szeptember 27, 2015

Vasárnapi poszt: egy kis teremtősdi

Csütörtökön még szuper idő volt, és az egyik barátnőmmel eldöntöttük, hogy leülünk egy cukrászdában beszélgetni. Mivel közvetlenül munka után találkoztunk, baromi éhes voltam, és a régi szokásoktól eltérően olyan sütit választottam, ami nem túl drága, de nagyon laktatónak tűnik. Így esett a mézes krémesre a választásom.

A mézes krémes égetett cukorka illatú, hosszúkás, téglalap alakúra vágott csoda. A tetején karammellizált cukor, belül mézes-vaníliás krém, egy vékony réteg piskóta, karamell krém, rétestészta. Amikor a tetejébe beleharapsz roppan egyet a karamell réteg, aztán amikor a nyelvedhez ér a mézes-fűszeres vanília krém, na az egyenlő a kulináris orgazmussal.



 Hamar elfogyott a dupla adag sütemény, és én el is határoztam, hogy viszek haza a többieknek is mutatóba. Ámde amikor másnap beléptem a cukrászdába döbbenten tapasztaltam, hogy annyi tervezgetés dacára, elfogyott a mézes-krémes süti! Elég nagy csalódásként fogtam föl, bámultam a cukrászda pultja mögött pöffeszkedő színes marcipán halmokat, a tejszínhab hegyeket, meg a többi cukor-csodát, és egyik sem vonzott annyira, hogy lecseréljem az én álmaim netovábbját, a mézes-krémest .
Na de ha már sütit akartam venni, gondoltam, veszek valami mást, úgyhogy vettem négy szelet répatortát- marcipán répával a tetején. A répatortáról mindig is a nyuszikás viccek jutnak az eszembe, de egynek megteszi, biztos jó lesz, győzködtem magam. Na most, abban a pillanatban, ahogy a répatortáim felett összehajtogatták a vékony csomagolópapírt, az alábbiakra lettem figyelmes. Hátulról egy fiatal lány iszonyatosan illatozó, hatalmas nagy tálca mézes-krémes sütit egyensúlyozott a karján. Nem tudtam, mit tegyek? Mondjam, hogy bocs, tegyenek mindent vissza, én nem eszek répatortát, én a mézes-krémes sütit szeretem? Tátott szájjal bámultam, ahogy az utolsó simítást is elvégzik a csomagoláson, és a pénztárba beütik az árat.  Hát fizettem.

A tegnapi napon - a ramaty időre tekintettel- úgy döntöttem, házi-mozizok egy kicsit, de gondolom, mivel a szívem még mindig a mézes-krémesre vágyott, annyira kívántam valami tömény vaníliás édes ízt, hogy a zárás előtt pár perccel elszaladtam a sarki boltba, hogy vegyek egy vaníliás nápolyit. Nem szoktam amúgy ilyen kívánós lenni, de ha már az az ember... Élvezzük, amit van lehetőségünk élvezni. Szóval megmondom az őszintét, viaskodtam kicsit magammal, hogy nem kellene annyi pénzt költenem édességre, de már beindultak az ízlelőbimbóim és vanília ízért kiáltottak. Meg is vettem a vaníliás kekszet, a többiek megrendeléseivel együtt, amikor otthon a blokk elszámoláskor észrevettem, hogy a vaníliás kekszet nem húzta le az eladó csaj- vagyis lehúzta, mert láttam, hogy megteszi, csak nem vette az adást a gép. Először azt gondoltam, hogy " de hát én ki akartam fizetni", másodszor meg azt, hogy ... " hé, kaptam az Univerzumtól egy vaníliás kekszet ajándékba. " Szóval örültem egy kicsit neki.

Most azon vagyok, hogy egy piros Dell laptopot szeretnék, és várom a világmindenségtől a megfelelő akciót, hogy mellé legyen még pénzem venni egy menő mp3 lejátszót. Kíváncsi vagyok, sikerül-e. Igazából nem is a kíváncsiság mozgat, hanem a meggyőződés. Tudom, hogy megtalálom a vágyaimhoz a legjobb utat. Hogy is mondják? Meg fogom teremteni.

szeptember 21, 2015

Mindenütt csak az AJTÓÓK!

Azért nem szeretem a témázást, mert mindig az utolsó pillanatra hagyom, - mint ahogy most is -, és biztos vagyok benne, hogy mindenki más, már a vasárnap délutáni süti morzsáit szedegeti fel a pólójáról, amikor én még csak a második sort írom ebben a hideg szobában elmorzsátlanodva, mindenféle süti nélkül. 

De tény, hogy ez egy jó téma, és bár már nem emlékszem, hogy mit szerettem volna írni róla három héttel ezelőtt, arra gondoltam, esetleg mindenféle előzetes megfontolás nélkül bepróbálkozom ezen az ajtón.

KOP-KOP
De mi is az a témázás? Pár bloggal összefogtunk és eldöntöttük, hogy kicsit témázgatunk. Az ötlet lényege annyi egyszerűen, hogy közösen választunk egy témát, választunk egy közös időpontot, és a kijelölt pillanatban egyszerre publikáljuk a blogunkon a választ. Izgalmas dolog lesz körbe járni és megfigyelni, ki mit írt, a másiktól függetlenül.

Mostani témánk nem más, mint:
MELYIK AJTÓN MENJEK BE? - fantáziavilágok kapujában

Elmondom nektek, hogy az előbb megrántottam a nyakamat, és totál merev tartással pötyögök itt, de mivel nem szeretném kihagyni a témázást, gyorsan írok valamit, hátha közben elfelejtem, hogy mi történt fél órával ezelőtt. ( És hátha közben meggyógyítom magam. )

Szerintem jó páran azt hiszitek rólam, hogy legszívesebben egy régens- korabeli Austen könyv világába csöppennék bele, de bármennyire is vonzók számomra a karót nyelt gazdag földesurak, nemet mondok erre a lehetőségre. Még ha meg is kapnám magamnak álmaim netovábbját, úgy értem pasiját, elég hamar felmerülne a kérdés, hogy mi a fenét csináljak én itt? - Úgy értem, ott? - A magamfajta embert nem köti le a folytonos csacsogás, vagy a hímzés és egy idő után kifejezetten idegesítenek a felszínes társalgások, meg a folytonos megfelelési kényszer, ami ugye ezzel a korral együtt jár... De azért valljuk be, régimódi lány vagyok, tudnám élvezni ennek a világnak is a pozitív előnyeit, például a szigorú udvarlási szabályokat is- nemrég pl. kaptam egy levelet a facebookon, és három embertől kellett megkérdeznem, mit szeretne tőlem a srác, természetesen mindhárom ember mást mondott- szóval tele a hócipőm a kódfejtéssel, a miért nem hív fel, és az én miért vagyok képtelen felhívni kérdésekkel. Ebben a világban már az a tény, hogy valaki levelet küldött nekem, felhívás lenne keringőre. Értitek, keringőre... Hát mikor fogok én keringőzni a saját világomban?

De az én kalandos lelkem másra is vágyik, nemcsak daliás lovagokra. Elkelnek azok, jó ha vannak, sőt kifejezetten hiányoznak, ha még a háttérben sem lát egyet sem az ember. De ha tényleg fantázia világról beszélünk, akkor én igenis nagyot akarok. Harcolni akarok, vagány akarok lenni, érezni akarom a létezés és a kaland nagyszerűségét! ( És azt, hogy akadálytalan rugalmassággal mozognak a tagjaim.) Karom erős, szívem vidám,  a nyakam is egészséges, meg minden...

Vigyázz, kész...

Amit nagyon élveznék, az a tünde lét. Szuperlatívusz, a tündéknek nem fáj a nyakuk! A tündék ruganyosak, hangtalanok, olyan éteriek és okosak, átlátják a világ korszakainak titkait. A tündék fontos küldetéseket hajtanak végre. A tündéknek hegyes a fülük! Ha statiszta tünde lehetnék egy Gyűrűk ura filmben, én fizetnék a lehetőségért. Szóval tetszik a Gyűrűk ura világa. El tudnám képzelni magamat benne, mert ez egy olyan világ, ahol még létezett becsület, ahol az emberek eszmékért éltek - és haltak meg-, olyan világ, amiben benne van a veszély és a szépség, és kifejezetten tetszik, hogy bár mindent kidolgozott Tolkien, - mint tudjuk a nyelvet is- , de vannak olyan lyukak, amik magukban rejtik a szereplők kétségeit és bizonytalanságait. Itt hiába tudjuk, hogy jó és gonosz harcol, nem bizonyos, hogy melyik lesz a győztes. Hát apropó gonosz kisz orkok... Bár vonz a kaland, messze kerülnék minden uruk-hai-t... Úgyhogy lehet, ez a kényelmes megoldás, de én szívesen élnék mondjuk a nagy csatákat követő időszakban, amikor Arathorn fia, Aragorn a király. Igaz logikátlan, amiről írok, hisz az már az emberek korszaka, a tündék ekkorra már kivonultak a világból. De akkor is szeretem ezt a világot. És tündeként, semmitől sem félnék, úgyhogy akár még jó is lehet ez a tünde dolog...

Kicsit zsúfolt,de a miénk...

Sablonos lesz a poszt, de nem tudom mellőzni a Harry Pottert. Nagyon klassz a világ, természetesen szeretnék baglyot kapni, bár nem szívesen látogatnék el a Szent Mungóba... Van izomlazító varázslat? Mindenesetre vonz a boszorkányos-varázslós világ, ha nem is a Hary Potter-féle módban, de ez is egy nagyon klassz, játékos terep, ahol pl. a posztot megírhatná helyettem egy pulicer penna, és a talár viselet is kifejezetten tetszik. Mondjuk elég komor képet fest a világ Tudjuk-ki miatt. És miben lennék én tehetséges? Valljuk be, idős vagyok már ahhoz, hogy a Roxfortba járjak. Szóval klassz ez a világ, de akkor is kell még valami...

Nos, én vagyok az a személy, akit a Trónok harca hidegen hagy,  de persze azt én is tudom, hogy nem egy életbiztosítás még tíz percnyi séta sem ebben a világban, szóval köszönöm szépen, ez az ajtó zárva marad.

Próbálom erőltetni az agyam, hogy mi az, amibe még belesüppednék. Tudjátok, mit imádok még? Csak kár, hogy az nem egy fantáziavilág, semmiképp nem nevezhetném így. De A három testőr... Szívem csücske. Ez az, jó dolog lenne kardozni!



Mit szólnátok egy világhoz, ahol tünde fülem lenne, tudnék varázsolni, lenne egy talárom, de közben kardozhatnék egy kicsit? 

Két dolog jutott még az eszembe. Jól ellennék egy steam-punk világban. Ott meglenne a keménykalapos földesuram, és mondjuk valami fura kütyüvel kardozhatnék is egy kicsit. A feltornyozott hajam pedig elrejtené a tünde fülemet... Ja és mondjuk nézzünk bele egy kicsit az urban fantasyk világába. Én nagyon szeretem a Tündérkrónikákat, de hiába Barrons, hiába Dublin, valahogy nem vágyom a tündérekre... Fúj. Ennyit nem érne meg semmilyen rejtély, kaland vagy pasi.

Az a helyzet, hogy mivel nagyon jó a fantáziám, szoktam eleget ötletelni. Az írásban az egyik kedvenc dolgom a világ kidolgozása. Szinte minden részletét ki tudom dolgozni egy történet hátterének, nyelvet meg történelmet mondjuk azért még nem csináltam, de szeretek ezen időzni.

Az én fantáziavilágom kicsit gótikus hangulatú, mágikus képességei vannak az emberek egy részének, és a világ épp azt a korszakát éli, amikor felszabadul a régi minták alól. Hangulatilag talán kicsit szürke, de amint átcsap rajta a fény, a szivárvány minden fényében pompázik. Az én kedvenc világom, olyan mint amikor összekeverjük azt a világot, amit élünk a mesékkel és legendákkal. Nem úgy, mint az Egyszer volt, hol nem voltban - tudjátok, a sorozatban- , hanem rejtélyesebben, furfangosabban. Ebben a világban mondjuk varázslóként élni, netalán álruhás kardos boszorkányként, aki megmenti magának a keménykalapos, karót nyelt földesurát a sárkány elől, nos meglehet ez való nekem. Szóval vagy ez a világ, vagy a tünde lét. Csak semmi passzivitás.

Példakép
 Viszont hogy melyik a kettő közül? Ez annyira megválaszolhatatlan kérdés, hogy inkább megyek és bekenem a nyakam egy jó adag nyavalyaűző varázs ficerével... Mert hogy amilyen ez a világ, már a miénk, meglehet szükség lesz a teherbírásomra.

Tovább is van a többiek blogjain... 

Nimát, én egy sötét varázslatos világban, vagy egy harcos urban fantasy vagány hősnőjeként tudom elképzelni...
PuPilla hétvégenként a Roxfort express büfés boszorkánya, legnagyobb álma, hogy boltot nyisson az Abszol úton...
Bill esetleg egy Rejtő regény légiósa?
Reea kemény dió. El tudnám képzelni a Roxfort egyik tanáraként, de akár egy jó kis századfordulós krimi nyomozónőjeként is.
Ilweran... Minas Tirith loggisztikai vezetője- félnek is a kapuőrök a napi beosztástól!
Andi

A témázáshoz, - a korábbi körökhöz is!-, természetesen bárki csatlakozhat! 

Bubu is írt. Loki is. Theodora is.

szeptember 20, 2015

Vasárnap reggeli poszt - a magyar könyvekről, és a tanítható (blog)írásról...

Tudom, hogy most másféle posztot kellene írnom, és ezért PuPilla most biztos felszisszen, de a vasárnap reggeli kreatív energiáimat most ebbe az összevissza posztba fogom felhasználni, csak azért is. 

 Mint látjátok, sabloncsere volt a blogon, de lapozzunk. 

Vasárnap van, és hajnalban csattogós, ijesztően dörgős vihar vonult el felettünk, úgyhogy úgy gondoltam mindezért megérdemlem, hogy fél tízig az ágyban heverjek és olvasgassak. Hogy mit? Rejtélyes nőszemély leszek: ezt-azt. 

Tudjátok az ember, ha sok év óta blogol, akkor eljuthat arra a szintre, hogy akkor is blogol, amikor épp csukott szemmel az ágyban pihen. Szóval bár nem volt nagy élet a blogon, néhány poszt megszületett a fejemben, amit szépen elengedtem a nagy világmindenségbe, szóljon valaki, ha a poszt nála landolt... (Tudom, ez nem vigasztal senkit . )


Kép a Pinterestről

Tegnap este például a Beavatott második részéről filozofáltam egy sort, és rájöttem, hogy én sokkal-de sokkal elnézőbb vagyok a könyvekkel szemben, mint a filmekkel. Könyvnél nem éreztem még olyan fájdalmat, mint mondjuk tegnap, amikor a főhősnő egy darab életlen ollóval úgy levágta a haját a pajtában, mintha épp a fodrász stúdióból szambázott volna ki, ja és tökéletesen be is melírozta magának. Sikerült a forgatókönyvbe egy olyan mondatot is beleírni, hogy ő most erre vágyott. Nem tudom, milyen ez a Beavatott könyvben, a film első része még tetszett is, de ez most eléggé ledöbbentett és lehangolt. Sajnos, amikor már azt hittem vége lesz, rá kellett jönnöm, még csak a film közepénél járunk. De erről ennyit. 

A minap felmerült ez a kérdés a barátaim körében, hogy milyenek is a magyar írók könyvei. Ez nagyon kardinális kérdés egy magyar blogger életében, mert lassan az lesz a szokás, hogy a hazai íróról a csak jót vagy semmit elv az irányadó, és ezt én még megspékelem azzal, hogy van bennem egy vágy, hogy minden magyar írót a barátomnak nevezhessek, mert hát ők nagyban írnak, én meg kicsiben az asztalfióknak, szóval szeretnék mindegyikükért rajongani és szeretném mindegyiküket tisztelni. Szóval nehéz kérdés a magyar írók kérdése, mert nagyon érzékeny a határvonal, hogy mit tehetsz és mit nem. Megremeg a blogger keze, ha magyar íróról ír... Persze mondhatjuk, hogy nem minden magyar író viselkedik neccesen - csak nagyon icike-picike betűvel merem leírni, hogy akár hisztisen-, csak olyan fura ez az egész, mert ha jót írsz róluk, van hogy megbélyegeznek, hogy bértollnok vagy, ha meg nem írsz jót, hát az Isten irgalmazzon meg neked. És ez fura dolog. Már majdhogynem egészségtelen.

Mostanában nézegettem azokat a könyveket, amikről nem írtam a blogon, és elég sok regény hever itt, amiket hazai szerző írt. Vannak olyan könyvek, amiket olyan íróktól kaptam, akiket személyesen ismerek, és tudom, hogy talán illett volna rögtön posztot írnom a regényükről, de úgy éreztem kicsit jó lenne érzelmileg eltávolodni a könyvtől, hogy megpróbáljak kicsit objektívan írni róla. Mert hát egy ismerős könyve, az egy lesz azzal az örömmel, hogy vááóó, az ismerősnek KÖNYVE JELENT MEG! Én az ilyen dolgoknak teljes szívvel szoktam örülni, és a poszt nem lenne megfelelően informatív, ha folyton csak lelkendeznék róla. 
Aztán vannak azok a magyar könyvek, amelyekről tudom, hogy nem fognak tetszeni, és valahogy nem fűlik már hozzá a fogam, hogy cikizzem őket. Tudom, hogy tudjátok, hogy régen bármit szétcincáltam, de most már egyrészről nem olvasok olyan könyvet, amiben nem látok fantáziát vagy bármiféle reménysugarat, másrészről meg nem szeretnék öncélúan, vagy akár a népszerűség kedvéért bármit is kritizálni. És mivel nem ismerjük a magyar író reakcióját a legkisebb - de akár nagyobb- kritikára, ezért szerintem nem szoktuk teljes lelkesedéssel azokat elvállalni.

Egyébként én úgy hiszem, hogy a könyvtár változtatott meg. A könyvtár még mindig királyság a maga módján, olyan akár a könyves turkáló, az emberben benne van minden alkalommal a versenyszellem, amikor belép, hogy vajon, most mi a fenét fog ebből a nagy könyvhalomból megszerezni??? És természetesen a legnagyobb perverz örömöt az okozza, hogy tudjuk, hogy megszereztük ezt vagy azt a könyvet MÁSOK ELŐTT! Ahh, ez olyan doromboló érzés, ha értitek mire gondolok, így vasárnap reggel, nem is tudom másképp leírni. Na de elég az hozzá, hogy mikor könyvtárban van az ember, megfigyelhet másokat, olykor szóba elegyedhet idegenekkel, és én tudom, amit tudok - akik olyan könyveket olvasnak, amit én akár szeméthegynek is gondolok, általában ugyanolyan normális emberek, mint bárki más. Ezért is mondom mindig, hogy a büdös életben nem fogok senkit sem általánosítani semmiért sem, de azért, hogy mit olvas, azért meg pláne nem. Emlékeztek a Fejős Éva posztomra? Elbeszélgettem egy komoly, kontyos hölggyel, hogy ő mennyire szereti őket. "Én neem"- , mondtam hosszan, elnyújtottan, és elkezdtünk nevetni. Jó lenne ilyen könnyedén kezelni ezeket a dolgokat. ( Arról nem beszélve, hogy olyan nagy Go-go girl fan módban vagyok, hogy kezdem Fejős kiadóját egészen megkedvelni. ) 

Visszatérve a magyar írók könyvére, nekem abból a szempontból egészen könnyű dolgom volt, hogy nem vagy inkább a legritkább esetben vállaltam régen recenziókat, így megírhattam, hogy ez az oka, amiért nem vállalom a könyveiket. Most mivel ritkán írok, elég kevés recenziós felkérést kapok, szóval nem kell ezzel foglalkoznom. Apropó felkérések, ha nem válaszolnék rögtön kommentekre- levelekre, az azért van, mert általában csak a nap végén tudok felnézni a netre, és ha fáradt vagyok, csak megnézegetem őket, és igen, van, hogy elfelejtkezek válaszolni. Próbálom amúgy jobban beosztani az időmet...

Mit is akartam még mondani? ( Már a szobámban is illatozik a vasárnapi húsleves.) Ja igen... Nem is átlátszó, hogy a Sanoma októberben indít egy kreatív írós tanfolyamot, így a mostani Nők Lapja vezércikke a nőkről szól, akik ugyebár írnak. Megmondom őszintén, néha elnéző mosollyal olvasgatom a Nők Lapja cikkeit. Még nem jutottam odáig, hogy rájöjjek, mi a problémám velük, lehet csak nem nekem szólnak. Na de van ez a cikk arról, hogy a nők írnak... Egy mondatban az lenne a cikk lényege, hogy divatos dolog írni, sok nő akar írni, ami nagyon jó, de: nagyon sokan rosszul írnak, és hát az írást, azt tanulni kell. Mörk Leonóra szokott nyilatkozni általában a Nők Lapjában a kreatív írásról, és egyébként szimpatikus dolgokat mond, pl. - hogy a kedvenc témámból idézzek- lehet a csajos könyveket is jól írni, mert a csajos könyveknek nem feltétlenül csak arról kellene szólniuk, hogy a főszereplőnő két pasi között csapódik ide-oda. Aztán belefutottam egy ilyen nyilatkozatba, melyet ha jól értelmezem a cikket már Horváth Judit pszichológus mondott: 

" A gond az, hogy rettenetesen sokan írnak- rosszul. Blogol boldog-boldogtalan, büntetve vele a többi halandót. Aki írásra adja a fejét, annak felelőssége van, hogy tiszta gondolatokat adjon tovább nívósan. Sok az indulatos megnyilvánulás, a szélsőségesség, a közönséges stílus. Hozzáteszem, hogy aki nagy felületen használja a magyar nyelvet, attól elvárható, hogy ismerje a szabályait, a szavak jelentését. " 

Azért elég kardinális vélemény nem? Kicsit szerintem hiányos a nyilatkozó fogalma arról, mit jelent a blog, és mit jelent blogot írni. Szerintem, igenis blogoljon boldog és boldogtalan, és a nagyérdemű majd eldönti maga a kecses kis kacsójával, hogy milyen blogot fog olvasni. Senki nem áll pisztollyal a hátunk mögött, hogy ezt vagy azt kell olvasni. És a vicc az, hogy ha megnéztek jó pár internetes híroldalt, nem blogot, rengeteg az elírás, a helyesírási hiba, az alpári szövegkörnyezet, vagy akár rosszul értelmezett következtetést is lehet olvasni. Olykor még a címet is sikerül hibásan leírni.
A blog önkifejezés, fejleszti az embert, nem csak abba az irányba, hogy nívós legyen. Persze az is cél. Lehet, hogy egy szélsőséges vélemény poszt pont arra jó, hogy levezessük vele a szélsőséges érzéseinket. Persze nem mondom, hogy nem kell a jó helyesírás, hogy nem kell az igényes nyelvezet, de akkor is ellenszenvet váltott ki belőlem ez a nyilatkozat. Hiszek abban, hogy akinek nagy olvasó közönsége van, az meg is érdemli azt, és nagyon sok olyan bloggert ismerek, akik nívósan, szépen írnak, még sem ismertek. Ha valamit komolyan veszünk és örömet okoz, meg fogja hozni az eredményét. 
Persze lehet, hogy ez az egész nyilatkozott azért került így, és ilyen szövegkörnyezettel be a cikkbe, hogy jelentkezzünk a kreatív írás tanfolyamra... 

Ha már bloggerkedésről van szó, van még egy téma, amit szeretnék itt kicsit megpendíteni. Szerintetek ki az, aki másokat betaníthat bloggerkedni? Direkt ilyen nyakatekert kifejezést használtam. Manapság már komoly pénzeket elkérhetnek arra, hogy megtanítsanak mondjuk arra, hogy menő divatblogger legyél. Vagy hogy egyáltalán nívósan, szépen tudjál blogolni. Szükség van vajon erre? És ott a másik példa, amikor valaki ír mondjuk egy blogot egy, másfél éve, és elkezdi osztani az észt másoknak, hogyan is kell jó blogot vezetni. Normális dolog ez? Régen én is gondoltam rá, hogy indulatból írok pár posztot arról, hogy mennyire felháborított ez vagy az mások blogján, mostanában igyekszem ezeken túllépni. Hogy mondják? Mindenki seperjen először a saját portáján, és mivel tudom, hogy itt is van bőven sepregetni való, hát befogom a számat. Én mindig amondó voltam, hogy a jó bloggert a kitartás és a stílus emeli ki a többi közül, és blogot írni csak akkor kell, ha igazán vágysz rá. Szóval kell a blogolást ilyen formában tanulni? És ki predesztinálhatja magát arra, hogy tanítsa?

Azt hiszem, ahogy PuPillával kezdtem, vele is fejezem be: igen, rohanok azt a másik posztot is megírni. Hamarosan az is kikerül ide... Ha bármilyen gondolatotok, óhaj-sóhaj felmerült olvasás közben, csinos új kommentmező nyílt a poszt mögött, tágas kilátással.

/ Cikk forrása: Író nők és írónők- Önkifejezés, Terápia, Trend cikk- Nők Lapja 38. szám- 14-16 oldal- /

szeptember 07, 2015

Köszönetnyilvánítás

Bevallom, bár képzeletben már számtalanszor átvettem az Oscar díjat, a civil életemben mindig zavarba jövök, ha bármiért is megdicsérnek.

Régen, amikor még kicsi voltam, gyakran álmodoztam arról, hogy majd egy nagy közönség előtt díjat kapok. A díjak átvételében szerintem rengeteg klassz dolog van, és nem csak az, hogy rád irányítják a nagy arany színű reflektort.

Gondolatokat közölhetsz... Értitek, bármit mondasz, mindenki szájtátva figyel. Vagy legalábbis mindenki úgy tesz, mintha nem csak fizikailag lenne ott.

Nagyon szeretem hallgatni a köszönetnyilvánító beszédeket, sokat elárulnak az emberről. Számomra talán érdekesebbek, mint maga a tény, hogy ez vagy az, kapott egy kitüntetést itt meg ott...

És, hogy miért is írok most erről?



Tudjátok, a könyvek elején/ végén is vannak ilyen köszönetnyilvánítások. El szoktátok olvasni őket? Én általában többször is végig olvasom, és elképzelem közben, milyen ember is lehet az író. De van egy olyan érzésem, hogy másokat nem érdekelnek annyira ezek a részletek.

Vannak egyébként vicces köszönetnyilvánítások. Vannak talányosak, amikről pontosan csak az tud valamit mondani, akinek épp szólnak. Vannak erőltetettek. Vannak a felsorolások... Mennyi-mennyi embernek lehet köze egy könyvhöz?!, néha egy egész oldalt kapunk, tele-tele nevekkel.  Aztán vannak azok az írók, akik a köszönetnyilvánításban megemlítik az olvasót is. Biztos van még másféle is, de nem szeretném, ha a poszt valami fals elemzésről szólna.
( Egyébként én magam azt hiszem két könyv köszönetnyilvánításában szerepelek.)
Az egész poszt csak azért íródott, mert eszembe jutott, hogy megkérdezem: van még valaki, akit ennyire érdekelnek a könyvek köszönetnyilvánításai? Vagy csak átlapozzátok őket?

szeptember 02, 2015

Azt hiszem ilyesmiket olvastok...


Sólyomszemű olvasóim előnyben - ugyanis ez a " torta" mutatja annak a kísérleti kérdőívnek az eredményeit, amit hirtelen felindulásból megosztottam a facebook -on. ( Kattintással felnagyíthatjátok. )

Hát... igazából mindennek története van, én hiszek ebben, és ha erről a kérdőívről regényt írnék, nyilván a szépirodalom lenne a nyitánya. Ugyanis, mint ahogy látjátok, a kérdőívemből hiányzik a kardinális szépirodalom, és ha az egyéb kategóriát még megvizsgálom, hiányzik a lélektani regény, a családregény, a szépirodalom mosolygós jellel, az utazás, a gasztro regény is. Sőt az urban fantasy és a versek és novellák is. ( Tudom, hogy még lehet sorolni, kérlek hanyagoljátok :) ).  Ahh, mea culpa. 

Az egész történetben pedig itt jön a krízis, - úgyhogy most kapaszkodjatok meg-  mert megmondom a frankót: tök feleslegesen töltöttétek ki a kérdőívet, feleslegesen szántatok két percet az életetekből erre a közvélemény kutatásra- kivéve ha élvezitek, ha kérdezgetnek- , mivel a felület, amivel próbálkoztam nemcsak hogy nem esik kézre, hanem hiába érkeztek a válaszok, - előfizetés híján- csak az első 25-ről kaphattam eredményt. Úgyhogy, ez most legyen a tanulsága annak, hogy bizony az ilyen dolgokat elő kell készíteni rendesebben.

Szóval nem tudok most mást mondani, mint hogy..., drágáim, azt hiszem ilyesmiket olvastok...

Egy csomó fantasyt...
Majdnem ugyanannyi YA-t, meg krimit...
Harmadik leggyakoribb válaszként a romantikust írtátok...
Népszerű volt még a thriller és a sci-fi...
Aztán a történelmi és a humoros regény is...
És persze olvastok még horror sztorikat, akciót, kalandregénytképregényt, életrajzi regényeket, és egy csipetnyi erotikus irodalmat.

Ha most pár nappal korábban lenne, másképp írnám össze a kérdőívem, lenne több kérdés is, és lenne a kategóriák között szépirodalom, és egy másik kérdőív oldalon tenném közre, de a következő kérdőív már egy másik történet lesz.

Hosszabb elemezgetést nem is szánok a posztnak, mert az első kérdőív inkább puhatolózás volt, hogy van -e ilyenre igény, meg hogy lássam, a többi kérdésem, milyen témában hozzam. De úgy látom, mindenféléről kérdezhetek.

Ugye arra is válaszoltok majd?