január 22, 2017

Egy kutya négy élete

Alapjáraton macskás voltam. Szerettem ugyan a kutyákat, de a macskákat csöppnyire közelebb éreztem magamhoz. Aztán ahogy az nagyon sok emberrel megtörténik, betoppant az életembe a KUTYA. Közel tizenöt évig volt a pajtásom, barátom, nem tudnám megmondani minek nevezzem... A kutyám volt - kutyások tudják, mennyit jelent ez...
Ha most azt írnám, miatta szerettem ezt a könyvet, félig-meddig hazudnék. De akkor sem mondanék igazat, ha azt írnám, hogy kezemben gyűrve a papírzsepiket nem gondoltam rá sokat. Ez a könyv az a könyv, amit minden kutyabarátnak olvasnia kell. Csak mert... jó. Csak mert nevetsz rajta, olykor zokogsz, olykor úgy érzed tanított neked, de leginkább azért, mert az elolvasása után közelebb érzed majd magad a kutyádhoz. Azt hiszed ez lehetetlen, mert már mindent tudsz róla? Higgy nekem, majd meglátod!

Kivételesen jobb a filmes borító
Alapjáraton az az ember vagyok, aki nem néz állatos filmeket. Jó, megint nem írtam igazat. Nehezen tudok elmenni az állatbarát filmek mellett, de kifejezetten utálom, ha az állatokon messziről látni, hogy betanították őket, nem egy állat játssza a főszerepet, hanem sok hasonló, vagy amit még nem szeretek, amikor a filmek története szerint egy icipicit is bántják őket. Na az már az elkapcsolás faktor. 

Mindezen előzmény után kérdezhetitek, hogy miért olvastam el ezt a könyvet. Leginkább azért mert láttam a mozi film előzetesét, és tudtam, hogy a könyv ennél csak jobb lehet. És azért is, mert még soha nem olvastam kifejezetten állatos könyvet. És mert akcióban volt. És mert tudtam, valahol legbelül, hogy jó lesz. Arra persze nem számítottam, hogy ez lesz 2017 első könyve. Ez van, valóban nem olvasok sokat. De ha a többi is ilyen klassz élmény lesz, hát sebaj. Csak mindig jól válasszak. 

A regény alapkoncepciója amúgy elég érdekes. Minden kutya a mennybe kerül, mondja a szlogen, kivéve ha még dolga akad. Ez esetben újjá születik a kutyus. Ez azért eléggé vagány, egy konzervatívabb olvasó fejet hajtva elmenekül az olvasás elől, pedig nem kellene. A könyv elején én sem értettem, miért erőltetik ezt az újra születés témát, aztán a könyv végén minden értelmet nyert. Az is, hogy magam mellé készítettem egy csomó papírzsepkendőt.

Nem igazán fogok írni a cselekményről, hiszen négy történetet mutat be kutya szemszögből - rendkívül jó narratívával-, négy kutya életet, és szerintem értékét vesztene az az olvasó, aki emiatt a bejegyzés miatt kezdene a könyvbe. Én mindegyik részét imádtam a regénynek, azt is mondhatnám, hogy terápiás könyv volt a számomra, ami miatt még jobban értékelem azokat a perceket, amiket ezekkel a csuda állatokkal tölthetek, és még nagyobb megtiszteltetésnek veszem, hogy ezek a kutyusok egész lényükkel, feltétel nélkül, hűen és bohókásan szeretnek minket, a gazdáikat. 
Film előzetes, próbálok hinni a készítők magyarázatának

Szóval kutyások! Olvassátok el ezt a könyvet, mert nagyon jó! És nem úgy sírós, hogy világfájdalmatok lesz tőle. Inkább úgy sírós, hogy Istenem, ez annyira szomorú és szép és csodálatos, és hol a papírzsepi, mert nélküle nem bírom feldolgozni!!! Szóval értitek. ( Mint mikor a Harry Potterben azt jósolja Ron Harrynek, hogy szenvedni fogsz, de közben majd élvezed... Na valahogy így!)
Most befejezem, körbe ajánlgatom még pár embernek a könyvet, aztán botrány ide vagy oda, azt hiszem, megnézem a mozit. Kicsit lelkiismeret furdalásom van miatta - na jó, még mindig gondolkodom a dolgon-, de akkor is látni szeretném Bailey-t, meg Ethant. Meg Tóbit, meg Cimbit, meg Ellie-t. Annyira megszerettem őt/őket. Hüpp-hüpp, tele a zsebem papírzsepikkel, de azért itt klimpírozok nektek csupa mosollyal... Olvassátok el!