Az ajánlások margójára - avagy hurrá, én is témázom!!!

Forrás

Köszönöm, Anyukámnak, hogy könyvet dugott a kezembe, amikor nem tudtam, mit kezdeni magammal. Köszönöm nővéremnek, hogy délutánonként felváltva olvashattuk a meséket. Ők ajánlották, amikor már kiszáradt a szájuk, hogy olvassak talán egyedül. Köszönet ezért magamnak, hogy megtettem.

Köszönöm Pogány tanár úrnak, hogy csúcsszuper irodalom órákat tartott, és csak néha rémisztett el a kötelező olvasmányokkal. Az ajánlott listával nem foglalkoztam egy percet sem, mert ezek az ajánlások is kötelezőnek tűntek.

Köszönet a barátoknak, akik nem ajánlottak semmit sem. Ekkor indultam el azon az úton, hogy ha már ők nem beszéltek könyvekről, akkor majd én beszélek. :)

Köszönöm a sok-sok bloggernek, akik fölösleges illúziókat tápláltak bennem, miszerint el tudom olvasni a világ összes könyvét. Köszönöm, hogy mikor rájöttem arra, hogy ez lehetetlen, - és egyre inkább a saját igényeim szerint szelektáltam -, nem sértődtetek meg.
Külön köszönet Nimának, aki által volt egy masszív félév, amikor urban fantasy hősökkel álmodtam és álmodoztam: most is jól esne egy Pritkin, aki fegyverrel kényszerítene az edzésre, vagy egy instant JZB a beépített szekrény polcára. Ha nem lenne hangulatom hozzá, csak letakargatnám egy terítővel. :)

Azt hiszem Ameadeának köszönhetem, hogy bár már nem voltam gimis, az egyetlen vámpíros könyvvel, amiért rajongani tudtam, újra beiratkozhattam az iskolába. Sajnos a Vámpírakadémia az utolsó könyv, amiben azonosulni tudtam a tini szereplőkkel....

Köszönet nővéremnek, hogy akkora Gyűrűk Ura rajongó, mint a ház, és mindig arra késztet, hogy arról álmodozzam, újra olvasom az összes létező Tolkien könyvet.

 Köszönöm Szilvamagnak, hogy felébresztette bennem a reményt, a hitet és a bizonyosságot, hogy van még minőségi romantika.... Julia Quinn rengeteg ismerősömet meghódította, mióta megmutattad nekem. ;)

 Köszönöm a könyvtárnak, hogy roskatag polcáról pont a lábam elé ejtett el egy James Herriot könyvet. Minden egyes sorát élvezem a könyveinek.

 Köszönöm az ismeretlen lánynak, aki egy magazinban Hesse könyvet ajánlott, és a gyaktanáromnak, hogy aznap olyan unalmas órát tartott, hogy jegyzetelés helyett inkább pont ezt a padban felejtett újságot olvasgattam.

És köszönet még sok-sok embernek, akik most talán névtelenek, de személyük úgy egybe mosódott az ajánlott könyvvel, mintha csak a történet társ szerzői volnának...

Ha jól belegondolok, az ajánlások olykor rosszul sülnek el. Pislogok és habogok, hogy most épp miért nem jött be az adott könyv, hogy mégis csak jó, de nem érzem, hogy hozzám illene, ó igen, ez is sokszor előfordul. Nem tudom, mit kellene mondani, ha az ajánlott könyv egyáltalán nem jön be. Köszi a könyvet, rémesen rossz volt...? Vagy mondjak egy kétértelmű alig vártam, hogy kiolvashassam mondatot?

De talán a lényegen még a rossz élmény sem változtat. Hogy amikor ajánlok, vagy amikor ti ajánlotok valamit, az olyan, mintha megmutatnánk egy rejtett kis szegletünket. Hé, ez nekem nagyon bejött, és ajánlom, hogy neked is bejöjjön, különben... Nem, nem erről van szó... Amikor ajánlunk egy könyvet, egy cikket, egy regényt, akkor azt szeretnénk, hogy a másiknak is ugyanolyan jó legyen, ugyanolyan örömet, ugyanolyan élményt okozzon, mint amit mi éreztünk olvasás közben. Egy ajánlás, az nem csak egy vélemény. Véleményt bárhol olvashatsz, de egy ajánlás, az valami olyasmi, mintha azt mondanák neked: gondolok rád, fontos vagy számomra. És innentől kezdve, talán lényegtelen is, hogy mennyire jött be...Szerintem az sem fontos, hogy az ajánlást rögtön megfogadd. Én mostanában csak felírogatom őket. Biztos vagyok benne, hogy ha nem is most, egyszer majd jól fog jönni ez a lista. Ott lesznek, mint biztos receptek valamilyen különleges élményhez.

Nekem amúgy az a tapasztalatom, hogy amikor ajánlott könyvet olvasok, nem egyedül olvasom a könyvet. Sokat gondolok olvasás közben arra, aki a történetet az utamba irányította.

És olykor kifejezetten jó dolog közösen olvasni.

Ebben a körben részt vettek:

Pupilla Timi  Mandi  Lily   Nima

Mi hír felétek? :)

Megfogadtam, hogy nem fogom ismételgetni magam, és mivel újabban mindig olyan dolgok jutottak az eszembe a blog kapcsán, amiről már regéltem, így önkényesen és visszafordíthatatlanul konok módon tartottam magam az elhatározásomhoz. Nyilvánvalóan magában rejti ez az elhatározás, hogy kéthavonta fogok írni egy posztot, de azt is magába foglalja, hogy akár hétszer egy héten. ( Utóbbi nem esélyes. ) 

Mint látjátok kissé változott a dizájn, ennek azért is volt fontos szerepe, mert ha véletlenül úgy esne, hogy nem írnék többet, szerettem volna, hogy valami normális sablonnal búcsúzzak el. Másrészről úgy voltam vele, hogy ha meg mégis tudnék időt szakítani erre a hobbimra, akkor olyan felület fogadjon, ami nem túl tolakodó, kicsit jellemző rám, és mégis otthonos, akár egy tengerpartra néző kis ház. 

Az ilyesféle idealizált képek miatt néha tucatembernek érzem magam. Például szerettem volna leírni, hogy ez a nap tökéletes a takaróba burkolózós filmnézős, könyvolvasós délutánra, meg hogy annyi teát vettem az őszre, hogy nincs hely már hová pakolni, de azt hiszem a legtöbb könyvesblog ezekkel a gondolatokkal van tele így október táján. Én viszont most szeretnék picit kitűnni. :P

Forrás: Pinterest

A blog címe megváltozott, és alapjában véve azért változtattam meg, mert mostanában van pár dolog, ami jobban érdekel, mint a könyvek, és ha írni fogok, akkor valószínűleg ezekről is szeretnék írni. Szóval, ha okos leszek és ügyes, majd lesz a fejléc alatt egy menüsor, ahol külön fogom választani a könyves és nem könyves tartalmakat, hogy könnyen eligazodhassatok, és ha mondjuk nem érdekelnek csak a könyvek, akkor elegendő lesz majd oda kattintani. Viszont előre szólok, hogy nagyon lassan változtatgatok, tanulom is ezt a sablonszerkesztős dolgot, meg mivel kevesebbet ülök a számítógép előtt, ezért talán majd az év végére ez is meglesz. 

Persze az az állítás, hogy minden könyvesblog a kockásplédről ír így az ősz elején nem akadályoz meg abban, hogy leírjam, imádom a fehér szőrös takaróm, ami most igen, itt csücsül a hátamon, és úgy nézek ki vele, mint egy jegesmedve, vagy mint ezerszőr, vagy mint valami medvebundában gubbasztó eszkimó asszony, és lassan előkerülnek a gyertyák és mécsesek, amik mellett olyan jó csak úgy lenni. Nem olvasni, nem beszélgetni, hanem csak úgy élvezni a pillanatot. 

Az ősz engem mindig aktivitásra késztet. Nem vagyok az a típus, aki siránkozik, mert nincs meleg, kifejezetten szeretem az őszi időjárást, még az esőt is, és ha nem tart sokáig a köd sem rossz, és annak is megvan a maga romantikája, hogy sötétben ér haza az ember. Ősszel szoktam írni. Ősszel, és mindig van egy tavaszi fellángolásom is, de most nagyon reménykedem benne, hogy kitartunk egymás mellett, a múzsám és én... 

Amiért pedig tollat ragadtam, az csupán annyi, hogy ... Sokszor kérdezitek tőlem, épp mit olvasok, és sokszor mondom azt, hogy jelenleg semmit. Tudom, hogy totál kiábrándító vagyok, de most épp a lassan vagy semmit olvasós időszakomat élem, és néha komolyan lelkiismeret fordalásom van, hogy nem azt mondom, hogy " figyi, egy olyan baromi jó könyvet olvasok, a címe... és az egész izgalmas és csodálatos, trátrá, trá... ", szóval néha teljesen cikinek éreztem ezt, de most kifejezetten élvezem, hogy ez van, hogy más is van, és hogy ilyen vagyok. Tisztára, mint valami renitens könyvesblogger :D.

Mi hír felétek? Hogy vagytok, kedves - még megmaradt olvasóim? Remélem, jól ment sorotok, míg nem találkoztunk. Néha úgy vagyok vele, hogy annyit beszélek, hogy nem bírom abbahagyni, néha meg csak ülök, hallgatok, és bámulom az embereket. Szívesen meghallgatnálak titeket is. Gyűjtöttetek már idén vadgesztenyét? Egyik nap épp munkából hazafelé menet majdnem fejbe kólintott egy gesztenye, azóta hordok a táskámban egyet. ( Jó lesz vele a szerelmespárokat megdobálni. ) Csak vicceltem ;).