november 24, 2015

Karen Marie Moning: A felföld ködén túl

Nem tudom, tudjátok-e - de most, hogy szólok, nyilván megtudjátok-, hogy Karen Marie Moning, aki előtt már számtalanszor leborultam képzeletben a Tündérkrónikák sorozat miatt, kezdetben romantikus regényeket írt. Moning romantikus regénysorozata ráadásul a skót felföldön játszódik, és az első rész tapasztalatait levonva valószínű, minden rész egy csupa szép, csupa izmos- félmeztelen, tehát csak szoknyát, vagy még azt sem! hordó- pasi körül forog, akik kívülről ugyan morcak, de belül mind romantikus lélek, akik foggal-körömmel, turbadúrköltészettel vagy bármi más módon, de megszerzik az aktuális kisasszonykát. Orgazmus nélkül kérem itt nőszemély nem maradhat.

Hogy Barrons mit szólna ehhez a regényhez, inkább hagyjuk ezt, - egy pillanatra azért elképzeltem, hogy kikötözöm és felolvasom neki- de mint tudjuk, nincs az a kötél, ami bármitől visszatartaná, másrészről meg akarom én, hogy Barrons szenvedjen? Most komolyan, akarom? Nem, hogy is tehetnék ilyet. 

Tudjuk persze, hogy Barrons, nem kimondottan romantikus típus, de sosem tudhatjuk, miből lesz a cserebogár, hiszen - hiszitek vagy sem-, ha kellően nyitott szemmel olvassuk ezt a regényt, megtalálhatunk benne pár, a Tündérkrónikákra jellemző vonást. Előre szólok ugyanakkor, hogy ezek az apró szegmensek itt még csak kidolgozatlan, néha következetlen ötletmagok, ráadásul Moning nem is szentel nekik túl nagy figyelmet, így ahelyett, hogy kapnánk valami romantikus, de vagány sztorit, kapunk tőle egy nagy, habos-babos, kicsit sablonos, romantikus slamasztikát.

A felföld ködén túl egyébként biztosan több akart lenni kezdetben, merthogy Moning belecsempészett egy időutazós szálat, és egy tündéres kerettörténetet, amitől kezdetben számomra kicsit a Szent Iván éjjelre emlékeztetett, de aztán gyorsan átváltottunk minden romantikus mizéria tárgyára, minden férfi nagy-nagy dilemmájára: a mikor fekszel már le velem kérdésre. És higgyétek el, ez a kérdés ebben a könyvben vérre ment.



*HOGY LESZ EBBŐL SZERELEM?*
Most hétfő este van, és már megint megelőzött a BTK a posztolásban, - meg Nima is, csak mondom-,  szóval teljesen el vagyok szontyolodva, és most úgy döntöttem, hogy ahelyett, hogy leinnám magam teával a történetmesélésre koncentrálnék, inkább csak kivonatolom a jegyzeteimet. 
( Ha érdekel, hogy miből szoktam dolgozni, olvasd tovább, ha információkra van szükséged, ott van mondjuk a Nima poszt. )

Enyhe spoiler alarm, ha mindenképp óvni szeretnétek erkölcseiteket, vigyázkodjatok!

Szóval, történetünk főhőse bizonyos Hawk, egy morc, de belül érzékeny várúr,   akiről a regényben sokan és sokszor nyilatkoznak, és én nem általkodtam összegyűjteni róla pár dolgot. Itt van például az első információ, amit megtudunk róla a könyvből, egyenesen a tündér királynőtől:

"Azt mondják, a férfiassága még félárbocon is irigységet keltene a legnemesebb ménben is. Azt mondják, ha áll az árboc, kilopja a nők eszét a testükből, elorozza a lelküket." 



És higgyétek el, az ilyenféle hírnév senkinek nem hoz sok jót, történetünk főhősére például féltékeny lesz maga a tündérek királya is, aki két dolgot tesz, hogy szegény Hawk elbukjon. Egyrészről keres egy nőt neki, aki nem fog behódolni sem az árbocnak, sem a vitorlázásnak, másrészről meg küld egy legendásan fifikás ellenfelet, egyenesen a tündér világból. (Ajjaj, szegény Hawk.)

Maga az írónő, egyébként így mesél róla: Sidheach James Lyon Douglas, Dalkeith harmadik earlje áthágott a szobán. Nedves hajából széles mellkasára csorgott a víz. Hasizma kettős bordázata közt egyetlen folyócskába egyesült a sok vékony patakocska. Holdfény szivárgott be a nyitott ablakon, ezüstös derengésbe vonta bronzbarna bőrét, és az úgy ragyogott, mintha olvadt acélból öntötték volna.

Egyébként ilyen szempontból kedvelem Moningot. Mert legyen az egy délutáni lovaglás, vagy egy izzadság csepp útja, de akár a tücsökciripelés, vagy a bútorok elhelyezkedése, az írónőnek sikerül mindig egy kis adag spirituszt, egy kis hétköznapi romantikát, érzékiséget csenni a jelenetbe. Majd azért mutatok még  példákat. De térjünk vissza Hawkra.

A legjobb barátja például ezt mondja neki: Mi a fenét művelsz te az ágyban a lányokkal, Hawk? (Igen, mert hát a srác sportot űz a vitorlázásból.)

Aztán történik egyszer csak, hogy Grimm, az előbb említett legjobb barát lát egy hulló csillagot, és azt kívánja, hogy Hawk találjon egy lányt, akiért majd eleped, csak ez epekedés ne találjon fogadtatásra. (És tudjátok mit, igaza volt Grimmnek.) A tündérek is osztották ebbéli elképzelésemet, és kerestek is neki egy lányt, Adrienne-t, igaz a mi világunkból, akit át is repítettek téren és időn át, egyenesen az úr ezerötszáztizenharmadik évébe, Comyn várába, ahol arra kötelezték, hogy Hawk menyasszonyának dublőrje legyen. Azt, hogy Hawk miért köteles elvenni őt, és hogy miért van szüksége Comyn uraságnak, egy eladósorban lévő lányra, direkt nem árulom el. Csak szólok, ez nem egy informatív poszt lesz.

 A kandalló háromembernyi magas volt felágaskodott, hogy megcsókolja a mennyezetet és végignyújtózkodott a fal keleti felén. ( Ümmmf...)

Hawk persze az egészről semmit nem tud, és közben így dicséri magát:  az örök romantikus, aki seregeket kábított el a költészetével és a csáberejével.
Illetve később, miután azzal hencegett, hogy vagy ötezer csajjal lefeküdt: Csapodár, csaló, szabados, ó és van egy egészen szép jelző is: rosszéletű. Szóval ilyen véleménnyel volt magáról.

Történetünk másik főhőse: Adrienne de Simone kinek lába alól kikoptak a rózsaszín fellegek.
Csak ennyit mond Hawkról: - Hát ez csodálatos! Egy anyagias, hűtlen, csodaszép playboy, egy igazi önző, szívtelen gazember, rossz memóriával és csak az enyém. ( És még a felét sem tudod, Adrienne!)

Felmerül tehát gondolom nálatok is a kérdés: hogy lesz ebből szerelem...

Pedig a pasi egy idő után így néz rá:  Hatalmas éhes farkasként.  (Értitek...)

És később meg ilyeneket mond neki: Te lány, kitől tejszínt leső macskaként gyengül el a férfi, elvihetlek oda, mit másként álmodban tudsz csak elérni!


 (Akarunk mi ilyet hallani? Kérdezem én, akarunk mi ilyet???)  Adrienne nem akart.
- Rémálmomban- morogta Adrienne.

És még ott volt Adam Black is. A tündér rivális, aki meg ilyeneket mond magáról, válaszolván arra a kérdésre, hogy:
- Adam, ki vagy te? 
- Én vagyok az a férfi, akire egész életedben vágytál.
Ami azért elég tág fogalom, nem? ( De hogy őszinte legyek, akár még működhet is. )

Szóval lesz ebből szerelem???

Hawk természetesen szenvedett az elutasítástól, hiszen rájött, hogy Adrienne szenvedélyes, temperamentumos, csillogó, csupa selyem teremtmény. És az emberek általában megbecsülik, ha egy temperamentumos, csillogó, csupa selyem teremtménnyel van dolguk.

Aztán később persze megváltozott a helyzet. Ezek ketten elkezdenek cívódni, és ezeknek a szituációknak se eleje, se vége nincsen.
 - Ilyen megátalkodott némberrel még nem találkoztam.
- Nekem pedig nem volt még soha szerencsém nálad sekélyesebb, javíthatatlanabb ficsúrhoz! S mindezt Adrienne úgy mondja, hogy tudomással bír, gyakorlati tapasztalatokat is szerezve, Hawk  tökéletes ajkáról. (Mondom nektek!)

Mi fog még itt történni? Hogy jutunk odáig, hogy...
... Adrienne kétségbeesetten ezt susogja
De hát tetőtől talpig maga a tökély. Dávid és a görög istenek és a pán mind aránytalan gnómok hozzá képest. Maga a palackba zárt testiség, kidugaszolva.

Vagy eztÓ te jó ég, micsoda remek példány ez a férfi!, vagy ezt: Ez a gazfickó túl szép volt, hogy igaz legyen.

Még úgy is, hogy Hawk kedvenc mondása ez idő tájban, annyi, hogy : a kezemhez szoktatlak.
 ( De drága...)


Adrienne szunnyadó pszichéje igencsak megküzdött a kérdéssel, és ebben én is csatlakoztam hozzá.

Most akkor Hawk egy  túlméretezett, arrogáns, önhitt vadbarom... vagy egy arrogáns, galambagyú, nyamvadék, neandervölgyi marha?

És mit mond közben hősünk legjobb barátja Adrienne-ről, csak mert nem feküdt le férjurával? Asszonyom, igazi szívtelen vasszűz vagy! Nem okoztál neki mást csak fájdalmat.( Imádom a srácot, de azért ez kicsit tipikus, nem? )

Szóval ilyen szórakoztató párbeszédek után, mint:

-Te anyaszomorító! - sziszegte a lány
-Anyaszomorító - ismételte a férfi elgondolkozva. - Talán valami bajod van az anyámmal?

Kérdezem én, lesz ebből szerelem?

Előfordulhat, hogy a könyv végén Hawk felrepítette Adrienne-t egyenest a csillagos égbe, megpörgette a fénylő bolygók között, végigcsúsztatta a tejúton, átperdítette egy szupernóvává robbanó csillagon a naprendszer egyik végétől a másikig, hogy megcsodálja a teljes világmindenséget?

Szeretnéd tudni? Sajnos nem árulhatom el a végét, úgyhogy ha igen a válasz, akkor nosza, kezdd el a regényt olvasni ;)

Ezen a könyvön tagadhatatlanul látszik, hogy Moning első regénye, és bevallom nem teljesen az én világom, de ha egyszerre akartok szórakozni és nagyon romantikázni, akkor a ti könyvetek lehet, ráadásul tényleg érdekes látni, ahogy kezd kiforrni a Tündérkrónikák ötlete és világa a sorozatban. Hiszem, hogy lesz még jobb, és hogy nem ájultam el teljesen tőle, az szerintem azért van, mert már túl sok romantikus regényt láttam. Vagy ahogy Adrienne mondta a regény egyik során...

Hawk,
Te csodaszép férfi, miért is nem találkozhattam veled, mielőtt az utolsó illúzióm is szertefoszlott?


Hát így jártam gyerekek. De azért még engem is meg lehet győzni bármiről.  Tudjátok mit, a következő részt -ami állítólag a kedvenc szereplőmről, Grimmről szól - szunnyadó pszichém például egészen elkezdte várni. :P

- Hallgass, te leány!

 ( Ugyan már Hawk... )

20 megjegyzés:

  1. Ajjaj, ajjaj, lehet, hogy nem kellett volna előrendelnem? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Soha nem lehet tudni. Egyrészről lehet, antiromantikus hangulatban olvastam, másrészről meg sokan szeretik ezt a regényt.

      Törlés
    2. Majd kiderül, de sajnos, tartok tőle, hogy az idézetek alapján sok jóra nem számíthatok. :)
      Tudod, ha már neked sem tetszett... Másrészről viszont, ha Nimának tetszett... :D

      Törlés
    3. igen, de tudjátok, Moning, meg kilt, meg skót táj, amit hozzá lehet képzelni... én komolyan vettem ám Hawkot teljesen.
      :D
      különben meg, a Keltarokra várunk mindannyian, ez tuti (sori utolsó részei). hozzájuk viszont Hawkon keresztül vezet az út, szerencsére nem szenvedéssel kísérve.

      Törlés
    4. Most már elolvasom, lesz, ami lesz. :D

      Törlés
  2. Na most komolyan, van aki nem tudta, hogy B kategóriás romantikával kezdett?! :D Minden tiszteletem a tied, de én akkor sem olvasnám el, ha fizetnének érte. Nwm rendeltem elő, nem is fogom, de jót szórakozom a posztjaitokon ;) Egy kilt sem iylen érdekes. És mivel ez egy romantikus darab, nyilván lesz szerelem, csak 20 millió "csavar" után.
    Hát kérdem én, ettől jó lesz egy regény?
    Nem kérek választ ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reea, drágám, ne szidd kérlek a romantikus regényeket, attól rosszul fogom magam érezni! :D Én imádom a happy end-et!

      Törlés
    2. Nem akartam szidni, tudom én, hogy szereted, csak nekem az írónő neve nem elég garancia arra, hogy a kezembe vegyem. :)
      De neked csak hajrá! Nagyon várom a hasomló darabokat. ;) Azért sajnálom, hogy nem Nima írta ezt a posztot, minden második bekezdés előtt egy félmeztelen kiltes fazon feszítene. Kihagytad, pedig magas labda volt ;) :D

      Törlés
    3. Igen, a kiltes pasikat meghagytam neki :D
      És tudom, hogy nem akartad szidni. Csak évődtem veled... :P

      Törlés
    4. Szerintem pedig kiltes pasiból sosem elég! :D

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszi, és remélem, a link alapján elolvassák a te véleményed is- hogy legyen ellenpólus. Csak így lehet felelős döntést hozni. ;)

      Törlés
  4. Úristen, berogyok :D :D Hát ez a poszt! Made my day. Légyszíves máskor is jegyzetelj és oszd meg velünk eme irományokat. Legszívesebben koronát nyomnék most a fejedbe. Minden második sort bemásolhatnék, amin röhögtem, annyira jók, de megkíméllek, hogy a kommentbe ctrl c ctrl v-zem az egész bejegyzésed. A kezemhez szoktatlak és az ágaskodó kandalló... és persze, hogy mit szólna ehhez Barrons... :DDDD Asszem a plafonba plántálná a könyvet, mint ama bizonyos rózsaszín tortát. :D
    Azért most kicsit kíváncsi lettem, nekem lenne-e ebből paprikás poszt... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah... Barrons. Őszintén szólva lelki szemeim előtt igen tisztán láttam ahogy fintorog. :) Lehet, ezért is élveztem ennyire az olvasást, meg a posztolást.

      Törlés
  5. Most persze ezt írta, aztán majd áradozik itt Grimmről, meg a következő részről. Figyeljétek csak meg! ;)

    Szőrös szívű Zenka. :D Bár oké, a kezemhez szoktatlak kicsit erős, de hát a XVI. században... már csak ilyenek voltak a pasik. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk, legyünk őszinték Gretty. A ma divatos szex-orgiás könyvekben is ez történik, csak a pasi nem mondja, hogy kezemhez szoktatlak, hanem csak csinálja ;)

      Tudom, hogy kegyetlen vagyok, de én még mindig leborulok Moning előtt, tudod jól.

      És várom Grimmet.

      Törlés
    2. Te meg tudod, hogy ezerszer inkább olvasok olyat, mint ez a könyv, mint a manapság "menő" szex-orgiás borzalmakat.
      Ebben legalább van misztikum. ;)

      Törlés
  6. Ugye, milyen rohadt idegesítő, hogy a BTK mindenkit megelőz? Az ember nem tud úgy írni egy új könyvről, hogy ő legyen az első.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az egészben az a vicc, hogy én általában régebbi könyvekről írok, és csak MOST készültem felrobbantani az internetet, de ha nem sikerült, akkor nem sikerült. :P Én úgy sem olvasok olyan gyorsan, mint ők.

      Törlés
  7. Szégyenkezve vallom be, hogy én ezt olvasatlanul adtam el. :D Nem tudtam magam rávenni. :)

    VálaszTörlés