Arról, hogy új helyre költöztem és hogy mindenkit várok...

Igazából ha pár hónapja megkérdeztetek volna, maradok-e a freeblogon vagy költözök, szinte száz százalékig biztos lettem volna abban, hogy ott maradok, amíg blogolok vagy amíg nyugdíjas nem leszek.

De változnak az idők, és én egy ideje csak piszkozatokat gyártottam és tervezgettem, hogy majd miről fogok írni, és csak olvastam és olvastam. A kilencedik könyvnél tartottam, amiről csak vázlatot írtam, és képtelen voltam publikálni, valami visszatartott, lehúzott, meg nem mondom nektek mi, de aztán egyszer csak úgy keltem fel, hogy váltanom kell. Talán nem olyan szörnyűség a váltás, mint amikor először gondoltam.

Már régóta szerettem volna blogsablont írógéppel, na és pont azokon a napokon találtam meg ezt a gyönyörűséget, és ezt már jelnek véltem, meg azt is, hogy Amadea is hasonló dolgokon gondolkodik, szóval elkezdődött ez az egész most költözzünk-e és mikor költözzünk, de ha költözöm, vigyek-e magammal mindent, és egyáltalán most fogtok-e még olvasni így engem, de ugye fogtok???, és egyáltalán... 

Aztán arra jutottam, hogy mivel úgy is szeretnék újítani a blog bejegyzéseiben, szeretnék új rovatokat, és szeretnék picit önállósulni a Molytól, az lesz a legjobb, ha veszek egy nagy levegőt, és kilépek a nagyvilágba.

Én nem vagyok valami jó a sablongyártásban, úgyhogy itt szeretnék megköszönni minden segítséget, minden közreműködőnek - kedvenc kérdésem az utóbbi napokból: " értem, hogy mit mondasz, de nem mondanád még egyszer el? " :D - , tényleg nagyon aranyosak és türelmesek voltatok- külön respect Nimának-, és hogy a technikai dolgokat letudjuk, szeretnék megkérni mindenkit, hogy szépen cserélje ki a blogom linkjét, tudom, hogy macera, de ez van, - ja és ha követni szeretnétek, tudjátok, kövessetek ;). Reklám kifújt.

Irtó sok minden történt a nagyvilágban, míg én olyan dolgokkal voltam elfoglalva, mint hogy a sablon szimpla vagy színes legyen, oldalt egy vagy két hasáb terpeszkedjen, akarjak extrákat,  hogyan linkeljek, miért nem jó, ami úgy tűnt, hogy tökéletes... Az egyik érdekességet a tévében hallottam, miközben költözés előtti stratégiai levelezést folytattam.

Az egyik árverésen 4500 dollárt fizettek az Elfújta a szél első kiadásáért, amiben Margaret Mitchell meg pár sort is belebiggyesztett. Árfolyam kalkulátorral számítva az 987.000 Ft. Sok? Nem sok? Én meg nem mondom, de biztos sikoltozva tapsikolnék, ha a kezembe vehetném.

Kincsestár

Az a gond, hogy teljesen meg tudom érteni a vásárló örömét, olyan embernek, aki minden évben legalább egyszer elolvassa, annyira imádja, ez igazi kincs. Ráadásul még a morc, motoros férje is sejtelmesen mosolyogva nyugtázta, hogy ennyit költött rá az asszony. Na ez aztán igazi szerelem minden oldalról.:)

Azon gondolkodtam közben, hogy kinek mi a kincs, az ugye elég szubjektív dolog. Van akinek az Elfújta a szél, van akinek a víz, van akinek az autó. Csak levelezésekre tudok visszautalni -szóval az már magában nagy dolog, hogy van ugye ez a hobbi/hobbink, hogy olvasunk. Egy ideje azon töprengtem, hogy lesz-e olyan idő, amikor mindez már nem fog érdekelni? Lehet úgy lesz, mint a költözéssel? Felébredek és nem fog érdekelni már semmilyen könyv? Most úgy tűnik, mintha egészen és megkérdőjelezhetetlenül részem lenne ez a szokás. Lesz-e ez másképp? Biztos lesz olyan, hogy kevesebb időm lesz rá. Aztán meg mennyi ideig írják az emberek a blogokat? Egy idő után - mint egy ételnél- lejár a blogok szavatossági ideje? Vagy olyan a blogolás, mint az egészség, törődni kell vele, és annál tovább tart? Na ilyen dolgokon gondolkoztam, miközben sablonokat töltöttem fel, leveleztem, és a tévét bámultam. Arra jutottam aztán, hogy nem egészséges dolog ilyeneken töprengeni. Az ember csinálja azt, ami örömöt hoz, aztán majd lesz valami.

Szóval amíg valami nem lesz, engem itt találtok.

Ez persze egyértelmű, de légyszi, ti se tűnjetek el!