Ma négykézláb akarok járni

 Ma négykézláb akarok járni. Aztán fejen állni. Szabályosan cigánykerekezni, jó nagyot. Szökkenni a szélben. Nevetni. Könnyes szemmel dűlni a falnak, könyörögni, hogy ne nevettessenek tovább, mert nem bírja a rekeszizmom. Mezítláb akarok járkálni a fűben, anélkül hogy arra gondolnék, vizes vagy sáros lesz a lábam, anélkül hogy egy pillanatig is kutyagumira, gilisztára, fűben megbújó gyilkos rovarra gondolnék. Szeretnék táncolni a csillagos ég alatt, anélkül, hogy azt mondanám valakinek, az ott biztos egy szatelit. Szeretnék hajladozni a fűzfa gallyaival, táncolni a széllel, belélegezni az erdő zöldjét, és nevetni a csillagokkal. Megbámulni a tavaszi virágokat, mint két napja, beszívni az édes illatukat, érezni, hogy ez a gyönyörűség nekem teremtett és mindenki másnak. 

Ma szeretnék megbocsátani. Magamnak és mindenkinek, ledobni a harag, a megbántottság, a féltékenység, a sértettség terhét. Ma csak úgy szeretnék lenni. Fogalmak és jelzők nélkül. Lenni. Dúdolni. Nevetni mindenféle kényszer és megfelelés nélkül. Céltalanul játszani, mint régen. Csak úgy élni, szabadon, mindennel együtt.