenni! Én egy olyan világban szeretnék élni, ahol nem dugjuk el a romantikus könyvünk borítóját, csak mert kínos nyilvánosan olvasni. Csajok! Miért rosszabb két ember érzelméről olvasni, mint bármi másról? Miért ciki a szerelemről olvasni, de elfogadott, hogy törpékről, orkokról, baltás gyilkosokról meg rajongva keressük az újabbnál újabb könyveket? És kiadók, vállalható borítót kérünk! Mert nem másodrangú az, amit szeretünk! Olvasni szeretünk! Nevetni szeretünk! Olykor hisztisek vagyunk! Olykor szentimentálisak. Tessék szépen elfogadni!

Szóval fiúk-lányok, ha ezt szeretitek, ne szégyelljétek! Nagyon sok okos nőt ismerek, akik ugyanúgy szeretik ezeket a regényeket, mint a száraz szakirodalmat. Ez is kell az életbe, kell a rózsaszín. Legyen a paletta színes, ne bántsunk más műfajokat! Így kerek a világ. 

Úgyhogy csak nyugodtan romantikázzatok! Én mellettetek állok! És ha véletlenül rosszat írnék kedvenc romantikus regényetekről, csak legyintsetek egyet. Biztos nem működött a kémia...

További témázós posztot olvashattok műfaj védnökség címén, az alábbi blogokon. 

PuPilla

Anett

Dóri

Mandi

Sister

Abstractelf

Pofára esés, duplán

Tavaly megfogadtam, hogy nem olvasok Sophie Kinsellát. Most mégis megtettem. Még könyvet is vettem hozzá. Mit nem tesz egy jól megvágott mozis előzetes, ami jókor rosszkor, jó a legrosszabb pillanatban raknak elénk?

Nyilvánvalóan a marketing hatalma ez, mert beleégett a retinámba a film kezdő jelenete, meg milyen poén már, hogy egy történet felütése pont az, hogy egy zuhanó repülőn eláruljuk minden titkunkat? És én akkor, pont akkor, arra vágytam, hogy eláruljam minden kis frusztrációmat, és ha ott elém tettek volna egy koszos csehót, ahol egy vadidegennel egész éjszaka vedelhettem volna a pálinkát, miközben elmeséltük volna egymásnak minden bajunkat, hát én bizisten megtettem volna. 

Az ivászat elmaradt, de a film utána vágy folyton a könyvesboltok felé hajtott. Szerencsére sokáig tartottam magam. Smucig voltam. 

Aztán jött a karantén és az akciók. 

Forrás

Tudjátok, van az a pont, amikor döntésre kényszerülsz, nem kerülheted el. És én vásároltam. Kicsit később olvastam. Rögtön utána filmet néztem. 

Mivel a cím már sejteti, milyen volt a végeredmény, gondoltam, csak megkérdezem, 

neked mi volt az a perverz vágy, ami legutóbb vásárlásra késztetett? 

Mert én beszélgetni akartam. Őszintén, sallang mentesen, megjátszás nélkül. Olyan következmény nélkül, hogy valaki úgy nézne utána rád, hogy de kis nyomi vagy, esetleg úgy, hogy azta kurva, milyen elképzelései vannak,  s a többi, s a többi. Egy kezemen meg tudtam volna számolni, hogy az utóbbi időben hányszor beszélhettem valakivel teljesen őszintén. Van veled úgy, hogy valamit mondanál, de teljesen az ellenkezőjét mondod? Mert azt várják el, mert ha nem azt mondanád, megbántanád a másikat, vagy azt érezné, komolytalannak tartod a problémáját, vagy egyszerűen csak túl érzékenynek tűnnél egy probléma miatt, esetleg túl érzéketlennek? Sajnos a hazugságmérő szenzoraim az utóbbi időben nagyon élesen működnek, és nemcsak másokon jeleznek, hanem magamon is. 

Mindenesetre költöttem 2900 Ft-ot egy új, nem túl jó Kinsella könyvre, rendeltem egy farmer szoknyát, ami nem jön fel rám, egy papucsot, ami másfél óra után nyomja a lábam, egy rúzst, ami folyton összekoszolja a maszkom. Ja és megnéztem a nem túl jó Kinsella könyv elég borzasztó filmes változatát. 

De hogy valami pozitívat is írjak, megrendeltem Madeline Millertől a Kirkét. Borzasztóan vágytam arra a könyvre, és most  hogy megszereztem, nem olvasom. Bizony ez is felvet néhány kérdést. 

Na de addig is, várom a hozzászólásokat. Nektek sikerült az elmúlt egy-két hónapban a vásárlással igencsak pofára esni? És utána szoktatok nézni a mozgatórugóknak, miért is vásároltál, pont ott, pont azt, kompenzáltál-e valamit?

Könyvekről blogolni...akkor és most

Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege egyszerűen annyi, hogy közösen választunk egy témát, megállapodunk egy közös időpontban, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a posztunkat. Izgalmas dolog lesz körbejárni és megfigyelni, ki mit írt a másiktól függetlenül.

Mostani témánk nem más, mint:

"Könyves posztok vs egyéb posztok – mit szeretünk írni, mit szeretnek olvasni"

Nos, ha végig nézzük a blogom működését, egyszerűen letudhatom a témát. Régen blogoltam, és most nem igazán blogolok. De mint minden kérdés, ez sem olyan egyszerű. 

Én azért kezdtem el blogolni, hogy közösséget találjak. Naplót akartam írni a könyvolvasásról, amiben nem csak könyves posztokat szántam, hanem olyan bejegyzéseket is, amikbe leírhatom minden kétségem, bánatom, csalódásom, de leírhatom azt is mindenféle finomkodás nélkül, ha rajongok valamiért. 

Ha végig gondolom, mi is történt ebben a sok-sok évben, örömmel nyugtázhatom, hogy sikerült a célkitűzésem, hiszen sokan itt voltatok, és páran még mindig itt tartotok velem. 

Forrás

 

A blog számomra nem egy elvont kategória, a blog nem egy virtuális füzet számomra, hanem egy közös tér, ahol együtt lehetek olyan emberekkel, akikkel hasonló az érdeklődési körünk. Magyarul ahol együtt lehetünk, ti és én. 

Ezzel párhuzamosan elmondhatom, hogy régen minden témát imádtam. Nemrég újra olvasgattam pár posztot, és azt kell mondjam, irtó jól csináltam. Jó, voltak elírások, és volt, amikor elszaladt velem a ló , de azt a mindenit, azért tudtam jó posztokat írni. Tűz volt bennem, és mondanivaló. 

Most, hogy kevesebb van fenti kettőből, kevesebbszer nyilvánulok meg. Sokszor gondoltam arról, hogy egyszerűen csak törlöm az egészet, mert azzal majd elősegítek valamilyen új irányt, de őszintén szólva ez nem egy nagy dolog, nem egy vállalkozás, nem népszerűségi vagy kattintásgyűjtő oldal, még csak recenziókat sem vállalok. Ez egy napló, az ember azt meg akkor írja, amikor épp akarja. 

A blogolási szokásom tehát úgy változott, ahogy az inspiráció az életben. Volt, hogy tartalék lángon élt, de ott lángolt bennem, vagy másban nyilvánult meg. 

Én nagyon sok- még egyszer kiemelem- nagyon sok nem klasszikusan könyves posztot írtam. És hát azért tettem ezt, mert ahogy fent írtam, nem a könyvekről, hanem az olvasásról, ha úgy tetszik az irodalom, a fantázia életemre tett hatásáról írtam. Most is így kívánok tenni. 

És igazából szerettétek olvasni is ezeket a posztokat, sokkal inkább, mint egy unalmas könyves kritikát. Mert ó igen, azokból is volt sok. De valahogy, mindig megéreztem, mi lesz rátok nagy hatással. Íme pár klasszikus a régi időkből, aminél már a poszt írása közben is bizsergett az összes ujjam: 

RÖVID POSZT, AMIBEN CSAK KICSIT OSZTOM AZ ÉSZT

ÉS MONDD, NEKED SZÁMÍT A MÉRET ?

EPISZTOLÁRIS SZILKE

Hogy mi változott a nagy világban, és mi változott bennem? Sokkal több blog lett, és sokan akartak/akarnak valami nagyon professzionális dolgot csinálni... Jó pár blogon látom, hogy van, valamiféle verseny, nem linkelnek más blogokat, összezárnak és nem kommentelnek más tartalmaihoz. Régen megörültünk, ha láttunk valahol egy frappáns címet, most meg megőrülünk, annyira kattintásvadász címeket használnak. De persze nem általánosítok. 

Amit még észrevettem, hogy sokan aztán rájönnek, hogy a könyves téma a nagy népszerűségre nem ad lehetőséget, és tovább lépnek. Hát igen, elég uncsi éveken át írni csupán az olvasásról, ráadásul most mindent azonnal és rögtön akarunk olvasni, és ha aktuális témákról akar írni egy könyvesblogger, hát olvasnia kell éjjel-nappal. Ebbe sokan besokallnak, most mondanám, hogy én is, de én nem ebbe sokalltam be. 

Amit még észrevettem, hogy most már rövid posztokat kell írni, mert senki nem olvas végig egy hosszú posztot - gondolom ezt sem- , és sokan az instára költöztek, vagy a videózással próbálkoznak, pedig valljuk be, ez sem való mindenkinek. Őszinte szólva jóval kevesebbnek, mint amennyien ezt magukról hiszik. 

Most az a divat - amúgy - , hogy könyves insta fotókkal dobjuk fel a blogunkat. Ez akkor divathullám, mint amilyen régen a cicanadrág volt. ( Jó, nem találom a megfelelő hasonlatot, de tény, hogy rendkívül sok blog vette fel ezt az új irányt. ) Ennek persze megvan a kreatív értéke, mert higgyétek el, hogy k. nehéz megtalálni a hatszázezredik beállítást, amiben érdekes lehet egy könyv, meg egy bögre, a macskákról meg ne is beszéljünk, mert azok meg mindig bemozdulnak. Próbálkoztam vele, tapasztalatból mondom. És higgyétek el, jobban jártatok vele, hogy nem publikáltam azt a sok fotót, amin nagymamámtól kapott fakanalat helyeztem el művészien mindenféle könyvön, mert azt hittem, azzal biztos formabontó leszek.

 

Őszintén szólva, szerintem a klasszikus blog formája - ha a messzi jövőre gondolok- halálra van ítélve. Egyre másodlagos lesz, kiszorítja majd a többi, kevesebb energiával kezelhető platform, amin sokkal gyorsabban lehet közösséget építeni, és tartalmat gyártani. Az olvasók nagy része így is mobilról olvas, és senki sem vár már világmegváltó szövegekre.  Az emberek jobban vevők az instantra, a gyorsra, a vizuálisabb tartalmakra. Magamon is látom, mennyi hülyeséget elolvasok, csak nehogy véletlenül belekezdjek egy hosszabb szövegbe. 

 Összefoglalva a blogírás szerintem kissé már konzervatív - nem túl trendi - dolog, a könyves naplózás meg pláne. Őskövület vagyok. Nem igazán találom a helyem ebben az új világban, és annyi tehetséges ember hagyta már abba... ((Hé, figyi, ugye valahol másutt még mindig kreatívak vagytok??? ))

De mivel sosem követtem a trendeket, és fittyet hánytam a blogírással kapcsolatos marketing szentírásra -gondolok itt kereső optimalizálásra, nyereményjátékra, meg hasonló akármikre- nem hinném, hogy mérvadó lenne, mit gondolok. 

Ma a világ arról szól, hogy gyorsulj fel, és hogyan ragadd meg mások figyelmét. Érdekes ezt a folyamatot látni egy alapvetően olyan szektorban, ami szerintem a lelassulásról, a magunkba mélyedésről szól. 

Hogy milyen a jó könyves blog? Ugyanazt mondom, mint mindig: aminek hangulata van. Arra már viszont nem esküdnék meg, hogy pontosan erre van igény. Igazából csak abban reménykedem, hogy minden blog megtalálja a saját táborát. Olyankor nem hiszem, hogy vizsgálni kellene az olvasói igényeket, olyankor a blog írója és követői között harmónia van, amit nem zavar meg a marketing vagy az aktuális trendek. 

Várom természetesen a Te véleményed is posztban vagy kommentben. 

A többiek bejegyzéseit, akiknek sikerült teljes egészében a témáról írniuk,  itt olvashatod:

 Dóri, Sister, Cloudbookatlas, Readinspo, Anett, PuPilla

Könyvek, amik melegen tartanak...

Most, hogy már a kereskedelmi tévék szórakoztatás gyanánt sem találnak ki mást, mint hogy a karantént bámuld, szerintem igenis itt az ideje annak, hogy megosszuk egymással azokat a könyveket, amik kiragadnak a valóságból, amik feltöltenek, amik betakarnak, nehogy vacogj. 

Ezek azok a könyvek, amik kabátként betakarnak. Általában más világba kalauzolnak el, de nem mind játszódnak képzeletbeli világban. A kabátkönyvek számomra azok, amik megmelengetik a szívemet, legtöbbször összekapcsolnak a gyerekkorommal, vagy felidézik azt az érzést, hogy minden a helyén van/lesz/volt. Legtöbbször ezeket a történeteket olvasom újra, ha rossz kedvem van, már az is megnyugtat, ha csak a kezembe veszem őket, és elolvasok pár lapot. 

Itt egy kis ajánló a tavaszi kabát helyett, kint úgy is fúj a szél. Szíverősítőként is javallottak, olvassuk őket minden nap, ha melegsége vágyunk. 

Persze mindenkinek mást jelent a kabátkönyv, mint ahogy mindenkinek más a kedvenc étele, színe, kedvenc elfoglaltsága. Ezért is jó, hogy témázás körében írok erről, mindenképp olvassátok el a többiek posztját is, hátha ők ajánlanak valami jó kis olvasmányt. 

Kabátkönyvről jut eszembe, hogy bár régen nagyon szerettem a Jane Eyre-t, és a regény még most is a kedvenc könyveim között van, de nem sorolnám a kabátkönyvek közé. Elkezdtem újra olvasni angolul, és folyamatban van egy színházi közvetítés befejezése is. Hogy miért is írok róla akkor itt? Emlékeztek, ahogy Jane csak úgy tudta elviselni gyerekkorában a rokonai lelki kínzását, hogy elővett egy természetről szóló könyvet, és kinyílt előtte a világ? Biztos vagyok benne, hogy Charlotte Bronte is érezte ezt az érzést, és neki is volt egy olyan története, ahová elmenekülhetett. 

Részemről az utolsó, nem rég olvasott kabátkönyv, amit mindenkinek jó szívvel ajánlok, Christelle Dabos Tél jegyesei sorozata. Különleges világba kalauzol, jó hosszú, hogy elmerülhessünk benne, kalandos, színes, ízes, illatos könyv ez, itt-ott sablonos, és megvannak a maga gyengeségei, de maradéktalanul eléri azt, amiért íródott: úgy érzem magam olvasás közben, mintha egy külön kis világban járnék, és végtelenül jól érzem az ott tartózkodást. 

Ha valami könnyed dologra vágyom, és kritérium, hogy nevetni akarok, akkor Janet Evanovich Szingli fejvadász sorozatát olvasom. Nem fantasy, de abszurd jelenetei miatt, mókás karakterei miatt számomra felüdülés. Az egyetlen sorozat, amiből 25 részt elolvastam. Olyan kis gömbölyű ez a regény. Könnyen csúszik, jó lubickolni a sodrásában, jó nevetni a világon, és közben még bűnügyeket is oldunk meg. Számomra ez a tökéletes könyves vígjáték. 

Nem hagyhatom ki a két klasszikus kabát regényt, a Harry Pottert és a Gyűrűk urát sem. Míg a Harry Potter gyermeki énem ragadja meg, összekapcsol régi önmagammal, addig a Gyűrűk ura a kalandokat kárpótolja az életemben. Tolkien művét irodalmilag jóval többnek gondolom, mint a Harry Pottert. Libabőrrel a karomon olvastam a harmadik részt, sokszor eszembe jut, amikor szép helyeken járok. A Harry Potter viszont annyira játékos - még ha a végén veszít is a könnyedségéből... Nem lehet nem szeretni. Tipikusan téli olvasmány nálam, míg a hobbitok útját nyári kánikulákban szeretem olvasni az elsötétített, hűvös szobában. 

Másik kedvenc sorozatom az Időtlen szerelem trilógia Kerstin Giertől. A borítója miatt vettem meg az első részt, és ha rossz lett volna a tartalom, a borító miatt megvettem volna mindhármat is. Szerettem ennek a könyvnek a hangulatát, az időutazások izgalmát, a könnyed tini szerelmi vonalat is, az elbeszélés stílusát. Azt hittem, kedvenc írót avatok az írónő személyében, de a többi sorozata nem húzott úgy magába, félbe is hagytam őket. De ezt a három könyvet nagyon szeretem mind a mai napig olvasni. 

Blixen Volt egy farmom Afrikában regénye számomra egyenlő a melegen sütő narancssárga napfénnyel. Annyira benne jártam a könyv világában, hogy napig Afrikával álmodtam, miután befejeztem. Pedig igazából nincs is története a regénynek, de hát itt a kabát könyvek lényege, olvasás közben betakart Afrika pora, és feltöltött a fénye. 

Aztán eszembe jutott még gyerekkorom kedvenc könyve Selma Lagerlöf Nils Holgersonja. Gyerekkorom kedvenc története volt, kezdetben csak a mesét szerettem, aztán megkaptam könyvben is. Az első könyv volt, amibe leírtam a nevem, csupa ákombákom vonásokkal :). Pár éve meghallgattam hangoskönyvben is, és rá kellett jönnöm, a felnőtteknek is van mondanivalója, nem csupán egy habkönnyű történet, tele van értékkel és mondanivalóval. Mindeközben átjárja az állatok iránti szeretet és tisztelet, a természet csodálata. Örök kedvenc marad. 

Egy kis különlegesség, hogy Julianne Donaldson Edenbrooke-ját kifejezetten nem szerettem - mert egy egyszerű kis történetnek tartottam- mégis van benne valami, ami miatt már háromszor újra olvastam. Mondjuk minden olvasás után egyre jobban megkedvelem, de még most sem tudom, mi vonz hozzá. 

És egy másik könyv is eszembe jutott: Sarah Addison Alentől az Édes élet. Nekem ez a téli falatozásokat juttatja az eszembe, a sült almát, a gesztenyét, a tejszínes kakaót. Regények olvasását, miközben kint esik a hó, vagy fúj a szél. 

Cecelia Aherntől nagyon szerettem olvasni az Ahol a szivárvány véget ér regényét. Érdekes módon mégis a film az, ami annyira beragadt nálam, hogy ha rossz kedvem van, sokszor újra nézem. Szerintem nagyon jó hangulata van, jók a zenék, színészek, nagyon szeretem. 

És megint csak félig könyves élmény, de a Vándorló palotát minden évben többször is megnézem. Fantasztikus mindkettő, de az anime-t azért sokkal jobban szeretem. Többször gyógyír volt ez a mese a megsebzettnek hitt lelkemre. 

Bámulom a polcom, és tudom, hogy írhatnék még pár regényről, de most csak azokat írtam le, amikről tudom, hogy többször olvastam már, és hogy a jövőben is újra olvasom. 

Szívesen gyűjtöm az ilyen élményeket, ne legyetek rest, írjátok le Ti is, milyen történetekbe szerettek beburkolózni! 

A többiek posztja: 

Reea, Nima, Dóri, Sister, Anett, Nita, PuPi

Programajánló karanténon innen és túl...

Nekem ugyan nincs több szabadidőm, mint a komor idők előtt, de mindig örömmel nyugtázom, hogy milyen kreatívak és önzetlenek tudnak lenni az emberek, ha akarnak. Annyi jó programot látok az interneten, annyi pozitív közösségi hír jön velem szemben, hogy akaratlanul is azt gondolom: "hé, a világ még nem érett meg a pusztulásra, úgyhogy fel a fejjel!" Legyetek erősek, nevessetek, kapcsolódjatok ki a folytonos aggodalom hullámból, és ami még fontos, kapcsolódjatok önmagatokhoz kicsit. A magadba fordulás nem mindig átok. 

Mindezen bölcs gondolatok után hozok pár programot, amin én is szívesen részt vennék - ha lenne rá időm-, illetőleg részt veszek majd! Remélem, tudok kicsit segíteni. 

1.  A MűGond szerkesztői ingyenesen, online mesterkurzust indítottak A nagy Dekameron-olvasás címmel.  A mesterkurzus résztvevői  100 napon át minden nap egy-egy újabb Dekameron-novellát fognak olvasni, és egy Zoom-on elindított videókonferencia keretében közösen értelmezik a szövegeket. A kurzusba bárki csatlakozhat, egy előzetes regisztrációt követően. 

"Ha van járvány, akkor van járványirodalom is. Mert a művészet megelőzi a korát. Boccaccio az alfa."

2. Boccaccio után homlok egyenest ugorjunk egy másik stílusba. Aki ismeri Lena Dunham nevét, tudja, hogy garancia a minőségi csajos szórakozásra. A járványhelyzetre tekintettel interaktív romantikus regényt ír, amit minden nap a Vogue oldalain olvashatunk.  A Verified Strangers (Igazoltan idegenek) Ally, egy Los Angeles-ben élő, megkeseredett szingli párkapcsolatairól fog szólni, ráadásul az Dunham instagramján szavazhattok is minden kedden és pénteken, hogy mi történjen a főhőssel. 

Király ötlet, én is csináltam már ilyesmit, csak nem vagyok ismert - meg ennyire ügyes sem-, úgyhogy senki sem olvasta szegény hőseim kalandjait. :P 

Forrás, illetve első fejezet itt

3. Ha már úgy sem mozdulhatsz ki, hogy a közösségben mozgasd át tagjaid, itt az idő, hogy jógázz kicsit bent! Rengeteg ingyenes online jóga órát találsz a facebookon, én most Diószegi Ádám online óráját ajánlom, ami szerdán lesz, de tényleg nagyon sokan segítenek abban, hogy ne csak a monitort bámuljuk, hanem mozogjunk is kicsit.

4. Varázslókiállítás a kanapéról? A British Library és a Google Arts & Cultur együttműködésének köszönhetően otthonról is bebarangolhatjuk a Harry Potter megjelenésének 20. évfordulójára megszervezett kiállítását, melynek címe Harry Potter: A History of Magic (Harry Potter: A mágia története)


Az online tárlaton itt barangolhattok, varázsló süveget fel! 

Felirat hozzáadása

5. Egy kis könyves önismeret! Szuperhősök klubja Matuska Mircsivel!

 Matuska Mircsi nemcsak coach hanem igazi könyvmoly. Célja, hogy "1)segítsen abban, hogy kompromisszumok és szégyen nélkül merj és élvezz önmagad lenni fittyet hányva mindenféle káros sztereotípiákra 2) azáltal, hogy ne csak szórakozásra használjuk a regényeket, filmeket, történeteket, hanem arra, hogy tudatosabbak legyünk, hogy fejlődjünk általuk."

A facebookon találtam rá Mircsi oldalára, ahol egy nagyon lelkes közösséget találtam, szuper elgondolkoztató posztokkal, játékos kérdésekkel, könyves idézetekkel, önismereti tesztekkel. Csak szólok, hogy Áprl. 2-án ingyenes online workshop lesz, Önismeret egy történettel címmel, amihez csak te kellesz, az egyik kedvenc könyved, és a Zoom. Biztos nagyon érdekes lesz! Jelentkezhetsz rá itt, ha már csatlakoztál a szuperhősökhöz...

Ez csak 5 program a sok közül, bárhol találhatsz magadnak elfoglaltságot a világhálón, csak járj nyitott szemmel... Ha pedig lecsapod a notebook tetejét... Észrevetted már, hogy csiripelnek a madarak, hogy ébredezik a természet, hogy már orvul bemászkálnak a pókocskák az ablak peremén? A világ körbevesz, és te is a része vagy, én szeretek erre gondolni.

Na jó, most megyek... Valamikor természetesen jövök vissza. Ja és ha már program: engem vár az ablakpucolás. Ujjé!

Várólista csökkentés 2020

Milyen kis ügyes vagyok, gondoltam publikálom ezt a képet. ( Ha már újra elkezdtem blogolni.) Ha minden könyvből nem is, ezekből mindenképp tervezek posztot írni. A vcs a jövő. Éljenek a könyvek!

Én dolgozom...

Napi kilenc órát töltök úgy emberekkel, hogy mind legszívesebben otthon lennénk. Kimegyünk az utcára- mert muszáj, bevásárolunk- mert kell. Próbáljuk nem minden félórában megnézni a legaktuálisabb híreket. Próbáljuk követni a helyi pletykákat. ( Hol van hús, hol van WC papír, hol van karantén? ) Nem mi választottuk. Becsüljétek meg, ha otthon lehettek, tényleg nagy dolog ez. Mi megpróbálunk nem pánikolni, nevetünk egymás maszkján, meg hogy mennyi műanyag kesztyű van még, és találgatjuk, hogy van -e értelme az egésznek. Akartam könyvet rendelni, de ebédidőben, amikor megpróbáltam gyömbért szerezni nem csillagászati áron, megláttam egy túlhajszolt futárt, és úgy döntöttem, inkább majd olvasok a sok-sok polcon ácsingózó olvasatlan könyvből. 

A könyvvásárlási mizériám előtt arra gondoltam, most képtelen lennék komoly vagy szomorú könyvet olvasni, lehet inkább újrázom pár régen nagyon szeretett könyvemet, amik biztonsággal, melegséggel töltenek el. 

Amúgy várom a hétvégét, mert akkor én is bekuckózhatok kicsit. 

Ki milyen könyvet tervez be az elkövetkező időszakra? Milyen sorozatokat fogtok nézni? 

Én szerintem újrázom a Rubinvöröst-  mi volt a sorozat címe,  időtlen idők? - nem emlékszem :) -  , előkotrok pár szemtelenül romantikus regényt, keresek valami vidámkodó koreai sorozatot, és amúgy is kivettem a könyvtárból a Kakukkszót, ott van mesének a Seraphina is, van mit olvasnom. 

Szerintem ne terheljük a futárokat felesleges rendelésekkel, van elég könyvünk, és ha más nem, ott az e-book. 

Képzeljétek az imént töltöttem le egy ingyenes Fejős Évát! :)

Kitartást mindenkinek! 

Napi Zenka

Újra kezdtem a blogolást. Vagy inkább fogalmazzak úgy, hogy csak szünetet tartottam, és most újra a tettek mezejére lépek?

Egy könyvvel akartam kezdeni, de ez az év nem úgy indult, ahogy szokott, és eléggé álszent dolognak érezném, ha mindenféle átmenet nélkül most csak és kizárólag könyvekről írnék. Úgyhogy felhúztam egy új sablont a blogra, és most elkotortam egy régi címkét, a " napi zenkát", amiben mindig is a hétköznapjaimról írtam. Úgy döntöttem tehát, hogy ma írok, egy kicsit hétköznapit.

Tegnap elmentem a gyógyszertárba, ahol jókedvű emberek csevegtek az ajtó előtt arról, hogy mind meghalunk. Majdnem benyitottam, amikor éles hangon rám szóltak, hogy ők is sorban állnak, mert egyszerre csak két ember lehet bent. Jól van hát, gondoltam, és hallgattam, ahogy mindenki kineveti a többieket, a felhalmozókat, de közben meg mindenki borzasztóan retteg.

Senki nem köhögött le várakozás közben, ami egészen jó, bár utána a gyógyszertáros nő mindent szanaszéjjel köhögött, amin kicsit megütköztem.

A drogiériákban valaki hisztérikusan nekitámadt az eladónak, hogy miért ajánl neki olyan törlőkendőt, ami nem antibakteriális. Az utolsó darabot vettem meg a teafaolajból. A buszmegállóban arról beszélgettek, mégis hogyan kell kenyeret sütni.

Nagyon fura, mert végig úgy éreztem magam, mintha egy katasztrófa film első jeleneteiben lennék mellékszereplő. Tudjátok az a név nélküli ember, aki csak úgy elsuhan a képen, aztán meg majd jön a főhős, és fogalmam sincs mit, de valamit csinál majd.

Én amúgy megpróbálok nem pánikolni. Nem akarok csatlakozni azokhoz, akik nevetve elmondják a tutit, hogy mindennek vége lesz, nem akarok passzívan várakozni. Nem várok semmit sem. Csak inkább átélem, megélem ezeket a fura időket.

Folyton az van az eszemben, hogy karácsonykor még álmunkban nem gondoltuk volna, hogy most ez lesz, és aztán arra gondolok, vajon később mit mondok majd? Márciusban még nem tudtuk, hogy... Remélem úgy fejeződik be a mondat, hogy "minden rendben lesz". Szerintem csak így állhatunk a dolgokhoz, mindamellett hogy megteszünk mindent, ami józan és észszerű. És persze van egy másik felismerésem is, hogy az én életemben én vagyok a főszereplő. Nem suhan el a kamera előttem, mert én élek ebben a fura időszakban, és én is ugyanolyan fontos és bámulatos vagyok, mint mondjuk a superman, vagy legalábbis Clark Kent.  Ez pedig megnyugvással töltött el.

Képzeljétek nem rég újra olvastam a Nyakigláb Apót! Aztán megnéztem a mese sorozat mind a negyven részét. Nem is tudom, mit imádok annyira benne... ( Mindent!!). Gyerekkorom kedvenc meséje volt, és még mindig az. Talán még mindig kicsit gyerek vagyok. Amikor elkezdtem a blogolást Judy Abbott volt a profil képem. Van fogalmatok róla, milyen rég volt ez! És itt van ez az ezerszer olvasott kis regény, és még mindig imádom, és tudom, hogy sosem fogom megunni!

Csak szólok, hogy a blogra több nem szigorúan könyves poszt fog felkerülni, és felteszek majd pár részletet is az aktuális irományomból, úgyhogy aki nem szereti az ilyeneket, meneküljön.

De tudjátok mit, inkább maradjatok itt velem! Ne pánikoljatok, kedvesek! Keressetek valamit, ami rajongással, boldogsággal tölt el benneteket, ne hagyjátok, hogy behúzzon a félelem abba a sötét verembe, ahol kilátástalannak tűnik minden.

Egyébként groteszk kicsit ugye, hogy megkívántam a Szerelem kolera idején-t? Ki kellene vennem a könyvtárból, még mielőtt bezárnak...