Leila Meacham: Rózsák

Mint jeleztem korábban, megint elhagytam az olvasás közben írt jegyzetemet, ami azért bosszantó, mert nagyon jó jegyzet volt. Tíz csillagos, ami a jegyzeteket illeti. Úgyhogy most megpróbálok rögtönözni, már megint, előre is bocsánat.

 Szóval: akik közelebbről ismernek, azok tudják, hogy olyan helyen lakom, aminek harminc kilométeres körzetében nincs könyvesbolt, és szerintem senki nem lepődik meg a dolgon, hogy ezen nem gyengén ki szoktam bukni. Ez a hirtelen jövő idegi kimerültség - nevezzük most így - szokott olyan cselekedetekre sarkallni, hogy bemegyek a T-vel kezdődő és A -ra végződő hipermarketbe, végignézem párszor kiábrándító választékot, és veszek egy teljesen ismeretlen könyvet. Na ez a könyv volt legutóbb a Rózsák. Jó nagy, oldalszáma 606, tetszetős a borító - szeretem a fekete-fehér képeket, a masnikat és a régi leveleket- , és elhúzták az orrom előtt a mézesmadzagot, miszerint úgy hirdetik, hogy ( várj, mindjárt kimásolom) :

A tövismadarak és az Elfújta a szél klasszikus hagyományait követő családregény álmokról és átkokról, kötelességtudatról és hatalmi harcokról, az ősök tiszteletéről és a tiltott szenvedélyről...

Azt kell mondjam, hogy ez a történet egyik idézett könyv színvonalát sem közelíti meg. Vannak motívumok, amik miatt persze hasonlíthatjuk hozzájuk, de részemről leginkább egy szerkesztői kataklizma, - soha nem olvastam még ennyire elbaltázott szerkesztést -, másrészről meg felületesnek és gyengének érzem a könyvet, leginkább ahhoz képest, amilyen szeretne lenni. Mert hogy valami szeretne lenni, az biztos.

Az a legrosszabb az egész történetben, hogy értem, hogy mit akar az író átadni, érzem, hogy mennyi energiát fordított rá, hogy mennyire nagyon akarja, hogy én is átéljem, amit ő, de én képtelen voltam rá. Próbáltam élvezni, próbáltam bele élni magam, de az esetek 70%-ban ez nem nagyon ment.

Ez pedig két dolognak köszönhető. Az egyik az, hogy a könyv három ember történetéről mesél, szerkesztés tekintetében pedig az első két részben azt a hülye módszert választotta, hogy mindegyik résznél van egy bevezető, ahonnan megtudjuk, mennyire nyomi és szerencsétlen élete van az illetőnek öreg korára, majd a következő jelenetben elkezd inni - ez komoly-, és az ital " visszarepíti a múltba". Na most, ez nem banális? Szerintem az..., főleg, hogy így  2-300 oldalt úgy olvasunk, hogy tudjuk közben mi lesz: hogy x és y nem fog összejönni, mert végtelenül szerencsétlen és magányos öregkorára, tudjuk, hogy x gyereke meg fog halni, mert a bevezetőben sikerül leírni, hogy nem tudta túl tenni magát a srác halálán, annyira érdektelen részemről innentől minden, hogy hullhatnak cigány gyerekek az égről, de nem fog a történet lekötni. Hogy miért? Miért ne? Le lehetett volna mindezt írni mondjuk mesterkélt bevezetők nélkül is.

A könyv úgy íródott, legalábbis én úgy érzem, hogy feltett az író egy alaptézist: a birtoknak élő nő közveszélyes, és a birtok iránti szeretet az rossz dolog. Na most ez alapján válogatta be a jeleneteket, amik ilyen szempontból roppant bosszantóak.

Történt ugyanis 1916-ban, Kelet-Texas földjén, élt három család a Toliverek, a Warwickok és a DuMont-ok, akik egymás mellett éltek elég szoros barátságban, s persze mindegyik megtalálta a maga szerencséjét. A Toliverek gyapotot termesztettek egy hatalmas farmon, a Warwickok fakitermelő céget alapítottak, a DuMontok pedig jól menő üzletházat nyitottak. A három család kitalált - egy számomra roppant erőltetett sztorival fűszerezett hagyományt, hogy rózsákkal kérnek bocsánatot. Ezt szépen le is írja az írónő, mint egy tanmesét a sztori elején, hogy a rózsák háborúja miatt - tudjátok a Lancester meg a York ház előtti tiszteletből - az egyik család csak fehér rózsát, a másik meg csak vöröset ültetett, a harmadik meg jól bemutatott nekik, mert ők meg mindkettőt. Na mindegy, a lényeg, hogy kitalálták, hogy akkor ők most rózsákkal kérnek bocsánatot. Férfiemberek. Ilyet találnak ki. Oké. Végülis nem éltem ebben a korban, lehetséges. Na most ez a dolog, amit leírtam a történet szempontjából szerintem abszolúte nem érdekes, mert a történet arról szól, hogy Mary Toliver 16 évesen megörökli az egész gyapotbirodalmat, sok sok adóssággal, és mindent feláldoz ezért. Feláldozza a szerelmét, a gyerekét, a barátait, stb. stb. És biztos nem hiszitek el, de az egész úgy van leírva, hogy egy szót találok csak rá: u-nal-mas. Tudjuk az első húsz oldalból, kit fog szeretni, kihez fog férjhez menni, és van valami átok, amiről mindenki beszél, de gyakorlatilag semmi misztika nincs az egészben, mert a szövegből nem jön át az átok, nem érzed, hogy ez valóban átok lenne. Inkább csak szóbeszéd. És sajnos ugyanezt lehet elmondani a szereplők közötti interakciókról. Nem jönnek át úgy az érzelmek, mint ahogy kellenének. S leginkább azért, mert Mecham olyan szinten ugrál az időben, hogy az egyik fejezet még 1920-ban, a másik meg 1922-ben játszódik, s az írónő a maga tárgyilagos és unalmas elbeszélő módjában elmeséli pár bekezdsében, hogy mi történt, szinte egy érdekből, hogy bebizonyítsa az alaptézist, miszerint: Mary Toliver rosszul választott, hogy a birtokot választotta...

Na most végig előttem volt a kép az Elfújta a szélből, amikor Scarlett belemarkolt Tara vörös földjébe, és azt mondta, hogy soha senkinek nem adja  földet, és nem hagyja magát eltiporni. Még előttem van a kép, mert akkor még nem éreztem soha ennyire, hogy eláraszt engem is a törekvés, hogy együtt érezzek egy olyan szereplővel, akit nem is kedvelek, és én is mindent megtettem volna Tara-ért, mert ez egy irodalomtörténeti pillanat volt az életemben, annyira szívszorító és gyomorszorító és szuggesztív és gyönyörű.

Ez a könyv pedig annyira kiábrándító minden szempontból, hogy nem igazán tudok mit mondani... Ha a három részt külön-külön pontoznom kellene, akkor azt mondanám, az első rész, Mary Toliver története 4 pontos, Percy Wawrické mondjuk 6 pont, az utolsó rész története meg mondjuk 1, nem tetszett, nem szerettem, bosszantott.

Az egészet picit nafatalinszagúnak éreztem, fel kellett volna rázni valamivel, és nyakon kellett volna önteni jó pár vödörnyi érzelemmel. ( Egy rész tetszett nagyon, amikor a gyapot elázott...)

( Leila Meacham: Rózsák, I.P.C. Könyvek, 2012.)

Jellemző

Nem hiszem el, hogy folyton jegyzetelek olvasás közben, és mire posztot írnék a könyvről, elhagyom a papírt.

A győztes egyedül van :) Na mindegy...

Gyerekek, beírtam a keresőbe, hogy Cortez, és egy csomó cipőt kaptam találatnak..., de aztán a Szent Johanna Gimivel kipótolva már láttam, ki is az igazi győztes. Na mindegy. Ez van, Barrons nem nyert, simán leverte egy tinédzser, de akkor mi van? Nincsen semmi. ( Picit szégyellem is, hogy még mindig ezen járatom a számat, de ha már elkezdtem az egészet, illő is lenne befejezni.) Szóval veszítettünk ... Haha. ( nonverbálisan pedig:  :DDD)
Arra gondoltam, talán törölnöm kellene a legtöbb Barronsról szóló posztot, mert lassan már visszatetsző lesz, hogy csak róla írok...
Aztán most ezen gondolkozom két egész napja ... Na mindegy.

Tudjátok, mi van? Kiábrándító és ijesztő, hogy folyton megváltoztatom a kedvenc könyveim listáját. Az ember azt hinné, hogy a kedvenc, az kedvenc. Örökre az marad. Örök szerelem. Van olyan? Na mindegy, nem tudni... Hajlamos vagyok azt mondani, nem az az örök kedvenc, aminek mindegyik lapját imádtam. Vannak történetek, amik egyek füleden be, a másikon ki. Már most elfelejtettem, mi volt a szürke könyvben, és ez előfordul olyan könyvvel is, amit nagyon nagyon szerettem- pl. Shiver. Wow.

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha az embernek nem változna az ízlése...
Egyszerűbb lenne ruhákat vásárolni, főzni, véleményt nyilvánítani, előre bevásárolni mindenből, eltenni télire pár befőtt boldogságot, összemadzagozni az ágy alá a téli olvasmányokat, kötegelve, mint az újságokat papírgyűjtés előtt. Csak lenyúlnék, és ott lenne minden. De ki a fene tudja, mire vágyik majd az ember épp télen?
Na mindegy , a lényeg a lényeg: hogy nyert Cortez. Nem a cipő, hanem a pasi. Éljen, éljen. Öreg vagyok én már ehhez... :)

Egyébként én úgy szeretem, amikor egyik regény szereplőit egy másikéhoz hasonlítják, vagy idéznek belőle, vagy átvesznek motívumokat... Erről még fogok írni, csak szóljatok. Annyira szétszórt vagyok, hogy Barronst is Barronessnek írtam az előbb, és egy darabig azon gondolkodtam, magyarul talán Barnabás lehet a srác? Aztán rájöttem, hogy ez teljesen nem így van, és most mást nem is nagyon tudok mit írni... ( Nemrég olvastam egy nagyon modoros Szürke ötven árnyalata kritikát, a számat is eltátottam olvasás közben, na ahhoz képest ez a poszt csak egy valami, de annak talán jó... Na mindegy. )

Ez az utolsó tánc..., de JZB forever

... vagyis az utolsó esély arra, hogy szavazz , ki vagy mi neked a könyves álompasi/álomkarakter, mert már csak egy napod van rá, hogy megmozdítsd a kis kacsódat, és bájos kis mozdulattal apró pöttyöt tegyél

Jericho Barrons neve mellé

hisz tudjuk, hogy...

( mondjuk ki együtt):

ő az Alpha, a Béta, a Gamma, és minden a Világmindenségben és azon felül

( ...hisz arra vonatkozóan, hogy ő speciel ki vagy micsoda, a lehetőségek végtelenek...)

Én már annyi mindent írtam róla, és a Bones elleni meccs annyira kemény volt, hogy teljesen belefáradtam...

Gyerekek, ha ér bármit is ez, hogy itt kampányolok, látogassatok el a linkelt oldalra, és szavazzatok a kis drágára egyet a kedvemért, ha meg már unjátok a dolgot - én már picit unom-, akkor meg azért szavazzatok rá, hogy végre vége legyen. :D 

( Nem tudom, még mit mondhatnék, ha nyer Barrons, ígérem elolvasok még idén két Fejős könyvet, és hozok egy Vass Virág Vulevu posztot...  Na? Gondoljátok végig, mit ajánlok, nem kis dolog ám...) 

Egyet azért elmondok, a végső párbaj Barrons, az Alpha és Cortez..., a gimnazista fiú között zajlik.

Tudom, most mire gondolsz - mert a gondolat-olvasás a hobbim.

Arra gondolsz, hogy a.) a döntés könnyű vagy arra, hogy b.) a döntés nehéz. 

Esetleg arra, hogy c.) nem érdekel az egész.
 

De elárulok egy titkot:

Barrons, minden, ami ez a Cortez gyerek szeretne lenni, ha felnő.

Úgyhogy, itt a kezedben a döntés. 

DÖNTS.
( hat.idő: júli 23. éjfél)

Bejegyzés későn kelőknek

Hamarosan eljön az idő, amikor már nem csak Jericho Barronsról fogok írni nektek- mondtam már, hogy tovább jutott? - de majd még egy utolsó kampányszöveget el kell olvassatok, ha megírom a hétvégén. Igazából nem akartam én ebbe a dologba így belebonyolódni, de valahogy így alakult, szeretek mindenféle dolgok mellett érvelni, ezt a pasit meg véletlenül még nagyon is szeretem- de azért bizonyos korlátok között. Nézegettem Andie blogján a szavazás állását, és hihetetlen, hogy mennyire komolyan veszik ezt az egészet mások, bár gondolom a tinik lelkesedése határok nélküli, de gyerekek, ne együk már meg egymást. ( Hajrá Barrons. ) Amúgy nem erről akartam írni, csak álmos vagyok.

Szóval én is beregeltem a Rukkola-ra, ami elég fura, mert nagyon szkeptikus voltam vele szemben, aztán meg rájöttem, hogy ha mindezzel tökéletesíthetem a könyvtáramat, akkor csak jó lehet. A Rukkola-n könyveket cserélhettek egymás között, a szabályok első ránézésre elég furák, sőt a másodikra is, de szerintem egy darabig biztosan megéri kipróbálni, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle.
Van pár könyvem, amit felpakolhatnék, de még nem olvastam őket - viszont valószínű, hogy nem fognak annyira tetszeni-, meg van pár könyv, amit már felpakoltam.
Az a tapasztalatom, hogy az emberek most megpróbálják kiüríteni a sufni alját is, mert pl. a "Matematika függvénytáblázat"-ot, amit már az én időmben sem nagyon használtak, nyilván nem fogják megvenni, sőt a Denise és Júlia füzetkék sem minősülnek szerintem igazán könyvnek, de mi vagyok én, hogy ilyen dologba beleszóljak?
A dolog ki fogja szerintem forrni magát, hiszen úgy is csak az tud könyvet happolni ( azaz elvinni), aki olyat pakol fel, ami másoknak is kell... Na most én bejelöltem pár csúcs szuper könyvet, mert feléledt bennem a vadászösztön- " milyen jó lenne már, ha ÉN vinném el azt az egy-egy kósza példányt, amit felpakolnak", de azért kinéztem pár elérhető történetet is, ami megintcsak jó lesz.
Pl. Hardy: Egy tiszta nő vagy Henry Jamestől az Egy hölgy arcképe, Dickens regények, James Herriott regények, az Anne Shirley sorozat... Szóval ilyenekre már most tudnék cserélni, de mondom, most a vadászösztön diktál.

Jelenleg két könyvet olvasok, ezeket itt ni :), és mindkettőt szeretem, ráadásul mindkettő hasonló tájon játszódik, megpróbálom betenni egymás mellé őket, de azt hiszem az új sablon azt nem engedi. A tengerpartnak is megvan a maga ára...

Igen, tudtam, hogy ez lesz belőle...

Nekem még mindig nagyon tetszik, ahogy Gabaldon ír, játékos és vicces- néha bosszantóan pontatlan a fordítás-, de olyan jó mesélőkéje van ennek a nőnek, amivel engem nagyom megfogott. Ami érdekes, hogy a jelen korban kezdődik... Most tartok a 80. oldal körül, most lesz szerintem valami időutazás -féle, de komolyan nem tudom....

Heriott meg annyira vicces és annyira őszinte, valóban olyan, mintha mellettem üldögélne egy jó pohár erős whiskeyvel a markában, és csak mesélne meg mesélne. De nemcsak a stílusa az, ami megfogott, maga az állatorvosi praxis is, bár sosem szerettem volna állatorvos lenni- és ezek után végképp nem-, de nagyon érdekes dolog. Ez az a könyv, amivel jól magadba szívhatod a vidék ízét. ( Tudom, képzavar. :) )

Akartam még valamiről írni, de mint mondtam, álmos vagyok...

Na akkor most...

Drágáim, húzzunk bele. Az imént szavaztam Barronsra, és döbbentem tapasztaltam, hogy a másik srác, "az a Bones" vezet. ( Igaz csak hat szavazattal, de a verseny nagyon szoros.)

Csak arra tudok gondolni, hogy a két " B " betű nyilván megtévesztő, szóval írok egy kis emlékeztetőt... :D

Míg Bones egy vámpír, addig BARRONS az ALPHA, a béta, a gamma, a világmindenség és minden azon felül...

Míg Bones nevét össze kavarhatjátok Dr. Csonttal, (aki egy nő), addig BARRONSBÓL csak egy van, de az mindig férfias.

Míg Bones arról ismeretes, hogy egy baromi jó vámpír pasi, addig BARRONS arról, hogy nincs hozzá fogható... ( Mert komolyan, ki hasonlítható össze Barronsszal? )

Szerinted Barrons kérné,hogy szavazz rá??? Dehogy kérné, inkább morogva elvonulna, szétaprítva pár bútort kifele menet- az is lehet, hogy téged is a falhoz passzírozna. Barrons sosem lesz az a karakter, akit bárki mással összetéveszthetsz, mert nem akarja, hogy a múltjába vájkálj, nem akarja, hogy megszépítsd, hogy kimentsd, hogy rokonszenvesnek találd. Igaz, túl sok a titokzatosság körülötte, de egy dolgot ne feledjünk. Barrons karaktere nem azért jó, mert olyan szexi, vagy mert először morc, aztán kiderül, hogy vicces fiú. Barrons anélkül válik kedvenccé, hogy az író kimentené, vagy hogy a karakter különösebben törné magát érte. Barrons beivódik a lapokba, hiába olvasol a Tündérkrónikákban másról, mindig csak rajta jár az eszed. Talán pont azért kiemelkedő, mert más, mint az átlag, szóval miután olvastad ezt a könyvet, lesznek a többiek, és ott lesz majd ő.
Tudjátok, van az a pasi típus, aki teszi a dolgát, aztán amikor méltóztatik rád nézni, hát megfordul tengelye körül a világ. Na Barrons ez a pasi. Ő a kakukktojás a buta, romantizált női, irodalmi vágyálmok között- már az urban fantasykat nézve. Egyébként baromi valószerűtlen pasi, és mégis igazi, valóságosnak tűnő, hús-vér karakter. Csak gondoljátok el, hogy a hátatok mögött áll, és elolvasta a posztot. Hát igen... :D

Szóval ha hús-vér karaktert akarsz a győzelemre juttatni, aki nem csak veszélyesnek tűnik, hanem tényleg veszélyes, mégis el tudja csavarni a fejed, mindenféle női írók által kitalált buta sallang nélkül, na akkor szavazz Barronsra , hisz a vámpírokból már elég volt, nem?

Aki többet akar tudni róla, az bámulhatja a Tündérkrónikák sorozatot ( mert itt garantáltan bámulni fog),  vagy ezt a blogot, itt ni:
 http://nemharap.wordpress.com/2012/07/16/konyves-alompasi-parbaj-5-fordulo-barrons-az-elodontoben/#more-999

SZAVAZNI PEDIG ITT KELL:

csak egy klikk, tessék szépen szavazni. 

Július19-ig szavazhattok, tudjátok tehát, hogy kire kell...:)

A szürke ötven árnyalata

FIGYELEM, 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK SZÁNT POSZT

( apró spoilerekkel, és olyan kifejezésekkel, amiket általában véve nem használok)

 - De ha olyan keményen dolgozik, mivel hűti le magát?
- Mivel hűtöm le magam? - Elmosolyodik, kivillantva tökéletes, fehér fogait. A lélegzetem is eláll. Tényleg gyönyörű férfi. Be kéne tiltani, hogy bárki is ilyen jóképű legyen.
- Nos, hogy az ön szavaival élve, lehűtsem magam, repülök, és különféle fizikai tevékenységeket végzek. - Kicsit áthelyezi a testsúlyát a széken. - Igen gazdag ember vagyok, Miss Steele, és költséges, figyelmet igénylő hobbijaim vannak...

Hahaha! Mennyire vicces surmó már ez itt! Basszus. Na szóval, egyszer volt, hol nem volt, volt egy lány, aki mindennél jobban szerette a konzervatív romantikus könyveket, meg egy perverz állat, aki egy képzeletbeli, folyton csillogó vámpírból - azaz egy Twilgiht fanfictionből- fejlődött ki, nyilvánvaló genetikai mutáció következtében, szerzett milliókat, megszövegezett egy szub-dom szerződést, és úgy a könyv felétől elkezdtek szexelni. Aztán addig keféltek, amíg...

Gyerekek, én egyszerűen rosszul vagyok, ha csak ránézek erre a könyvre. Főleg, hogy ismertem egy olyan surmót, aki mindig ilyen nyakkendőt hordott... Képtelen vagyok a kezembe venni, annyira nevetséges és szánalmas, és mégis érthető, hogy sikere van. Egyrészről sikerkönyv, mert jó a marketingje, más részről sikeres, mert még mindig ott tartunk, hogy ami kapcsolatba hozható a Twilighttal, az szuper jó, harmad részt sikeres, mert a szexről szól, ráadásul olyan szexről szól, ami akár tűnhet mocskos szexnek is, legalábbis egy konzervatív kapcsolatban. Mindenki szeret leselkedni, és mindenki szeret olyan dolgokról sugdolózni, ami állítólag mindenütt téma. Ráadásul E. L. James könyve a cikkek szerint fellendítette a szexuális segédeszközök forgalmát, és megmentett pár vegetáló kapcsolatot, de hogy ez mennyiben igaz, én nem tudom, meg inkább nem is érdekel. Hogy őszinte legyek, engem nem nagyon indított be, de szinte biztos vagyok benne, hogy ez a könyv nem nekem íródott.

Nem szeretnék csúnyát vagy rosszat mondani, de az utóbbi időben úgy érzem, valóban igaz a tétel, hogy a nők is vágynak valamiféle pornó szerűségre, és ne vessetek most ezért, kezeljük tényként, hogy a nők is vágynak erotikára szenvedéllyel, erre az igényre íródnak az erotikus könyvek, és ennek a hatására lettek népszerűek a duracell vámpírok és társaik is. Az urban fantasykat nem feltétlenül sorolom ide, de akkor is igény bennük, ez;  ez az egész, amit a könyv miatt volt idő, hogy olyan szinten megvetettem, hogy inkább heréltem volna ki minden kidolgozott testű Adoniszt, mint hogy egy pillanatra is velük képzelegjek. Mélyen megvetem azt, amit ez a könyv képvisel, mondjátok rám, hogy konzervatív vagyok, mondjátok azt, hogy túl komolyan veszem, nem érdekel. Ez egy szemét, elborzadok már csak attól, hogy tudom, mennyire sikeres. Szeretném jelezni, hogy itt elsősorban nem a szexnek ezen válfajáról lenne szó, hanem magáról a könyvről.
De leírom inkább, hogy jutottam el ide.

A történet szerinti Anastasia Steel a fülszöveg szerint roppant okos és érett nő, ámde olyan tapasztalatlan a szerelemben, mint egy apáca, 21 éves és még sosem fogta meg pasi a kezét, állítólag csókolózott, de azt homály fedi, hogyan,  és általában a punnyadást és a klasszikus angol irodalmat kedveli.(( Közben pedig mindenre azt mondja, hogy idézem, szent szar. ))

Történetünk másik főhőse a szexi – idézőjelben szexi- Christian Grey aki 27 évesen billiárdos, milliárdos és egy személyben a világ legszebb férfija, aki miután Ana Steel beesik – szó szerint- beesik az ajtóján, meg van győződve, hogy újra megtalálta szíve rég dédelgetett vágyát: egy lányt, akit a játszószobájában szépen kikötözhet, összeverhet, szájba dughat,  fenyíthet és étellel tömhet, csupa szokásos dolog, mondhatnám úgy is, hogy stb, stb... Mindemellett képtelen elszakadni a lánytól, mert az olyan ártatlan. A tetű.

Na most csak nekem sántít ez a sztori?

 Tudjátok ez megint csak egy történet, ami nőknek szól, és nőknek közvetít buta reményeket és énképeket, miszerint ha megfelelően romantikusan látod a párod, még akkor is, ha csak akkor élvez el, ha egy oszlophoz köt, és minden egyes alkalommal kijelenti, hogy idézem, most keményen meg foglak dugni, szóval, ó, drágám, ezt is le kell nyelnie egy fiatal romantikus lánynak.  Vagyis nem csak ezt kell lenyelni. De bocsánat a profán nyitás miatt. Ilyen az élet.

Annyira gyűlölöm, hogy odáig jutottunk, mi nők, hogy egy elmebeteg pasit is kicicomázunk, és megvédünk, mert az gazdag, és jó az ágyban.Tudom, hogy a sorozat végére Christian tündi-bündi kismackó lesz, de azért ugye ti is láttok ebben az egészben valami olyat, mintha villogna a vészjelző, és azt mondaná, hogy ez valahogy azért mégsem normális dolog. Nemcsak azért, mert Christian közvetetten ugyan, de a lányra erőlteti a dolgot, hanem azért mert maga Christian és az úrhatnámkodása is hamis, hiteltelen és szánalmas dolog.

Akárhányszor ehhez hasonló könyveket olvasok, teljesen elcsábulok én is olvasás közben. Legyünk őszinték, a pasik erősek, morcak, állandóan készek mindenfélére, és ha ilyen klasszul gyűrik a lepedőt, semmi gond, hogy zizik, vagy hogy mások vérét szívják. Na most egy urban fantasynál ez nem olyan hatalmas gond, mert azt mondom magamnak, ez pont arra megy ki, hogy valami különlegest, hogy izgalmasat alkosson az író, én meg valami különleges és izgalmas szituációba keveredek vele, erre azt mondom, jó, semmi gond.

Na de itt? Ahol az a cél, hogy egy full szexi pornó love storyt olvassak…Értitek, már ez elképzelés is hülyeség. Akkor legyünk őszinték, és ne tuszkoljuk bele ezt a szerelemet, mert ez így nem jó. Olyan orbitálisan nagy hülyeség, hogy szívesen megráznék mindenkit, aki szerint ez a csúcs romantika. ( Felháborodásom oka egyébként, hogy tavaly a Goodreadsen ez volt a második legromantikusabb könyv, na azért kezeljük már a helyén a dolgokat picit, könyörgöm.) Na de a lényeg, a lényeg, hogy Christian kurva jól ellátja a csajt, igaz, hogy minden szex közben kijelenti, hogy most akkor jó keményen meg foglak dugni Anastasia, és szinte minden szex jelenetben megmondja, a csaj mikor élvezhet el. De ez alapjában véve romantikus dolog, nem? Hát persze, hogy az, vagy legalábbis ezt kívánja sugallni a könyv. Pontosabban körülbelül azt akarja E.L. James a torkomon lenyomni, hogy ez is egy olyan szituáció, amit el kell viselnie egy nőnek, hogyha  szeret egy férfit.
Csak félve kérdezem, ugye nem csak ennyire vágyunk? Oké, ez egy szexfantázia, de akkor álljunk már meg itt, mert ez a történet egy olyan egészségtelen kapcsolatot állít be szépnek, ami szerintem már botrányos. Egy szerelem jóval több ennél, és jóval több annál, hogy Christian milyen menőn választ bort, meg hogy megpróbál normális lenni a csajjal egy idő után, mert így is úgy is ez a pasi beteg. És nem azért, mert a szexet így szereti, vagy így kívánja, hanem azért, mert minden mást csak úgy tud élvezni, hogy közben a másik kicsit szenved. Aztán nappal átvált tündi-bündi uraságba, - ANASTASIA EDD MEG AZ ÉTELT, - oh, de utálom, mikor ezt teszi, de olyan szexi, blöááá!  Mint ahogy demonstráltam, főhősnőnk annyira hülye, hogy ha odaállítanának Christian Grey mellé egy táblát, amire rá lenne írva, hogy KRETÉN, a csaj akkor is csak azzal lenne elfoglalva, mennyire csillog a pasi foga. 

A könyv koncepcionálisan szerintem hamis. Ana Steel pontosan azt a sodródó kis hölgyikét közvetíti, aki Bella volt a Twilightban, és ebben valóban nagyon hasonlít Bellára, meg abban, hogy egy idő után elfogy a szókincse és nem tud mást mondani, mint idézem " szent szar" , ami roppantul idegesítő. De míg Twilight Bella Edwardon csüggő rajongása csak előrevetít egy ilyen kapcsolatot, ami szerencsére a nagy vámpírrá válás miatt  nem jön létre, itt a csaj egyszerűen kitalálja, hogy szereti a pasit, és akkor onnan kezdve korbácsolhatják, úgy csinálhatnak vele dolgokat, hogy fogalma sincs, mit csinálnak, és még viszonyítási alapja sincs. Már most megmondom, hogy ez a kiscsaj sokkal boldogabb lett volna az életben, ha sosem találkozik Christiannal. De mint mondta, a fiú a szomszédból nem regényhős, a képzelete  nem tud mit kezdeni vele. Oh, Ana, hát csak ennyire futja?
Nyilvánvalóan az írónő kimenti majd férfi főhősét mindenből, előre látni, hogy levedli majd rossz tulajdonságait, amik egyébként eleve hamisak, hiszen  a szex is inkább csak szerepjátékszerű, nem véresen komoly- ezt ugye a szituációból tekintve fontos kiemelni- , és mégis, ha belegondolok, hogy mindezt ez a csaj, csak eltűri, mert ezzel talán megfoghatja magának a pasit, hát könyörgöm, inkább már nem mondok semmit sem. Illetve mégis.
A történet első harmada még viccesnek is mondható, ha eltekintünk attól, hogy egy ingatag lábakon álló fanfiction, de az egész hírverés megint csak hazugság, mert hogy SPOILER hiába beszélnek egy csomót a szexszerződésről, meg hiába tárgyalnak róla, nem is lesz semmilyen szexszerződés, csak szex. De ezt a " csak szexet", úgy kell elképzelni, hogy ezek itt elkezdenek szexelni, és nem csinálnak mást, csak szexelnek - kikötözős, korbácsolós, keményen megduglak-ozós-  módon, és ennyi. Az ég adta világon nem történik semmi. Ja, néha még esznek is picit, " edd meg az ételt Anastasia" stílusban. Aztán felébrednek és megint dugnak, és ha nagyon muszáj elmennek családlátogatásra, WC-re, vagy dolgozni...
 Chrisitian tetű Greyről csak annyit, hogy szava járása a következő mondat: " Anastasia ne harapd a szádat, mert keményen megduglak. " Ez. Elkezdtem számolni, hányszor mondhatja, de aztán már csak nevettem. Ez az álompasi gyerekek, idáig jutottunk. A srác amúgy eleve tudja, hogy nem normális vagy inkább úgy fogalmazok, azt gondolja magáról, hogy nem normális - Anastasia, neked félned kell tőlem- , ó, basszus, akkor ha ezt tudja, kasztráltassa magát, és mindenki boldog lesz,  akar elviekben egy alávetettet, de szerintem inkább olyan, mint mikor a hülye gyerekek megnéznek egy pornófilmet, és mikor ki akarják próbálni, rájönnek, hogy nem megy nekik.  Itt nem a művelettel, hanem a koreográfiával van a gond.
Ana szerint amúgy a srác " bájosan kedves". De nem kell rá hallgatni, ő csak a hasonló szavakat ismeri.
A kemény szexkorlátokat tárgyalva például azt gondolja róla, hogy milyen jó már neki, mert " ez a szép, különös, hóbortos férfi őt kívánja", bár milyen kár, hogy fogalma sincsen arról, mi az, hogy fenékdugasz.
Hát inkább ne számoljuk össze a csaj IQ-ját, légyszi. Főleg, hogy annak is örül, ha az étteremben helyette rendelnek, mert úgy sem tudna dönteni, ha ez a szép férfi vele van. :D

Tudjátok most direkt felbosszantottam magam, mert a világ legromantikusabb dalát hallgatom a poszt írás közben, és nem nem akarom elhinni, hogy mi nők ilyen felületesek és buták lennénk. Hogy elég nekünk egy karakter nélküli, jó testű majom- hát nem szörnyű, hogy minden jó pasinak van valami megrázó dolog a múltjában, ami miatt ilyen gonosz tapír lett?- , egy cselekmény nélküli buta regény - hát nem szörnyű, hogy ez is trilógia lett? letudták volna egyben, és kész- , és már a fellegekben járunk. Hogy nem érdekel minket, hogy a szöveg színvonala egy nagy nulla, hogy a szex is csak buta funkcionális, szöveges, szituációs gyakorlat. Én teljesen kész vagyok, hogy embereknek ez kell. Hogy ennyi elég. Ez nem romantika, erre még az Anastasia féle szent szar is túlzó, ez egy buta fanfiction stílusú könyv, ami szerintem káros az egészségre. Butítja és tompítja az embert; ó lehet, fel is izgatja, de szerintem ettől még nem éri meg az árát, és a rászánt időt.

Az, hogy mennyiben hasonlít a Twilightra engem hidegen hagy, mert a Twighlightot is elfelejtettem rögtön azután, hogy elolvastam, szerintem azért vannak önálló vonásai, de egyiket sem nevezhetném valami jó dolognak. Ana Steel egy buta lány, és baromi fárasztó. Christian Grey meg hülyén játssza a dom-ot. Nem hiteles, de hát beteg szegény, persze, hogy nem megy neki. Majd a következő részekben biztos meggyógyul.

Tudjátok, én tudok nevetni a női regényeken, de ha már a szóismétléseknél tartunk, a jegyzeteim között a legtöbbet használt szó ez volt: basszus. És ezzel szerintem mindent elmondtam.