június 30, 2013

Egy kis kulisszatitok...

Sokan kérdeztétek - azaz kettőnél többen- hogy hová jegyzetelek olvasás közben. A bloggerkedésnek amúgy ez a hátulütője, hogy olvasás közben is forog az agyunk, például: milyen idézetet szúrjak be?, mi legyen a cím?, hány pontot adjak?, illetve hogy: melyek azok a részek, amikről mindenképp beszélni szeretnék?
 Igen, tudom, nem vagyunk normálisak. 
Hát az én mániám, az a szamárfülezés- végső esetben, mégpedig a kulcsfontosságú jeleneteknél- illetve a könyvjelzőre pingálás. Meg is örökítettem a legutolsó műremeket, remélem eligazodtok rajta. ( Ha nem, úgy is jön a bejegyzés ;) ) 




SHARE:

június 25, 2013

Ha 1 nő gyereket akar

Előrebocsátom, hogy nem vagyok terhes.

 Plusz előreláthatólag még jó ideig nem is szeretnék az lenni. Alapvetően a téma sem izgat annyira, nem szeretek gügyögni a gyerekekkel, a szülés ráadásul egy naagy, félelmetes és fájdalmas dolognak tűnik, de tudom én ezt, meg fognak változni a dolgok. Jelenleg éretlennek érzem magam a kérdéskörben.

De történt, hogy a könyvhéten, a Cor Leonis standjában álldogálva megcsodáltam ezt a borítót- nevezhettek infantilisnek, de rögtön kiszúrtam a macit, ugyebár a leglényegesebbet, és mivel az egyik legjobb barátném épp babát vár, hát le is csaptam a könyvre, megvettem ajándéknak.

Tudom, hogy Titti teljesen kikészül az ilyen bekezdések miatt, de akkor is leírom, hogy a könyv nagy részét az Intercity-n olvastam el, egy jóképű punk fiúval szemben, aki meg a világ tíz legeltitkoltabb X aktájáról olvasott valami tényfeltáró könyvet ( Nima, még tetoválása is volt, jó sok!) -  mosolyogtam is, hogy ennél rejtélyesebb dolgot, mint a szülés, eh :), na de nem kezdtük egymást győzködni.

A könyv amúgy nagyon olvasmányos, vicces és amit én leginkább értékeltem benne, nagyon közvetlen. Képes úgy leírni a szülést megelőző hónapokat, hogy attól még én sem rettentem vissza, ami kérem nagy dolog, sőt, ha eljutok odáig,  biztos kölcsönkérem Zsikétől- hahó, látod, itt a világhír :)-, mert ez a félig informatív, félig baráti, mesélős stílus nekem nagyon tetszett.

Igaz csak 168. oldal és nincsenek benne túlzottan bonyolult kacifántok, de végig kísérhetjük Csermely Gyula doktorral, hogy milyen is volt az, amikor feleségével a második gyermeküket várták, olvashatunk a vizsgálatokról, az új módikról és a régikről, anekdotákról, meg egy rosszul induló építkezésről is. Igazából elég sok mindenről, ahhoz képest, hogy ez a könyv, milyen rövid.

Nem tudok igazából sokat írni róla, nyilván más baba várós kiadvány sokkal részletesebben írja le a dolgokat, de talán nincs is mindig arra szükség. De ha úgy vesszük én csak bele akartam olvasni, milyen is ez, végül nem tudtam abbahagyni, és meglepő módon tényleg szórakoztam -  szóval ez már biztos jelent valamit.

Ha jókedvűen akartok informálódni, akkor ezt a könyvet ajánlom. Leendő apukáknak is a kezébe nyomnám. Abszolúte. Minden bizonnyal. Sváby András például rögtön szülni akart, mikor elolvasta!
( Tudjátok, mennyire utálom a felkiáltójeleket, de most ide tettem egyet elragadtatásomban :) )

Dr. Csermely Gyula: Ha 1 nő gyereket akar- CorLeonis 2008, - /8/10/
SHARE:

június 22, 2013

Egy új kérdés: utálod azokat, akik nem szeretik a kedvenc könyved? :)


 Látjátok, megint kérdezek. Még régebben ígértem a sok-sok kérdést,  amire kommentben, blogposztban, gondolatátvitellel vagy kézfeltétellel válaszolhattok, próbáljunk tehát együtt rájönni olyan korszakalkotóan fontos kérdésekre, mint:

Utálod azokat, akik nem szeretik a kedvenc könyved?

Olyan kedves kérdéseim vannak. Ugye? :)
De mielőtt elnavigálnál tőlem, gyorsan vázolom a szitut.

Ha rajongásig tudod szeretni a könyveket- mint például én-, akkor legalább egyszer az életben elér téged is ez a krízishelyzet. Tudniillik van ugye a könyv... Bocsánat, rosszul írtam. Van ugye a KÖNYV. Csupa nagy betűvel. Imádtad, bőgtél rajta egy sort, vagy annyira nevettél, hogy leestél az ágyról. Legtöbbször pedig csak beleégett a lelkedbe a történet. Megfogott, megszólított, magához láncolt, rá gondoltál, miközben kifelejtetted a parizert a zsömléből, vagy mikor rossz helyre címezted a levelet, amit már több napja csak azért nem fejezted be, mert volt ugye ez a könyv...

A kötelék ember és könyv között igenis szoros kapocs lehet. Régen úgy hittem egyébként, hogy a versek azok, amikkel leginkább azonosulni tudok. Szerettem a ritmusukat, a szavak közti harmóniát, ahogy ringattak a jelzők vagy maflást ütöttek az erősebb szavak. De szerencsére találtam könyveket, regényeket, karaktereket, amikről ugyanúgy elmondhatom, hogy bár nem én írtam őket, mégis valahogy az enyémek. Vigyázok rájuk, vigyázok az élményre nagyon.

Na szóval, az tiszta sor, hogy ilyenkor arra vágyunk, hogy mindenki ennyire imádja a KÖNYVET.( képzelj ide szívecskés konfettiket, légyszi. ) Leborulunk előtted, meg ilyesmik. S aztán jön valaki, aki nem csak hogy nem érti, abszolúte nem érti meg, de még nem átalkodik rosszat írni róla, vagy azzal villog mindig minden helyzetben, hogy ő ezt mennyire utálta.

Mondhatni : - Fúj.

Na szóval, az vesse rám az első követ -  igen ismerem a mondást. Rólam aztán senki nem gondolhatja, hogy nem mondom ki, ha szerintem valami rossz,  - hogy Rachel Lynde-t idézzem, ami a szívemen az a számon :) - , és olykor komoly krízist jelent, ha rosszat kell írnom egy könyvről, nem a könyv vagy az író miatt - mondjuk néha őket is féltem- , hanem mert ott vannak ugye a rajongók. A fene sem akarja a másikat pofán vágni azzal, hogy szerintem ez egy nagy rakás... rossz.

De annyit írtam már, miről is?

Szóval van ez a szitu, hogy ott vagy te és ott van a dédelgetett könyved. Aztán meg ott van valaki, aki bántja a könyved. Mit csinálsz? Beszólsz neki? Csendben maradsz? Neki ugrassz?

Megmondom őszintén, tanulmányaim, szakmám, előéletem során megtanultam a dolgokat mindig több szempontból vizsgálni. De egyszerűen van egy pillanat, amit nem tudok kontrollálni és ha lenne ott egy kanál víz abban a mágikusan szenvedélyes pillanatban... :), hát igen.
Van egy pillanat tehát, amikor harapok. Annyira úúútálom olyankor a másik embert, végig cikázik rajtam az érzés és lelkem bugyraiban megmagyarázom, hogy a másiknak nincs ízlése és stílusa és nem érti ő ezt, és egyáltalán, miket beszél ez nekem?!, basszus, hát most komolyan, mit akar ez itt, ehh! Szóval valami ilyesmit gondolok.

És aztán megnyugszom. Mert nem tetszhet mindenkinek az, ami nekem, nem vagyunk egyformák, nincs két azonos ízlés, az én véleményem aztán meg miért lenne mérvadó, és sokszor előfordult már, hogy a másik kedvenc könyvemet meg az a bizonyos, gaz, bitang, mégis szereti és mégis mit képzelek én, hogy ilyet gondolok másról, hát jobb vagyok én nála?
Nem, csak fogékonyabb talán erre meg arra, de nem kell a másiknak azt érezni, amit én, mert a könyv és olvasója között igenis fenn áll ez az intim viszony, ez a valami, amit nem érthet meg más senki. Ez a szép az irodalomban- mindig is mondtam.

Itt van hát egy kérdés, mit teszel? Mérges vagy,  hidegen hagy más véleménye? Bevállalod, hogy válaszolj, igen vagy nem? :)
SHARE:

június 16, 2013

Egyszer volt, hol nem volt... 18-as karikával

Kézenfekvő volt egyébként, hogy ebben a szexmániás világban a meséket sem hagyják békén. 

Szegény mesehősök.

Szépség, éppen csak megszokta magában a hatalmas szörnyeteget, mire az állat képes volt jóképű, gyengéd herceggé változni. Gondolhatjátok, mennyire elégedetlen.
Hófehérke nem tudja eldönteni, melyik törpével hetyegjen, így úgy dönt jó lesz neki egyszerre mind a hét – a hét minden napján- több mint hétszer.
A libapásztorlányka nem azért szomorú, mert a gaz komorna ellopta tőle a herceget, hanem a komorna kedveskedései után áhítozik, a herceg meg nem hülye, kihasználja, hogy két asszonykája is lehet.
A Macska valamit csinál az Egérrel. Ne is kérdezzétek...
Aranyhaj annyira hülye, hogy tévedésből egyszerre három báróval is szexel úgy, hogy közben lövése sincs arról, mit csinál, de mint később gondolatban megjegyezte, legalább egy tapasztalattal több.
Hamupipőke hercegét muszáj beidomítani, mert rögtön a lényegre tér. A Kékszakállú herceg pedig kedveskedve megfenyíti engedetlen feleségét, amiért az benyitott a tiltott kínzókamrájába.
Nem haladtam sorban a történetekkel, félek Csipkerózsika átaludta az egész mulatságot, de lehet ő járt jobban.


A történetek igazából kidolgozatlanok, volt pár sztori, amin felröhögtem, másrészt meg annyira kiszámítható az egész, hogy nem voltak rám igazán nagy hatással. Talán, ha jobban megírták volna őket.

Régen a szex, mint olyan, azért egy titokzatos valami volt, most meg annyi helyütt látjuk meg olvasunk róla, hogy csak legyintünk. Konkrétan volt már, hogy ásítoztam, miközben  szexjelenetet olvastam egy könyvben, és hát így van ez fiúk és lányok, köztudott mégsem egyértelmű: nemcsak ahhoz kell tehetség, hogy űzzük, hanem azért ahhoz is tehetség kell, hogy jól leírják a dolgokat, nem?

 Azt hiszem, a szavak között is működnie kell a kémiának...


A könyvet másfél óra alatt elolvastam, a legnagyobb bajom vele egyébként az, hogy a történetek felépítése sematikus és kidolgozatlan. Képzeljetek el valami ilyesmit: 1. túl moderált bevezető, olyan apáca zárdás stílusban, zengzetesen, okoskodva, jelezvén ebben a könyvben is lesz egy kis értelem
2. apróbb utalások az eredeti történetre, mint pl. a kastélyban milyen ágyak voltak, illetve a meseszereplő neve 3. szex, szex, szex, szex, szex, meg ilyesmik 4. két mondatban a sztori lezárása, azaz apró sóhaj, hogy véget ért a szex.

A könyv apropója amúgy az a pszichológia, hogy mi nők azért vagyunk ennyire csököttek szexuálisan, mert a tündérmesékben belénk nevelték a romantikus értékeket, amik minket kalitkába zárnak. Úgyhogy olvassuk el ezeket a történeteket, szabaduljunk fel, és képzeljük magunkat egy másmilyen kalodába egy vagy több mesebeli herceggel - jeee!  ;)  Amúgy csak remélni merem, hogy az írónő sem gondolta  komolyan, hogy minden kislány álma az volt, hogy felnőtt korában elképzelje Aranyhajat a szájában egy nagy... 

Jaja... Hát ez van.
A könyv nem annak az igénynek lett megírva, hogy erotikába burkolja a meséket, - amire én is vevő lettem volna – hanem csak kerettörténetet keresett pár pornó jelenetnek, amik valószínűleg az írónő buksijában jelentek meg az esti mese olvasása közben. A Szépség és a Szörnyetegben például a szex leírása mellett csak a hálószobáról olvashatunk, Aranyhaj meg soha nem volt ennyire sügér, mint ebben a történetben- ráadásul véleményem szerint - mondhattok perverznek - de a csajban nagyobb lehetőségek voltak. ( Nem, nem fantáziáltam róla :P ) Még.

Nem igazán tudom, hogy kellett-e ez nekem. Úgy értem, tudjátok, van az a befejezés, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de én inkább úgy érzem, addig éltek boldogan ezek a karakterek, amíg békén hagyták őket.


4/10 - mert a minőség számít ;) - 2010 Könyvmolyképző Kiadó, 248 oldal-


SHARE:

június 15, 2013

Futótűz

Katniss, bár megnyerte az Éhezők viadalát, most sem nyugodhat. A körzetek lázonganak, és Snow elnök ezért – nem véletlenül- Katnisst hibáztatja. Továbbra is meg kell hát erőltetnie magát, úgy kell tennie, mintha Peeta volna minden vágya. A gond csak az, hogy 1. Katniss nagyon béna színész, 2. bárhogyan is erőlteti a dolgot, Panem lakói már nem tűrik a Kapitólium hatalmát.
Aztán elindulnak a győzelmi körúton, s mire végig udvarioskodnak minden körzetet, azok felbolydulnak, Snow elnök pedig fifikás bosszút tervel ki.

Egyébként szeretem Snow elnököt. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy egy negatív hős hiteles és intelligens legyen , Snow elnök meg megfelel minden elvárásomnak. A könyv viszont, mindamellett, hogy faltam az oldalakat, nem igazán győzött meg.

Most mi volt ez a könyv, egy Éhezők viadala reload? Ez a kötet gyakorlatilag felesleges volt. És inkább nem akartam Katniss-t ennyire megismerni.
Kezdjük ott, hogy a könyv izgalmas része – a második fele, amiről nem beszélhetek-, szóval egy nagy üresjárat. A történet szempontjából semmi szerepe nincs, olyan mintha az elsőt újra játszották volna más szereplőkkel. És mivel tudtam, hogy lesz egy harmadik rész, az előtt meg úgy sem likvidálják a főszereplőket, nem is nagyon aggódtam a szereplőkért.

Érdekes, ahogyan az írónő játszik a kockázattal és az erkölcsi kérdésekkel. Kockázat, ez alatt itt az emberi életek sorsát értem. Meggyőződésem, hogy nem igazán meri ráncigálni őket. A viadalon például Katniss soha nem kerül olyan helyzetbe, hogy valóban szerepe legyen az erkölcsi érzékének, nem kell lekaszabolnia barátot vagy ismerőst, és a legtöbb hullát kitermelik a mutáns majmok, meg a természeti tényezők, meg maga a Kapitólium. Lehet őket hibáztatni.
Szívesebben vettem volna, ha Katniss nem azon tipródna oldalkon keresztül, hogy melyik pasit válassza. Megmondom őszintén Katniss lamentálása jobb esetben hidegen hagyott, rosszabb esetben meg bosszantott. Hogy lehet, hogy ezek az irodalmi hősök sosem tudják, hogyan éreznek egy pasi iránt? Hol az egyik kell neki, hol a másik, - engem amúgy nem zavarna, ha tudatosan szeretné kipróbálni a lehetőségeit, de kezdem azt hinni, hogy Katniss nem is olyan okos, mint aminek korábban hittem.

Például a hajamat téptem, hogy ez a lány sosem kapcsol. Egyszerűen teljesen egyértelmű dolgokat annyira félre tudott magyarázni, hogy néha már igazán kezdtem a többieknek szurkolni. Sokkal élelmesebb szereplők is vannak ebben a történetben, persze nem csak Peeta-ra gondolok, aki meg mindig mindent eltitkol és játssza mellette a hősszerelmest – ezért őt is megráznám amúgy, és ott van a Gale nevű srác, aki meg annyira semmilyen, hogy ha a mozira nem választottak volna ki egy ennyire jóképű fiút ( nekem amúgy nem tetszik, de nem is ez itt a lényeg), senkit nem is érdekelne. Katniss amúgy szerintem néha már rosszindulatúan játszik ezzel a két gyerekkel, de mondom, annyira hülye, hogy azt sem veszi észre, amikor a saját jelképét nyomják a kezébe, és akkor is azon tűnődik, milyen a kapitóliumi divat. Szegény lázadók.
Szóval nem győzött meg a történet, Katniss meg meredeken lecsúszott a piedesztálról. Peeta nekem igazából még mindig szimpatikus, olyan embernek képzelem, aki mindig mindent teljesen átél és komolyan gondol, és hát szegény srácnak nincs mása a világon mint ez a lány- ó jajj... Szerintem nem egy nyálas szereplő, bár ahhoz képest, hogy milyen jó szónok, néha az érzelmeit pár cipóval fejezi ki, amiről nem tudom eldönteni, hogy aranyos vagy nagyon fura.

Kedvenc karakterem pedig Haymitch. Ő az igazi lázadó, piál, részegeskedik, nem játssza el, hogy jól van, és ő tényleg jól keveri a kártyákat, respect és tisztelet az öregnek.

Mindamellet viszont, hogy nem győzött meg a második rész, szerettem olvasni, és szerettem ebben a világban lenni, fejezet fejezetet követett, nem tettem le a könyvet tíz-húsz oldalanként, szóval fanyalgok én itt egy pár pontont, de a könyv mindemellett működött. Fújoghattam én, de vitt tovább a sodrása, és napközben is sokszor eszembe jutott: vajon ma mi lesz, mit olvasok majd a könyvben...Hatással volt rám, és ki nem hagytam volna, soha. A harmadik részt meg azért várom, mert reménykedem benne, hogy a sorozat egészében engem is rajongóvá tesz, úgy igazán. Remélem, fel fognak pörögni a dolgok, a lamentálást meg ott hagyjuk a tizenkettedik körzetben.

Suzanne Collins: Futótűz- Éhezők viadala 2 - Agave Könyvek, 2012, 404 oldal - 7/10
SHARE:

június 13, 2013

Titkosügynökünk jelenti- avagy a könyv7-en történt

Jártam én is a könyvhéten. Minden tele sátor ( pontosabban stand ) , tele ember, -  könyvek szolid tömege heverészik a pultok előtt, míg egymás sarkát taposva tolakodnak egyik standtól a másikig a járókelők.


Gretty meg én, jelentkezzen, aki felismer :)
Igazából megmaradtam inkognitóban, nem mintha bárkit is láttam volna, akit le tudtam volna vadászni a nagy könyves rengetegben, egyetlen biztos pont volt a zűrzavarban, Gretty a Cor Leonis standja előtt, akivel előbb keveset, majd szerencsére később kicsit többet is beszélgethettem. :)

Amúgy nem nyűgöz le annyira a könyvhét, mint úgy általában a bloggerek többségét, nem láttam mást csak könyves standokat, nincsenek nagy akciók amik kísértésbe hoznának, csak imitt-amott láttam vásárló csalogató szórólapot vagy könyvjelzőt, volt idő - ugyebár- amikor a ruhák és a boltokban konstans száraz idő sokkal de sokkal jobban vonzott, főleg, hogy a nagy zivatarban a dedikálások is eltolódtak.

Vannak viszont impresszióim a könyvhétről:  külföldiek, akik abszolúte nem értik, minek vannak ők ott, jobb híján elidőznek a képeslapoknál; gyerekek lovagolják meg a szökőkutak oroszlánjait; kisiskolások rohamozzák meg a focis könyveket. Emlékszem még egy eltévedt római légióra, meg az egyik délután néhány klón is megjelent a Csillagok Háborújából.
Szurovecz Kitti, ahogy elegánsan kitekint egy napernyő alól, akar-e valaki dedikáltatni. Öreg bácsika, aki kedélyesen beszélget valamelyik erdélyi könyvről, közben dedikál. Elgondolkozom azon, hogy szívesen lefotóznám őket.
Zuhogó eső, egy német turistacsoport a Szamos cukrászda előtt, akikkel az eső elől menekültünk a lépcsőfokokra. Körülbelül ennyi.

Viszont mivel nemcsak szombaton, hanem vasárnap és hétfőn is visszanéztem, hát izé, úgy történt, hogy mégsem mentem haza könyvek nélkül.

Ezen belül kettő ajándék, kettő reci
A Fairy Oak-ot egy kislány kapja tőlem ajándékba, akinek ez lesz az első nem könyvtárból kölcsönzött, igazi saját könyve - mégis jobb úgy elveszíteni egy könyvet, ha tudom, jó helye lesz, nem? :) A Ha 1 nő gyereket akar meg az egyik barátnőmé lesz, aki épp babát vár, de annyira jó a könyv stílusa, hogy a vonaton végig ezt olvastam, úgyhogy addig nem kapja meg, amíg ki nem olvasom. A Beépített szépség mint olyan, úgy is tudjátok, egy film- és mint mondottam volt valamikor,  Gracie Lou Freebush az egyik nagy példaképem, örök hála Grettynek, hogy megszerezte nekem. A Káosz -t azért vettem meg, mert szerelmes vagyok a Delíriumba. :) A Soha határa meg azért jött velem, mert Nima rábeszélte a tudatalattimat, hogy nekem az a könyv kell. A Harris könyvet azért bánom, mert biztos meg tudtam volna venni sokkal olcsóbban, az Átkozott boszorkák viszont csak fél ezerbe kerültek, úgyhogy azon kvázi spóroltam. Az Iced és a Jane Austen naplója recik, de már most szólok, hogy nagy terveim vannak velük. 

Ahh, de megáradt ez a Duna, amott a zsákokat hozzák?

Amúgy katasztrófa turistáskodtam is, kimentünk párszor megnézni a Dunát, és amúgy a Duna az valóban ijesztő volt, még akkor is, ha ott helyben nem jelentett veszélyt. Képes bizonyíték felül. 
Voltam színházban, a Veled Uramat néztük és nagyon-nagyon tetszett az egész, meg rengeteget sétáltam, és megsasoltuk az óriáskereket is, aminek a közepén - jobb, ha tudjátok - egy óriás rajzszög van. Képes bizonyíték alul. 


Hát ööö, ez most amúgy stabil? :D
Mivel a japán turisták mindent lefotóznak, megpróbáltam titkos projektben őket fotózni, de úgy tűnik a japán turisták rendesen megtanulták, hogy lehet egy képbe bemozdulni, úgyhogy elég sok homályos képem van- mégis gyönyörűségem tellett abban, hogy olyan embereket fotóztam, akik épp elmélyülten fényképeznek :). 

És végül hagy tegyek említést eme filmről. Ami fantasztikus és felkavaró és annyira elvont, hogy az már bizsergetően nyomasztó és csodálatos. ((A levendulás citromfagyi pedig egyszerűen finom. ))


Magyarul: Tajtékos napok
Ide nekem a könyvet.

SHARE:
BLOGGER TEMPLATE CREATED BY pipdig