február 28, 2013

Most olvasom

Rövid intermezzo következik az aktuális olvasmányaimról:

Cassandra Clare első sorozata nekem nagyon tetszett, aztán a távolság kicsit megfakította a Végzet ereklyéi fanatizmusomat, de még mindig bízok az írónőben, ezért is vettem meg az új sorozata első részét- már jó régen.  Az első pár fejezet egész jó, de azért vannak fenntartásaim a könyvvel. Kíváncsi vagyok, mire jutunk majd, szeretni fogjuk egymást vagy csak elviseljük a másikat?

Nem tudtam, miről szól a könyv, vagyis: azt hittem, egészen másról fog szólni, de aztán sikerült megszereznem egész jutányos áron, és mikor elolvastam a fülszöveget, rögtön belefogtam.  Nagyon kevés regény olvastatja így magát, velős, sok mindent kimond, elmond, tovább ad, mégpedig egy gyerek száján keresztül. Egy valami vitathatatlan, ez a könyv igazi érték, és még valami jellemzi: a stílus. 

 *

A harmadik könyvről meg nem teszek ki képet, mert egyszer is elég lesz kitenni a blogba. 
Nemrég, amikor szemészeti krízisben voltam, keresnem kellett egy nagy betűs könyvet, mert mást nem láttam, és hát a legnagyobb betűk Susan Elisabeth Phillips Született csábítójában voltak. Már majdnem elolvastam a könyvet, és még én is kíváncsi vagyok arra, mit is fogok róla mondani nektek. :)

február 25, 2013

Karen Chance: A hajnal átka

" Cassie a nevem. És hát... Pythia lennék. "

Figyelem: A hajnal átka, az nem csak egy könyv, hanem Karen Chance Cassandra Palmer sorozatának negyedik része. Ezáltal nyilván nem ezzel kellene kezdeni, sem a harmadikkal... ( Viszont szerintem a sorozatból ez és a harmadik könyv a legjobb. )

Próbálok általánosan fogalmazni, hogy mindenki olvashassa a posztot. Szóval: ez a könyv annyira de nagyon-nagyon jó! :)

Először is:
- tele van akcióval - mert megszoktuk és mert kell - adrenalin függő vagyok, ha erről a könyvről van szó.

Aztán:
- ez az a könyv, amiben még az eddiginél is több a humor -néha komolyan könnyeztem, annyira nevettem. Ez már ugyan előfordult velem urban fantasy olvasásakor, de akkor kínomban sírtam, most meg mert... nem, nem mondom, olvassátok el. Talán még valamit hozzá tennék: Jiihááá! De csak ennyit.

- Az is jó, hogy kezdenek árnyalódni a kapcsolatok. Nem akarok elméleteket gyártani a gonosz Mirceával kapcsolatban, - de ha érdekel, keress fel priviben ( kacsint) - , és kifejezetten szeretem, hogy a mindennapi akció mellett elég érdekesen alakulnak a hatalmi viszonyok.

- Lassan kezdhetek elméleteket gyártani - igen!, igen! - , miszerint: ki-kivel-hol és mikor. Ez pedig nekem nagyon-nagyon fontos egy ilyen könyvben. Főleg, hogy az időben is utazgathatunk, már pedig az idő átírhat bármilyen kőkeményen kilogikázott ki-kivel-hol és mikor-t, és ez így még izgalmasabb...

-  Úgy alapból szeretem a sorozatban, hogy nem csak azért íródott, hogy a pasikon legeltessem a szemem- no de itt aztán van min legeltetni. Konkrétan és átvitt értelemben is. És igaz, hogy elfogult vagyok bizonyos hadmágussal szemben, de hála Nimának, aki felnyitotta a szemem, rájöttem, hogy a vén Mircea sem rossz, csak gonosz. ( Nem kell rám hallgatni, tényleg csak viccelek. )

A könyv elején szokásos módon belecsöppenünk egy pörgő akciófolyamban, történetesen a tizenhetedik századba toppanunk, ahol Cassie épp elődjét Agnest próbálja meggyőzni arról, hogy nem kellene a hátába üríteni egy egész tárat, de hirtelen felrobban pár puskaporos hordó és előkerül egy királyellenes összeesküvő, valamint egy mágikus bilincs, amit a következő jelenetben fura ötleteket ad a gaz Mirceának. Eközben Pritkin azon ügyködik, hogy Cassie tárgyalni tudjon a Körrel, majd kissé ingatag hősnőnk leamortizál pár mágikus ruhát, elcseréli a lila szandálját egy hamburgerért és sült krumpliért, vesz egy jópofának tűnő talizmánt, térben és időben ugrál ide meg oda, aztán amoda, amíg csak az erejéből telik, megint ugrál egy jót, közben meg egyre jobban megismeri Pritkint. ( Ollé! A tömeg őrjöng.)
Mindezeken kívül nagy szerepe van a könyvben a ley-vonaloknak, a félreértéseknek, meg a harcoknak is, mert tény ugyan, hogy szegény Cassie egyrészről Pythia lett, de: 1.) senki nem ismeri el, 2.) nem tudja, hogyan használja az erejét, 3.) még mindig rendkívül sokan szeretnék megölni, s 4.) ráadásul ezek a lökött vámpírok-mágusok-tündérek és társaik, csak nem bírnak megegyezni, amik hatalmas nagy kataklizmákat okoznak, gondolhatjátok...

A könyv izgalmas, furfangos, nevetős, meg van benne a kellő erotika mennyiség is, ráadásul olyan irányba nyit, ami a következő részekre még sok gondolkodni valót és izgalmat ígér, ott lesz Pritkin meg Mircea is, de leginkább Cassie, szóval a végére csak annyit mondanék: jó szórakozást hozzá!

Karen Chance: A hajnal átka
Cor Leonis Kiadó 2013

10/10


február 19, 2013

10 dolog, amit nem tudtál a Cassie Palmer sorozatról, de mostantól már tudni fogod...

Elárulok egy titkot. Azért nem olvastatok még tőlem egyetlenegy Karen Chance könyvről sem, mert még soha nem írtam róluk.

Nyilvánvalóan hülyeség egy olyan könyvsorozatot hanyagolni, amit nagyon szeretek, ez tökéletesen igaz és szeretném pótolni is, de van pár dolog, amit előzetesen még tudnotok kell. Úgyhogy ezt muszáj lesz elolvasni.


1.) Főszereplőnője saját bevallása szerint úgy néz ki, mint Shirley Temple egy kiadós szélvihar után , de egy vámpír meg egy hadmágus csak nem rajongana annyira Shirley Temple-ért? ( Kivéve ha kék szemekkel, formás idomokkal és turcsi orral áldotta meg a sors. Hé, ezt sem én találtam ki!)

2.) Olvasás előtt mindenképp kapcsold be a biztonsági övedet. Cassie Palmer sorozatot olvasni olyan, mintha beülnél egy vadul száguldó sportautóba. Elindulunk az első oldalon és nincs megállás, akicó hátán akicó- ha léteznének csajos akciófilmek, akkor azok csak Cassandra Palmerről szólnának.

3.) Még egy tanács az olvasáshoz. Ez az a könyv, amitől nem szabad megijedni. Az elején rátok zúdítja egy szikkadt vámpír könyvtáros összes lexikális tudását - fokhagyma nélkül- és csak nézel és nézel, és bizony olykor elveszítheted a fonalat.

4.) De mindenképp megéri a kitartást. A világismertető ugyan tömény, de a második könyv végére már semmi nem fog megkottyani, legyen szó  a boszorkányokról, szellemekről, vámpírokról, hadmágusokról, tündérekről stb., stb.

5.) A sorozat nem indul könnyen, mondhatni szokni kell a pörgést, a stílusát, de a második kötet végén már annyira magával sodornak az események, hogy öt oldal pihentető semmittevés után csak arra tudsz gondolni, hogy: most komolyan, sehol egy idegbeteg hadmágus, fekete kör tag, felrobbanó bomba vagy démon, most ez egy vicc?

6.) A harmadik könyv vízválasztó, ha addig nem leszel rajongó, akkor sosem, de higgyétek el, aki odáig eljut, nem akar visszafordulni - kivéve, ha újra olvasásról van szó.

7.) Tomas egy rendszerhiba, tudom, hogy az elején sokat látod, de ne foglalkozz vele, a te embered Mircea Pritkin!

8.) Ha kíváncsi vagy, miért vagyunk Grettyvel odáig egy olyan pasiért, aki idézem: nem igazán jóképű, nagyjából annyira barátságos, mint egy ázott macska, és annyira türelmes, mint egy bekoffeinezett kolibri, akkor nosza.

9.) De ha inkább egy csuda elegáns és csuda bűbáj, tetőtől talpig bölcs és tesztoszteron-vámpír konzul az, aki megmozgat, olyat is kapsz, bőven.

10.) Igazából a fő kérdés az, hogy érdekel-e egy olyan urban fantasy sorozat, ami cselekmény központú, ami tele van vicces szituációval, no meg szuper pasikkal, ám elvárja tőled, hogy teljesen az övé légy ( gonosz vigyor). Mert ha hagyod magad, nem lesz pihenés, figyelned kell mindenkire és mindenre, de garantáltan kirángat a szürke hétköznapokból.

február 17, 2013

Kedves infós fiú!

Nagyra értékelem, hogy segíteni próbálsz... Szuper gépeket keresel nekem, aztán lecseréled az én középszerű kis gépemet egy jóra, ami aztán valami kódolási hiba miatt nem mutatja a képeket, és bárhogy próbálom a monitorra hangolni, csak izeg és zizeg és vibrál, és kiesik a szemem pár óra alatt.
Ó, én tudom, hogy ez nem a te hibád, de ha mondom, hogy nem látom a szöveget, akkor NEM LÁTOM A SZÖVEGET!

A félreértések elkerülése végett holnap felkeresem a szemészemet, mert az utóbbi másfél hét alatt a szemem nem tűri sem az olvasást, sem a tévé nézést, sem a blogolást, ami azért fura, mert eddig semmi gondom nem volt: ha nem is teljesen tisztán - mert mi az, viszonyítás kérdése-, de olvashatóan és rendesen láttam mindent.

Most pedig ott tartok, hogy azt böngészem, milyen szemüveg illik a szögletes arcformához, valamint az egyetlen nagyobb betűs könyvet - egy nagyon romantikust-, kezdtem el olvasni kínomban, mert mást már nem tudtam.

Tudom, hogy nem a te hibád.

De én sem direkt a te fárasztásodra találtam ki, hogy képtelen vagyok hosszú távon a monitorra nézni, holott napi nyolc órában azt kell bámulnom.

Remélem, hogy a holnapi napon konszenzusra fogunk jutni és hagyjuk ezt a passzív-agresszív mosolygós, ám meddő konfliktuskezelést, remélem, hogy a szemész nem fog felírni hatalmas dioptriát, és remélem megtalálom a megfelelő szemüveget.


Üdvözöl:

várakozón és homályos tekintettel,
a te Zenkád!

február 04, 2013

Judit? Basszus, ő most már minden sztoriban benne lesz?

- Akkor készülődsz?
 - Ma sem reggelizel? - kérdezett vissza Judit.
 - Tudod, hogy nem szoktam. Nem bírok az első edzésem előtt enni. Délben egy könnyű ebéd, délután esetleg pár könnyű falat, és este nem túl nehéz vacsora.
 - Pedig... vettem EPRET.
 - REGGELIRE??? - bámult rá Juan.

Na jó, a Capslook én voltam. De nem tudtam megállni :D. Egyébként meg teljesen nem értem a Juditot. Csak naivan kérdezem, ha ilyen rossz a gyomra a srácnak, miért nem ajánlott fel Juannak egy Danon Activiát joghurtot? Annak úgy is olyan jó a marketingje...

No de csapjunk az lecsóba eperbe. És hogy jól essen nektek is, reggelire időzítem a posztot.

A történet tehát ez lenne, figyelem, spoiler nélkül nem tudom leírni, hogy: Fejős Éva írt egy könyvet a Hotel Baliról, ami valószínű a Szilviről, a Gabiról, a Juditról, meg a Dóráról szól, de mivel azt nem volt szerencsém elolvasni, csak következtetek. A Hotel Balit Niki olvasta, és ő azt mondja, nem olyan szörnyű. Az Epert meg én is olvastam, és míg Niki azt mondja, nem jó, én azt mondom szörnyű...
Az Eper sem szól másról, mint Szilviről, Gabiról, Juditról, meg a Dóráról, csak még kapcsolódik hozzájuk vagy kétszáz név, kétszáz alaktalan, jellemtelen, karaktertelen egy dimenziós akárki, akikről baromi jó olyan dolgokat megállapítani, mint hogy - várjatok, előveszem a puskámat- Andy Rohan a CNN-t nézi, és az égvilágon semmi többet. Nyilván ez az Andy Rohanok átka.

De ebben a könyvben mindenkinek megvan a maga keresztje, véleményem szerint az, hogy jellemtelen, no nem a hétköznapi értelemben, mert ugye egy jellemtelen embernek is van karaktere, de hogy itt mit jelentett az a dolog, hogy karakterépítés, azt elképzelni sem tudom.

Ez az a könyv amúgy, amiben Juanok, meg Rodrigezek, meg Giancarlok repkednek a fejezetek körül, és ezek a Juanok meg Rodrigezek, meg Giancarlok, attól eltekintve hogy roppant röhejes a nevük- ennél sematikusabb spanyol meg olasz neveket nem is lehetett volna találni, -  ugyanúgy lehetnének Bélák, meg Andrisok, meg Pisták, csak ugye az nem olyan vonzó, meg Bélákkal nem lehet ennyi könyvet eladni.

Igazából nem tudok szabadulni az ideától, hogy Fejős, miközben ezt a könyvet írta, a Szomszédokat, a Barátok köztet vagy más ezekhez hasonló magyar teleregényt nézett a tévében. Kapcsolgatott a távirányítón vagy ült az étteremben, meghallotta azt a szót, hogy Roland Garros, jippiii, gondolta, nézzük csak, milyen is az a tenisz. Aztán a végén rjáött, hogy olyan uncsi az egész, megnézett egy Cobra 11-et, és beletett valamiféle B kategóriás akciót.

De ezt most mind ki is húzom, mert gonoszkodom, és gonoszkodni viccelve nem lehet.

A cselekmény négy szálon indul először, aztán lesz belőle vagy nyolc szál, aztán meg fogalmam sincs hány, de rémálmaimban tovább hatványozódik...

Van ugye a Szilvi ( ő nem evett epret sem délre, sem reggelire), akit csak hogy megkavarjuk a jó népet néha Sylviának hívnak, és ő egy újságíró, akinek van egy olasz embere, Giancarlo. Giancarloval az van, hogy az olasz macsó elnevezés alatt végülis egy depis magyar férfiember, úgy is beszél, véletlenül sem nyögne ki egy hattttalmasss mamma mia!-t, pedig az is mekkora gikszer!, meg hatalmas sejtelmes misztikus álmai vannak egy különös baseball sapkás lányról, akiről már az első jelent közben tudni lehet, ki is az, de Fejős primitív módon úgy tálalja a megoldást, mintha valami hű de izgi dolog lenne.

Gabinak van ugye a Robertje,  és ennek a Robertnek volt egy Cynthiaja meg egy Marla Marineze egy időben, de párhuzamosan ( :D most komolyan, ezek az arcok!!! ), akiket, KAPASZKODJATOK MEG, ( nagyon röhög, nagyon röhög ) sikerült egyszerre teherbe ejtenie, és noha az asszonytól később elvált, Marla Marinezt mégsem vette el, valószínűleg mert  rájött, hogy ezt a típust már valamelyik filmben látta. Tudjátok, ő az az unalomig ismert karakter, aki buta, hideg, ámde bögyös, ráadásul még sztár is, és mivel ebben a könyvben nagyon sokat adnak a szereplők a sztereotípiákra, Marla is gondol egyet és egyszercsak bedrogozza magát ( nyilván  eszébe jutott Fejősnek Britney balhéja, vagy épp ismételték valamelyik adón ) és Robertre marad a gyerkőc. Az, hogy mindez mennyire nehéz dolog a pasi meg Gabi számára, olyannyira sehogyan van leírva, hogy szóra sem érdemes.

Bogozom a felskiccelt kapcsolatvázlatot, jön a kedvenc párosom, a Judit meg a Juan. Azért szeretem őket, mert majdnem ugyanaz a nevük, és így könnyedén meg tudom jegyzeni őket. Meg azért is, mert ők epret ettek reggelire, vagy legalábbis próbálkoztak vele. Judit története egyébként kész labirintus, figyeljetek, mert csak egyszer fogom elmondani :). Judit régen szemét módon elszerette a Dórától a Pétert, ( akiről még beszélni fogok, ) és aztán rájött, hogy mégsem oké ez a Péter, de azóta már van két gyerekük, a Balázs meg a Dóri. Judit szerelmes Juanba, akinek egy parfümöt készített. Juan meg teniszjátékos, akinek a teniszjátékosságába annyit sikerült beletuszkolni, hogy mint fent láttátok, nem szeret enni, meg hogy szétesik a fonákja. Juan, mint ahogy azt a sematikusság világában a Juanoktól várjuk,  egy fiatal macsó, bornzbarna bőrrel, és hátra zselézett fekete hajjal, - de hoppá, ez már csak az én képzeletemben van így, mert Juanról is kábé annyit tudunk, hogy ő a Juan, és távolról felsejlik, hogy valami fiatal macsó. Juannak Judit kell, akiről csak sejtem, hogy kábé hány éves, de azt tudom, hogy vett két új farmert, meg három felsőt.

Utolsó emberünk a Dóra, aki meg az Endrődi felesége volt, és egy idő után leesett, hogy az Endrődi, az Judit Péterje. Ekkor majdnem félrenyeltem a ropimat.
Dórát
egyébként néha Dorcikának hívják. Péter szereti Dórit, de Dóri Balin(?) vagy valami hasonló szigeten ragad, és ez a legnagyobb krízis ebben a szálban.
Számomra meg az a legnagyobb krízis, hogy a Judit és Péter lányát is Dórinak hívják, és sikerült Fejősnek ezt a két szereplőt folyton egy jelentbe tenni, és amit teátrális szemforgatások között sem értek meg, hogy hogy nem tiltakozott sikoltozva a szerkesztő, mondván, hogy nooormáális vagy???

Van még egy balinéz gyerek, akinek a nevét már elfelejtettem, meg van egy Harold Wagner, aki meg olyan jelentéktelen, hogy nem értem, miért is van; meg egy Thomas, aki egy magyar kutya, csak véletlenül ilyen nevűre sikeredett; meg egy Kata, aki a Péter testvére és egy Barbi, akiről a legnagyobb kérdőjelek mellett sem tudom kibogozni kicsoda.

Az előbb elakadtam a poszt írása közben, és úgy döntöttem kifestőzöm kicsit.

Próbálom így rekonstruálni, milyen is egy átlagos Eper oldal. Az első sokkot félretéve reprezentatív kutatást folytattam, azaz négy helyütt, kinyitottam a könyvet, és megszámoltam az oldalon található nevek számát. Az első lapon 17, a másodikon 15, a harmadikon megintcsak 17 és a negyedik kísérlet alkalmával 21 keresztnevet találtam, yeeeee! Életemben nem láttam még ilyen igénytelenséget.

Azon gondolkodom, mit utálok leginkább ebben a könyvben. A gyomorforgatóan sablonos alakokat? A fantázia hiányát? A döcögős párbeszédeket? Barbit? :D
Ó, nem, az egészben a legrosszabb az írónő stílusa, pontosabban a stílus hiánya.
Ez a könyv úgy lett megírva, mint ahogy a tévé újságok közvetítik a szappanoperákat a következő rész tartalmából rovatban... 
A nevek kiemelése fontos, hiszen honnan a fenéből tudnánk, kiről van szó??? - mondjuk a karakterábrázolásból?-, a cselekményt eldarálják- de nem mélyednek bele, a párbeszédeket az írónő leírja, de még ő sem éli bele magát, ha ennyire élettelen, statikus mondatai vannak. A szereplők olyanok akár a kis emberfigurák, amiket fehér papírlapból vágunk ki: nincs egyéniségük, nem élnek, és ha tesznek/gondolnak is valamit, olyat tesznek, amit már ezerszer láttál/olvastál, netalán hallottál. A cselekmény nevetségesen semmitmondó, sablonos és egyszerű, akár egy régi NSZK film. A környezetről nem is beszélve. Attól még, hogy oda írjuk valahová, hogy az a Roland Garros, még nem lesz Roland Garros. A Roland Garroshoz katonás sorban futó, fiatal labdaszedő fiúcskák kellenek, meg hatalmas kijelző óra, eperfagyit kanalazó emberek, meg öt órás maratoni meccsek, leégett vállú drukkerek, kalapok, amik miatt a hátsó sorban ülők zúgolódnak. Könyörgöm!

Ez a könyv szerintem egy skicc. Ebben semmi nincs normálisan kibontva, és olyan monoton, mint akár a néni, aki egyszer mellém ült a buszon és beszélt nekem Szilviákról, meg Dórákról, és roppant fontosnak tartotta, hogy mindent elmeséljen nekem, de én végig azért szurkoltam, hogy szálljon már le a buszról...

Egyetlen dolog pozitív az Eper olvasásával kapcsolatban, hogy a fenti idézet hatására eszembe jutott egy régi, szakállas vicc - azóta ezen röhögök-, és  gondoltam feldobom valamivel  a posztot, hogy nektek is kedvetek legyen kicsit nevetni...

Szóval: jön a versenyló, és valami futam után beül egy kocsmába:
- Kérek egy vödör DAB sört!
Megissza, majd kér még egy vödör DAB sört. Miután végzett vele, azt mondja:
- Megéheztem, kérek egy adag szénát!
Mire a csapos rémülten:
- NA DEHÁT ABRAK A DABRA???

Körülbelül ennyi az egész. Szemfényvesztés és annak is unalmas, monoton. Mondhatni semmilyen... Tudom, hogy még a Fejős rajongók szerint is ez a leggyengébb könyv, de komolyan, soha senki nem tudna rávenni egy újabb darabra.
Pedig pont most kaptam emailt, hogy jön a Hello London! :D

Fejős Éva: Eper Reggelire
Ulpius

1/10. 

Többet nincs is kedvem írni.
UI: cím a 77. oldalról való, szó szerint idézve...
Szegény Judit :)
--- És egy kis helyreigazítás a végére :  Niki szerint is szörnyű. :) ---

--- A poszt a hajótörést szenvedett régi blog főárbóca volt, szóval átemeltem ide, az összes komment ömlesztve az első hozzászólásban lesz látható majd. ---

február 03, 2013

Te, aki ott ülsz a monitor előtt...

Szóval Szia!

Külföldi blogokon láttam a rovatot, hogy levelet írnak mindenféle címzetthez bizonyos napokon, és mivel úgy gondoltam, nincs kedvem külön ego blogot indítani, vasárnap esti program lesz, hogy olykor-olykor írogassak Neked, aki ott ülsz a monitor előtt és zúgolódsz, hogy milyen keveset írok már megint, és ráadásul nem is könyveset, de héjj, nem tehetek semmit, most ilyen korszakom van.
kép innen
Azért tettem ide ezt a képet amúgy, mert ha lenne személyes blogom, akkor biztos az lenne a címe, hogy Office, - nem mintha munkamániás lennék - , csak ebben a sorozatban éreztem először életemben azt, hogy amit ott látok, az megtörténik velem napi szinten itt is :), és hihetetlenül meg tudja kedvelni az ember azokat az arcokat, akik ugyanolyan flegmán, mégis hősies harci kedvvel veszik a mindennapok hülyeségeit a képernyőn, ahogy én is próbálom az életben. Pedig nem panaszkodhatom, most jó helyre kerültem, érdekes dolgokkal is foglalkozom, mondjuk annyi, hogy hetven nőre jut egy darab pasi és az sem jár nyakkendősen, de még mielőtt felhőkölnél, nem a nyakkendő a lényeg egy olyan lánynak, aki nemhogy nem ijedne meg egy ballonkabátos szatírtól, hanem egyenesen odamenne és megkérdezné: elnézést, bocsánat, véletlenül nem lehet az, hogy a becsületes neved John Pritkin??? ( Miről álmodik a lány, hát igen..)
Na szóval a helyzet az, hogy sokszor és sokan kértek már elnézést a blogolási hajlandóság csökkenését illetően, de én most nem fogok. Életem kardinális kérdése, hogy írjak vagy olvassak :), mostanság totálisan és teljesen előtérbe került, s míg a könyvesblogot picit hanyagoltam, ellenben az írás mint olyan előtérbe került, amit nem bánok. Viszont hiányzott a blog, meg ti is hiányoztatok, szóval vélhetőleg visszatértem.
Egy ideje amúgy mélázok ezen a blog kontra Moly dolgon, és úgy érzem, hogy semmi értelme egy olyan oldalt építgetnem, ami engem szépen leépítgetett, nem sértődés miatt írom, van egy pont, amikor két fél érdekei nem tükrözik egymást, és ilyenkor elég szenvedős az egész, váltani kell. Mint láthattátok lekerültek a molyos logók és társaik a blogról, és megpróbálok minden tartalmat ide pakolni, egyrészt a fenti indok miatt, másrészt mert nem értem, mi a jó a kétlaki életben, legyen akkor már minden könyves agymenésem itt helyben. Remélem, aki csak a molyon követett, egy idő után felnéz ide is, meg nem kell megijedni, ott maradok, csak próbálok inkább itt aktívkodni...
Lesz külön bejegyzés mindig arról, hogy mit olvasok, úgyhogy leírom gyorsan ide, hogy most a szívem csücske Cassie Palmer  sorozat van soron, amit a CorLeonis volt kedves elküldeni nekem a lehető leghamarabb, és gyerekek olyan jó ez a könyv, hogy arra szavakat nem találok. Nyilván ehhez kellő mértékű fanatizmus kell, amit majd megpróbálok átadni mindenkinek, annak is, aki nem fanatizál inkább fanyalog, illetve aki még nem fertőződött meg, annak csak annyit mondanék: inkább Pritkin, mint az influenza, és ezt jól véssétek az eszetekbe! ;)
Én komolyan úgy érzem, hogy a könyvesblogokon nem árad a csí, de leszavaztak többen is, úgyhogy mostantól teljesen pozitív leszek, itt is, meg mindenütt, sőt: még a buszmegállóban is, amikor két centi hó után a busz huszonöt percet késik és egy olyan rozoga sárga busz áll meg előttem, ami fékezni alig tud a tükör jégen és félő, hogy a rázkódástól kiesnek az ablakai; majd amikor jó gyorsan leszánkázunk tíz perc múlva a meredek dombon és a buszsofőr közben feltűnően vékony nőcis orrhangon telefonál - vélhetően -  a barátnőjével, miközben negyvencentis tarantulapók himbálózik  a visszapillantó tükrön vadul és a gyerekek nem értik, hogy a fenében tűnt el olyan gyorsan az orruk elől az a nagy répaorrú hóember, na ígérem én akkor is pozitív leszek, és nem fogom még csak az ülés fejtámláját sem szorítani- ami amúgy sem célszerű, hisz nem egyszer ott maradt már a gyanútlan utas kezében - , hanem pozitív leszek! Legyetek hát pozitívak ti is ;)

Üdvözöl Titeket

a pozitív gondolatok Lei-vonalára lépett ( és szinte teljesen megvilágosult) 

Zenka

UI: ha egy morcos, szőke pasit láttok, hosszú bőrkabátban, fura szagú kémcsövekkel és kézigránátokkal, kérlek szóljatok